Sokadjára indul újra a fórum kávézója. Az első időkben a fórumkezelő rendszerek kipróbálása/alkalmatlansága miatt volt szükség erre, most pedig azért, mert a közösség kezdeményezésére több szavazásnak nyújtott otthont a topik. Persze voltak külön fórumoldalak más szavazásokra is, viszont a régi kávézó szavazóbázisa örvendetesen megnőtt, ami miatt megérdemelnek egy külön topikot. Mivel az összes hozzászólást egyenként kellett volna átemelni új helyre, így nagy lett volna a veszélye annak, hogy igazából a kávézó témájába vágó dolgok a szavazós oldalra kerültek volna, így jobbnak láttam, ha a régi dolgok megmaradnak egyben úgy ahogy vannak, és a kávézó újraindul. Tehát, aki szavazást szervez vagy részt vesz benne, az mostantól a Szavazás a mindenem! topikot keresse, aki mással kapcsolatban akar írni, az írhat ide, a kávézóba. Megkérek mindenkit, hogy a különböző témák jó kivesézése érdekében a cím témájába vágóan írja meg hozzászólásait a kedves olvasó, így akik esetleg lemaradnának valamiről, később könnyebben vissza tudják keresni a hozzászólásokat abban a témában. Köszönöm a megértést és az együttműködést!



*é :D:D:D
nem biztos hogy ide tartozik de uj eurovizios kedvencem lett, ezt a shady lady-t már nyolcadszor hallgatom egymás után és csúcs! 🙂 ja meg a 2000-es orosz is rettentően jó..ugyhhogy 1 nap alatt jol felborult a toplistám 🙂
Nekem már az eurovision előtt meg volt már a toplistám, azóta nem változott nagyon, már eurovision előtt amikor már fenntvolt minden szám, már akkor ezermegegyszer meghallgattam minden számot… 😀 am meg én bármelyik versnyt nagyon-nagyon szívesen megszervezném, csak valaki, aki tudja, leírná, vagy valahogyan elküldené, hogy hogyan lehet youtube videót készíteni? köszi 🙂
Csak előre szólok, hogy a jövő évi Earthvisionra senki ne válassza Brazíliát, mert már lefoglaltam!
12 pont! 🙂
Húúú, gyerekek, nagyon bekávéztatok! 😀 Jó ötletnek találom. 😀 Egyébként az EarthVision-t én is úgy képzeltem el hogy ilyen (tél-(tavasz)-nyár – ősz) fordulóban. 😀
A többi felröppenő ötlet is mind jó, én nekem az a 3 csapatos mentoros dolog nagyon tetszik. 😀 😀 Szerintem nekem már a férfi és női mentoráltam meg is lenne. 😀 A csapaton kellene gondolkodnom, de valószínű, hogy azt sem tartana sokáig kiválasztanom. 😀 😀
„Egyébként az EarthVision-t én is úgy képzeltem el hogy ilyen (tél-(tavasz)-nyár – ősz) fordulóban.”
Én is gondoltam valami ilyenre. Több ország, több fórumozó indulhatna, minden évszakban lenne egy elődöntő, és nyáron lenne a döntő.
Ja, én nem… én arra gondoltam, hogy mindig egy ilyen külön verseny, mint amilyen most volt… Aztán az év végén meg lehetne választani a győztesek közül a legjobb dalt is, akár! 😀
Ja, értem.
Meg is történt a kiválasztás 😀 😀 Nekem már csak egy e-mail cím kell amire küldhetem 😀 XD 😀
De jövőre várjátok meg az „idei előadók más dalokkal”-t, mert elég nagy volt a kavar.
Jaj, hát persze… 😀 Majd kialakul a versenynaptár 😀 hogy egész nyárra legyen program 😀
Akkor idén nyárra az Earth Vision lecsengett,de szerintem október körül lehetne az őszi Earth Vision 😀 Mármint minden évszakban 1,és amíg eljátszadozunk ezzel addigra elkezdődnek a rendes nemzeti válogatók a 2013-as ESC-re. 😀
Akkor idén nyárra az Earth Vision lecsengett,de szerintem október körül lehetne az őszi Earth Vision 😀 Mármint minden évszakban 1,és amíg eljátszadozunk ezzel addigra elkezdődnek a rendes nemzeti válogatók a 2013-as ESC-re. 🙂
Mármint a következő EarthVision első elődöntője, ugye?
Szerintem ne csináljunk belőle olyat, ami egész évben tart, inkább csak ilyeneket, mint most volt. Szerintem amikor már nagy esc megy, akkor maradjunk az Eurovíziónál 🙂
Én is jobban élvezném, ha olyan formátumú maradna, mint amilyen most volt…
nekem mindegy…csak egy ötlet volt…de amúgy én is jobban örülnék a csak nyárinak…így több idő van rá, hogy megtaláljuk az indulókat
Srácok! Tessék a házi szavazásokról másik topikban beszélgetni! Egyszer már kitúrtátok a kávézót, most ne tegyétek ugyanezt. A fórumtól én úgy látom, hogy sokan elfordultak, 5-6 ember szavazósdijáról szól az egész, amit követni nem lehet. Ezek persze az én érzéseim, ezért szeretném szépen kérni, hogy bárki bármilyen szavazást szeretne elindítani a fórumon, azt a „Szavazás a mindenem!” topikban tegye. Köszcsi!
Remélem, nem az én szavazós játékom indította el ezt a lavinát. A szavazásoknál én jobban támogatnék olyat, ahol legalább Eurovíziós dalok/elődadókról van szó.
Nem kellene egy Wiki-cikk az Ázsiavízióról ez alapján? Mert szerintem igen, mivel az Eurovízióról is van, a Juniorról is (kivétel 2008, de hamarosan azt is elkészítem), akkor erről is legyen már.
http://en.wikipedia.org/wiki/Our_Sound
Szerintetek?
Nem tudtam konkrétan kivenni,hogy akkor már meg is rendezték ezt a rendezvényt,vagy eddig még nem került megvalósításra?
eddig még nem volt megrendezve…én ezt vettem ki az egészből (de a portugál Wikire ne menjen senki, mert az annyi h*lyeséget tartalmaz, hogy csak na; mivel aszerint Kambodzsa meg is nyerte a 2010-es versenyt…de eddig még egyszer sem volt Ázsiavízió, nem hogy már megvan az első győztes!)
Akkor viszont nem kell cikk egy olyan rendezvényről,melynek a sorsa labilis ill. meg se rendezték. Szerintem ez csak néhány ember felvetése lehetett. Meg azért se hinném,hogy valamikor megtartják,mert az nem éppen az összefogásról,és a békés versengésről szólhatna Ázsiában… 🙁
azért én remélem, hogy idén már megtartják…hát, a hivatalos oldalon csak annyi van, hogy „coming soon”
Szerintem is felesleges addig foglalkozni vele, amíg meg nem rendezik az első versenyt. Mert addig semmi konkrétat nem tudunk meg úgy sem. Ha meg tényleg megrendezik nem soká, akkor meg nem kell sokat várni és lehet csinálni neki cikket, ha nagyon akarsz.
2010-ES JESC-es pontjaim: http://tummiweb.com/scorewiz/scoreboard/view/48191/jesc-2010
Már láttátok?
http://www.youtube.com/watch?v=_0am0hABLOY&feature=g-vrec
😀 Pont elkaptam a legjobb részt: „Ksaba Valko”
A másik: „Anqun” xD Egy nevet minek fordítanak le?
szótár:
Ksaba Valko=Walkó Csaba
Qaytana=Gaitana
Lorin=Loreen
Anqun=Anggun
Tuci=Tooji
Anmari=Anmary
Airis=Iris
Donni Montel=Donny Montell
Yonsi=Jónsi
A Tuci a legviccesebb xD
szerintem is az! XD
Amúgy ti mit tudtok Luxemburgról? Most akkor vissza fog jönni jövőre, vagy nem? Mert sok helyen láttam a lehetséges visszatérők között, de most nem tudom mi van velük. Mindenesetre: példát vehetnének Olaszországról, akik 2011-ben hajlandóak voltak visszajönni.
Luxembourg nem EBU tag, de ha mondjuk 2013-ban azzá válnak, akkor akár a 2014-es versenyen már ott lehetnek. Egyébként a feltételezésnél többet ne várj erre a kérdésre.
Na, és mióta nem EBU-tag? 2 luxemburgi tagja is van az EBU-nak, a CLT Multi Media (1950 óta) és a Radio 100,7 (1996 óta)…az igaz, hogy az RTL már nem tagja, de a másik 2 igen! Úgyhogy visszajöhet, amikor csak akar!
Bocsi, valami másra gondoltam xD de a második mondat még így is áll, feltételezéseken kívül még semmit se várj 🙂
De azért a visszatérésük jó lenne…amúgy Liechtensteinre gondoltál előbb? Mert az még tényleg nem EBU-tag.
Igen, valahogy tökre Lichtensteinnek tűnt xD
Igazi meglepetés!
Sziasztok, nem tudom, hogy ki nézi az Olimpiát, de az imént a női talaj (torna) döntőjében egy amerikai Ruslana – Wild Dancer számára adta elő a programját! 😀 😀 Tök jó volt hallani! 😀
bocsi… orosz 😀 😀
vagyis nem, mégis csak amerikai… bezavartak az itthoniak…
A youtube-n még nem találtam meg, de ez volt a szereposztás:
Női talajgyakorlat – döntő — eredmények
A résztvevők – rajtlista
Kseniia Afanaseva
Jordyn Wieber
Alexandra Raisman
Catalina Ponor
Lauren Mitchell
Vanessa Ferrari
Aliya Mustafina
Sandra Raluca Izbasa
ha valaki megtalálta a videót, küldje el emilben! köszi!
*a második és harmadik versenyző amerikai
Az első amerikai volt 🙂 Bocsánat, hogy pontatlan voltam csak a nagy örömben nem néztem meg hogy hívják :S
http://www.youtube.com/watch?v=kLVUjMMws1w
Egy kis DAL és olimpia 😀 xD
Úgy néz ki, hogy van a Londoni Olimpiának egy magyar (hivatalos ??) dala: http://www.youtube.com/watch?v=gTt9gflYdqc
Oh, bazzz!
Szikora megszólalálásig bírtam, nem tovább…
Ha már olimpia, akkor a mai összefoglaló végén, az m1-en a „Feel the rain” szólt a Compact Discótól 🙂
Tavaly két elég minőségtelen toplistát csináltam 2011-ről, így gondoltam ezt ki kéne javítani, így készítettem egy top 43-at. Igaz, csak a 20. helyezettől hallhattok részletet a dalokból, de azért remélem tetszeni fog, és sokan megnézitek, véleményt írtok 🙂 http://www.youtube.com/watch?v=0knU5hSoLAk&feature=youtu.be
Ja, és ha tetszenek a videóim akkor iratkozzatok fel a csatornámra! Ha kérhetném, mint a múltkor leírnátok a design-ről is a véleményeteket? Köszi 🙂
Nem szeretnélek meg sérteni Kedves Balázs! De! Ez a top lista borzsasztó! Tudom, neked az én top listám nem tetszene, de akkor meg mi érteleme van az ilyeneket gyártani? Mi is a bajom vele? Az első 20-ban nincs benne Bosznia, Olaszország, viszont ott van a gagyi Norvég, a még gagyibb Írek, jajj és az Észt borzalomról ne is beszéljek. San Marino szenvedését még egyszer sem bírtam végig nézni , no és, hogy Szlovákia legyen az első, portugália meg a 41.??? Még jó, hogy a szőnyegen ülök, így nem tudtam leesni a székről! 🙂
A bosnyák dalban nem értem mit imád MINDENKI… az olasz dal jó, de sajna ezen a listán előrébb nem mehetett. Portugália azért 41. mert szörnyű! Nem fogok megsértődni, mivel ez a te véleményed, nem több 🙂
Tényleg elég érdekes lett. 🙂 A gond csak az,hogy én a széken próbálkoztam meg vele. 🙂 A viccet félretéve a videó jó lett,csak a helyezéseken csodálkoztam egy kicsit. Oroszországot nem értem,hogy akárkit is hogyan foghat meg az a dal. Az egyik legjellegtelenebb,”legtömegebb”,amely az ESC-en fellépett. De ez csak a szubjektív véleményem.
Én is kérdezhetném, hogy hogy fog meg akárkit az idei „legtömegebb” svéd dal, de nem kérdezem, mert ízlés kérdése az egész 🙂
megnéztem a toplistát. a top10 szerintem teljesen jó csak a twiins és senit nem kéne oda. az orosz második helynek kifejezetten örülök (bár nekem első lenne 😀 )
Gréta Salóme új dala (szerintem nagyon jó)
http://www.youtube.com/watch?v=VqdCQvH0Z5k&feature=player_embedded
http://www.youtube.com/watch?v=lcSCVsTDIV4
No, fölismeritek az énekesnőt? 😀
Az infómezőt nem ér elolvasni:)
Az [origo]-n írtak az MTVA Vajdahunyad várában tartott sajtótájékoztatójáról, mely a két új amerikai sikersorozatról, az Egyszer volt, hol nem voltról (szerintem fantasztikus) és a Bosszúról szólt. Rákay Philip elég sok mindent mondott, de különösen ezekre a mondatokra figyeltem fel:
„Az ősszel kapcsolatban egyelőre nem árul el részleteket, annyi azonban biztos, hogy az előző szezonban bevált műsorok közül jó néhány folytatódik: újra lesz Magyarország, szeretlek!, Maradj talpon!, és az On The Spot-hoz is készültek már további epizódok. „Már most a fejemben van jó néhány terv a 2013-es esztendőre, de ezek hadd maradjanak meglepetések!” – zárta mondandóját Rákay.”
Tehát KONKRÉTAN nem említi meg a Dalt, de mint meglepetés, ki tudja mire célzott. Innentől mindenkinek a saját képzelőerejére van bízva minden 🙂
Elvileg biztos hogy lesz folytatás, én biztos vagyok benne és reménykedek néhány lebonyolításbeli változásra. De minél elöbb pályázatot hirdetnek annál jobb lenne.
Újabb fejlemények az Ázsiavízióval kapcsolatban, és ebben biztos vagyok, hogy így lesz:
http://en.wikipedia.org/wiki/Our_Sound
(És szerintem hamarosan jöhetne a Wiki-cikk is, de az még ráér.)
Tegnap békésen nézelődök a székesfehérvári plázában, erre meghallom, hogy a Love is blind szól valahol… na erre nem számítottam, de lehet, hogy azt is játszani kezdte valamelyik rádió 😀
Te is fehérvári vagy ? Vagy csak arra jártál ?
Na éppen ezt akartam kérdezni. 🙂
25 perccel beelőztelek 🙂
Ezek szerint te is fehérvári volnál ?
Csak itt tanulok (a Teleki Blanka G-ban),de örülök,ha rajtam kívül mások is vannak Fehérvárról. 🙂
Keresztszüleim Gárdonyban laknak, most itt „nyaralok”, és innen ugye csak egy ugrás Fehérvár 😀 (Egyébként miskolci vagyok)
Van itt még valaki Dunakesziről? Istenem…
És Heves megyéből?:D
Sziasztok!
Azt szeretném kérdezni,hogy innen a fórumról valaki tervezi-e azt hogy jövőre elmegy a 2013-as stockholmi versenyre?Tudom,hogy még korai ilyet kérdezni és hogy a jegyek árát sem tudjuk,de gondolom csak megfordult pár ember fejében hogy elmenne és megnézne egy Eurovíziót élőben.Én gondolkodom rajta,de azért egyedül nem mennék.
Én is gondolkodom rajta, de jövő májusban érettségizem, úgyhogy nem valószínű.
Egyébként Malmö és nem Stockholm 🙂
Közben rájöttem,csak szinte mindig a fővárosban rendezik és ezért gondoltam Stockholmra.:)
Ha valakit érdekel,kapcsoljon most a TV2-re,ahol Fiatal Tehetségek című műsor megy,benne Junior Eurovízió szereplőkkel,győztesekkel.
Még régebben a nyár elején ment a FEM3-on, vagy a PRO4-en is. Érdekes volt, tetszett, bár nem tudtam végignézni 🙁
Megnéztem pár régi versenyt mostanában. Ha valaki szereti a szavazósdit, ajánlom 1969-et. A pontozásos része kész kabaré. Így a Benny Hill paródia még jobban üt.
1971-ből meg az olasz női zsűritag elég vicces, ahogy lehúzza az egész mezőnyt. Szerintem gyűlölte az egész Eurovíziót. Meg ahogy odanéz a szomszéd széken űlő (talán belga) zsűritagra, amikor azok húzzák le az olasz dalt…Hogy szerethették azok ott kilencen egymást:)
Mindenkit bíztatok, hogy ha teheti, menjen el egyszer egy Eurovízióra. Életre szóló élményben lesz része, az biztos.
én is szoktam nézegetni a régi versenyeket, és ezeket ajánlanám még a szavazásoknál:
-1988: Jugoszlávia 6 pontjával Céline Dion megnyerte a versenyt, 1 pont előnnyel
-1973: a felső sorban ülő svájci zsűritag színjátéka
-meg régen, még a 60-as, 70-es években volt a monaco-i pontbejelentő, akinek a hangja volt nagyon vicces
A Svájciak már elkezdték az előkészületeket.
Németül tudóknak:
http://www.glanzundgloria.sf.tv/Nachrichten/Archiv/2012/08/27/International/Eurovision-Song-Contest/Die-Schweizer-Selektion-zum-Eurovision-Song-Contest-2013
svájci nemzeti döntő december 15.-én
Így nyár végére készítettem egy videót az elmúlt 5 év 10 legjobb daláról.
http://www.youtube.com/watch?v=3j3TgsmsjHk
Akit érdekel, lesse meg és kommentálja a látottakat 😀
A 10., 9. és 8. helyezettig nézve úgy gondoltam, hogy itt van egy ember akinek az ízlése szinte teljesen megegyezik az enyémmel (mondjuk én mindhárom dalt előrébb tettem volna egy Top10-es listán), utána viszont alapjaiban változott meg a véleményem, a többi dal nálam kb. sehol nincs, kivéve a CDo-ét. Ízlések és sallerok…
Így a folyamatosan tanulás és órákra készülés előtt gondoltam én is elszánom magam egy új videóra, ennek egy új -szinte teljesen más- 2012-es toplista lett az eredménye. A videók rossz képminőségét nagyon sajnálom, de most csak így sikerült. Remélem attól eltekintve tetszeni fog nektek, komenteljetek -ha szeretnétek- és a feliratkozásoknak is nagyon örülök 😀
http://www.youtube.com/watch?v=wkuDGlhxxn4&feature=youtu.be
Ezen a nyáron végre én is észhez tértem és 4 nap alatt gyorsan meg is csináltam a 2011-es és a 2012-es listámat! 🙂 Régóta terveztem már, de mindig elvetettem…de most megcsináltam! Ha gondoljátok nézzétek meg, komenteljetek!
a 2011-es listám: http://www.youtube.com/watch?v=6ixGKU72zD4
a 2012-es listám: http://www.youtube.com/watch?v=k9GXhQYyiLM&feature=relmfu
Mindkettő videó kivitelezése remek 🙂 A lista már más tészta, ritkán találok még hasonlóságot magammal. Viszont, hogy Loreen nyert, az nagyon nem tetszett!
Ezeket a videókat milyen programmal állítjátok össze,és honnan lehet letölteni a dalokat??ÉS kitől csendültek fel az elején a dallamok? Mert kiváló lett. A lista pedig hihetetlenül tetszett,ugyanazokat a dalokat válogattat be a Top10-be,amelyeket én is. Ezért jár a gigamegaszuperdeszuper TETSZIK!:)
A 2011-es video fain! A Top 10-ben okés dalok vannak, mondjuk én helyet szorítottam volna még benne a fehérorosz és a román dalnak, esetleg még a brittnek is, mondjuk a ciprusi, a moldáv és a bosnyák helyett. Kis gond, hogy a hangerő folyamatosan váltakozik a dalok között.
Az idei vedrseny videója technikailag jobban sikerült, a hangerő egyenletes és a kivitelezés is szebb, viszont a listával nagyon nem értek egyet. A Top 10-ben benne hagytam volna Loreen-t, és a spanyol dalt, esetleg az észtet is, a többit viszont szívfájdalom nélkül küldtem volna a kukába és a hátrább soroltak közül töltöttem volna fel a megüresedett helyeket. Azért gratulálok, jó lett mindkettő! 🙂