Tudósító: Klész Imre
Forrás: esctime.com – wikipedia.com
A grúz GPB köztelevízió megerősítette az esctime.com kérdésére a hírt: az ország indulni fog a 2010-es versenyen, a norvégiai Oslo-ban. Más konkrétumról nincs információnk, így arról sem, hogy az EBU eszközölt-e valamiféle büntetést amiatt, hogy túl későn jelezték visszalépésüket az idei versenytől. Mint ismert, egy „putyinos” dallal szerettek volna indulni a moszkvai első elődöntőn, de az EBU nem engedélyezte, hogy ez a félreérthető dalszövegrészlet elhangozzon a versenyen.
A GBP pedig nem változtatott a dalszövegen, és nem választott másik dalt sem, így a televízió visszalépett.
Mint ismert, 2005-ben Libanon először pénzügyi gondokról beszélt, utána pedig bejelentették, hogy az izraeli versenyző produkciója helyett reklámot fognak sugározni. A késői visszalépés miatt pénzbüntetést és 3 év eltiltást kapott a versenyen részt venni szándékozó Télé Liban televízió. Így Aline Lahoud „Quand Tout S’Enfuit” című dalát nem sikerült színpadra vinni a kijevi Eurovízión.
Libanoni pletyka még, hogy a helyi születésű Mika szerette volna 2007-ben képviselni hazáját, de egy másik televízió segítségével. Ha az csatlakozott volna az EBU-hoz, ki lehetett volna kerülni a 3 éves eltiltást.
[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=VHadSSYljmE[/youtube]Visszatérve Grúziához, legutóbbi versenyzőjük Diana Gurtskaya volt, aki a „Peace will come” című dallal a 11. helyig jutott el a tavalyi döntőben.
Kapcsolódó anyagok:
Azért én az osztrákok visszatérésében is reménykedem. Az szerintem is ki van zárva, hogy Olaszország visszatérjen, jól megvannak ők Eurovízió nékül is. De reménykedni attól még lehet 🙂
Hükken Pükken te meg miért nem tudsz rólam leszakadni már végre??????????????????????????????????????
Nagyon jó lenne már!!!!!!!!!!
Igen ha annyira lopnék akkor pl. miért van az hogy én most ma írtam ki hogy Jade Ewen már az első bemutatkozó lemezén dolgozik. Jó az információt nem én találtam ki. De ha gondolod akkor kitalálok csak a te kedvedért valami hazugságot jó?
Aki idegesítő az te vagy EMBER!!!!!!!!!!!!!!!!
na mindegy, nem is miattad akartam volna most írni!
Az a lényeg hogy Jade külföldi sztárokkal dolgozik együtt az albumán.
Ezt nem így akartam megírni, de a kedves „amatőr” Hükken Pükken hozta ki belőlem!!!!!!!!!!!!!!
Szép napot mindenkinek!
köszi a segítséget 🙂
Cat bocsi a tolakodásért, de miért akartad tudni??? Neveznél vkit a versenyre???:)
Robek lehetne egy kérdésem? Mik azok CCCP országok? Azt gondolom, hogy a YU Jugoszlávia de a CCCP? Talán a volt Szovjet országok?
nem, azt nem tervezem…:P
de azért az akkor megjelenő zenékbe belehallgatok, hátha lesz vmi jó…és még az is lehet, h nevezek vkit a versenyre, bár ez nem valószínű…de azért jó lenne magyarországnak egy dobogós helyezés…:D:D
szerintem is legyen mindenki résen akkor:) A dobogós helyezéssel már nagyon is elégedettek lehetnénk, egy álom megvalósulása lenne, de már az első 10 is nagyon szép eredmény. De sajnos mostanság az elődöntővel is meggyűlik a bajunk:(
Kimondhatjuk azt, hogya amióta 2 elődöntőt rendeznek szóval Belgrád óta nekünk nem sikerül a verseny!!!!!!!!!
Sajnos!