Tudósító: Németh Bálint
Forrás: eurovision.tv
Bulgária 2005-ös debütálása óta csak egyszer tudott a döntőbe jutni. Pedig ők mindent megtesznek a sikerért: minden évben más-más stílussal próbálkoznak, remélve, hogy eltalálják Európa ízlését. A 2011-es Eurovíziós Dalversenyre egy igazán energikus rock dalt küldenek, amelyet Poli Genova fog énekelni bolgár nyelven, „Na inat” címmel.
Poli már 8 évesen híres lett hazájában, amikor csatlakozott a Bon-Bon nevű gyerek együtteshez, amely egyébként 2007-ben a Junior Eurovíziós Dalversenyen képviselte Bulgáriát, természetesen akkor már Poli nélkül.
Az énekesnő már négyszer is próbálkozott kijutni a dalversenyre. 2005-ben döntős volt a Melody együttessel a bolgár nemzeti döntőn, 2009-ben pedig a második helyet szerezte meg Krassimir Avramov mögött. 2009-es versenydala, a „One Lifetime Is Not Enough” állítólag még Beyoncét is megríkatta.
Idén viszont végre győzedelmeskedett: „Az álmom, hogy képviselhessem Bulgáriát az Eurovíziós Dalversenyen, végre valóra vált! Mindig is arról álmodoztam, hogy ott állhatok a hatalmas színpadon és új embereket ismerhetek meg egész Európából” – mondta az énekesnő.
Jelenleg a debütáló albumán dolgozik producerével és énektanárával, Rozi Karaslavovával, aki 14 éve egyengeti Poli útját a siker felé.
„Na inat” (Ellenszegülve) című dalában arról énekel, hogy nem fog engedelmeskedni senkinek, makacsul ellenáll és a saját útját fogja járni. „De tudom, hogy találok magamban elég erőt még akár ahhoz is, hogy elérjem az eget, nem számít, mi lesz. Tudom, hogy velem lesz az erő, hogy megtegyem azt, amit megtehetek”. Bulgária utoljára 2007-ben küldött teljes egészében bolgár nyelvű dalt, amikor is a döntő 5. helyén végeztek, májusban meglátjuk, hogy Polinak is szerencsét hoz-e a bolgár nyelv.
Egyszer van hozzá hangulatom, egyszer nincs.Tetszik is meg nem is…Bulgáriát nem nagyon tudom most hova tenni.
Egyébként szerintem most kiesnek.
Először egyáltalán nem tetszett a dal, de mostmár kezdem megszeretni. Az énekesnőnek pedig nagyon tetszik a hangja. Drukkolok a Bolgaroknak hogy meglegyen a döntő. A dal nálam 43/20 🙂
Nekem nagyon tetszik a dal.Kicsit nekem Tóth Gabi jut eszembe az egészről.Hajrá Bulgária nálam döntős!
Nekem is tetszik a dal,szeretném ha továbbjutna. 🙂
Szerintem is jó ez a dal és külön 9örülök neki, hogy nem írták át angolra. 🙂 Remélem, hogy bejutnak a döntőbe. 🙂 Jó kis dal ez. 🙂
Szerintem tavaly is ott lett elrontva a bolgár dal, hogy átírták angolra….
Nem vagyok a stílus rajongója, de mégis nagyon tetszik a bolgárok idei dala, szinte minden nap meghallgatom. Szerintem eléggé alulértékelt ez a dal, ezért remélem, hogy élőben nagyot üt, szóval én megreckíroznám nekik a döntőt. Nagyon sajnálom, hogy a mi játékunkban nem lett finalista. 🙁
Sok szerencsét Poli és Bulgária! Legyen meg az a finálé! 🙂
Hopp, az kimaradt, hogy nálam Top 10, abban is középtájt van bérelt helye! 🙂
Nálam is TOP10-es dal… a 7-10. hely között ingázik, de még sosem csúszott ki. 🙂
Hajrá! 🙂
Régebben nem voltam annyira oda a dalért, viszont már most olyannyira megszerettem a dalt, hogy 3/43 lett 😀 Én is mintha fel vélnék fedezni benne egy kis Tóth Gabit 😉 Remélem döntős lesz, ugyanis én akkor tuti szavazok rá 😀
Azt lehagytam, hogy eszméletlen jó a klipje, és a One Lifetime Is Not Enough-nak is. Szép dal volt tőle az is. Lehet, hogy akkor az azért nem jutott ki, mivel erre a dalra kellett várni 🙂 Ez fog „robbantani”
Nagyon tetszik! A végén az lesz úgy látom hogy bejut a döntőbe és 12-t kap tőlünk! Jó kis rock szám, kellenek az ilyenek is.
msz ez egy óriási nagy tévedés. 😀
Remélem nem. Én osztom msz kommentjét xD Ha döntős, akkor egy szavazat tőlem tuti megy rá 😉
Tőlem is! 🙂
Őszinte leszek most hallgattam meg először igazán ezt a dalt úgy, hogy oda is figyeltem rá és be kell vallanom nekem is tetszett. 🙂 Idáig nem volt erőm meghallgatni.
Nálam ez most olyan 15-20/43.
Az az érzésem ezzel a dallal,hogy ez nagyon alul van értékelve.Sajnálom,hogy ezt kell mondjam,de szerintem nem fog bejutni a döntőbe, pedig nagyon szeretem ezt a dalt.
Reméljük a legjobbakat 🙂