[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=6kkefJhhWC4[/youtube]Tudósító: Klész Imre
Forrás: hirado.hu
A zsidó-arab duó, Noa és Mira Avad kapta az idei Haviva Reik izraeli békedíjat. Az izraeli béke- és oktatási központ, a Givat Haviva vasárnapi közlése szerint ezzel a két énekesnek az izraeli-arab párbeszéd érdekében kifejtett tevékenységét ismeri el.
A zsidó énekesnő, Noa (Achinoam Nini) és a keresztény arab énekesnő, Mira Avad májusban a megbékélés jelképeként együtt léptek fel Moszkvában az Euróvíziós Dalversenyen. A „There must be another way” (Lennie kell más útnak is) című dalt héberül, arabul és angolul adták elő, és azóta gyakorta lépnek fel együtt.
A díj odaítélésének indoklása szerint a két énekesnő azon fáradozik, hogy „még a súlyos konfliktusokkal terhelt időkben is zenével építsenek hidat az emberek között”. Közös fellépésükkel bebizonyították, hogy „az emberi szellem és a szabad gondolkodás még a lelki és érzelmi különbségeket is legyőzheti, és lehetővé teszi, hogy az erőszak és bombák helyébe a szavak és hangjegyek dialógusa lépjen”.
A díjat 1994 óta évente ítélik oda azoknak, akik hozzájárulnak munkájukkal az emberi jogok tiszteletben tartásához, és párbeszéddel igyekeznek úrrá lenni a Közel-Kelet politikai, kulturális és vallási viszályán.
Legutóbbi hozzászólások