Sokadjára indul újra a fórum kávézója. Az első időkben a fórumkezelő rendszerek kipróbálása/alkalmatlansága miatt volt szükség erre, most pedig azért, mert a közösség kezdeményezésére több szavazásnak nyújtott otthont a topik. Persze voltak külön fórumoldalak más szavazásokra is, viszont a régi kávézó szavazóbázisa örvendetesen megnőtt, ami miatt megérdemelnek egy külön topikot. Mivel az összes hozzászólást egyenként kellett volna átemelni új helyre, így nagy lett volna a veszélye annak, hogy igazából a kávézó témájába vágó dolgok a szavazós oldalra kerültek volna, így jobbnak láttam, ha a régi dolgok megmaradnak egyben úgy ahogy vannak, és a kávézó újraindul. Tehát, aki szavazást szervez vagy részt vesz benne, az mostantól a Szavazás a mindenem! topikot keresse, aki mással kapcsolatban akar írni, az írhat ide, a kávézóba. Megkérek mindenkit, hogy a különböző témák jó kivesézése érdekében a cím témájába vágóan írja meg hozzászólásait a kedves olvasó, így akik esetleg lemaradnának valamiről, később könnyebben vissza tudják keresni a hozzászólásokat abban a témában. Köszönöm a megértést és az együttműködést!



Kíváncsi vagyok, mikor lesz majd sajtótájékoztató A Dalról (remélem, a héten igen). Remélem, legalább olyan színvonalú válogatónk lesz, mint tavaly volt.
Mai nap negatív híre : http://esctoday.com/90077/bosnia-herzegovina-bhrt-will-return-eurovision-2015/
Számítottam rá, hogy nem tudják megoldani a helyzetet…ezért kellene Jon Ola helyére Vlad, vagy a másik lehetőség, hogy úgy kellene megszabniuk a részvételi díjakat, hogy azt az adott ország meg tudja fizetni. Tehát, hogy ne legyen pénzügyi problémák miatti távolmaradás, hanem csak az ne induljon, aki más okok miatt nem akar indulni (pl. rossz eredmények utáni hisztizés, ahogy pl. Szlovákiánál, vagy sz*mét kormány miatt, ahogy pl. Törökországnál).
Nahát :O
http://www.eurovision.tv/page/news?id=czech_republic_returns_to_eurovision&source=twitter&medium=social&campaign=Twitter
Ez az, amit soha az életben egy ESC-rajongó sem gondolt volna. De ezzel a döntésével az ország felkerült a kedvenc országaim listájának dobogójára. 😀
Borítékolhatunk nekik egy dobogós helyezést. Ha az olaszoknak összejött a visszatérésükkor egy második hely az évad legsz@rabb dalával, akkor a cseheknek is jár legalább egy harmadik hely, még akkor is ha a szokásos színvonalú dallal jönnek.
Én tőlük Lucie Vondráčkovának örülnék a legjobban. Ő talán még elő is tudna adni egy értékelhető dalt.
(Mellesleg örülök, hogy nem csak én gondolom a 2011-es olasz dalról, hogy egy hatalmas kalap sz@r.)
én nem zárnám ki ha Gyurcsík Tibit megkérnék, hogy képviselje a Cseh Köztársaságot 🙂
Ő inkább Szlovákiát képviselné, ha az visszatérne. Vagy minket. De Csehországot nem valószínű.
én azért nem lennék annyira derűlátó, de vannak még csodák. ok: Portugália ugye ebben az évben visszatért és mégsem jött össze a döntő (amit én sajnálok is kicsit …), de lehet a csehek hasonlóan járnak majd mint az olaszok ’11-ben.
Imádom a cseh Eurovíziós dalokat! (2008 szar volt, 2007 és 2009 viszont zse-ni-á-lis!)
A Kabát valóban zseniális, viszont a 2009-es förtelem megérdemelten végzett a tök utolsó helyen, ami pedig Tereza Kerndlová-t illeti, szerintem az ő dala volt a legjobb cseh versenymű a rövid pályafutásuk alatt. Nekem tetszenek ezek a tingli-tangli tücc-tücc zenék, a csajok (köztük a TWiiNS) pedig vizuálisan eléggé sokat hozzátettek a dologhoz. 😛
Gyurcsík Tibi is benevezett A dal 2015-be – forrás Gy. T. fb. oldala
Hű… hát én erről meg teljesen lemaradtam. Alakulgat a srác.
http://www.youtube.com/watch?v=4vooGJzLsGE
Legalább kapnánk szavazatokat a csehektől. 🙂
a napokaban pár dalt felpakoltak yt–re, amiket beneveztek a Dalba 😀
1, https://www.youtube.com/watch?v=bTiCGk8CZZw
2, https://www.youtube.com/watch?v=4VRy6TrHZ7A
3, ezt valamelyik esc-es fb oldalra linkelték…. ez a kedvencem 😀 röhögtem annyit rajtaa… 😀
felkészültetek?? Te is vakarod? 😀 https://www.youtube.com/watch?v=0G3iZyesqXw
A zene.hu szerint Weisz Viktor is nevezett:
https://www.youtube.com/watch?v=HIvKppy0fRY
Batánovics Lili és Turcsányi Tibi is nevezett:
https://www.youtube.com/watch?v=sgFEy2MpmhE
(a hír24 cikkét olvasva kerestem a dalra)
Gájer Bálint iden 2 dallal nevezett: ez az egyik valószínűleg
https://www.youtube.com/watch?v=RX5Fj1q7o7g
Hát az első merítés gyenge volt, remélem, érdemes a többi hármassal is tovább menni. 😀
khhhmmmm…. olyan nagy durranásra ne számíts 😀
Batánovics Lili dala nekem nagyon tetszik, isteni lett a zenei alap. Viszont kicsit Gallusz-Vizy fíling van hangilag. Mármint nem is kicsit… Nem gondolnám, hogy így bekerül.
Hugyecz PeteR is próbálkozott
https://www.youtube.com/watch?v=r03XBVMT2NM
A kiddo zenekar dala:
https://www.youtube.com/watch?v=zD1TZaTQAxM
Baby Bone feat. Lovas:
https://www.youtube.com/watch?v=nuttcjTJu04
Szabó Leslie 2 dal közül nem tudott választani, a hivatalos oldalán szavaztatta meg melyikkel nevezzen, de eredményről nem olvastam még. A 2 dal:
https://soundcloud.com/szaboleslie
Oláh Gergő ez is nevezett 2 dallal:
….A nagy bejelentésem a következő!
Tavaly és tavaly előtt is sokan írtatok nekem ez ügyben.
Tehát: Beneveztem a 2015-ös Euróvíziós Dalversenyre, két dallal is 🙂 az egyiket ismeritek már, a Mosoly. A másik dalt ki fejezetten a Vízióra írtuk, de a lemezen is rajta lesz majd. Annyit el árulok hogy nagyon bele szerettünk ebbe a dalba és nagyon sok érzelem és igazság van a dalban, nagyon remélem hogy mindenkinek eljuthat a szívéig majd az a dal aminek a címe: A TÜKÖR ELŐTT…..
https://www.youtube.com/watch?v=R-ybTOWNNes
Már megörültem neki, hogy Kállay nem fog indulni, erre jelentkezik Oláh Gergő, akire az ismert emberek közül a világon a leginkább allergiás vagyok???!!! Ráadásul 2 dallal???!!! Ha ez fog minket egyszer képviselni, komolyan el fogok gondolkozni rajta, hogy állampolgárságot váltsak.
A kiddonak azért is drukkolok, hogy bekerüljenek, mert a dobos általános és középiskolai osztálytársam volt 😀 Az első kiddo dal annyira nem jött be, de ez egész jó (minden elfogultság nélkül).
Patai Anna (nem tudom mennyire) új dala: http://fem3.hu/musoraink/fem3cafe/9445_patai_anna_ha_fiatal_a_szived.html
Nem hallottam még, de ha debütálunk Junioron, könnyen lehet ő az induló.
Csehországgal kapcsolatban pedig szerintem idén fognak debütálni a Junioron.
Mondjuk ha debütálunk Junioron, akkor van egy olyan érzésem, hogy a válogatónak valamilyen köze lesz a TV2-s Ének iskolájához.
De a legvalószínűbb debütáló 2015-ben Írország lesz, ráadásul valószínűleg egy ír nyelvű dallal, mivel nem az RTÉ, hanem a TG4 vinné dolgot, és a TG4 ír nyelvű.
Ez tegnap jelent meg a Facebookon, újabb induló – László Attila (CSISZ3)- meg van osztva egy youtube-os link, nem rossz..
https://www.facebook.com/laszloattilacsillag?ref=hl
Most komolyan, a JESC hivatalos dalát éneklik a máltai jelöltek?
Ezek aztán nagyban spórolnak! Először a színpad a JESC színpada, másodszor a JESC hivatalos dala az ESC-jelöltek közös dala, most meg Federica az egyik sztárvendég…
Az biztos, hogy jó sok mindent kispóroltak ebből az nf-ből 🙂 A szokásos szép dallada, a „sok hűhó a semmiért” és a nyáltenger után omlott bennem össze egy világ és a második kedvenc dalomból bőven középmezőny alja lett 🙁
Szerintem egyáltalán nem lehetett olcsó megrendezni a Junior Eurovíziót egy olyan kis országnak, mint Málta, úgyhogy én teljesen megértem őket. Abban viszont igazatok van, hogy legalább saját közös daluk lehetett volna.
Ha minden hír igaz, akkor Wolf Kati is jelentkezett a Dalba 😀
Tudsz mondani egy forrást? 😀 Érdekes hír…
Az EscXtra FB oldaláról van a hír! 🙂
Idézem:
”
escXtra.com
12 órája
Kati Wolf sang for the first time the song she submitted to A-Dal in hope to represent Hungary in #Eurovision 2015… Stay tuned, video will follow tomorrow!”
Itt a hivatalos bejelentés:
https://www.youtube.com/watch?v=JFnbyNRamzo
Ügyes találat. 😀 Nem tudom, én megmutatnék most valaki újat, de ha nagyon üt a zenéje, átgondolom. 😀 De arra mindenképp jó lenne Katit beválogatni, hogy megnövelje A Dal iránt a nemzetközi érdeklődést.
Igen én is így gondoltam, egy 30 sec+es részlet alapján idén egy lassabb, lírikus dallal indul. Nem egy horderejű dal ez alapján.
Hűha! A dal ismerete nélkül nehéz bármit is írni, de mindenképp bátor vállalásnak gondolom. Kíváncsian várom, hogy sikerül-e megugrania azt a lécet, amit 2011-ben felrakott (gondolok itt a dala és személye iránti rajongásra).
A félperces részlet alapján én nem gondolom… 🙁
30 másodperc alapján szerintem merész bármilyen következtetést levonni, legalábbis én nem szeretek. Nekem még a Melodifestivalen 1 perces részletei sem mindig elegendőek. Pedig ott már lényegében a dal harmadát halljuk, ennek ellenére nem egyszer okozott nekem meglepetést 1-2 előadó. Emlékszem, hogy a TWiiNSnél már nyertesnek kiáltották ki az esctoday olvasói a szlovákokat, amikor felkerült az első 15 mp-je a dalnak, aztán egy lópuki volt a dal (bocs TWiiNS rajongók). Szóval én még nem temetném, de nem is magasztalnám a dolgot ennyi alapján 🙂
A hazai mezőnybe szerintem beférhet, de nyerni nem fog szerintem.
https://www.youtube.com/watch?v=4hJpp9c8l4I#t=83
Igazad volt a következtetéses dologgal. Engem teljesen belelkesített most ez a koncertvideó! Így egészben nagyon tetszik és rájöttem, hogy imádom Katit látni a színpadon. Nagyon testhezálló neki a dal, jókat énekel benne. Van már egy olyan dal, amire az áldásomat adnám, hogy képviseljen minket – de azért remélem, hogy majd más meggyőz. 🙂
Oláh Gergő másik dala: http://rtl.hu/rtlklub/xfaktor/extra-produkcio-olah-gergo
Inkább ez, mint a Mosoly. Az elején az alap baromi ismerős, szerintem erpsen hajaz egy külföldi számra, de nem tudom hova tenni… De amúgy ez sem egy hűha dal számomra.
https://www.youtube.com/watch?v=0qSw6GjF-gM&sns=fb
Hopp, egy újabb nevezés.
Őt kedveltem A Társulatban. Ez annyira nem jön be, sajna :/
Én is kedveltem. A dal nem egy világmegváltás, de szívesen látnám Szandrát azért élőben. 🙂
A hirek szerint Eric Saade nevezett a 2015-os Melodifestivalenre!!:))
úgy bizony 🙂
Sajnos igaz. Az 1. ED-ben fog szerepelni.
Ezt most dobta ki a google. Megszelídült jobbos jelentkezők a dalba. 🙂 Nem is annyira rossz…
http://www.youtube.com/watch?v=JBGdWnm5gu0
Csak zenei szempontból írom. Nekem a nemzeti rock sajnos a Kárpátiát leszámítva (bár sokszor az is) mindig nagyon igénytelennek tűnik. Ez is. 🙁 Bocsi, nem szeretem…
Hát… egyetértek veled, mármint ami az igénytelenséget illeti. Ez a dal nem annyira az, inkább fogalmazzunk úgy: egyszerű.
A következő nevezés sem mondható túlságosan igényesnek. :-):
http://www.youtube.com/watch?v=S7wNEImewqY
Ez a dal tényleg nem az. 😀 Inkább az ilyen Romantikus Erőszak szarokra lehet mondani ezt, de azokra nagyon. :DD Ez az Arnold szörnyű…
http://esctoday.com/90631/san-marino-press-conference-artist-annoucement-27-november/
Megelőztél. 🙂
Hogy a témához hozzászóljak: nekem kb. mindegy, hogy ki képviseli őket (bár a Miodio visszatérése nem lenne rossz), csak könyörgöm, ne Ralph Siegel írja a dalt!
http://esctoday.com/90717/san-marino-michele-perniola-vienna/
http://bulistar.hu/hirek/ujabb-pimasz-szammal-rukkolt-elo-der-heni
Ez egy új Dér Heni dal, és baromi jó! Remélem, ezt nevezte be. 😀
az Ég veled c. dalát jobbnak találom ettől, sajnos … Ez se rossz, de a idei ESC-re szánt dalát ezzel a dallal nehéz lesz felülmúlni. Remélem a többi dala ,amit benevezett jobbak lesznek és más zenei stílusban is megmutatkozik majd.
Nem lesz valamikor „A Dal”-os sajtótájékoztató? Már két hete lejárt a nevezési határidő. Vagy várnak még valakire?
Azért hozták előrébb a határidőt, hogy legyen idő készülni a produkciókkal. Ergó feltételezném, hogy igyekszenek az értékeléssel. 🙁 Nem vicces, hogy itt összefosatták a szakmát, nyilatkozták vagy nyolcan, hogy gyilkos tempóban készítik a dalt, hogy mégis november közepére meglegyen, aztán az értékeléssel meg háromszor annyi idő alatt végeznek kb., mint máskor. Nem hiszem, hogy nagyon drasztikusan emelkedett volna a nevezők száma. Azt mondjuk el tudom képzelni, hogy az érintettek már tudják, egyszerűen a sajtótájékoztató vár, hogy felfusson az érdeklődés az ilyen kiszivárgó nevezések által, aztán majd akkor robbantanak egy ígéretes névsorral, koncepcióbeli újításokkal, új zsűritagokkal… 😉 Meglátjuk. Azért jövő hétre már nagyon sürgetném az MTV-t, ha ezt olvassa. 😀 Ne várjuk meg a vizsgaidőszakot pls.
Nem is arra gondoltam elsősorban, hogy kik a bejutottak, hanem hogy egyáltalán hány nevezés érkezett, mi lesz a lebonyolítás, ki fog zsűrizni stb. Ilyeneket azért szoktak nyomni a határidő utáni 1-2 napban.
Jaa hát azt szerintem tuti a produkciókkal együtt fogják kihirdetni. Nem tudom, önmagában a nevezők számával mondjuk nem vártam volna sehogy sem ennyit. 😀
Ez bizony jó Kati!
http://www.youtube.com/watch?v=nXwiKhQwVT8
Zeljko Joksimovic tett ma egy bejelentést, csak sajnos nem értem mit mond… remélem valaki közülünk tud egy kicsit szerbül, és érteni fogja a videó lényegét 🙂
https://www.facebook.com/joksimoviczeljko?fref=nf , 24 másodperces videó
Ha addig nem válaszol más, délután/este megkérdezem ismerősömtől.
köszönöm 🙂
Azt szeretném kérdezni az oldal készítőjétől, hogy az oldal tetején látható mozgó borítóképnek a magyar zászló színeivel tarkított 2015-ös ESC logót honnan lehetne leszedne, mert brutál jól néz ki 😀 előre is köszönöm 🙂
Szia! Ez csak az eredeti logó megfotosoppolva. Egyelőre még más tervem van a képpel de szerintem lassan úgy is fel fog bukkanni valahol. Egy eurovíziós facebook csoportban már meg lett osztva, ott van egy kis házi verseny a különböző országok zászlói között 🙂 Onnan jött az ötlet.
értem, köszönöm 🙂
Eközben a török Voice-ban:
https://www.youtube.com/watch?v=iCW3-fQtfNA&feature=youtu.be
Tóth Vera: https://www.youtube.com/watch?v=nrOqgM56A_E
Hien: https://www.youtube.com/watch?v=q7a7rOUT2u8
Fekete Dávid. Ezzel indul tuti.
https://www.youtube.com/watch?v=6kl9tMIScbs
Laura dala a szokásos….
Radics Gigi dala vidám ugyan, de….
Bizonyára indulnak.
Sajnos olyan mintha csupa sablont hallgatnék… remélem lesz valami különleges, ami nem a szerelemről, meg a „nem vagy egyedül”-ről szól… 🙂
Sajnos Kati dalát néhány hallgatás után meguntam….
Na majd 8-án megtudjuk. 🙂 Én még reménykedem….
Tóth Vera és Hien dala is gyenge szerintem. :/
Elvileg akkor december 8-án megtudjuk 😛
http://oikotimes.com/2014/12/02/hungary-2015-over-300-submissions-for-a-dal/
és akkor ezek szerint jan. 24.-én kezdődik az első ED. 🙂
http://esctoday.com/91068/georgia-national-final-14-january/
https://www.youtube.com/watch?v=nypiJTlGt1Q
Ezt hallottátok már? Nem tudom, nevezték-e, de nagyon erős kis ballada lett. 🙂 Egyedül a szöveggel vannak bajaim. 🙁 Örülnék, ha jövő hétfőn rajta lenne a listán! 😀
Jah és a Muzikfabrik Disco Tragedy-je is nagyon jó szerintem. 😀
Végre valami tempósabb. Tényleg jó! Biztosan többször meghallgatom. 🙂
Nekem ebben a dalban is van valami, ami megfogott… a feltöltött és megtalált dalok közül nekem talán eddig ez a dal tetszik a legjobban.
https://www.youtube.com/watch?v=SI8x7C3r0fQ
Annyira, de annyira megörültem, amikor megláttam, hogy Koós Réka! Annyira, de annyira lelombozódtam, amikor meghallgattam… Nem rossz, de ez a baj, hogy csak nem rossz…
Klajkó Szandra dala:
kellemes kis dal, de hiányzik belőle valami… vagy mégsem…!!?? mindenesetre már másodjára hallgatom. nálam Ő is az eddig feltöltött és megtaláltak közül a jobbak közé tartozik. https://www.youtube.com/watch?v=0rfrMoi5-7M
Magyar Bori dala:
https://www.youtube.com/watch?v=SOqF35xlRHk
Ők ketten 2 évvel ezelőtt külön külön neveztek, idén duettben próbálják meg:
https://www.youtube.com/watch?v=ECS7lOdHHYg
A korábbi Stereo 2.0-ás Leo is benevezte dalát:
https://www.youtube.com/watch?v=bXHqSZv8BiM
FRISS: a NERIT hivatalosan is EBU-tag lett, így biztosan lesz görög versenyző a 60. évfordulón! 😀
http://www.eurovision.tv/page/news?id=greece_joins_eurovision_2015
Csináltam egy lejátszási listát is, amiben a youtubera feltöltött eddig ismert nevezett dalokat gyűjtöttem össze.
most 38 dal van rajta..
https://www.youtube.com/watch?v=SI8x7C3r0fQ&index=1&list=PLek-v3kkp2TuZmFhq9YpaTG1icYwt-DnU
plusz Szabó Leslie 2 dala, plusz Oláh Gergő másik dala amit az x faktorban énekelt.
Isten vagy! :O
A Démonlány előadója Heiser Ádám, aki éppen a Rising Starban versenyző és vasárnap fog párbajozni… Amúgy lehet, hogy velem van a baj, de nagyon remélem, hogy ezek közül mondjuk 35 dal elvérzik…
:O :O Melyik hármat juttatnád be? 😀
Na jó, megnéztem a listát és azért nekem van, talán öt is. Ebből a merítésből viszont egyiket sem igazán támogatnám az ország képviseletét tekintve, esetleg Katit, de… Nem. 😀 Nagyon remélem, hogy a győztest még nem hallottuk. 🙂 Ha igen, az baj. 😀
Csak úgy ránézésre mondtam a 35-öt, de nekem is kb öt van, ami még a 30-ba elképzelhető, de onnan tovább nem. Mujahid Zoli szerintem egész jó, László Attila mindkét dala kellemes meglepetés volt, bár a srác nekem sosem volt szimpi, CsiSz-ben szerintem túlajnározták… A kiddo is bejön, Feket Dávid is meglepően jó dalt választott.
Soknál azt érzem, hogy szeretne bemutatkozni a közönség előtt és ezért nevezett, nem pedig az Eurovízió miatt. Ami nem baj, csak nem érzem azt, hogy bármelyikre is kíváncsi lennék.
No hát nekem ez a kb. öt ez Koós Réka, a Continoom (csak mert annyira jó az eleje), Muzikfabrik, Fekete Dávid, Wolf Kati és Dér Heni. Ezeket beengedném. 😀 Amúgy a friss merítésből még nem hallottam mindent, szóval a mai találatok közül még meglephet valamelyik.
Amúgy Bogi nagy reménységem, meg Muri Enikő is, várom a dalaikat. Bár nem tudom, de ha mondják, hogy indul Tóth Vera, ő is nagy reménységem lett volna, szóval… Próbálom nem beenni a neveket. 😀
Eddig, 3 dal van ami kicsit is tetszik ezek pedig : Magyar Bori, Batánovics Liliék és Wolf Kati, az utóbbi kettőt még a Dalba is bejuttatnám 🙂 De nem vagyok hasra esve a mezőnytől 🙁 Zolihoz hasonlóan én is nagyon szeretném Bogit és Muri Enikőt is, de a legjobban a Szécsi ikreket várnám, mert nagyon imádtam a dalukat 😛
Batánovics Lili dala nagyon tetszik, de nekem akkora kontraszt van az ő meg a csávója hangja között, hogy… Hát szóval nagy. 🙁 Pedig tök jó dal szerintem is! Lehet, hogy élőben kéne hallani, igazad van. 😉
Enikő nekem is nagy reménységem. Lehetne már hétfő 😀
Neked is igazad van 😀 Most így belegondolva, ha Lili énekélné egyedül jobban tetszene 😛
Ez még nincs fent : https://www.youtube.com/watch?v=ZIBZEyF_O6Q