[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=MWVA51E0aiI[/youtube]Tudósító: Klész Imre
Forrás: eurovision.tv – old.eschungary.hu
Szerbia következik. Nagyon új dolog Ninának a színpad mérete és az arányai, de egy nagy aréna nem félemlíti meg őt. „Nagyon jó erőnlétben van a csapatunk. Természetesen minden nap próbáltunk énektanárral és koreográfussal, de az energia megléte a legjobb módja annak, hogy minden jól menjen. Nagyon élvezem a helyzetet. Szeretek énekelni és táncolni már gyerekkorom óta.” A sajtótájékoztatón elmondta, hogy eddig csupa jó „csodálatos” dolog történt velük Düsseldorfban.
Élvezték a videószobában látottakat és általában véve nagyon elégedettek. Megkérdezték tőle, hogy amikor Szerbia nyert 2007-ben, gondolta-e akkor, hogy négy évvel később az országot kell képviselnie a versenyen. „Álmodtam róla, de sosem vártam. A YouTube volt a sikerem kulcsa. 2008 óta éneklem dalaimat és a dalszerző Kristina Kovač is itt látta hogyan énekelek. Így kért fel arra, hogy adjam elő egyik dalát, amit azonnal elfogadtam.” – mondta az énekesnő. A művészeti vezető szerint a produkcióval a késő ’60-as évek hangulatát akarják átadni a közönségnek. Nagyon retró és nagyon színes lesz. Nináék a konferencia végén elénekelték a Čaroban angol változatát is, de még előtte hozzátette, hogy tradíció náluk saját nyelven énekelni, így sokkal magabiztosabban énekel szerbül.
[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=-k8cWmcUs4o[/youtube]Oroszország folytatja a próbát. Alex épphogy időben érkezett meg a színfalak mögé. Minden versenyzőnek meg kell szoknia a helyet és azt, hogy mit merre talál meg. Ebben az útvesztőben veszett el kicsit a versenyző. „Micsoda őrült nap! Nem tudjuk hogy mit kell csinálnunk, vagy hogy egyáltalán hol vagyunk…” – lihegi Alex.
A sajtóközpont majdnem teljesen megtelt. Alexejt nagy érdeklődés övezi a nemzetközi média és a rajongók köreiben. A csapatban kevés az orosz, a menedzser osztrák, a háttértáncosok és vokálosok svédek. Az énekes imád zenét szerezni, így társszerzője idei versenydalának. Az utolsó pillanatban változtattak egy kicsit a dalon: a kezdő rész oroszul hangzik, amiben adnak a közönségnek „egy kicsi részt az orosz szívből”. Ebből adódóan még nem került forgalomba ez a verzió. A verseny után a teljesen orosz verziójú dalhoz fog klip készülni. A sajtótájékoztató végén a saját dalán kívül egy ismert orosz népdalt is elénekelt, ami hatalmas sikert aratott a teremben.
[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=y9k4ZLx9viM[/youtube]Svájc első próbája következik. Anna első benyomásai: – Első alkalommal lépek fel egy valóban nagy színpadra. Első alkalommal látom egyáltalán ezt a színpadot. Azt hiszem, az Eurovízió nagy tapasztalatot fog adni nekünk. Ez jó mind nekem, mind a zenészeknek, akikkel együtt fogok szerepelni a színpadon. A videószoba után elmondták, hogy csak kevés változtatásra lesz szükségük, alapjából készen állnak az elődöntőre. Anna nagyon nyugodt benyomást keltett a színpadon, de kiemelte, hogy most az aréna egészen üres volt, a nagy estén másmilyen lesz a fellépés hangulata. A sajtótájékoztatón kiderült, hogy utcazenészként kezdte, majd egy producer fedezte fel a benne szunnyadó tehetséget, egy kész dalt is ajánlott neki, amit hallhatunk tőle a versenyen. A svájci dalt elég hamar kiválasztották, így körülbelül 350 interjún van túl Anna. Azt, hogy mikor lesz végre videóklip, körülbelül csak 150.szer kérdezték meg tőle eddig.
[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=iNEEyN2LGhU[/youtube]Grúzia következik. Sophio Toroshelidze nagyon izgatott a színpadra lépés előtt. „Nagyszerűen érzem magam, tele vagyok energiával! Remélem, hogy nagyon nagyon sokat fogok tanulni ezen a próbán! Először is arra vagyok kíváncsi, hogy milyen óriási területet lehet használni.” Nagyon jó tapasztalatszerzés volt az, hogy a 2010-es grúz produkcióban részt vehetett háttérvokálosként. De azért most is izgatott, nagyon nagynak és szépnek tartja a színpadot. A delegációvezető kiemelte, hogy az énekesnő ruháján népi motívumok is lesznek, külön Nyugat- és Kelet-grúziai elemekkel díszítve, ami az ország sokféleségét jelképezi. Az Eldirne együttes férfi tagja elmondta, hogy daluk nem az Eurovízióra íródott. De miután több embernek is megmutatták, javasolták beküldeni a grúz válogatóra. Itt is acapella zárta a sajtókonferenciát.
[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=9x1lqnk0u34[/youtube]A mai napot Finnország próbája zárja. Axel Ehnström, azaz művésznevén Paradise Oskar a dal főszereplőjéről, Peter-ről ejt pár szót. Minden problémát a felnőttek okoznak, ez inspirálta dalának megírását. Még a gyerekek is megértik hogy nem élehtünk így tovább, és Peter a szimbóluma az új reménynek. „Ő nem létezik, de léteznie kell.” Az énekes úgy gondolja, hogy erre a dalra megpróbálhatsz táncolni, de nem fog sikerülni. A dal egyszerűsített címe: Az apátia nemzetközi szimbóluma. Több kérdés megválaszolása után kiderül, hogy nem igazán követi az Eurovízió eseményeit, nem másolgat dalokat előző évekből, főleg a tavalyi belga „Me and my guitar”-t amihez próbálják idén hasonlítani. „Tavaly nyáron részt vettem egy vitában, ez inspirálta a dal megírását.” Kedvence Jimmy Webb „Galveston” című dala.
Itt a vége a mai krónikának. Holnap már munkanap lesz, így a sajtótájékoztatók áttekintése későbbre várható. Holnap Magyarország is próbál, 13:40-től!
Svájcnak vagy 2 hónapja van már klipje. Az újságírói naprakészség… 🙂
Na igen, ők ezért fizetést is kapnak 😀
Egyébként Svájc klippje tényleg elég régen megvan már…
Most itt őrlődök hogy bele nézzek e valamelyikbe vagy nem…
Egyrészt élvezetesebb lenne ha csak élesben látnám a dolgokat,másrészt meg tudom hogy ugysem bírom megállni hogy bele ne kukkantsak mondjuk a svájci,orosz,grúz,lengyel dalba, amik tetszenek ezek közül. 😀
Tanulva az előző évekből, idén már meg se fogadtam, hogy nem nézem meg a próbákat 🙂
Persze van néhány, ami nem érdekel, talán közülük tud majd némelyik meglepetést okozni nekem a versenyen, mint tavaly Grúzia.
Ezek közül belenéztem a szerb, orosz és svájci dalba. A szerbek tehát maradnak a nemzeti döntős fellépésnél, aminek nagyon örülök. Alexejnek úgy tűnik, hogy nem szóltak, hogy idén lesznek LED-ek… Az elején még nagyon tetszett a dal, de egyre unszimpatikusabb. Anna pedig hozza, amit vártam tőle, nagyon tetszik a háttér is, illik a dalhoz!
Én tavaly megálltam 🙂 Így sokkal érdekesebb volt a műsor. Bár érzem, hogy holnap Katinál rezegni fog a léc 🙂
Áhhh Finnország továbbjutott hatalmas ötlet a LED fal….ha mással nem a zsűri szavazataival
Nina konkrétan úgy énekelt, mintha playback lenne…Caroban hangja van, ez nem vitás =) Remélem, Európának is tetszeni fog, mert nekem ez az egyik nagy kedvencem, és nagyon nagyon remélem, hogy találkozom vele azon a bizonyos szombat estén, amikor mi fogunk nyerni! 😀
Nálam ma Nina próbája volt a legmeggyőzőbb, még úgy is hogy az eddig halott 10 dalból nem is ő a kedvencem, csak a 3.:D
A hangja meg tényleg Magical xD
Na végül csak belenéztem mindegyik elejébe. 😀
Poland- Bejön, hasonló mint a klipjükbe van, de egész jó
Norway- Dettó ugyanaz mint az MGP-s produkciója,csak más ruhában
Albania- Ok, tetszenek a fénynyalábok amik a sas szárnyát próbálják jelképezni
Armenia-Tavaly is bejött nekik a barackmag (+az elején a mellbedobás), idén egy bokszkesztyű miért ne jöhetne be?
Bár remélem kiesnek!
Turkey-A ketrecbe zárt csaj nem illik oda, felesleges,semmi köze a dalhoz, jobbat is kitalálhattak volna.
Serbia-Alapjáraton nem tetszik a dal, ugyhogy nem is nagyon izgat, annyit talán hogy ez is dettó olyan mint ami a nemzeti döntőjükön volt.
Russia-Eric Saade-esre vették a figurát, de ez nagyon jó nekünk.Gondoljatok csak bele…A döntőben ott van a Blue,Eric,Alex.A tinicsaj féle szavazófaktor megoszlik és egymást gyengítik.
Switzerland- Ha másik ruhában dalol akkor jó, kellemes, aranyos kis nóta, nem is kell itt túlvariálni a dolgokat.
Egyszerű de nagyszerű!
Georgia- Biztos hogy ki fognak esni,nekem tetszik a háttér, meg minden,de két ilyen rock dal nem fog továbbjutni.A közönség meg inkább szerintem a törököket preferálja.
Finland- Tom Dice jut eszembe róla ha meglátom, sajnálom.
Nagyon jó ötlet így prezentálni hogy hogy utazza körbe Péter a földet, de ez nekem kevés.
Na megnéztem mindegyiket:
Lengyelország: A fények nagyon jók az énektől többet várnék 7/10
Norvégia: Elég gyengusz volt. Az MGP-n 100x jobb volt. 5/10
Albánia: Aurela óriásit énekelt a dalt meg egyébként is imádom 9,5/10
Örményország: A tipikus ” Úristen, mi ez???” szint. 2/10
Törökország: Gyenge. A ketreclány meg minek? 4/10
Szerbia: A tegnapi próbákat ez vitte szerintem, brutál jó volt 9,9/10
Oroszország: Nagyon nem tetszett a próbán, közepes a dal 6/10
Svájc: Elképesztő volt! Egy jobb ruha és egyenes az út a döntőbe. 9/10
Grúzia: Egész jó volt rosszabbat vártam. 7/10
Finnország: Nem tökéletes, nem is rossz. 8/10
A svájci csajnak tisztára olyan a hangja, mint Rúzsa Magdinak. 😀