Tudósító: Klész Imre
Forrás: eurovision.tv
2008-ban 8 825 527 hívást és szöveges üzenetet kapott a verseny szavazórendszere. Az EBU és a szavazási rendszerért felelős Digame ma több mint 20%-os emelkedésről számolt be. Az elődöntőkben és a döntőn összesen 6 162 749 SMS-t és 4 517 933 hívást regisztráltak. Ha csak a döntőt nézzük, 1,5 millióval több szavazat érkezett be az előző évi döntőhöz képest.
A korábbi években a telefonhívások száma stagnált, míg a beérkező SMS-ek mennyisége évről évre nőtt. Az utóbbi 5 évben megháromszorozódott a szöveges üzenetek száma. A televoting bevételeket visszautalja az EBU a résztvevő tagjaiknak, így a verseny részvételi díja részben kompenzálódik.
Ez nagyszerü, a verseny évről évre népszerübb! Nemtom magyarországon mennyi szavazat jöhetett össze?
Tisztelt Sztálinista eschungary!
Ezúton mondom el, hogy én nem Matilda vagyok, hanem szgeri94!
Gondoltam, megfelelő bosszú lenne, hogy összebarátkozom veletek, aztán pedig elmondom, ki is vagyok valójában.
Ez majdnem összejött, hisz Robek meghívatta magát, kedvesen érdeklődött, sőt, még Vincze Lilla e-mail címét is megadta kérésemre.
Kár, hogy nem lepleztem le magam időben, sokkal pukkasztóbb lett volna.
És hogy miért „Sztálinista”?
A válasz nagyon egyszerű: Zaffarano, aki eme honlap feje, úgy viselkedik, mint Sztálin. Akik „benyalnak” neki (elnézést a picit közhelyes kifejezésért, de így olyanok is megértik, mint Robek), azok felemelkednek, és sokkal jobb pozíciót szereznek. Ám aki a „rendszernek” ellentmond, azt kegyetlenül kimoderálja, kitiltja, stb.! Zaffarano „elvtárs” elfolyt minden kis lázadást még a csírájában! Ezt Sztálin is megirigyelhetné!
Elnézést kérek Sztálin tisztelőitől, hogy ilyenekkel hasonlítottam össze.
Robek a szánalom „nagyatja”! Milyen ember az, aki leáll egy 14 éves fiúval veszekedni??? Főleg olyan semmiségen, hogy rybaknak (direkt kis betű), vagy Kiszel Tündének nagyobb a szemöldöke? (Egyértelmű, hogy rybaké!) Aztán meg egy ártatlan emberen vezeti le a feszültségét… (Szegény Zoli hetekig el volt kenődve a leveleid után!) Mert ez az „ember” egy ártatlanon vezette le a feszültségét! Vajon miért támattad épp őt? Csak nem felfedezted, hogy tehetségesebb nálad? (bár nálad még egy szellemi fogyatékos is jobb cikket ír…)
A tv-s szereplése pedig egyszerűen szánalmas volt! Egyszer sem nézett bele a kamerának (hála Istennek), és teljesen úgy tűnt, mint akiből hiányzik a szakértelem. (Bár hiányzik is.) Szegény Vincze Lilla! Vajon hányszor léptél a lábára? (hisz te írtad, hogy le lehetett szólítani „tapasztalatból”. Biztos megszánt téged…)
De azért kétszínűekben is bővelkedik a honlap. Pl.: Erzsi! A szemedbe mézes-mázas, a hátad mögött meg leír mindenkinek. Hisz a fórumon kiírta a valódi gondolatait.
Zoltán, tőled elnézést kérek, amiért téged is átvertelek, de nem kérhettem volna, hogy működj közre a kis akciómban, hisz te valami rejtélyes oknál fogva állítólag kedveled a társaságot… És még talán be is árultál volna!
Ja, és mivel Zaffarano elvtárs ezt amint végigolvasta azonnal kimoderállja, szóval azt ajánlom, gyorsan olvassátok végig!
Puszi,
Bokros Matilda
Csak hogy tudd, itt mindenki tudta az elejétől fogva, hogy kivagy, mivel az IP cimed elárulta! Szóval inkább magad minősited azzal hogy állnéven jelentkezel be! A másik pedig az hogy ne sértegess másokat, mert nincs jogod hozzá, mivel nem ismersz itt senkit! Ha pedig valami nem tetszik akkor tudod hol a „kijárat”
Az elejétől? Tényleg? Fura… Akkor ti még szánalmasabbak vagytok, hogy belementetek a játékba! Na meg Vincze Lilla e-mail címe… Meg oly kedvesek is voltatok! Na, nehogy azt akard nekem bemesélni, hogy tudtátok! Mert akkor az elejétől fogva szívóztatok volna!