Sokadjára indul újra a fórum kávézója. Az első időkben a fórumkezelő rendszerek kipróbálása/alkalmatlansága miatt volt szükség erre, most pedig azért, mert a közösség kezdeményezésére több szavazásnak nyújtott otthont a topik. Persze voltak külön fórumoldalak más szavazásokra is, viszont a régi kávézó szavazóbázisa örvendetesen megnőtt, ami miatt megérdemelnek egy külön topikot. Mivel az összes hozzászólást egyenként kellett volna átemelni új helyre, így nagy lett volna a veszélye annak, hogy igazából a kávézó témájába vágó dolgok a szavazós oldalra kerültek volna, így jobbnak láttam, ha a régi dolgok megmaradnak egyben úgy ahogy vannak, és a kávézó újraindul. Tehát, aki szavazást szervez vagy részt vesz benne, az mostantól a Szavazás a mindenem! topikot keresse, aki mással kapcsolatban akar írni, az írhat ide, a kávézóba. Megkérek mindenkit, hogy a különböző témák jó kivesézése érdekében a cím témájába vágóan írja meg hozzászólásait a kedves olvasó, így akik esetleg lemaradnának valamiről, később könnyebben vissza tudják keresni a hozzászólásokat abban a témában. Köszönöm a megértést és az együttműködést!



Ez az „ájcbukett challenge már az Eurovízió énekeseit is elérte ::)
https://www.youtube.com/watch?v=zkFc0nTQwWg
Van még bőven:
http://oikotimes.com/2014/08/21/ice-bucket-challenge-accepted-by-eurostars/
http://oikotimes.com/2014/08/23/eurostars-accept-als-ice-bucket-challenge-part-3/
http://oikotimes.com/2014/08/22/more-eurostars-join-als-ice-bucket-challenge/
http://wiwibloggs.com/2014/08/20/watch-eurovision-stars-ice-bucket-challenge-conchita-blue-marco-ruth/58450/
http://wiwibloggs.com/2014/08/22/eurovision-stars-ice-bucket-challenge-olivia-newton-john-lulu-twiins-kurt-calleja-eldar-nina-severina/58698/
http://wiwibloggs.com/2014/08/21/watch-eurovision-stars-take-ice-bucket-challenge-2/58577/
Sok idióta baromság van az Internet világában, de ez a jeges ökörség mindent visz. Fel nem foghatom, hogy mi a jó abban, hogy egy csomó ember közvetlen életveszélynek teszi ki magát a „kihívás ” teljesítése során. Ettől keményebb lesz a cerkájuk, vagy mi? Ha valaki adakozni akar, akkor adakozik, de a jeges vízzel való leöntés rituáléjával nem tudok egyetérteni. Most szólok, hogy ha netán valaki engem akarna kihívni ályszbukettcselendzsre, akkor nem fogom elfogadni a kihívást. Mondjuk ennek kicsi a valószínűsége, de hátha mégis megtörténne. Diszlájk az ötletért!
Egyetértek. Értem én, hogy felhívni a figyelmet egy betegségre stb, de miért így? Főleg, hogy most már látom néhány ismerősöm közt is facebookon, szerintem azt se tudják, hogy mi az egésznek az eredete/célja, csak leöntik magukat ész nélkül, mert valaki kihívta őket.
Én is kimaradok belőle, köszönöm szépen, meg tudok fázni magamtól is, nem kellenek hozzá ilyen eszközök.
nyugi én sem tenném meg , szerintem is rossz ötlet
Es megerkezett a -legalabbis szamomra – legrosszabb hir :
http://eurovisionireland.net/2014/08/25/exclusive-trt-confirm-to-eurovision-ireland-that-turkey-will-not-attend-eurovision-2015/
🙁
Nem csak számodra.
Tegnap töltöttem Szegeden az első napomat az albérletemben, és mikor lementem a Spárba ismerős dal ütötötte meg a fülemet majd realizáltam hogy ez a Bee című dal a nagy kedvencemtől Lenától 🙂 Kicsit ledöbbentem mert a Satelliton kívül más dalát nem hallottam még magyar rádióban, szóval jó kedvem lett tőle hirtelen. 😀
Na és hogy tetszik Szeged? 🙂
Eddig is elég sokszor voltam már Szegeden, mindig is tetszett de mostmár egyre jobban. Amit szeretek hogy van élet a városban de mégse olyan nagy a rohanás, viszonylagos nyugodtság van szerintem 😀
Illetve tetszik hogy nagyon gyorsan el tudok jutni A pontból B pontba tömegközlekedéssel 🙂
Persze az egyetemen még kicsit idegen, kicsit rideg de majd beleszokok ha elkezdődik hétfőtől 🙂
Ma ismét Lena dal szólt a Spárban, mégpedig a Stardust 😀 Nem tudom melyik rádió megy ott de kedvelem a zenei szerkesztőt 😀
Most volt egy riport a Fókuszban a legmagasabb ukrán emberről, és a háttérben a Wild Dances szólt.
Azért ez eléggé gyanús, ami ebben a cikkben van:
http://eurovoix.com/2014/08/29/belarus-jesc-national-final-tonight/
Talán az MTVA meggondolta magát?
tavaly Ukrajnába is kilátogattak a „nagy” versenyre, idén kimennek egy nemzeti válogatóra ez már sejtetősebb, de én nem gondolnám, hogy indulunk rajta. De novemberig úgyis kiderül…
Én sem hinném, hogy idén már indulunk, de a jövő évi debütálásra nagyobb esélyt látok. Eszerint a cikk szerint az MTVA küldöttsége ellátogat a másik olyan ország válogatójára is, aki az eddigi összes versenyen indult: Hollandiába.
http://www.esc-plus.com/junior-eurovision-hungarian-debut-planned-for-2015/
Nézed a ma esti fehérorosz válogatást?
Épp azt nézem…és, hát, mit mondjak…a felnőtt versenyre miért nem tudnak ilyen jó mezőnyt összerakni?
Most énekel a sokak által istenített Angelina Pipper, de kérem szépen: a dala a 2006-os orosz ESC-dal, a Never Let You Go koppintása, és még egy kis Na inatot is érzek benne.
Nah ez fura egy cikk :
http://wiwibloggs.com/2014/08/27/romania-2015-participation-tvr/59177/#
Nyugi, megoldják ezt is…már az idei részvételük megerősítése előtt is voltak pletykák, miszerint pénzügyi problémák miatt visszalépnek, azonban ott voltak Koppenhágában. Úgyhogy Románia biztos ott lesz Bécsben is. 🙂 És, ha a logikát követjük, eddig Izraelt kivéve minden olyan ország megerősítette a részvételét, akinek a visszalépéséről voltak pletykák, és most ugyanez a helyzet Romániával. Hamarosan jönni fog a megerősítés, figyeld meg.
Érdemes volt nézni a fehérorosz JESC-válogatót, mivel az általam legjobbnak tartott dal nyert.
Sajnos 4 dalig bírtam a válogatót, de előtte meghallgattam a dalokat és én is rendkívül örültem a győztesnek 😀 Egyenlőre Svédországgal holtversenyben vezetnek nálam 🙂
Nálam Svédország változatlanul az első, de Fehéroroszország szorosan ott van mögötte, és végül Ukrajna.
Emellett van egy olyan érzésem, hogy Ciprus és Montenegró valami ütős dallal állnak elő, Oroszországtól is ilyet várok.
Máltától egy középosztálybeli dalra számítok (se nem brutáljó, se nem förtelmes), Hollandia remélem a tavalyi nyávogás után kiküldi Juliát és akkor ők is élmezőnyben lehetnek nálam.
Szerbia 1000%, hogy egy balladát küld, Portugáliáról és Szlovéniáról is ugyanezt gondolom.
Grúzia 1000%, hogy valami bugyuta, jelentéktelen termékkel áll elő, ahogy az elmúlt években tették, Örményország is hasonló lesz szerintem, talán Bulgária is. Olaszország meg még okozhat meglepetést, de egy ütős dalra számítok tőlük. 😀
Ma délután kiderül, ki lesz a jövő évi Melodifestivalen első hivatalos résztvevője. 🙂 Itt lehet majd hallgatni a műsort (felső sáv), 14:03-kor kezdődik:
http://sverigesradio.se/sida/default.aspx?programid=103
Sziasztok! Na, milyen volt a találkozó? Meséljetek!
Jó volt! 🙂
Német dalválogató márc. 5.-én
Montenegró január első napjára ígéri dalát
Friss hírek:
Azerbajdzsán megerősítette a bécsi részvételét.
Macedónia visszalépett az idei Juniorról.
Olaszország kiválasztotta az első fiút az idei Juniorra, Vincenzo Cantiello személyében.
elvileg a spanyolok is ott lesznek jövőre , bár ez még kétséges.
már nincs is a névsorban Spanyolország.
És sajnos a portugálok meggondolták magukat, és nem jönnek vissza JESC-re. 🙁
http://www.eurovision.tv/page/news?id=eurovision_2015_tickets_on_sale_in_mid-november
Lehet kezdeni a spórolást november közepéig 🙂
2:00-nál:
http://tv2.hu/musoraink/aktiv/157472_toth_vera_cee_lo_green_lesz.html
Szerintetek jól láttam, hogy a mai X-faktorban egy pillanatra feltűnt Mr. Eurovision? Ha az érintett olvassa ezt, akkor legyen szíves megerősíteni vagy megcáfolni ezt a gyanúmat!
Így jár aki nem jár a meghirdetett találkozóra! 😉 🙂 Én 3x is láttam feltűnni. Az első 5 percben, majd a műsor közép táján bulizott és a vége felé is…. Hogy mit fog énekelni (Ha mutatják) ezt árulja el ő! Nagy meglepetés nem lesz. Annyit elárulok, hogy nem Britney S., Lady Gaga vagy Justin T. és társaitól ismert dalt sőt nem is egy Dolly Roll slágert hallhatunk majd 😉
Nekem is feltűnt! Azt hittem, hogy legalább egy kicsit mutatnak belőle, de majd lehet, hogy legközelebb. Kíváncsian várom a folytatást.
FRISS: Oroszország a Voice győztesét küldi Bécsbe, és a verseny döntője decemberben lesz. (Ez már korábban is sejthető volt, azonban most vált hivatalossá.)
Conchita Wurstot és Byealexet ki látta a tv2-őn ??? 😀
Én láttam. 😀 Hááát…
most már nekünk is van egy Conchitánk, aki nem veti meg a nokedlit és a rántott húst 😀
Felejthetetlen. 😀
Jelen! 😀 És Dénesnek igazi Wéber Helga és igazi Kővágó Dani is járt 😉
Tavaly egy műsort bírtam végig nézni, most pedig a mainak csak a felét. Hánynom kellett a műsortól! Miért csinálnak bohócot magukból egyesek? A Kereszt-anyunak mától nem jár a művésznó megszólítás! Félre értés ne essék nem a dalokkal van a bajom, hanem azzal ahogy ezek a „művészek” önmagukból csinálnak hülyét (elsősorban), és a dalt is lehúzzák egy bizonyos szint alá , és….és…és, ne soroljam tovább. Gáz az egész!
http://www.eurovision.tv/page/news?id=german_selection_kicks_off_on_february_19
http://esctoday.com/86529/xxx-xxx-confirms-participation-eurovision-2015/
Megelőztél ebben és a német válogató dátumának megosztásában is. 😀
Azt olvastam a hivatalos JESC-Twitteren, vagyis azt lehetett kivenni a kiírásból, hogy az EBU ebben a hónapban egy spanyol privát csatornát felvesz a tagjai közé annak érdekében, hogy Spanyolország visszajöhessen JESC-re, mivel az RTVE nemet mondott. De Vladislav mindenképpen vissza akarja hozni a spanyolokat a versenyre. És ha sikerül neki, nem is tudom, mennyire fogok örülni. 😀
És azt még kihagytam, hogy a legjobb az lenne, ha Vlad kapná meg Jon Ola helyét. Amíg ő mindent megtesz annak érdekében, hogy sok ország induljon az általa felügyelt versenyeken, addig Jon Ola csak ül és vár, nem tesz semmit. Vlad 1000%, hogy vissza tudná hozni a régóta inaktív vagy nem régóta inaktív, de hisztiző országokat, vagy legalább a többségüket a versenyre. (Gondolok itt Luxemburgra, Monacóra, Csehországra, Andorrára, Marokkóra, Törökországra, Boszniára és Szlovákiára.) És talán még Liechtenstein EBU-tagságát és ESC-részvételét is elintézné. 😀
Az én apukám meg még ennél is többet tudnaaaaa teníííííííííí…
Persze, hogy valaki megint viccet csinál valaki más véleményéből…tipikus…
Persze, hogy valaki megint sértődötten reagál erre…tipikus…
Persze, hogy te is megjegyzést fűzöl hozzá…tipikus…
Na, de térjünk el a témától. Hoztam egy friss hírt, miszerint Bosznia-Hercegovina 2 év szünet után ismét jelen lesz a versenyen. 😀
Most te voltál gyorsabb Dani 😀 jajj de jó … csak küldjék Hari Mata Harit egy jó balladával 😀
Nekem mindegy, kit küldenek, csak küldjenek egy tipikus balkáni balladát nemzeti nyelven. 😀
legkevésbé vártam Boszniától , hogy visszatér ( … de nagyon reméltem 😀 ). Én biztos voltam benne , hogy Szerbia vagy Horvátország hamarabb bejelenti visszatérését.
Albánia is ott lesz Bécsben! Várható volt, sőt egyértelmű! Már 30 ország ott lesz! Lesz-e 40???
és már decemberben meg is ismerjük az albán dalt. Kevés esély látok , hogy meglegyen a 40 ország , én egy 35-38 országra tippelek.
Szerintem meg még visszatér Bosznia és Ciprus mellett Bulgária, Horvátország és Szerbia is, és csak Izrael fog visszalépni. És ez így 41 ország. 🙂
Amúgy még pont 1 hónapig lehet részvételt megerősíteni vagy visszautasítani.
Pontosan, ahogy sejtettem: voltak pletykák Románia lehetséges visszalépéséről…pár nappal később a TVR megerősíti Románia bécsi részvételét. 😀
Megvan a 2015-ös verseny hivatalos szlogenje: „Building Bridges”.
http://www.eurovision.tv/page/news?id=vienna_2015_slogan_revealed
Ez … elég ,hogy is mondjam … Gáz.
Ez mennyire jó! Nekem sokkal jobban tetszik, mint az eddigiek, persze kicsit ez is sablonos, de sok mindent ki lehet hozni belőle. 🙂
Egy kicsit frappánsabbat és a versenyhez illőbbet is kitálalhattak volna…
huhh hirtelen 33-ra nőtt az indulók száma : Szerbia és Spanyolország. Ez még lehet ,sőt biztosan változni fog , mert elég kétséges a hírforrás.
Oiko-ról van a forrás, szóval valószínűleg nem igaz.
Na, Szerbiát már ki is vették az angol Wikiből, de azt csodálom, hogy Spanyolországot még bent hagyták. Én eleve nem írtam be az infót a mi Wikinkbe.
Szerbiát már le is vették a listáról.
Már 32 ország van versenyben, mivel ma Olaszország is jelezte a részvételét. 😀
http://escxtra.com/2014/09/submissions-for-festivali-i-kenges-open/
Albánia részvétele mégsem olyan biztos…
Értesültem róla, már az angol Wikiben is átírták és én is a miénkben. De szerintem nem fognak visszalépni.
A ma esti X-Faktor-ban felcsendült a She’s after my piano (Eurosong 2014) és a Survivor (Melodifestivalen 2014) 😀
És ahogy hallottam a jövőheti adás előzetesében… valaki a Running-ot fogja énekelni 🙂
Hallottam én is. 😀 Bár egyedül a Survivor-nek örültem.
Dani: Nézed az örmény válogatót?
Néztem, csak pont a végénél fagyott le a gépem, és pont nem láttam az eredményhirdetést.
Az angol wikipédia szerint Betty nyert.
Én is azt olvastam, nem néztem a döntőt, csak egyszer meghallgattam a dalt és egész jónak mondható 🙂 Egyenlőre egy betonbiztos 3.helyet ér nekem 😀 Fehéroroszország és Svédország mögött 🙂
Az én sorrendem is hasonló:
1. Svédország
2. Fehéroroszország
3. Örményország
4. Ukrajna
Itt csak félig egyezik a véleményünk (abban, hogy Fehéroroszország és Svédország mögött): nálam a sorrend:
1.Fehéroroszország
2.Ukrajna
3.Svédország
4.Örményország
Eddig egyik dal sem valami kiemelkedő.
1. Fehéroroszország
2. Svédország
3. Örmányország
———–
4. Ukrajna
Szerintem az eddigi évekhez képest ez a legígéretesebb mezőny 😀
Közben a szlovénok kiválasztották első képviselőjüket Ula Ložar személyében, itt van egy feldolgozás tőle (2:55-től): http://youtu.be/SEL8Vdp8sZw?t=2m55s
És az ESC-re is megerősítették a részvételüket. 😀
Hogy tetszik az előadó (hangja)? Szerintem egy jobb dallal Szlovénia egész szép helyezést érhet el.
Szerintem neki egy ballada kellene a jó helyezéshez…de hallgatható hangja van, esélyes lehet egy jó dallal. 🙂
én fél percig bírtam ,ne haragudjatok de ennek a kiscsajnak nem nagyon van jó hangja 🙂
Ez talán majd jobban meggyőz: https://www.youtube.com/watch?v=koNoDtZ28sE#t=29