[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=nRVDoa1urB4[/youtube]Tudósító: Klész Imre
Forrás: esckaz.com – oikotimes.com – eurovision.tv
Fotók az eurovision.tv-n
„Egy lány az azeri delegációból vonja most el a figyelmünket, miközben épp az ő versenyzőjük próbál. Ingyenes promó anyagot ígér, de hirtelen elfogy az a mennyiség ami nála van, így ígéri, hogy 5 perc múlva visszajön teli táskával. Nem jött vissza, nagyon hiányoljuk az Arash+Aysel anyagot, helyettünk Putyint és Kirkorovot szórta meg egy kis promóval :)” Így idézi fel az esckaz.com kritikusa azt a pillanatot, amikor rajtaütésszerűen jelent meg az Olimpiai Arénában Vlagyimir Putyin, Oroszország miniszterelnöke és korábbi elnöke.
A verseny helyszíne és a sajtóközpont idén először ugyanabban az épületben, az Olimpijszkij Arénában kapott helyet. Az oikotimes.com tudósítása szerint a váratlan megjelenés annak köszönhető, hogy a valós képet kaphasson arról a miniszterelnök, hogy minden rendben folyik-e a verseny szervezése körül. Nem maradt sokáig, 5 perc múlva már el is ment, de természetesen mindenfajta sajtómunkás egyből „ráugrott” a kormányfőre. Az eurovision.tv szerint ha már a miniszterelnök az arénában van, meglátogatja a színpadot is, ahol éppen Arash és Aysel próbált. Meg is szakadt a próba, Putyin kezet rázott velük.
sziasztok, ez mind semmi, Mr Putyin bejott a magyar delegacio sajtotajekoztatojara, epp amikor elkezdtuk volna. Alldogalt a fotosok kereszttuzeben, Zolira mosolygott, biccentett, majd tavozott. 🙂 igaz, hogy ez annyira megzavarta az ujsagirokat, h lenyegeben elfelejtettek kerdezni tolunk, de biztosan eletreszolo elmeny marad valamennyiunknek. sziasztok, kar, hogy nem lehettek velunk, jelentkezem meg, addig is figyeljetek a hireinket 🙂
Te vagy a magyar delegáció vezető, vagy a delegáció tagja? Vagy csak rajongó? kérlek cseréljétek le a zöld nadrágot!!!!
De legalább a bakancsot 🙂
Putyin látogatása biztos nem véletlen…vagy mégis.Itt valami bűzlik:)Látni szerette volna a lehetséges győztest.Kár hogy nem a magyar próbát látta épp:
Zoli nadrágját ne cseréljék le-jól mutat,de a fekete-fehér ruhák kicsit később is lekerülhetnének.
Remélem, nem baj Gina, hogy bemutatlak a többieknek helyetted, ha már így alakult: a magyar delegáció sajtóügyeinek vezetője, és szerintem ő csinálja a videókat is a magyar buszból 😉 Örülök hogy sikerült elhárítani azt a fránya 403-as hibát! Most néztem az m1-en a fellépőruhákról készült riportot. És látva a mai próbán is, a lányok ruhája gyönyörű! Zolié pedig inkább praktikus, hogy lehessen benne szaltózni. Szerintem is jobb lenne később nekivetkőzni, de a legfőbb az, hogy jó legyen az ének! A koreográfia szuper! Nagyon izgulunk!
Gina, üdvözlünk az oldalon!
(Egyébként a színpadon is még dolgozhatnátok na meg a zöld gatya…. :D)
Meglepik még vannak, és biztos lesznek is… Hajrá Zoli!
A zöld gatya az most divatos… azzal semmi baj. Viszont a bakancs helyett jól jönne valami divatosabb tornacipő 😀 A répagatyához nem igazán illik véleményem szerint ez a durung bakancs, sokkal jobban mutatna egy rendes tornacipő 🙂 Persze ez az én véleményem! 🙂 Hajrá Zoli!…és Gina, ilyen gyorshíreket minden nap szívesen fogadnánk 🙂 Mindent bele ott kinnt Moszkvában 😉
sziasztok, epp most jottem ki patricia kaas sajtotajekoztatojarol, rengetegen voltak, dima bilan is betoppant, de a meghatottsagtol nem tudott megszolalni. Most pihenunk egy kicsit, aztan estere megyunk a gorog partira, ahol Zoli is fellep. Drukkoljatok neki nagyon, es tegyetek helyre a partnersite-otokat (oiko) mert csunyakat irnak rolunk..:) Milyen volt a stilus az m1en?
Rövid volt, 10 perc volt kb. amit az Eurovízióról mondtak. A lányok ruhája nagyon jó lett ahhoz gratulálok, nekem elnyerték a tetszésemet!
Jajj, beírtam az oiko-s kommentek közé egy kárörvendőt, hogy „a görögök félnek Zolitól, ezért írnak róla ilyeneket hahahahahaha”, erre kitörölték 😀 A Stílus szerintem teljesen jó volt! Már az első moszkvai próbáról is volt benne bejátszás! Ha az eddigieknek megfelelően fogják felrakni a videótárba, akkor 17:30 körül lehet majd megnézni, talán ezen a linken http://www.mtv.hu/videotar/?id=42838
Csak az Oiko ir csunyat, a többi mind pozitiv, még az ESCkaz is aztmondja hogy sikerült a vokál hibákat kijavitani! A stilus jo volt, habár nekem még mindig nem tetszik a zoli ruhája, de ez legyen a legkevesebb! Én is ugy ott lennék Moszkvában!! Nincs betöltetlen munkahely az MTV euroviziós osztályán? Idén megszerzem első egyetemi diplomám ha minden jol megy, ugyhogy nyitott vagyok mindenre! Na jo vicc volt, de ha kell valaki szoljatok! 😀 részt vennék én is egykét europartin!
Zaff, az oiko az görög? Mert ha igen akkor már értem a dolgokat, mindig is jobban birtam az esctodayt! Vagy az is görög? Te erről biztos tudsz ezt azt!
Gina! Nagyon örülök, hogy itt vagy köztünk! Remélem olvasod a kommentjeinket! Szerintem mindannyiunk nevében modnhatom, hogy mi, akik itt fórumozunk teljes mértékben támogatjuk Zoliékat! Nagyon szurkolunk nektek és nekik! :D:D JA!! És úgy üljetek a GREEN ROOM-ban, hogy jól látszódjatok, és remélem hogy riport is lesz majd veletek, amikor bekapcsolják.
HAJRÁ!! VELETEK VAGYUNK! ÜDV MINDENKINEK ITTHONRÓL!!
Az esctoday-nek flamand gyökerei vannak, de ott is található görög újságíró 😀 Ettől függetlenül rendesek szoktak lenni, kiraknak minden magyar vonatkozású hírt, cserébe mi is frissítjük a magyar szekciójukat. Nem tudom, ki írhatta a kritikákat, de tuti, hogy Zolit Sakis nagy riválisának tartja 😀 Az esctime pedig ciprusi 😉
Ja, és az emeléseket, ha lehet tegyétek vissza a produkcióba! 🙂 mégegyszer: HAJRÁ!!
Szia Gina,örülök,hogy valaki olvas minket Moszkvából.A második próba jóra sikeredett,de a háttérbe is kéne valami durranás.Villodzás vagy ilyesmi,hogy ne végig ugyanaz legyen,mert sajna a közönség azt is nézi.
Hajrá!!!Sok sikert!!!
Szia Gina, és persze sziasztok. Biztos nagy kint a sürgés forgás. ugy ott lennék és én is részese lennék a kinti munkáknak, de sajnos nem lehet:( Szerintem Zoliék mindent belefognak adni. Amugy meg beszéltem a Zitával hétfőn, egy nappal az elött, hogy kiutaztak Moszkvába. Zita régen abba a tánc iskolába járt ahova most én, és beugrott, gondolom azért hogy volt tanárai nézzék majd az euroviziót, és szurkoljanak majd nekik…:)(ezt csak feltételezem) Na a lényeg, hogy mondta nem izgulnak még, de ha majd élesben megy a dolog ez biztos másképp lesz. Én azért átadtam üdvözletemet és sok sikert kívántam nekik, és mondtam, hogy vagyunk egy páran akik izgulni fognak a következő héten értük.
Nekem teccik az összkép, bár a vokál néha nincs szerintem a helyén még, de csütörtökre kijavitják még ezt is. Amugy ez a Green Roommos ötlet nem is hülyeség:P
Amugy lehet hogy nem is akkora baj hogy Azer és görögo elött vagyunk …lehet azt mondják majd:húúú a magyaroknál mennyire beindult az este:) a többieket meg nem veszik észre xD jó álmodozni de sztem van benne valami
TISZTELT ESC RAJONGÓ TÁRSAIM! MINDENKI, AKI OLVASSA!
EZ EGY RAJONGÓI OLDAL! NEM ÉPP A TI DOLGOTOK, A MI DOLGUNK ELDÖNTENI BIZONYOS DOLGOKAT! MEGVANNAK RÁ A KELLŐ SZAKEMBEREK!
Lehet írni pozitívumot, negatívumot és ez mindig is így lesz, hisz MAGYAROK vagyunk sajnos, nem sajnos ilyenek! Nem tudom, ki folytatott már részletesebb beszélgetést több külföldi rajongó társunkkal, más nemzetek képviselőivel, Én megtettem.
Igazán tanulságos, ott is, itt is megoszlanak a vélemények, DE egybehangzóan az a véleményük legyen a ZOLI ahogyan ők mondják “hot boy”, “cute gay” tök mindegy MAGYARORSZÁG számára mindenképp előrelépés hisz egy fantasztikus őrjítő Show-t vittek a színpadra tánc és ének együtt! Magyarországról, azt hitték, hogy egy bocsánat, de egy búvalbaszott nemzet, ország. ÉS MOST kinyílt a szemük! Változás mégpedig jó, pozitív irányba és számunkra itt Európa szívében, ebben a kis országban, országnak sokat számít a megítélése, véleményezése! Nincs rokon nemzetünk közel e féltekén, de mégis képesek vagyunk megmozdítani más, olyan nemzeteket akikre nem is számítottunk volna eddig, ezt a szavazóportálokon megtapasztalhatjátok és majd a DÖNTŐBEN is ! Nem vélem, ezt elhamarkodott döntésnek mondani. helyünk van a VILÁGBAN és a számunkhoz mérten mégis többre vagyunk képesek, ezt kellene mindenkinek eldönteni magában: Egy nemzet él e földön, egy nemzet és egyként dobogó szívként képes erőssé és elismerté válni. lehet kötekedni, gúnyolódni, szítani a tüzet (mutasd meg te milyen tökös magyar gyerek vagy) El lehet menni, nem kell itt maradni. Semmi sem kötelező, de ha már valaki képes itt maradni önszántából és akaratából, akkor az álljon ki minden téren és fronton a hazája mellett és jelen esetben az azt képviselő előadó, csapat mellett és maximálisan támogassa!
Nem véletlen, hogy harmadszorra került ÁDOK ZOLTÁN és dala kiválasztásra, merem állítani az előző kettő egyikével sem vallottunk volna szégyent. De Zoli és a benne lakozó tehetség, akarat erő, kitartás révén MÉGIS többet fogunk nyújtani Európa és a Világ számára. Össze kell tartani egy cél érdekében és az csak előre és nem hátramenetben tehetjük meg. Őt kell maximálisan támogatnunk és nem hirtelenjében kapott ötleteinkkel zargatni! Szó nem lehet róla, hogy bárki akár egy rossz szóval is illese, ne oltsátok ki belőlle azt a vidámságot és akaraterőt és bizonyítási vágyat amit nekünk és értünk, hazájáért tesz! Bíztassátok leveleitekkel és ne említsetek semmi mást, hagy legyen meglepetés amivel készül nekünk és az egész világnak. Nem árul zsákbamacskát, amit le tesz az asztalra ő és az egész csapat azt rajtuk kívül más nem tudná megtenni Ma MAGYARORSZÁGON! Akinek még mindig jár a szája, tessék jövőre tessék pályázni és igenis megmutatni, de addig fogja be a száját, és fölöslegesen ne oltogasson senki a másikat. Ami van az jó és ennél jobbat ma Magyarországon/tól és eddig és ezután is, egy darabig nem fogunk kapni és tapasztalni,(kivéve ha jövőre is indul ZOLI).
Csodát ne várjon senki! A bunda és az ármánykodás, de főleg a piti kis játékok itt is a SHOW mögött megvannak,csak nagyban. Érhet viszont kellemes meglepetés és az sokkal jobb érzés mint csalódni abban amit már biztosra vettünk.
Csak remélj és sohasem félj!
A tánccal a kinézettel a megjelenéssel is lehet kötözködni, de aki nem táncos, nem énekes vagy akár a kettő együtt,addig az is jobb ha csöndben marad és inkább szurkol mint véleményez(joga van hozzá, de fölösleges, nincs a lehúzásra szükség)Táncosnak lenni főleg férfi táncosnak lenni napjainkban nem annyira menő dolog, többségében(vannak kivételek). A tánc és maga egyéb más művészeti ágak megértéséhez valami más gondolkodás és lélek kell mint ami többeknél megvan(nem személyre szól). És ahhoz hogy milyen a hozzá kapcsolódó ruha és kinézet, háttér, azt is szakemberek nem kevés pénzért és munkáért elvégezték. megpróbálták a lehető legjobbat a témához passzolóan illően alakítani, úgy hogy az a legjobb és leglátványosabb legyen. Vannak jó ötletek és megoldások, de azt hogy minden részlet látvány együtt passzoljon azt nehéz összehozni, ők megtették a lehető legtöbbet ,ami ehhez a produkcióhoz szükséges.
Tánc, háttér, ruhák, ének, vokál stb. egyenként kiválóak és akár gyengébbek is, de együtt csodálatos és fantasztikus.
Az egész Magyar produkció minden részletével együtt teljesen eltér a többitől, nem kell csúcstechnika és látvány mindez együtt megvan! És a kész, végleges a lehető legjobb lesz!
SZORÍTSUNK EGYÜTT ÉS HAJRÁ MAGYARORSZÁG! HAJRÁ ZOLI! KÖZÖSEN A SIKERÉRT, ÍGY SIKERÜLHET! TÁMOGATÁSSAL, BÍZTATTÁSSAL!
VANNAK KIVÉTELEK, MINDENKINEK MÁS AZ ÍZLÉSE! MINDENKI MÁS!
DE HA LEHET MOST MINDENKI EGY CÉLÉRT HARCOLJON! NE ÖNMAGÁÉRT!