Naptár

2011. november
h K s c p s v
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930  

Kategóriák

Recent Posts

Legutóbbi hozzászólások

Fórumlista

Fórum: Kávézó

Sokadjára indul újra a fórum kávézója. Az első időkben a fórumkezelő rendszerek kipróbálása/alkalmatlansága miatt volt szükség erre, most pedig azért, mert a közösség kezdeményezésére több szavazásnak nyújtott otthont a topik. Persze voltak külön fórumoldalak más szavazásokra is, viszont a régi kávézó szavazóbázisa örvendetesen megnőtt, ami miatt megérdemelnek egy külön topikot. Mivel az összes hozzászólást egyenként kellett volna átemelni új helyre, így nagy lett volna a veszélye annak, hogy igazából a kávézó témájába vágó dolgok a szavazós oldalra kerültek volna, így jobbnak láttam, ha a régi dolgok megmaradnak egyben úgy ahogy vannak, és a kávézó újraindul. Tehát, aki szavazást szervez vagy részt vesz benne, az mostantól a Szavazás a mindenem! topikot keresse, aki mással kapcsolatban akar írni, az írhat ide, a kávézóba. Megkérek mindenkit, hogy a különböző témák jó kivesézése érdekében a cím témájába vágóan írja meg hozzászólásait a kedves olvasó, így akik esetleg lemaradnának valamiről, később könnyebben vissza tudják keresni a hozzászólásokat abban a témában. Köszönöm a megértést és az együttműködést!

8 314 hozzászólás Fórum: Kávézó

  • eschungary93

    Hungary is the winner ! 😀

  • eschungary93

    Az m2 -őn nem rég sugározták Twin Twin : Moustache c. dalát. Ezek szerint már mutatják a dalokat a közmédián …

  • eschungary93

    Magyarországnak -ha döntőbe jut és azért jól is énekel ,meg minden – mely országok fognak adni 12 pontot szerintetek ? Vagy kapunk -e egyáltalán max. pontszámot ?

    • eschungary93

      * mármint András énekel jól és nem Magyarország … 😀

    • kecske14

      Szerintem kapunk 12-öt a lengyelektől.

    • HunMateo

      Álmodoztam pár nappal ezelőtt erről, és ha nagy sorszámot kapunk akkor…
      Svédország, Finnország, Németország, Lengyelország és Hollandia fog 12 pontot adni 😀 (legalábbis így jött ki a számolásom, ahol 238 ponttal lettünk 1., Örményország a 2. és Svédország a 3.
      Ez kb. így jött ki:
      Armenia 0
      Latvia 8
      Estonia 8
      Sweden 12
      Iceland 10
      Albania 7
      Russia 3
      Azerbaijan 7
      Ukraine 5
      Belgium 6
      Moldova 6
      San Marino 6
      Portugal 8
      The Netherlands 12
      Montenegro 0
      Hungary 0
      Malta 3
      Israel 0
      Norway 8
      Georgia 4
      Poland 12
      Austria 8
      Lithuania 5
      Finland 12
      Ireland 8
      Belarus 0
      F.Y.R. Macedonia 3
      Switzerland 8
      Greece 7
      Slovenia 5
      Romania 5
      Denmark 10
      France 4
      Germany 12
      Italy 10
      United Kingdom 7
      Spain 10
      Tudom hogy lehetetlen, de jó volt számolgatni unalmamban… 😀

    • Dani

      Én ezt nem tudnám megjósolni, mert mindenki tudja, mi a véleményem Andrásról…meg amúgy is nehéz kérdés…ellenben a többiekről, hogy kik kitől kapnak 12-t, azt meg tudnám mondani, vagyis csak pár országot.

      Szerintem Spanyolország Portugáliától és az EK-tól biztos.
      Németország kap egyet Lengyelországtól.
      Lettország (ha bejut) kap egyet Németországtól.
      Az EK szerintem kap Írországtól.
      Lengyelország (ha bejut) kap egyet Ukrajnától.
      Azerbajdzsán Máltától. (A logikát sohasem értettem, ahogy a Grúzia-Litvánia-kapcsolatot sem.)
      San Marino (ha bejut) Olaszországtól
      Görögország San Marinótól
      Olaszország Albániától

    • Iza

      Finnek, nemetek szerintem tuti 12 pont. Esetleg meg a hollandok is, meg az esztek.
      Amiota Aram nyilatkozta, hogy szereti a dalunkat, ugy gondolom, toluk sem elkepzelhetetlen 7-8 pont.
      Romanoktol szokasos 4-5, svedektol is szamitok 8-10 pontra. Lengyelek 8 pont, esetleg 10. Sogoroktol is bejohet 6-7 pont, es talan Dilara latogatasanak koszonhetoen Azertol is 4-5. Daniatol es Svajctol is szamitok 6-7 pontra, esetleg UK is ad ennyit. Izland kb. 10 pont.
      En ezeket gondolom biztosnak, de lehet, hogy a tobbi orszagtol is becsurog majd par pont 🙂

      • Iza

        Jaaa es Albania. 8-10 pont 🙂

      • Robek

        Albánia soha nem ad nekünk pontot, illetve csak 2007-ben adott, ha jól emlékszem. Nekem egész rossz érzésem van. Ma merült fel bennem, hogy az idei nyertes…lehet…..hogy? Ausztria??? 2006-ban is nagy meglepetés volt a Lordi, 2011-ben sokaknak (nekem nem) Azerbajdzsán. Hogy miért pont Ausztriára gondolok? Az OGAE szavazáson egyre több 12 pontot kap. Lássuk be, hogy a Sana N. dala azért annyira nem erős, hogy nyerjen. A C.W.-hoz hasonlóan pl. Verka majdnem nyert. Dana I. 1998-ban nyert. Rendkívül szomorú lennék, de bármi megtörténhet. A minap beszéltem az Andrással és hát nagyon elkeserített….nem akarok vészmadár lenni, de tényleg örülni fogok, ha a döntőbe jutunk. Mondtam neki, hogy nehogy haza merjen jönni a keddi elődöntő után, mert nem szeretném ha a rá küldött 20 SMS-em kárba menne. 😉

      • Zoli

        Uhhh, Ausztria valamiért (DE TÉNYLEG NEM TUDOM, HOGY MIÉRT!!!) nagyon felkapott lett, OGAE, mindenféle fórumok, Youtube, imádják az emberek… Az a baj, hogy mondanám, hogy „áh, egy szakmai zsűri nem támogat egy szakállas nőt”. De. Támogat. Láttuk már tényleg, milyen dalokat is nyom időnként az a bizonyos zsűri, CW tud énekelni, a dala tipikusan zsűribarát… A közönség részéről is nagy lehet a tábora valóban… Lásd mindenhol rajonganak érte. Csak annyira szélsőségesen rossz lenne, ha bekövetkezne, hogy bele sem mertem eddig gondolni… András mivel keserített el?

      • Robek

        Hamarosan kint lesz az interjú. Abból kiderül…

      • Ausztria valóban nagyon népszerű mostanában a youtubeon meg a szavazásokon, de szerintem európa egy része nem elég toleráns ahhoz hogy nyerjen. A keleti országok közül szerintem max Izraeltől és az oroszoktól (hogy mutassák,hogy ők jófiúk) fognak pontot kapni, úgyhogy szerintem nem kell félni az osztrák győzelemtől 🙂
        Mondjuk én örülnék neki 😀 A dal jó, az énekes intelligens (!) még ha extrém is. De azért sokan a falat kaparnák a győzelem esetén, és ezt az EBU is tudja.

      • Robek

        Most akkor tiszta a szavazás vagy nem??? EBU engedi vagy nem valakinek a győzelmét akkor bunda az egész…Vagy?

      • eschungary93

        és Ausztria mellett mostanában Svájcot láttam sok helyen elől (top 10-ben) ,de csak furán néztem és nem is nagyon tudattam jelentőséget neki …

      • Nyilván a szavazás próbál tiszta lenni, de azért sosem lehet 100%-ban az. Annyira rosszat okozhatna a verseny megítélésének sajnos az osztrák győzelem, hogy valahogy úgyis elérik hogy ne nyerjen. Elég ha csak a zsűrik (akik ugye elvileg 37×5 a köztévék által választott ember…)a középmezőnybe rakják Conchitát és máris nem veszélyes az első helyre.

      • Iza

        Pfff, tegyuk fel, hogy Ausztria nyer, egyetlen ponttal Ormenyorszag elott……..akkor azert -akarmennyire is kedvelem, de- megneznem Aram arcat 😀 😀 Szerintem ott helyben elajulna :”’))

      • Iza

        Tavaly 8 pontot adtak nekunk, nem? Lehet, hogy rosszul emlekszem.

        Conchita??? Na neeeeeeeemmm!!!! Ne hasonlitsuk senkihez, Verka vicces volt, a Lordi egyedi, Azer dala (attol fuggetlenul, hogy mas jobban megerdemelte volna a gyozelmet) nem volt rossz, Danat -szerintem-mindenki nokent kezelte, de Conchita beteges es gusztustalan, nem egy lapon emlitheto a tobbiekkel.!!!Uristen, ha megnyeretik vele, Europa komolyan elmehet a sunyiba…

      • Robek

        No, ha tényleg nyer én szégyenli fogom, hogy néztem a műsort. Amennyiben nem jut a döntőbe elmegyek a templomba egy imát mondani! Pedig, sajnos…. MOST AZ EGYSZER NE LEGYEN IGAZAM! Egyébként is utálom , hogy mindig igazam van!

      • Bakancs

        Én teljességgel kétlem, hogy Ausztriának bármi esélye lenne a győzelemre. Európa keleti felétől szerintem nem számíthat pontokra, nyugat pedig kevés ahhoz, hogy trónra tolja. (Az OGAE pedig OGAE, szerintem sosincs akkora jelentősége ennek a szavazásnak, mivel ez egy igen szűk kör döntése, és a végkimenetel nem feltétlenül reprezentatív.)
        Szerintem annak idején Azerbajdzsán, Oroszország vagy akár Németország (igen, lehet kövezni) dala sem volt annyira erős, hogy győzzön, és idén is lesz egy nem-erős-de-azért-elmegy bajnok – nem feltétlenül a svédek (de eddig ez a valószínű 😀 )
        Kíváncsivá tettél Andrással kapcsolatban, nagyon remélem, hogy nem válnak be a baljós jóslataim a Kati-effektussal kapcsolatban. :/

      • Iza

        En inkabb Oroszorszag miatt koveznelek 😛 Nagyon nagy volt az a produkcio, szerintem nagyon megerdemelte 🙂 De ez csak az en velemenyem…

      • Azért abban az évben ott volt a Hero vagy akár a Shady Lady amik azért jobbak voltak szerintem mint az orosz dal 😀
        Mondjuk azokat nők énekelték… 😉

      • Bakancs

        Nyugodtan kövezhetsz, én tiszteletben tartom a véleményedet 😀
        2008-ból (és 2010-11-ből) én senkit sem tartottam kiemelkedően erősnek (a Shady Lady tetszett, de nem volt egy győztes szám), és szerintem hasonló a helyzet idén is: sokan esélyesek a győztesre, de egyikük sem Koncsíta. 😀

      • Iza

        Mi az, hogy azokat nok enekeltek?!?! 😀

      • Sztbeni

        Ha Ausztria nyer, akkor többet nem nézek Eurovíziót, ezt komolyan mondom. Sőt, már top10 esetén is elgondolkozok ezen. A világ szégyene lenne, ha bármit is elérne.

      • Iza

        A wokipopo nem jutott dontobe, Conchita meg megnyerne? Na neee 🙁

      • Haha 😀 Azért a két dal színvonala között van némi különbség 😀

      • Iza

        Mostmeeeer? Szerintem az halal jo volt 😀 😀

      • Sztbeni

        Igen, a Woki mit deim Popo jó volt, ez mrg nem.

      • HunMateo

        Mostmár kíváncsi vagyok, mit mondott András, mikor lesz fenn?
        Koncsita pedig tényleg tör fel, 100% szerintem a döntő sajna, de ha nyer, annyira leég az egész verseny, hogy belehet majd fejezni… Én se nézném többet, szégyen lenne!

  • Pitbull

    Komolyan nem értem, hogy mi a bajotok az osztrák dallal?! Szerintem nagyon jó dal. Ha annyira zavar Thomas látványa, akkor ne nézzétek, csak hallgassátok és probléma megoldva!

    • Na végre valaki (rajtam kívül) aki nem esne depresszióba vagy fordulna el az eurovíziótól az osztrák dal sikere miatt 🙂
      Ha a dalt nézzük nagyon erős a szomszédunk produkciója.

    • eschungary93

      ebben igaza van Pitbullnak ,hogy ideje kettéválasztani a Conchita -személyiséget Conchita dalától. Tudom én is az elején ,meg sokáig nagyon a sor végére tettem az osztrák dalt ,ezen okokból . Mára ott tartok ,hogy kezdem a dalt kedvelni , és szeretném a döntőben látni. Én a külsejével már eleget foglalkoztam ,ahogy mások is ,szerinte ez egy lezárt téma.

    • rocknish

      Hajaj, nálam kezd erősen top 10-ben lenni az osztrák dal. Készüljek egy lincselésre a közös döntőzéskor? 😀

    • Sztbeni

      Koncsíta dala nálam 30 körül van, a személytől függetlenül. De miatta utolsó. Nem szabad hagyni hogy jó helyez érjen el, mert akkor szerintem teljesen elkorcsosul a műsor. Meg miért nyerjen? Azért mert aberrált? Annyira nem jó a szám, hogy valaki amiatt szavazzon rá. Meg azért a produkcióhoz az előadó is hozzátartozik.

      • „Annyira nem jó a szám, hogy valaki amiatt szavazzon rá.” Hát azért ezzel a kijelentéssel erősen vitatkoznék ugyanis az a dal bőven kapna szavazatokat Conchita nélkül is, és így is fog. Abba meg lassan jobb ha beletörődsz Beni, hogy jó helyet fog elérni, mert a döntő biztosra vehető, sőt nagy esélye van a top 10re.

      • Sztbeni

        A 2012-es száma nem volt rossz, azt elismerem, de ez nem tetszik. Azért remélem elbukik 😀 . Több jónak tartott is bukott el, mint Dana pár éve 😀

      • HunMateo

        Valakik szerint jónak tartott… 😀
        Ha a dalt egy Eva Rivas énekelné, nálam lehet, top 10 lenne, de így utolsó 10! Teljesen igaz az a kijelentés, miszerint az előadó személyisége függ a helyezéstől!

      • De azért Danát nem is nagyon várták akkor döntőbe, max a neve miatt 😀 mondjuk szerintem jó volt az a dal. Egyébként Conchita előadása visszafogott, elegáns lesz ahogy elmondtal szóval nem mennek rá majd annyira a külsejének a hangsúlyozására ez pedig jól sülhet el számára. 🙂

    • Emdogh

      Lassan én is kezdem megkedvelni, de csakis a dalt. Hallgatom, és érdekes módon nem jön le a kinézete. Még nem készítettem új listát, de a 37. helyről jelentősen előre fog lépni…

  • Nati

    Egy érdekes kérdésem lenne : szerintetek kik azok itt a fórumon, akik leginkább elfogultak egy dallal, és melyek azok a dalok?
    Illetve kik azok, akik rettenetesen gyűlölnek egy dalt, és melyek azok a dalok?

  • gyokub

    Találtam egy érdekes szavazási listát, ahol régi eurovíziós résztvevők és nemzeti döntős szereplők értékelik a dalokat országonként. Megjegyzem, a legtöbb helyről 1-2 résztvevő adta le a szavazatát. 21 ország után a TOP 10 így fest:

    1. Egyesült Királyság 103 p
    2. Málta 82 p
    3. Norvégia 80 p
    4. Dánia 76 p
    5. Örményország 73 p
    6. Svédország 72 p
    7. Finnország 63 p
    8. Ausztria 51 p
    8. Montenegró 51 p
    10. Hollandia 50 p

    Magyarország jelenleg a 12. 42 ponttal. Tőlünk a Fool Moonból Rácz Gergő és Németh Miklós szavazott így:

    12 pont – Ausztria
    10 pont – Svédország
    8 pont – Norvégia
    7 pont – Egyesült Királyság
    6 pont – Finnország
    5 pont – Montenegró
    4 pont – Dánia
    3 pont – Hollandia
    2 pont – Spanyolország
    1 pont – Románia

    Itt a honlapcím, ha valaki még kíváncsi egyéb dolgokra:
    http://esc-plus.com/eurojury/blog/

    • HunMateo

      12 pont Ausztriának? Rácz Gergőtől nem is vártam mást, adjunk sokat szegény Koncsitának, homofób Aramnak meg ne…

    • Iza

      Mar en is kezdem ugy erezni, hogy Conchitaval akarjak megnyeretni……..fogadni mernek, hogyha nyer, par ponttal lesz mogotte Aram, mondvan „nesze neked, homofob ormeny”
      Fujj, szanalmas…

  • Iza

    Conchita szakall nelkul :

    http://www.kepfeltoltes.hu/view/140420/SC20140420-184542-1_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

    Sajnos az eredeti kepet nem talaltam meg, igy egy videobol szedtem ki, de a lenyeg igy is lathato. (remelem meg tudjatok nyitni)

    Velemenyek? 🙂 Igy elviselheto(bb) lenne?

  • Fox

    Gyerekek 15 nap van az Eurovíziós hétig 🙂 Hogy eltelt az idő , most volt mikor Düsseldorf-ra készültem 😀

  • Dani

    Szerintetek mikor jön az első hivatalos részvétel-megerősítés 2015-re? És melyik országból?

  • Tanti

    OGAE szavazás 13 szavazatai után TOP 10:

    1.Svédország 113
    2.Ausztria 81
    3.Izrael 67
    4.Egyesült Királyság 55
    5.MAGYARORSZÁG 54
    6.Görögország 46
    7.Norvégia 45
    8.Olaszország 43
    9.Örményország 42
    10.Dánia 32

  • Dani

    Málta már ki is választotta az előadóját az idei Juniorra, Federica Falzon személyében:

    http://eurovoix.com/2014/04/20/malta-federica-falzon-to-represent-malta-at-jesc-2014/

  • HunMateo

    Azt valaki el tudja magyarázni, Dánia miért áll 3. helyen a fogadóirodáknál, Ukrajna 5.? Mi pedig csúszunk vissza folyamatosan… Lehet európának is, nemcsak a svédeknek túl „nehéz” a dalunk? 😀

    • Fox

      Szerintem azért , mivel Dánia és Ukrajna nagyon popos stílust képvisel , ami a fogadóirodáknál általában bejön 🙂 Személy szerint jobban kedvelem a tingi-tanga számokat , aminek az előadása nem kitudja milyen tánc show .

  • Edd

    Itt a színpad. Igaz nem sokat lehet a képekből kivenni, de annyit igen, hogy jelenleg nem a legjobb színpadok egyike lesz. Még a tavalyi színpad is jobb ennél (szerintem), de remélem, ha rendes képek és videók lesznek róla, akkor majd pozitívan fogok csalódni. http://www.esc-plus.com/the-eurovision-2014-is-ready/

    • Fox

      Szerintem nem rossz , de nekem a tavalyi is nagyon tetszett , főleg az , hogy egy másik helyen volt a lihegő 🙂

    • Iza

      Ijj :/ Az elso kep alapjan, amit lattam, tokre odavoltam, hogy milyen klassz meg minden, de ezek a kepek, meg a lengyelek probavideoja alapjan nem tul bizalomgerjeszto 🙁 Csak en latom tok kicsinek, vagy ti is? Meg ez az egesz lihego-kialakitas….szerintem gaz. Hol van ez Bakuhoz kepest….

      • Fox

        Iza légy pozitív , küldöm az energiát 😀

      • Iza

        Probalok, de igy, hogy a mezony sem kiemelkedo, meg a szinpad is bena (legalabbis szerintem), igy eleg nehez 🙁 Ennel a szinpadnal meg a szerbek is jobbat csinaltak 🙁

        De mily szerencse, hogy lesz egy Aram, aki majd karpotol mindenert 😀 (legalabbis engem :3 )

      • Fox

        Az utolsó két szavaddal egyetértek,és még szerintem sokan mások 😀 (na ez gonosz volt 🙂 ) Egyébként én Andrásnak 13. helyet érzek , és szerintem Svéd és EK csata várható , de még Spanyolország beleszólhat ! (megérzés )

      • HunMateo

        Iza, szerintem is kicsi, ez kb. még 8000 ezer sincs, mert az állóhelyeket elfoglalják a lihegők. Nem tudom miért nem lehetett a Parkenben megrendezni, óriási szimpaddal, stb. egyre kisebb az aréna 2011 óta, lassan a jesc szintjére süllyed az arénák szintje, szégyen…
        De lehet, azért ezt a helyszínt választották, mert jövőre Örményország majd egy kecskeólban rendezi a versenyt, ott meg kevés a férőhely és ne legyen nagyon ciki nekik a Parken után! 😀

      • Iza

        En biztos vagyok benne, hogy ha örményék nyernenek, akkor ha a fold alol is, de eloszednenek penzt egy csodakomplexumra es egy gyonyoru versenyre. 60. ESC-et rendezhetnek, biztos, hogy mindent megtennenek. 🙂 (jut eszembe, ha nyernenek, a nyakamat tennem ra, hogy Aram musorvezeto lesz jovore *-* :D)

        Az mar jobban aggasztana, hogy azer es a torokok (:'() nelkul kene versenyt rendezni 🙁

      • Iza

        A Parken pedig a majus 6.-ai Timberlake koncert miatt eleg nehezen lett volna kivitelezheto, ugy gondolom. Kar, pedig ott klassz lett volna 🙁

      • HunMateo

        Egy Timberlake koncert nehogy már fontosabb legyen egy 100 millió nézővel rendelkező rendezvénynél… 😀
        Különben meg miért nem a Parkenben rendezték meg a versenyt? Lehet ezt a Jan Ola Sandot kéne kirugni, mert az ő ötlete ez a picsi családias meghitt eurovízió pici arénában led nélkül. (A Ledet hál Istennek visszahozták!)

      • Iza

        Ebben egyebkent egyetertek (hu, de szep alliteracio), Justin boven elfert volna a B&W-ben is 🙂

  • schanc

    Most nem találtam meg hirtelen, de vasárnap indulnak már a próbák? Vagy mikortól lesznek pontosan?

    • schanc

      Á, megvan, 28-án, azaz hétfőn indulnak a próbák, András 29-én 14.10-től próbál és 16.30-tól van sajtókonferencia.

  • Pitbull

    Minden kedves hölgynek boldog nyulat kívánok! Vegyétek úgy, hogy meglocsoltalak Titeket! Ennyi csajt még sohasem nedvesítettem be egyszerre. Most kicsit nagyon büszke vagyok magamra! 😀

  • Fox

    Új kérdés : Szerintetek melyik ország tenne ki magáért , ha ő rendezhetné a következő ESC-t ?

  • Levi21

    Gondoltam, kipróbálok valamit: Aki szeretne, lépjen fel erre az oldalra, szavazzon a Top 10-ére, és egy hét múlva tudatom a végeredményt. A link: http://tummiweb.com/scorewiz/rsvp/90160/CP8Vt. (Lehetőleg mindenki a fórumos nevét írja be a név részhez.)

  • Levi21

    A szavazás határideje: 2014. április 26. éjfél.
    A szavazás eredményhirdetése: 2014 április 27.

  • Találtam egy szerintem tök jó Undo feldolgozást. Kicsit rockosra vették a dolgot és elég amatőr a dolog de nekem bejön 🙂

    https://www.youtube.com/watch?v=07-eH9zTrgw

  • András

    Nem tudom, szabad-e…de felteszem a kérdést! Valaki esetleg rendelt már innen?
    http://shop.eurovision.tv/default/

    • Tibicsoki

      én már igen, de nem az ideiből, hanem korábban…

    • Robek

      Igen! Én minden évben rendelek valamit(-ket). Nagyon korrektek. Az egyik évben megrendeltem egy csomagot még a verseny előtt. A csomag tartalmazta a CD-t, táskát, DVD-t, miegymást. Le is szállították a DVD kivételével (természetesen). Kb augusztusban reklamáltam, hogy a DVD a mai napig nem érkezett meg. Türelmet kértek, majd jelentkeztek e-mailben, hogy bocsi-bocsi-bocsiiii és küldték is gyorsan az elmaradt DVD-t. Kárpótlásul a DVD mellé csomagoltak még sok-sok ESC-es ajándékot (kitűzőkból kb.10 félét, egéralátétet, kártyát, stb)

      • András

        Köszönöm a válaszokat! és az igaz, amit írnak, hogy 3-6 napon belül megérkezik? és hogyan lehet fizetni euróval, mindenképp el kell mennem váltani, stb…? és a 25 eurós szállítást is előre kell fizetni, igaz?

  • Fox

    Egyébként ti melyik volt versenyzőnek követitek a karrierjüket ?

  • Tanti

    OGAE szavazás 15 ország után. Top 5:

    1.Svédország 137
    2.Ausztria 85
    3.Izrael 82
    4.MAGYARORSZÁG 72
    5.Egyesült Királyság 66

  • Iza

    Nektek melyik volt minden idok leg :
    -meghatobb
    -elmebetegebb
    -visszataszitobb
    -viccesebb
    -szexibb ( 😀 )
    -fantasztikusabb
    -latvanyosabb
    -profibb
    -pocsekabb ESC produkcioja ? 🙂 (amire nem tudtok valaszolni, arra persze nem kell, de azert kivancsi lennek 😀 )

    • HunMateo

      elmebeteg, visszataszító: 2014 Ausztria
      vicces: 2007 Ukrajna, 2011 Moldova
      szexi: 2010 Örményország, 2012 Görögország
      látványos: 2013 Azerbajdzsán
      profi: 2012 Svédország, 2014 Magyarország (remélem is!)
      pocsék: 2011 Magyarország

    • eschungary93

      Zlata Ognevich tavalyi produkciója – legprofibb
      Alyona Lanskaya – Solayoh – legszexibb ( micsoda lábai voltak az énekesnőnek … 😀 )
      Hari Mata Hari – Lejla – szerintem ez volt a legmeghatóbb
      Lordi viszi a leglátványosabbnak járó díjat.
      Rambo Amadeus – Euro neuro – legelmebetegebb produkció talán ez volt.

    • Fox

      -megható:Anouk – Birds
      -elmebetegebb: 2011 Moldva (jobban azonosíthatóbb )
      -visszataszítóbb: —
      -viccesebb:Suzy – Quero Ser Tua (az a háttérénekes mindent visz ! 😀 )
      -szexibb ( 😀 ): Eric Saade -Popular
      -fantasztikusabb:Lena-Satellite
      -látványosabb:Cascada-Glorius (valami elképesztő show volt !)
      -profibb:Loreen-Euphoria
      -pocsékabb ESC produkció : Rambo Amadeus-Euro Neuro

    • -meghatobb Harel Skaat – Milim
      elmebetegebb: Verka – Dancing Lasha Thumbai
      visszataszító: ilyen nem volt
      vicces: szintén Verka 😀
      fantasztikus: egyértelmű, Lena <3
      szexi: itt inkább az előadó ilyen fajta kisugárzását értékelném : Lena/Can Bonomo
      látványosabb: Svetlana Loboda – Be My Valentine
      profibb: Loreen – Euphoria
      pocsék: 2010 Svájc (nem emlékszek már a nevére de arra igen h nagyon utáltam xD)

    • Iza

      Nekem :

      -legmeghatobb : Safura – Drip Drop. Szinte szorol szora egy szemelyes „elmenyemet” irja le, a mai napig elbogom magam rajta…
      -legelmebetegebb : Verka Serduchka & Rambo Amadeus, keptelen vagyok donteni 😀
      -legvisszataszitobb : bar meg nem lattuk Koppenhagaban, de nehez elkepzelni, hogy ezt a „cimet” ne Koncsita erdemelje ki.
      -legviccesebb : hat, nem tudom. Pafrany Pashan eleg jol szorakoztam, meg a babuskakon is, bar az utobbi inkabb volt nevetseges.
      -legszexibb : fuuuuu 😀 Hat, Tooji gyonyoru ferfi, Can Bonomonak olyan kisugarzasa van, hogy uristen, Alexey Vorobyovtol hasraestem, Tim Schou hajaert megvesztem, Loukas Giorkas egy gorog isten, Marco Mengonitol, ahogy meglattam, elhalaloztam…..de megis az volt a legszexibb, aki ugy razta a vallat, hogy meg mindig belepirulok : Sarbel :))
      -legfantasztikusabb : Dima Bilan – Believe. Minden apro reszlet fantasztikus volt.
      -leglatvanyosabb : Farid Mammadov – Hold me. Meg mindig whoaaaa <3
      -legprofibb : na ebbol rengeteg volt. Robin Stjernberg – You, Marco Mengoni – L'Essenziale, Alexander Rybak – Fairytale, Maria Serifovic – Molitva, stb. (csak zarojelben : Aram MP3 – Not alone, es remeljuk KSA – Running)
      -legpocsekabb : a tavalyi szerb pornosztar cupcake trio. Brrrrrr.

    • Mate_1994

      Legmeghatóbb: Szerbia 2007
      Legelmebetegebb: Bosznia-Hercegovina 2008
      Legvisszataszítóbb: Szlovénia 2010
      Legviccesebb: Észtország 2008
      Legszexibb: Norvégia 2013,Ukrajna 2013,2013 Dánia,Szlovénia 2011,Csehország 2008,Horvátország 2010,Görögország 2012,Svájc 2011,Oroszország 2007
      Legfantasztikusabb: Görögország 2013
      Leglátványosabb: Finnország 2006
      Legprofibb: Franciaország 2009,2013,Norvégia 2013,Észtország 2009,Horvátország 2010
      Legpocsékabb: Portugália 2011

    • Sztbeni

      -megható:2007 Szerbia
      -elmebeteg: 2012 Montenegro
      -visszataszito: 2014 Ausztria
      -vicces: 2007 Ukrajna
      -szexi: 2013 Ukrajna
      -fantasztikus: 2006 Finnország
      -latvanyos: 2006 Finnország
      -profi: 2010 Macedónia
      -pocsék: 2000 Izrael

    • Dia

      – legmeghatóbb: Albánia 2012
      – legelmebetegebb: erre nem találtam igazán jó példát, de megelőlegezem a Twin Twin-nek 😀
      – legvisszataszítóbb: Írország 2013
      – legviccesebb: Montenegró 2012 – az az elődöntő egyébként is tele volt ilyen viccdalokkal 😀
      – legszexibb: Olaszország 2013, Törökország 2012
      – legfantasztikusabb: Svédország 2012
      – leglátványosabb: Azerbajdzsán 2013
      – legprofibb: Hollandia 2013 – és a legmeghatóbb pillanat az volt, amikor továbbjutottak 🙂
      – legpocsékabb: San Marino 2012 😀

  • eschungary93

    http://www.youtube.com/watch?v=QaYg4GXNH-w
    Mei Finegold élőben énekel Moszkvában

  • Amanojaku

    legpocsékabb előadás(dal): 2013 Armenia (Gor Sujyan – Lonely Planet)
    Legmeghatóbb: 2013 Iceland (Ég at líf (vagy mi)) vagy: 2013 Azerbaijan Farid Mammadov – Hold me / 2012 Albania – Suus
    Leglátványosabb (klip: Donatan & Cleo 😀 ) előadás: Lordi Hard Rock Hallelujah
    Legbénább: 2013 Horvátország (Klapa s Mora – Mizerja)
    legprofibb: 2013 Németország (Cascada – Glorious) / 2012 Anglia Engelbert Humperdinck
    legbetegebb: 2013 finlad (Krista Siegfrid)
    legviccesebb: 2009 Serbia – Cipela (meg a Verka sergyucska 😀 )
    legvisszataszítóbb/legbizarrabb – 2012 Izrael – Izabo – Time
    legszokatlanabb (nekem bejött) Rambo Amadeus – Euro Neuro
    legszexibb: 2012 Russia (másikat nem tudok)
    legcukibb(???): 2011 ARmenia – Emmy – Boom Boom / vagy ugyanezen év észtország
    látványos volt még 2011 Ukrajnája

    mondjuk ezt a listát most úgy raktam össze, hogy meghallgattam egy-egy összeállítást a 2011-12-13-as évekről, a többire meg emlékeztem. 🙂

    • Pitbull

      „legszexibb: 2012 Russia”

      Picit gerontofil vagy, nem?
      Vagy ez már nekrofilia? Majdnem…

      • Amanojaku

        jaj, nehogy komolyan vegyétek már! tudom, hogy van egy csomó jó nő az eurovízióban, de mivel hirtelen nem tudtam egyiket se kiemelni a többi közül, gondoltam elpoénkodom. amugy meg, ha klipet is nézünk, akkor 2014 lengyelország 🙂

    • Iza

      Biztos nem 2011-et akartal irni? Mert o tenyleg szexi volt 😀

  • eschungary93

    http://www.youtube.com/watch?v=oxViY32mVKg
    ezek után el tudok képzelni egy Oroszország nélküli döntőt .

    • Iza

      En most inkabb csendben maradok…..vagyis….

      Mondtam en, hogy jojjon vissza Dima 😀 😀 Milyen jo lenne most ot hallgatni, nem ezt a ……..hagyjuk…

      Egyebkent nem ertem, Andras miert nem megy el az ilyen koncertekre…nem hiszem el, hogy a magyarorszagi fellepesei fontosabbak, minthogy a dalat nepszerusitse pl. Londonban, vagy Moszkvaban 🙁

    • Pitbull

      Azért egy silány hangminőségű videóból messzemenő következtetéseket nem kellene levonni, de az tény, hogy a lányok élőben nem tűnnek betonbiztosnak hangilag. A dal ettől még kiváló szerintem, és rádióban jól szól a stúdió verzió, számomra pedig csak ez a lényeg. Én szeretném a döntőben látni őket, már csak a vizuális élmény miatt is, nagyon szépek az ikrek.

    • Balázs

      Szerintem egyáltalán nem vészes. Egy normális hangtechnikával ezzel nem lesz semmi probléma. Azért remélem, hogy az az ütős színpadkép tényleg ütős lesz, mert a mozgás tényleg nem az erőssége a lányoknak. Eléggé el vannak veszve a színpadon. Meglátjuk mit hoznak ki ebből, mert szerintem a dal maga nagyon jó; reméljük a legjobbakat!

    • Sztbeni

      Nincs semmi probléma az orosz produkcióval szerintem. Remélem top10 lesz.

    • StanB

      Egy picit jobb minőségű videó : http://www.youtube.com/watch?v=-dHSUjkGEqU
      Ez alapján, el sem tudok képzelni egy Oroszország nélküli döntőt, de az első elődöntő lesz a legérdekesebb 😛 Csak ne érettségi előtti este lenne 🙁

  • Iza

    Az elobb ment az izlandi dal az m1-en 🙂

  • János

    Sztbeni,köthető hozzád valamiféleképpen a JAK szó? 🙂

  • HunMateo

    https://www.youtube.com/watch?v=tNQ8eYYGBM4
    Remélem jelent pár plusz pontot a „kedvességünk”!