Sokadjára indul újra a fórum kávézója. Az első időkben a fórumkezelő rendszerek kipróbálása/alkalmatlansága miatt volt szükség erre, most pedig azért, mert a közösség kezdeményezésére több szavazásnak nyújtott otthont a topik. Persze voltak külön fórumoldalak más szavazásokra is, viszont a régi kávézó szavazóbázisa örvendetesen megnőtt, ami miatt megérdemelnek egy külön topikot. Mivel az összes hozzászólást egyenként kellett volna átemelni új helyre, így nagy lett volna a veszélye annak, hogy igazából a kávézó témájába vágó dolgok a szavazós oldalra kerültek volna, így jobbnak láttam, ha a régi dolgok megmaradnak egyben úgy ahogy vannak, és a kávézó újraindul. Tehát, aki szavazást szervez vagy részt vesz benne, az mostantól a Szavazás a mindenem! topikot keresse, aki mással kapcsolatban akar írni, az írhat ide, a kávézóba. Megkérek mindenkit, hogy a különböző témák jó kivesézése érdekében a cím témájába vágóan írja meg hozzászólásait a kedves olvasó, így akik esetleg lemaradnának valamiről, később könnyebben vissza tudják keresni a hozzászólásokat abban a témában. Köszönöm a megértést és az együttműködést!



És igen, megtörtént: Svédország átvette a vezetést a bukiknál.
Na tőlem dicséretet kap : MARIA YAREMCHUK !!!
ő volt az este legjobbja szerintem 🙂 de profil énekelt és sajnálom hogy nem jutott döntőbe : Hersi
tetszett Sergej éneklése is.
… de András is nagyon jó volt ,megérdemelte a döntőt 😀
Gratulálok Andrásnak és a csapatnak, szép munka volt a továbbjutás!
Remélem, San Marino továbbjutása után a többi törpeállam is vissza fog térni a következő években.
Sanna és András fantasztikusak voltak ma, nálam kiemelkedtek a tömegből 🙂
És igen András kihúzott egy
SECOND HALF-ot 🙂 JEEEEE
Gratulálok nagyon ügyesek voltatok!
Hajrá Magyarország 🙂 Izgatottan várom a csütörtököt.
Egyébként én sajnálom, hogy nem jutott be Belgium. Szerintem idén egy igényes, minőségi zenével jöttek.
az ominózus orosz-kifütyülés :
http://www.youtube.com/watch?v=550ieJIeruM
Szerintetek ezek után, hogy San Marinónak sikerült a döntő, Andorra és Monaco másképp fog gondolkodni a versennyel kapcsolatban?
esetleg Luxemburg is elgondolkodik azon ,hogy lehet vissza kellene térni … nem lenne rossz 🙂
Valamit olvastam korábban, hogy Luxemburg azért nem akar visszatérni, mert félnek attól, hogy megnyerik, és akkor meg kellene rendezniük…szánalmas.
Na akkor egy kis összegzés :
Aram valami csoda folytán nekem nagyon tetszett , de Sannaval nem voltam megelégedve . Észtországnál komolyan mondom azt hittem , hogy a Táncdalfesztivalon vagyunk . Oroszországnál volt nekem a WC szünetem , és kerestem a Portugál zászlómat . Apropó Portugália … óriási volt szerintem , nagyon sajnálom , hogy nem jött össze a döntő … Izland óriási hangulatot csinált nekem , és Andrást hozta amit hozni kellet …
Kérem jelezzétek velem , hogy nem csak így , de a nap legjobbja kétséget kizárva Hollandia volt . Óriásiak voltak !
Műsorvezetésnél csak annyit mondok : Csinálunk egy selfit ? 😀
Igen. Nagyon jó volt Hollandia. Túlságosan is jó….. Megelőzött bennünket a fogadóirodáknál. Mit gondoltok erről? Tényleg nagyon kellemes az a dal.
Én sem voltam elégedett Sannaval. Viszont értek kellemes csalódások.
10-ből 9 általam óhajtott egyébként továbbjutott. San Marino helyett Portugáliát szerettem volna.
Fox: tökéletesen igazad van, kedden Hollandia volt a legjobb, – minden szempontból. De Svédország is szuper volt.
http://www.youtube.com/watch?v=syaR4ROgSFQ
😀 cicirázás Tijanától és van egy kis bulihangulata a dalnak , persze megmaradtak a hamis hangok … váuvávévávé 😀
hát ez baromi jó 😀 😀
Jon Ola Sand közölte a tegnapi 10.helyen bejutó ország és a 12.helyen már kieső ország között 3 pont különbség volt.
Még egyszer le kell írnom, hogy szánalmas volt, ahogy a csürhe kifütyülte az oroszokat. Ez viszont egy jó kép:
https://fbcdn-sphotos-a-a.akamaihd.net/hphotos-ak-prn1/t1.0-9/q71/s720x720/10177347_761740177192543_995429799967027957_n.jpg
Szerintem is igazad van Beni. Nem az énekeseken kellene bosszút állni.
Tudom, hogy mindenki 1-2x már elmondta, de akkor most ki fog szavazni a döntőben, és ki(k)re?
Én Izraelnek adom a voksom.
Én Oroszországnak többet is adok. De Montenegro és Örményország kaphat még
Szerintem ez a kérdés még korai, attól függ, hogy fognak teljesíteni az előadók a döntőben. Angliának szántam a voksomat, de más is kaphat, ha úgy lenyűgöz, mint tegnap Sanna vagy a holland duó.
Spanyolország egyértelműen.
A dontoben szoktam szavazni, remelem bejutnak, mert rajuk mindenkeppen szeretnek : Gorogorszag, Finnorszag, es lehet, hogy Svajc 😀
Én Ausztriának adom,feltéve, ha olyat produkál ismét, mint a próbákon, illetve Hollandiának, de Svédország is szóba jöhet.
bocsi, kimaradt Örményország, neki is megy a szavazat (csak tisztán intonálja a dal elejét is)
Kedves mindenki! Valaki el tudná magyarázni, hogyan megy a hivatalos applikációról történő szavazás?
Lehet onnan is??
Én tudom hanyadikként jutott tovább András a televoting alapján 🙂 Segítségképp : a tv bemondós továbbjutási sorrend megegyezik a telefonos szavazás alapján történő továbbjutás sorrendjével 😀
A műsorvezetők is elmondták, meg ez a szokás, hogy véletlenszerűen jelentik be a továbbjutókat.
? Ez hülyeség, biztos nem Montenegró nyerte a szavazást…
nem , nem ,nem 🙂 … csak András másodikként jutott tovább a televoting alapján ez tuti információ amit tőlem tudtok én is ennyit tudok 🙂 Azt hogy most éppen másodikként mondták be az véletlen egybeesés 🙂
Emlékszem, hogy 2011-ben volt egy olyan „bennfentes információnk”, hogy Kati megnyerte az elődöntőjét.
Nem mondom, hogy nem hiszek neked, csak most teljesen véletlenül rám törtek az emlékek 😀
csak András esetében volt így – eddigi tudomásom szerint – ,hogy 2. helyen jutott tovább ,mint tv-s bemondás és ,mint televoting alapján 🙂
Ha ez igaz?, akkor remélem beelőzzük a svédeket a sorszám miatt.
Viszont nem csak a televoting eredményei számítanak, hanem a szakmai zsűrik szavazatai is. Úgyhogy lehet, hogy nem másodikként jutottunk tovább.
A fogadó irodákból elegem van, mert hiába húztunk second halfot, megyünk le a listán, ukrajna meg meg fel a first half ellenére!
Ezek aztán a komoly problémák…
:facepalm:
A fogadóirodák a döntőig még hatvanszor meg fogják változtatni a sorrendjüket, lehet, hogy holnap San Marino lesz a listájuk élén. 😀
András produkciója nem volt tökéletes, a dalnak sincs akkora hájpja, szóval szerintem a hatodik hely logikus.
Ráadásul a félidő nem sokat számít, még mi is kaphatunk 14-es sorszámot, a svédek pedig 13-ast, ami csaknem ugyanannyit ér 26 előadó közül.
A bukik sorrendje ráadásul nem csupán a dalon vagy az előadáson alapul, elvileg számításba veszik az adott ország múltbeli helyezéseit, diaszpóráját, illetve azt is, hogy mennyien fogadtak rá.
Szerintem csak akkor fogják korrigálni az oddsokat, ha meg lesz a pontos sorrend. Most minket mondjuk feltolnának, és lehúznák mondjuk a svédeket a first half miatt, majd ők kapnának egy 13as mi meg egy 14es rajtszámot, mehetne vissza az egész.
Ha meg lesz a teljes fellépési sorrend, biztos változni fognak az oddsok. 🙂
Azért remélem nem kerülsz emiatt pszichiátriára 😀 mint ahogy előttem is írták, a sorrend még nagyon sokat változhat, de amúgy is, tök mindegy, hogy mit mondanak a fogadóirodák, nem ők határozzák meg a végeredményt, legfeljebb viszonyítási/kiindulási alapnak lehet venni, legalábbis számomra csak az. Ha jól emlékszem, San Marino hétfőn még az utolsók között volt, erre tessék, döntőbe jutott, míg Belgium, akit első 10-be raktak, kiesett. Ennyi, az ő listájuk nem jelent semmire sem garanciát, ez 2011-ben is bebizonyosodott már.
Már tökre régen intéztem körkérdést a fórumozókhoz, ezért most rittyentek egyet:
Melyik az az idei versenydal, ami számotokra a legközömbösebb, vagyis nem utáljátok, nem imádjátok, nem kedvelitek, de nem is kapcsoljátok el, ha meghalljátok, tehát ami csak úgy van? Hangsúlyozom, hogy a dal érdekel, tehát nem ESC produkció, videoklip, koncertfelvétel, meg ilyesmi, hanem mintha rádióban hallgatnád a stúdióváltozatot. Csak egy dalt írjatok, feltéve ha van kedvetek!
Nálam ezt a „dicső” címet Valentina Monetta és a Maybe (Forse) szerezte meg, egyszerűen semmilyen hatással nincs rám ez a dal.
Hm, ez egy érdekes kérdés, kicsit gondolkoznom kellet a válaszhoz.
Valentina dala is erősen ilyen, de a leginkább semleges nekem a Rise Up a görögöktől. Számomra teljesen jellegtelen, vissza sem tudom idézni a dallamát pedig minden dalt, tehát ezt is többször meghallgattam, tényleg ‘csak úgy van’ az a dal 😀
Nekem egyből a moldáv dal jutott eszembe.
Nekem talán Macedónia, eleinte kifejezetten nem tetszett a dal, de már megszoktam, így közömbössé vált, egyszerűen csak azért, mert nem az én stílusom.
Málta – Coming Home
Nálam is Valentina nyerte el ezt a címet az immáron döntős remekművével.
Az idei mezőny többsége hasonlóan semleges számomra, de van jó pár kedvencem, és néhány olyan is, amellyel vallatni lehetne engem. A Maybe viszont a leginkább olyan dal, amelynek észlelem a létezését, mégis képtelen belőlem bármiféle reakciót kiváltani.
Montenegró itt. 🙂
Talan a nemet es az ir dal.
Lehet, hogy nem illik magamtól idézni, de már sok dolgot tettem, ami nem illik, úgyhogy miért ne?
„Csak egy dalt írjatok…”
Tudom, tudom, Iza vagy! 🙂
Szövegértési problémák mindig voltak….itt is vannak olyanok bőven (én is 🙂 )
Jujjj, bocsiii, nem figyeltem!! 🙁 Olyan koran volt meg 😀
Nálam ezt a címet magasan Finnország érdemelte ki magának
Azthittem ezzel egyedül leszek, de nálam is a Something Better. Rengeteg ember szerint nagyon jó, meg ilyenek, de engem még a videoklippel együtt sem fogott meg. Meglátjuk, hátha élőben sikerül!
Nálam is versenyben volt ezért a címért Finnország 🙂
Macedónia
Valamelyik facebook-oldal bejegyzéséhez hozzászólt András, és azt mondta, hogy az elcsuklás nem az izgalom miatt volt, mert ő egyáltalán nem izgult, hanem mert rengeteg érzelmet szeretett volna belevinni a produkcióba, és ez most így jött össze neki. 🙂
Akkor ezennel szeretném megkérni Andrást, hogy fedezzen fel más módokat az érzelem kifejezésére, mert az elcsuklás és az utána következő saját dalával való küzdelem sértette a fülemet. 🙁
Akkor megkérdezem mégegyszer: Valaki el tudná magyarázni, hogyan megy a hivatalos applikációról történő szavazás?
én mikor rákattintottam az jött ki, hogy szeretné, hogy smst küldjünk erre a számra, magyarul smst küldhetsz onnan is.
Köszi a választ.
Akiknek a továbbjutását mindenképp szeretném ma: Lengyelország, Írország, Málta, Románia, Finnország, Szlovénia
Akiknek szeretném a kiesésüket: Ausztria, Litvánia, Görögország
Egy kis vidámság a nagy izgalom közepette:
https://www.youtube.com/watch?v=SAefW_iLZXU
🙂
ROBEEEEEKKKK!!!! 😀
Jó reggelt mindenkinek !!!
A nap legfontosabb híre ,amire nem kell délutánig várni …
Íme az országok fellépési sorrendje :
http://adal2014.hu/index.php?action=recordView&type=places&id=857012
21. hely, nagyszerű! A svédeket próbálták jó helyre tenni, amennyire tudták ( pff…)
De a britek a végére! Jó hétvégének nézünk elébe!
Az oikotimes véleménye az első döntős zsűris próbánkról:
VOCAL PERFORMANCE: Not saving his voice and Andras is making a great rehearsal
STAGE PERFORMANCE: The same we saw in the first semifinal
CAMERA WORK: Once again I would prefer different aspect but it works fine this one
OUTFIT: Sleavless tshirt for the hunky Hungarian artist
ESTIMATION: 1-8
http://www.youtube.com/watch?v=xLBBfVzEGx4
András mai próbája
A pólóról átváltottak trikóra! De jó idő van ott! 😀
Nem rossz, nem rossz, de azert van bennem hianyerzet.
Egy kis pirotechnikat lehet betennek, szerintem jol mutatna a szinpadon.
Hianyolom meg a macit (jo tudom az tul „nehez” a svedeknek) es a maszkokat is (bar teny, hogy a tancosok arcat azt hiszem csak egyszer-ketszer mutatjak kozelrol, igy annak talan nincs akkora jelentosege).
A koreografia nagyon jo, csak kar, hogy olyan keveset mutatjak a tancosokat.
Azert hajra Magyarorszag 🙂
Egyebkent mar nagyon kivancsi vagyok, melyik orszag hanyadik helyen vegzett az ED-kben, iden ez teljesen kiszamithatatlan volt 🙂
Nem szoktam fórumozni veletek, de olvasgattam, és kedvem támadt kérdezni.
Szerintetek kinek adja Magyarország a 12-10-8 pontokat?
Szerintem:
12p- Svédország
10p- Hollandia
8p- Örményország
http://index.hu/kultur/media/2014/05/09/magyarorszagon_forgatjak_a_jatek_hatarok_nelkult/
:))))) Hurrá!
Szuper!Ennek a hírnek én is nagyon örülök,imádtam azt a vetélkedőt! 🙂
Daninak egy jó hír: http://eurovoix.com/2014/05/09/hungary-jesc-negotiations-are-positive/
Már olvastam és nagyon örülök neki! 🙂