Magyarország: Kátya izgul az Eurovízió miatt

katya3Tudósító: Klész Imre
Forrás: nlcafe.hu – valamiamerika2.hu

Váratlanul érte a hír Tompos Kátyát: ő utazhat Oroszországba, az Eurovíziós Dalfesztiválra. A színésznő Mark helyére „ugrik be”, aki egy szerencsétlen félreértés miatt kényszerült visszalépni a versenyzéstől.


A Valami Amerika második részének betétdalával induló Kátya neve egyelőre még csak a budapesti színházlátogatók számára cseng ismerősen, bár a film az elmúlt hónapok legnagyobb hazai sikerének számít. Édesanyja Moszkvából jött, innen a Kátya becenév, eredetileg Katalinnak hívják. Operett–musical szakon végzett a Színművészetin, jelenleg a Nemzetiben és a Bárka Színházban is játszik. Saját bevallása szerint nagyon izgulós, de nagyon örül a lehetőségnek, hogy ő képviselheti hazánkat az idei versenyen.

A Magányos csónak című dal szerzője Pálvölgyi Géza, akit a rockzene kedvelői a Skorpió és az East zenekarokból is ismerhetnek.

Az Eurovíziós Dalfesztivált idén Moszkvában rendezik, és Kátya először május 14-én állhat színpadra. Ha az első fordulóban elegendő számú szavazatot gyűjt, akkor számára is egyenes út vezet a döntőig.

Ötvennégy éve rendezik meg a fesztivált, melyen a legjobb helyezést eddig Friderika érte el a magyarok közül, aki a negyedik helyig énekelte fel magát. Tavaly Csézy képviselte hazánkat, ám az utolsó előtti helyen végzett.

Comments

10 hozzászólás a(z) “Magyarország: Kátya izgul az Eurovízió miatt” bejegyzéshez

  1. tgábor avatar
    tgábor

    Hajrá! 🙂

  2. Dark-san avatar

    Sok sikert Kátyának és jobb helyezést, mint Friderikáé. 🙂

  3. Matheus avatar
    Matheus

    Szerintem Friderikáéval is nagyon büszkék lehetünk már! És a mai versenyben az már egy nagyon előkelő hely.!!! Hajrá Kátya!!!

  4. szú avatar
    szú

    igen, nagyon drukkolunk neki!

  5. Ádám avatar
    Ádám

    Gyerünk!Hajrá!

  6. Zoey avatar
    Zoey

    Hajrá, melletted az egész ország… remélem!!! 🙂

  7. jjk avatar
    jjk

    Mindent bele!!

  8. Ádám avatar
    Ádám

    Magyarulkéne énekelnie mert pl.: A Szerbek 2007-ben a MOLITVA című dalt is a anyanyelvén énekelte , és bejött nekik első hely! Szurkolok a magyaroknak!Talán van esélyünk !

  9. nyee avatar
    nyee

    Sztem is magyarul.Az anyja orosz?hmmm…hol is a fesztivál?

  10. Feri avatar
    Feri

    Szerintem is magyarul énekeljen. Hajrá Kátya!