Tudósító: Klész Imre
Forrás: eurovision.tv
A győztes dal: AySel & Arash – Always
Eredeti kiadás: 2009.02.08. 08:58
2. kiadás: 2009.03.03. 17.40
Frissítve: élő produkció videójával (orosz NF)
Azerbajdzsán a napokban jelentette be, hogy a 30 beérkezett dal közül a 19 éves Aysel Teymoruzadeh az iráni születésű Arash dalát fogja előadni, melynek címe: „Always”. Január közepén döntötte el az azeri zsűri, hogy Ayselt küldik a versenyre, csak keresniük kellett egy jó dalt. Így elkezdődött a nyílt pályáztatás, és a határidő lejártakor a helyi EBU tag Ictimai TV 7 tagú zsűrije 30 pályázatot kapott.
A végén egyhangú szavazással Arash szerzeménye győzött. A dalszerző Iránban született, mostanában Svédországban él, első albuma 2005-ben aranylemez lett több európai országban. Arash bevallotta, hogy az Eurovízió rajongója, és saját maga is szeretne a színpadra lépni. Azerbajdzsán a második elődöntőben fog indulni, május 14-én, Moszkvában.
FRISS!
– Amióta megírtam AySelnek a dalt, nagyon fontos volt számomra, hogy együtt adjuk elő a dalt. Őszinte kívánságom volt, hogy különlegessé tegyük duettünket a 2009-es Eurovízión – mondta Arash. Így egyértelmű, hogy duettet hallhatunk. A versenydalt még csiszolják, a pletykák szerint február végén már publikus lesz a dal. Azerbajdszán most fog másodszor részt venni az Eurovízión, a második elődöntőben fognak versenyezni, május 14-én.
Mikor fogják bemutatni a dalt? Azerbajdzsán is esélyes lesz szerintem a blokk szavazás miatt, de remélem megháláljak majd a 12 pontot amit tavaly kaptak tőlünk! 🙂
Ezzel az Arash dallal ő szerintem tuti döntős, ha a tavalyiak döntösek voltak. Azerbajdzsán lehet viszonozni…:)
A duettek szerintem eurovízión nem előnyösek szerintem.Arash számai jók-de majd kiderül hogy milyen számmal versenyeznek.
Na nemtom mit szól ehhez Aysel! Olyan magabiztos és nagyképű volt a sajtótájékoztatón! Most meg megkkel osztania a sikert Arashhal! Végén még majd Aysel eltűnik az egészből és csak Arash marad! Kicsit tolakodó, hogy csak egy dalt kértek, és ő rögtön ott akar lenni a szinpadon, sőt énekelni is akar!
A 12 pontért kellene valami hallgatható dalt is küldeni Magyarországról! Kátya dala nem volt rossz, de a sok visszatáncolás már egyenesen nevetséges!
Hát..szerintem a 12 pontjukat Törökországnak fogják adni,mint Ciprus,meg Görögország…de azért ott van még 10 pont!
de nincsenek egy elődöntőben a törökökkel, úgyhogy talán megszánnak bennünket!
hm…miért volt az,hogy én pont a döntőre gondoltam…
Hmm… Minden a dalnál fog eldőlni, a hírnév nem szokott számítani. Lásd.: DJ Bobo…
SzZ94:Abszolút egyetértek
ezt várom a legjobban. szeretem arash dalait, a lányt nem ismerem,de nem is lényeg csak jó dal legyen, mondanivalóval.
http://www.youtube.com/watch?v=IEbVUu
Szeretnem megosztani veletek az azerbajdzsani dalbol egy kis reszletet,egy szerb ismerosomtol kaptam,nekem nagyon tetszik,Udw
naon jó a részlet.csak nehogy elcsesszék a dalt,mint tavaly a csehek.naon jo a szám alapból,lehet tovább is jutottak volna,csak helyette a remixek énekelte tereza,aztán persze,hogy nem jutottak tovább.remélem ezt a marha jo dalt nem fogják elcseszni
én is remélem hogy nem rontják el, arash nem hiszem hogy ezt hagyná.
A részlet alapján nagyon jó.Eddig ez tetszik a legjobban.
http://www.youtube.com/watch?v=wiaHC3dJwdk
Ma a youtube-n megjelent a teljes dal!!!!!!!!! NAGYON KIRALY SZAM!!!!!!!!!!!
http://rapidshare.de/files/45793747/Azerbaijan_2009_-_Aysel___Arash_-_Always.mp3.html
Az mp3 verzio 2 perces, de a ha meglessz a 3 perces verzio majd folteszem. Udw
tuti döntős és ki tudja lehet hogy nyerni fognak!
na jó ez azért merész kijelentés volt de kitudja
Ez nagyon jó szám!! 🙂 ajjaj nekünk XD
http://rs584.rapidshare.com/files/204834552/2009_-_Azerbaijan_-_AySel___Arash_-_Always.mp3
NA ITT A TELJES VERZIO!!!!!! TOP 5-BE BIZTOS,HOGY BENNE LESZNEK!!!!!!!!
Sztem is tuti döntős szám! Mondjuk Arash-al ez természetes volt számomra…
Baku 2010 ???
Mi tagadás érdekes lenne, ha a táncversenyen kívül ezt is megrendeznék. Szerintem győzni nem fog, de a top5-be simán befér.
Én úgy látom hogy nagy esélyes Azerbajdzsán idén,a tavalyi szereplés sem volt rossz de az idei sokkal jobb lesz.Erre már jogos lesz ha 12pontot adunk:)
Első benyomásra nem fogott meg a szám. Szerintem a tavalyi szám egyedibb és jobb volt. Amúgy sem szeretem, ha egy befutott énekessel akarnak eladni egy dalt. Ennek ellenére, valószínűleg döntős lesz.
Még egy nagyon esélyes szám 🙂 Lehet, hogy Bakiban lesz a következő Esc? El tudom képezlni…
Első benyomásra nem fogott meg a dal. Sőt nekem a tavalyi daluk jobban is tetszik. Nálam nem nyerő, de valószínűleg döntős lesz!
Ez a dal mitől különleges? tárim-tá-tá-táááááá, és lári-lá-lá-lááá, nekem semmit nem mond, egyenlőre. Győzettek meg, hogy miért olyan jó, hogy akár győztes is lehetne, hátha sikerül! Rajta! 🙂
sztem ez a dal elég gagyi, akárcsak a többi Arash dal ez is ugyanarra a sémára épült.
nekem sokkal jobban tetszene, ha az énekesnő egyedül nyomulna.
és igen döntős lesz, de nem azért, mert jó:)
Nooo?! nem tolonganak az érvek! Senki sem akar meggyőzni? 🙁
Nekem se tetszik, jobbra számítottam,tucatszám,semmi különlegesség nincs benne, szerintem Arashnak vannak ennél jobb számai. Attól függetlenül szerintem tuti bejut a döntőbe.