Sokadjára indul újra a fórum kávézója. Az első időkben a fórumkezelő rendszerek kipróbálása/alkalmatlansága miatt volt szükség erre, most pedig azért, mert a közösség kezdeményezésére több szavazásnak nyújtott otthont a topik. Persze voltak külön fórumoldalak más szavazásokra is, viszont a régi kávézó szavazóbázisa örvendetesen megnőtt, ami miatt megérdemelnek egy külön topikot. Mivel az összes hozzászólást egyenként kellett volna átemelni új helyre, így nagy lett volna a veszélye annak, hogy igazából a kávézó témájába vágó dolgok a szavazós oldalra kerültek volna, így jobbnak láttam, ha a régi dolgok megmaradnak egyben úgy ahogy vannak, és a kávézó újraindul. Tehát, aki szavazást szervez vagy részt vesz benne, az mostantól a Szavazás a mindenem! topikot keresse, aki mással kapcsolatban akar írni, az írhat ide, a kávézóba. Megkérek mindenkit, hogy a különböző témák jó kivesézése érdekében a cím témájába vágóan írja meg hozzászólásait a kedves olvasó, így akik esetleg lemaradnának valamiről, később könnyebben vissza tudják keresni a hozzászólásokat abban a témában. Köszönöm a megértést és az együttműködést!



Ezek szerint a 30 előadó már tudja, hogy ők bejutottak-e.
A meghívóban az áll, hogy ott lesz este már a 30 előadó is.
Ezek szerint már lehet tudni, kik azok?:)
Ezek szerint már lehet tudni, kik vannak benne a 30-ban.
Elvileg ott lesznek a meghívó szerint este.
A zsűri hétfőn döntött a 30-ról, de csak ma hozzák nyilvánosságra, legalábbis én úgy vettem ki a különböző hírekből.
Akkor a sajtóanyagban miért írják, hogy a sajtótájékoztatón már ott lesz mind a 30 előadó?!
Gondolom, hogy lehessen őket interjúztatni 🙂
Ja gondolom, az a problémád, hogy hogy lehetnek ott, amikor még nem hozták nyilvánosságra a dalokat. Hát úgy, hogy nekik szóltak hétfőn, hogy legyenek ott szerdán, a sajtónak viszont csak ma fogják bejelenteni őket. A zsűrin, 30 előadón meg a menedzsmentjükön kívül pillanatnyilag nem tudja senki, kik lesznek bent az élő adásban.
Az meglehet….
http://www.zene.hu/20131211_a_dal_2014
Itt valószínűleg folyamatosan írják majd a fejleményeket!
Zoli, jól ráéreztél a dal és a klip csúcspontjára… 😀
MR2 híreiben nyelvbotlás 2 perce: Eurovíziós Delfasztivál 😀
Az ukrán nemzeti döntőből 7 dalt nem találok, ezekről ha találtok videót, amit letölthetnék, akkor a linket küldjétek ide! dani00014@freemail.hu Előre is nagyon köszönöm!
Ezek a dalok lennének:
Anatoliy Shparev – Waiting for You
Lisa Wassabi – No Fear
Olya Shanis – Moya dusha
Illaria – I’m Alive
Tanya Berg – Believe Me
Mariya Yaremchuk – Tick Tock
Anna Hodorovskaya – Yesli yest lyubov
A toplistámhoz kellene, azt nem említettem.
Közben Mariya Yaremchuk dalát már megtaláltam.
nem tudom, hogy linkelte e már valaki, de most találtam és nekem nagyon tetszik. sajnálom, hogy nem kerültek be: https://soundcloud.com/speak-up-1/there-were-times
Kevésbé érdekes info: a Google 2013-as magyarországi keresési top 10-ben benne volt az „Eurovision 2013” is. 😀
Hm?
Facebook-ra posztolta Szíj Melinda még december 12-én, hogy nem sikerült bekerülnie A Dal legjobb 30 dala közé, de „gratulálunk az Eurovíziós Dalfesztivál hazai televíziós döntőibe bekerült versenytársainknak” – írta.
„Bár nekünk most nem sikerült, ám e helyütt is hálás köszönetemet fejezem ki a Country Arrabona együttes tagjainak, menedzserének, s a Végtelen dal című pályamű alkotóinak, Buda László zeneszerzőnek és Kondor Ákos szövegírónak a közös cél érdekében végzett áldozatos és fáradságos munkáját. A dalt eljövendő koncertjeinken hallhatják” – tette hozzá.
Szíj Melinda az Eurovízióra akart menni? Nem kis meglepetés.
Bosnyákok Visszaléptek :/
hol olvastad? nem örülök neki egyáltalán.
Döbbenet…nagyon fura ez a viselkedés, hogy előbb megerősítik, majd mégis visszalépnek 1 kihagyott év után…A rajongók kezdtek örülni, és akkor mégsem…
-1….ezek után erősen kétséges lehet a szlovénok indulása…
Nem léphettek vissza, mivel eleve nem is tértek vissza…maximum csak meggondolták magukat…de ezt leszámítva most nagyon megutáltam őket.
Viszont lehet, hogy az új szerb adó, úgynevezett Nova TV meg tudja menteni Szerbiát. Felajánlották a segítséget az RTS-nek, és már csak rajtuk múlik a dolog, ha elfogadják az ajánlatot, akkor Szerbiával találkozni fogunk ismét.
Király Viktor dala! (Nem az Eurovíziós verzió!!!)
http://www.youtube.com/watch?v=GmvN4xyYWqk
Most megy a Duna tv a Sportcsilagok Gálaestje, ahol eléggé euróvíziós előadókat hívtak meg és ezt hangoztatják is. Fellépett Király Viktor az idei dalával, Cserpes Laura is énekelt már igazi a tavalyi dalát és véleményem szerintem éneke sokat javult! 🙂
Az izlandi dalok adatai:http://ruv.is/menning/login-i-songvakeppni-sjonvarpsins
A Melodifestivalen 2014 elődöntői:http://en.wikipedia.org/wiki/Melodifestivalen_2014
szeretném megragadni az alkalmat és meghírdetni a 2014-es USAVisiót! Jelentkezéseket : Január 31. várok ezen a fórumon : http://www.freeforum.hu/earthvision/topik/46975
A szabályok és ennek az egész versenynek a leírásáról itt bőven találtok információkat: http://hu.earthvision.wikia.com/wiki/USAVision
Köszönöm! Remélem sokan jelentkeztek! 😉
Veseny , olyan Május körül fog zajlani 😉
http://www.youtube.com/watch?v=NuyrCP-IHjM
Knoll Gabi
Jóóóóóóó!!!!
Gabi:Fantastic! 😀
http://www.youtube.com/watch?v=UKHf25_Lwhc&feature=c4-overview&list=UUFV8olM7DkdgxAiIaSimXuw Király Viktor ezzel a dallal indult volna , ha dec.1. kész lett volna a dal 🙂
Boldog Karácsonyt Mindenkinek! 🙂
kész volt az már rég
SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY: A hozzászólásokhoz ezentúl be kell jelentkezni a honlapra!
Ez miért volt fontos? Megint elszaporodtak a spam-bot-ok?
Ettől reméljük a beszélgetés színvonalának emelkedését, meg a trollhadak orra alá akarunk borsot törni.
01. Donatan & Cleo
02. Anna Cyzon
03. Sylwia Grzeszczak
04. Doda
05. Kayah
06. Margaret
07. Michał Kwiatkowski
08. Halina Mlynkova
09. Czesław Śpiewa
10. Tres.B
11. Mrozu
12. Maria Sadowska
13. Sorry Boys
14. Justyna Steczkowska
Lengyel pályázók! (youtubeon volt 😀 :http://www.youtube.com/watch?v=H7TI-szsfC0 )
NEM tudom , h igaz-e 😀
Ajj istenem…. a leírásban ott van, hogy „potenciális indulók”, tehát körülbelül 100%, hogy a videó készítője válogatott össze néhány lengyel előadót. Láttam már sokszor ilyet magyaros változatban és olyanokat belerakott a készítő, hogy csak néztem, hogy „kik ezek a bandák?”. (nem, nem én vagyok a tudatlan 😀 )
Őőőő….. 😀 Ezt benéztem 😛
Megvan az örmény induló!! 🙂
Aram Sargsysan „Aram MP3” 🙂
Meghalgattam egy dalát és nekem nagyon bejön van egy olyan érzésem , h Örményország döntős lesz , de várjuk meg a dalt. 😉
http://www.youtube.com/watch?v=x7HDPn9Ig98
Ez az a dal amivel lenyűgözött;)
Nekem az ellenkezője a véleményem…szerintem Emmy után ő lesz a második örmény kieső.
Amúgy B.Ú.É.K. mindenkinek!
Király Viktor az eurovíziós dalának egy 3 perctől pont rövidebb változatát adta elő, természetesen a műsorban mindenki -vele együtt- playbackelt. A rap rész nagyon is jó Viktor hangjával, szóval egyáltalán nem okozott csalódást ezen a részen. Na a színpadi produkció ütötte a Super-Tv2 szintet 😀 Nem tudom kik csinálják meg, hogy hogyan nézzenek ki ezek a fellépések de hihetetlen! A két csaj jól rázza magát, de az, hogy egy méterrel odébb lévő mikrofonba tátognak közben…nagyon olcsó! Nem ezt várnám, és szerinte senki más se. A gitáros kompozíció meg, nem is tudom, hogy tetszik e.
http://supertv2.hu/musoraink/kasza/7536_legujabb_dalat_adta_elo_kiraly_viktor.html
Nekem az eredeti sokkal jobban tetszett. A tátogás tényleg elég egyértelmű, kíváncsi leszek milyen lesz majd élőben. Van ezen még mit csiszolni bőven. 🙂
http://www.youtube.com/watch?v=tOxM1GWr_a8
Muzikfabrik live. Fuhh, irritáló ez a pasi. Egyszer ilyen sulis műsorban sütötte el valaki azt a poént (biztos nem a sajátja, de akkor ott vicces volt), hogy annak a lánynak aki a mittudoménmit szavalta erotikus hangja volt, mert b**ta a fülét. Ez jutott erről eszembe, engem a videó alapján komolyan idegesített és hát khm-khm, bántotta a kis dobhártyámat. 😀 Vagy ez egy énekstílus, csak még nőnöm kell, hogy befogadjam? Ajjj, kár lenne pedig, nagyon szeretem ezt a számot.
Egy jó tanács: hagyd a francba ezeket a koncert felvételeket és hallgasd a stúdió változatot! Én is így teszek már régóta és képzeld, működik!