Napi Eurovízió 2011: Ciprus

Tudósító: Szücs Zoltán
Forrás: eurovision.tv

2006 és 2009 között egyszer sem sikerült döntőbe jutni Ciprus képviselőinek. A már-már örökösnek tűnő átkot tavaly sikerült megtörnie a népszerű Jon Lilygreennek és együttesének, a The Islanders-nek. Sikerükön felbuzdulva a CyBC köztelevízió egy viszonylag nagyszabású, tehetségkutató jellegű nemzeti döntőt szervezett, ahol Christos Mylordos diadalmaskodott, így ő énekelhet a szigetországért Düsseldorfban.

Christos Nicosiában született, 1991-ben, április 30-án. (Hamarosan születésnapot ünnepelhet!) Először egy görög, majd egy angol iskolában tanult: itt tavaly végzett. 13 éves kora óta játszik zongorán és gitáron, és ennyi idősen kezdte a zeneiskolában hangját is képezni. Fáradságos munkájának eredménye az énekesi hivatás választása mellett a számos fellépés, melyekre televíziós show műsorokban és fesztiválokon került sor. Két kislemeze jelent meg, mindkettő Görögországban és Cipruson is. Hobbija a tenisz, az úszás és az informatika.

A dalról: egy összetört szerelmet sirat Christos, bár szavaiban ott rejtőzik az elvakult remény és az újrakezdés gondolata is: “Úgy szerettelek, mint egy angyalt, gyere vissza karjaim ölelésébe! Mondd el, hogy te mit érzel, és lehelj életet vérző szívembe!” Azért, hogy visszakapja kedvesét, még a kezét is tűzbe tenné. Hiszen magányosan a szíve is csak egy üres város, lakosok, és boldogság nélkül.

16 Comments

Sokan nem szeretik, de én azon kevesek közé tartozok akiknek bejön,talán pont a nagyon görögös zene miatt.
Tavaly csak pislogtam amikor továbbjutottak, idén szerintem sajna nem fogok.

Egyébként egyike azoknak a zenéknek idén, amelyiket pokerface-szel nem bírtam végighallgatni. Ez nálam a Homens da Luta és Evelina Ssaenko színvonal. Unalmas, és szerintem ebben a dalban borzalmasan csúnyán mutatkozik meg a görög nyelv. (Valahogy úgy érzem, hogy angolul sem ütne jobban) Nálam 41/43. A döntő pedig kizárt. Ha Christina Metaxának sem sikerült, akkor Christosnak sincs rá nagy esélye, pedig a “Firefly” egyik nagy kedvencem; sajnáltam is annakidején, hogy elesett a kvalifikációtól.

Először több mint egy hónapig utolsó volt a Görögökkel eggyütt, de mostanában egy kicsit jobban megszerettem a dalt, bár annyira nem áll közel hozzám ez a stílus. 43/30

Nálam az a kategóriás dal, hogy okoz ez még meglepetéseket!
A Klippes verzió abszolút nem tetszik egy hangyányit sem!

DE!!!!!! (azt hiszem a Görög döntőn) előadta élőben, és határozottan jobb! A közepén meg a kiscsaj valami nagyon jó! úgy valahogy komplett az egész! egy jó jó előadással, egy jó színpadképpel akár meg a döntő is meg lehet nekik!

itt az élő felvétel:
http://www.youtube.com/watch?v=yWNu4VhzKfE

Az élő felvételen a hangi teljesítménnyel szerintem semmi gond sincs. Nem igazán kedvelem a stílust, de egyáltalán nem mondanám rossznak, az eleje kifejezetten tetszik! Ettől függetlenül nem gondolom, hogy döntősök lesznek…
Good luck, Cyprus! 🙂

Comments are closed.