Sokadjára indul újra a fórum kávézója. Az első időkben a fórumkezelő rendszerek kipróbálása/alkalmatlansága miatt volt szükség erre, most pedig azért, mert a közösség kezdeményezésére több szavazásnak nyújtott otthont a topik. Persze voltak külön fórumoldalak más szavazásokra is, viszont a régi kávézó szavazóbázisa örvendetesen megnőtt, ami miatt megérdemelnek egy külön topikot. Mivel az összes hozzászólást egyenként kellett volna átemelni új helyre, így nagy lett volna a veszélye annak, hogy igazából a kávézó témájába vágó dolgok a szavazós oldalra kerültek volna, így jobbnak láttam, ha a régi dolgok megmaradnak egyben úgy ahogy vannak, és a kávézó újraindul. Tehát, aki szavazást szervez vagy részt vesz benne, az mostantól a Szavazás a mindenem! topikot keresse, aki mással kapcsolatban akar írni, az írhat ide, a kávézóba. Megkérek mindenkit, hogy a különböző témák jó kivesézése érdekében a cím témájába vágóan írja meg hozzászólásait a kedves olvasó, így akik esetleg lemaradnának valamiről, később könnyebben vissza tudják keresni a hozzászólásokat abban a témában. Köszönöm a megértést és az együttműködést!



Az olaszok így reklámozzák az eurovíziót:
http://www.youtube.com/watch?v=q7JOuL5-Fcg
(Kati is bele tudott kerülni tavalyról!)
Valaki talált még ilyen promókat? kíváncsi vagyok melyik ország hogyan csinálja! 🙂
Az orosz csatornáé is fent van:
http://www.youtube.com/watch?v=EduqYFj6E2U
Román:
http://www.youtube.com/watch?v=qcsNHONVKL4
Osztrák:
http://www.youtube.com/watch?v=65kYR2ZG8Ng
Albán:
http://www.youtube.com/watch?feature=endscreen&NR
Talán ez horvát:
http://www.youtube.com/watch?v=w8bgXRpV12w&feature=related
francia:
http://www.youtube.com/watch?v=DnHKWO_BVkM&feature=relmfu
Én Schengentől függetlenül is elhatárolódom idén az osztrákoktól, de még az övéké a legeredetibb. (Az albán már nem elérhető.)
Itt egy elérhető videó az albánról:http://www.youtube.com/watch?v=8CRpt39MKKI&feature=related
Bosnyák:http://www.youtube.com/watch?v=w8bgXRpV12w&feature=endscreen&NR=1
Szlovák:http://www.youtube.com/watch?v=5MTwHGY_rjo&feature=related
* BHRT1 (Bosznia-Hercegovina): http://www.youtube.com/watch?v=w8bgXRpV12w&feature=endscreen&NR=1
* RTVS (Szlovákia): http://www.youtube.com/watch?v=5MTwHGY_rjo&feature=endscreen&NR=1
(Nekem is az osztrák tetszik a legjobban 😀 )
Hamarosan Anggun a Csillag Születikben!!!
nézzük nézzük! 🙂 már csak percek kérdése… =)
Kérdés! nem tudja valaki hogy mikor lesz a végső döntője??
csak azért mert ha jól számolok, akkor pontosan az Eurovízió döntőjével egyszerre fog futni! 🙁 :S
Vagy ha ma ketten repülnek, akkor már jövőhéten? Mert én úgy emlékszem, hogy a döntőben mindig 4-en vannak benne, és közölök kerül ki a győztes.?!
Éppen Kati – Vár a holnap c. dalát énekelik! 🙂
Már nagyon várok egy újabb pléhbekk-et tőle! Nincsenek illúzióim!
Nem, majd június 2-án lesz. Nem is baj, hogy egybe lesz az ESC-döntővel. Ha nem nézik sokan, akkor legalább ne lesz olyan rossz média-visszhangja… 😀
Nem lesz egybe a két döntő. Mint írtad, a CS. Sz. döntője június 2-án, egy héttel később lesz az ESC-hez képest.
Mármint úgy értettem, hogy „döntő” néven lesz adás 26-án is, csak a szuperdöntő lesz 2-án.
A hatalmas playbacket leszámítva remek volt az előadás! Gratulálok, végre nem csak mikrofon állvány mozgatást láttunk 🙂 2/42
én inkább maradnék az eredetinél…Viktor lerontja az egészet…
Nem is kicsit… 🙂
én se kedvelem ezt a verziót, a dánt annál inkább. de inkább maradjon az eredeti!
Attól függetlenül hogy nem rtl-es megy idén, még nyugodtan megemlíthették volna az eurovíziót. Gondolom Anggun részben azért is jött hogy népszerűsítse a dalát.
Nem meglepő. Az RTL-nek idén nem érdeke az Eurovíziót emlegetni, sőt.
Csak azt nem értem, akkor mi értelme volt egyáltalán meghívni Anggunt ?!
Elmondhatták, hogy egy nemzetközi sztár állt a színpadon. Ezzel egy csapásra pedig egy régi felfedezett presztízsét is emelték (vagy legalábbis próbálták).
Igen, nagyon ügyeltek, hogy ne ejtsék ki az eurovízió szót. Így nem sok potenciális szavazót szedett össze Anggun.
azt figyeltétek azért, hogy 75-en lettünk online? =)
Nem ide tartozik, de hogy lehet, hogy ez a nullahangú Juhász Marci továbbjutott a CsiSz-ben?
De szerencsére a nagy favoritom már ott van (Jennifer)!!! 😀
Meg ez a Plazma a másik…de hagyjuk, térjünk vissza az ESC-re!
Láttátok az angol Wikin a pontbejelentők részt? Lesz pár ismerős arc, akik elég szimpatikusak is…és remélem, a szlovén majd Klemen Slakonja lesz!!! A lett meg ismét Aisha…őket bírtam a legjobban.
én amúgy most összeállítottam egy magyar pontbejelentők toplistát:
01: Novodomszky Éva
02: Héder Barna
03: Bogyay Katalin
04: Demcsák Zsuzsa
05: Albert Györgyi
06: Bradányi Iván
te mindenből toplistát csinálsz? 😀
úgy látszik…magam sem gondoltam volna, hogy ilyen sok témából toplistám lesz…
Aisha, ennek örülök :D. Tavalyi pontbemondásnál szakadtam rajta xd. Illetve az ő dala a kedvencem 2010-ből, sajnáltam, hogy utolsó lett abban az évben :/.
még most is pontosan emlékszem rá…hatalmas volt…kívülről tudom a szövegét, annyira vicces volt!!!
„And…finally, finally, finally, finally…twelve points…goooes…tooo……huh…”You make me feel so good inside!!!”…Welcome back, Italy!!! Twelve points!!!”
Akkor most el kell szomorítsalak, mert nem Klemen lesz a szlovén pontbejelentő.
akkor ki???
Lorella Flego
kösz!
Anguun elől meg gondolom titkolták hogy titkolni fogják mert ő promócióért jött….1 szombat este az egész évben. Na mindegy nem is tudom miért vártam többet az rtl-től. Talán a tavalyi gesztus miatt.
Anggun körülbelül csak a nevét érti az egészből, szóval szerintem titokban tartják.
Na akkor ez így nagyon gáz. Legalább miatt megemlíthették volna. Persze, ez is promóció, hiszen bizonyára lesznek olyan nézők, akik ma a Csisz-t nézték, akkor Eurovíziót, és számukra ismerős lesz az énekesnő, na de gondolom Anggun elvárta volna, hogy megemlítsék a dalverseny nevét. Ennek így tényleg nem sok értelme volt, persze az RTL biztos tavaly sem számolt azzal, hogy az m1 annyira csúnyán megveri. Idén ezt akarják elkerülni… remélem nem fog menni nekik 😉
Valaki amúgy majd dobhatna linket az esti felépésről, ha megvan.
http://www.youtube.com/watch?v=bhLxe1cuH10
Kicsit megkésve, de köszi! 🙂
itt a próbák rendje a mai napon, ha valakit érdekel:
http://www.escdaily.com/wp-content/uploads/2012/05/rehearsals-day-one.png
és itt a teljes:
http://www.eurovision.tv/upload/press-downloads/2012/RehearsalSchedule2012_press_v1.3.pdf
Juhé, holnap már mi is próbálunk, és lehull a lepel arról, mi is lesz a fiúk körítése. Nagyon kíváncsi vagyok, mert ha igazat mondtak és a dalos performansz lesz, akkor, előre is bocsánat tőlük, nekünk meszelnek.
Az egymás között kiosztott pontok alapján kalkulált lista –> ha ez lesz a végeredmény, áldásom rá 😀
Khm…a link lemaradt…szóval:
http://www.eurovisioon.ee/eng/prediction_statistical_2012.php
Az írek nem jutnának tovább???? Úgy legyen! 😀
Ezzel én is elégedett lennék! =)
Ez a helyszínen lévő újságírók által kiosztott pontokat mutatja igaz?
Nem, az elmúlt évek statisztikáiból állították össze.
Pontosabban az elmúlt évek szavazásaiból állítottak össze egy statisztikát. 🙂
most volt az m1 hírekben egy rövid tudósítás arról, hogy ma elutazott a Compact Disco!
kis megjegyzés:
valaki szólhatna, a hírszerkesztőknek, hogy Örményország visszalépett, így csak 42 ország van, nem 43! x)
látszik, hogy nem igazán izgatja őket ez a verseny, sajnos 🙁
Ezt nem hiszem el!! Egy pár napja nincsen m1 csatornánk. B+. Ideges vagyok, most tényleg ez az én szerencsém? (Na jó, ideges azért nem vagyok, inkább betelefonálok holnap a Vidanetnek. No de ilyet!)
de úgy tűnik internetetek még van, eurovision.tv 😀
😀 Azért az mégsem ugyanaz!
Az látod van, no de tényleg nem ugyanaz. Itt akadozna nekem, szinte látom magam előtt, ahogy a Compact Disco alatt lemerül az aksi, mert elfelejtem föltenni töltőre. 😀
Van egy rakás külföldi csatornánk is, ha annyira kell a „B” verzió. Orosz tévé, horvát tévé (ez mondjuk az analógon, és rettentően „hangyás”, vagy havas, vagy minek nevezik a szakik)… Valamelyik csak közvetíti!
Hát igen én 2008-ban a döntő felét kénytelen voltam az osztrák csatornán nézni mert az m1 de csak is az elkezdett recsegni hát az se volt olyan jó azért Gundi nagyon feldobja 😀
Nyugalom, hasi légzés! Sokára lesz még a verseny, addigra megcsinálják. A döntőt meg úgysem otthon nézed, nem? (Ugye nem? Lécci, lécci, lécci…)
Erzsi, ma hivatalos – megyek! (Odáig jutottam a lelki manipulációval, hogy délután édesapám maga nézte ki nekem a vonatot Pestre. Pedig nem vagyok ám annyira durva…)
Durva? Meg sem fordult a fejemben. A lelki manipuláció nagy tudomány. Gyakorold szorgalmasan, ki tudja mikor lesz rá szükség.
Nagggggyon örülök!
Várj, a „lelki manipuláció” szóösszetételnek van egy enyhe rossz mellékíze. Akkor sem tudok jobbat, mindegy, hatottam rá, és kész.
Örülök, hogy örülsz, én is várom már nagyon! Tavaly ilyenkor mondjuk nagyobb volt az extázis (pedig micsoda mezőnyünk lesz!), de mire a döntőig jutunk, ígérem, besózódom!
Én is beleértettem az enyhe rossz mellékízt. Akkor is nagy tudomány. Stratégiai fegyver.
Aki figyelte a próbákat – mennyi idővel a végük után rakják fel a videókat, vagy legalább képeket a netre? 13:25-kor végez a Compact Disco, és pont abban a percben kezdődik az informatikaórám, szóval lehet, hogy egy picit rosszalkodom… Csak nem járok úgy, mint az az osztálytársam, akit a tanár úr „illegális internethasználat” miatt szaktanáriban részesített:) Egy másik valaki „illegális küszöbátlépésért” kapott, mert dupla óra szünetében kiment a teremből, mert azt hitte, hogy szabad. Szakadtunk a röhögéstől:D
szerintem egy óra, másfél óra kell neki, így nem éri meg kockáztatnod 🙂
Azért a végéhez képest annyi nem kell talán. Úgy tudom hogy ma csúszott az egész program azért kellett többet várni a videókra is. Az esckaz és az escdaily a leggyorsabb videoban 🙂 Szerintem óra vége felé megpróbálhatod.
Új dallal jelentkezett az ANTI FITNESS CLUB!
MENNYORSZÁG
http://www.youtube.com/watch?v=1Q2s-asGAOM
(szerintem sokkal jobb mint az nf-es számuk volt!)
Valamint Kiss Gina is leforgatta videoklipjét a versenydalához:
http://www.youtube.com/watch?v=ZFjhJ4vMyMQ
LOL! Ez nagyon súlyos! 😀 😀 😀
A legjobban a fénykardon gitározó Darth Vader teccet. Zsír!
A dalt imádom, de a klipp… Volt már jobb, maradjunk ennyiben!
Na még mára egy utolsó komment. Aztán elteszem magam a holnapi vizsgára! 😀 :S 😀
Az arénában lévő újságírók szavazatai alapján a jelenlegi állás:
https://picasaweb.google.com/lh/photo/DVC9uLjOXcoGxbq8-PdczNMTjNZETYmyPJy0liipFm0?feat=embedwebsite
Kalappal a vizsgán (bár gondolom, már elkéstem), és köszi a tudósításokat! 🙂
Hehe 🙂 most láttam csak! Igen, már túl voltam rajta, de köszi szépen! =)
Az ESC-szavazáson visszajöttünk a legjobb 10-be az elődöntőben! 🙂
(Bár elég szoros: mi 40, lettek és izraeliek 39 pont)
Az idei toplistám a ScoreWIZ-en:http://tummiweb.com/scorewiz/scoreboard/view/41612/eurovision-song-contest-2012—the-final
Fehérorosz klip premier:
http://www.youtube.com/watch?v=I-m9_2RF-lk
Csak tudnám miért kellett elrontani, és nem ezt a verziót küldeni. Nagyon idegesítő, mert így 3. lennének nálam, ehelyett a béna popos verziót választják amivel már-már 20 alá se tudom őket betenni.
Az összes klip közül az övék tetszik a legjobban.
Na, most az esctoday.com-ot hackelték meg… :/ 🙁 Múltkor az eurovision.tv volt soron… Az escforum.net meg már megint nem műkszik valamiért. :/
Az oiko tudni véli, hogy a Sound Of Our Hearts első feltöltésének videóját (tudjátok, azt az iszonyat jót) nem is egy rajongó készítette, mint ami eddig a hivatalos verzió volt, hanem maga a Compact Disco! Ha megalapozottan írtak, és nem pletyi, akkor nagyon cselesek ezek a srácok… Taktika:) Kíváncsi vagyok, hogy a meglepetés is ennyire furmányos dolog lesz-e!
http://videotar.mtv.hu/Videok/2012/05/17/20/MTV_Hirado_2012_majus_17_19_30.aspx
Valakinek ezt lejátssza? Nekem nem, pedig úgy hallottam a másik szobából beszűrődő hangok alapján, hogy volt valami Compact-hír…
Ha valaki megnézi, és nincs benne semmi, akkor bocs’.
Na, most lejátssza! Tudtam, hogy a vérnyomásommal egyenes arányban megy fölfelé az esély arra, hogy elinduljon. Amúgy igen, van benne Compact Disco!
27 perc után jön egy kis rész a CD-ről, amiben egy bakui kis koncerten vannak a fiúk.
Keresném a guglinak az eurovíziós előrejelzését, de nem igazán találom sehol! Tavaly ilyenkor az első elődöntő előtt már javában fent volt az összesítésük!
Nem tud valaki valamit róla?
Elkészült a szavazási segédlet! Letölthető itt: http://eschungary.hu/wp-content/uploads/2012/05/szavaseged2012.pdf vagy a fenti Eurovízió 2012 főmenüből!
LOL xD
http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=tbfofjQZvfk
Ez hatalmas! xD
De a Tooji-s hát eléggé, hogy is mondjam! xD
Kész van!
http://www.youtube.com/watch?v=O0ivARw0GLY
0:24-től az a hang neki! xD
Hihi, én azt hiszem tudom mi lesz a meglepi. 🙂
Jajj már! x) én is úgy figyeltem minden mozdulatot, de nem láttam semmi „meglepire utaló” jelet! 🙂
Te mire gondolsz? 😛
Nem, nem, ez meglepi marad. 😛
És igen, a háttérben némi nemű javulás fedezhető fel. 🙂
Egy kis tippet nem adsz nekünk esetleg? 🙂
Különben javítsatok ki, de szerintem javítottak a hátteren, nem is keveset 🙂
Szerintem is módosítottak rajta…
nekem legjobban az tetszett, hogy Csabi olyan felszabadult volt, annyira jól áll neki!! 🙂
A poloját(vagy minek nevezzem) egyébként Toojitól kérte kölcsön Csabi?:) Vagy csak szerintem olyan?
Igen, az elég… érdekes. Egy sima fekete póló sokkal jobb lenne szerintem, de a kabát tetszik. (Ha jól láttam akkor szürke, nem fekete.)
Tegnap visszanéztem youtube-ról a 2003-as döntőt, érdekelt, milyen Eurovíziót rendeztek a lettek. Igaz, csak beletekergettem a dalokba, tehát nem néztem teljesen végig, de úgy találtam, a dalokat és magát a rendezést tekintve egy vidám, családias, ugyanakkor a dalok miatt házibuli jellegű Eurovízió volt. Sok dal tetszett. Az összekötő műsorok, effektek annyira nem voltak színvonalasok, de összességében jó volt. Valaki nem tudja, hogy mióta adnak ki CD-packet a versenyző dalokból? Mert kerestem a 2003-asat, de nem találtam. Valamint mikor adják ki ezeket? Mert néztem az ideit is, találtam is egyet, de szerintem az nem az eredeti, a daloknál nem volt mind kiváló minőségű, és valamelyikből nem a végleges verzió volt meg.
CD 6999 Ft-rt kapható a MEdia Marktban, és a bookline boltokban is több mint 7ezer Ft-ért!
CD-ket és régebben Bakelit lemezeket is kiadták! ’80-as évektől biztos, de lehet, hogy előbb is , arról viszont nincs infóm! DVD-ket hivatalosan 2004-től lehet kapni. 1999-ben viszont megjelent egy multimédiás CD amelyen van egy összefogalaló, de nem minden lejátszó tudja lejátszani.
Köszi! Tehát szimplán a dalokból kell lennie CD-nek 2003-ból?
Az idei CD-s dal is már a boltokban? Nem A Dal-osra mondod, ugye?
EUROVISON 2012-re írtam a fentieket. A DAL cd ha jól emlékszem akkor 2100 Ft (vagy e körüli összeg!)
Zoey, szerintem 2001 óta van hivatalos CD. 2003-ast még néhány éve lehetett kapni itt-ott interneten. Az ideit lehet rendelni 20 euróért (bár van rajta plusz 10 euró postaköltség) a hivatalos oldal shopjában.
Köszi mindenkinek az infókat! 😉
Most amúgy megnéztem a 2002-est is netről, na az az év nem volt annyira nagy durranás, Lettország a nyertes dallal ma nem lenne még döntőben sem szerintem. Ok, szexy meg minden, de ilyen latinos dalokkal ma már nem is próbálkoznak. Persze kifutott ennek is az ideje, rádióban is egyre kevesebb az ilyen jellegű szám. Na amúgy abban az évben (2002) a műsorvezetők elég idegesítőek voltak, főleg a nő (hangja). De izgi volt a ponthirdetés, mert az utolsó országnál dőlt el a végeredmény (mondjuk Litvánia jelentkezett be utoljára, így nem volt nehéz kitalálni, hogy Málta vagy Lettország kapja-e a több pontot tőlük). 🙂
Már annyira várom az idei versenyt, azért nézek meg régebbieket, amiket nem is láttam anno. Ó, még azt sem tudtam, hogy létezik Eurovízió! 🙂
De azért vicces, hogy most hallok olyan dalokat, amiket ismerek, de nem is tudtam, hogy itt mutatkoztak be (pl. 2003 győztese, Sertab Erener). 🙂