Magyarország: Az MTV válaszol

mtv_logoTudósító: Klész Imre
Forrás: zene.hu

A zene.hu megkereste az MTV sajtóosztályát és alábbiakat reagáltak.

Egyetért a Magyar Könnyűzeneszerzők és Szövegírók Egyesületével abban, hogy Magyarországot olyan színvonalas dal képviselje az Eurovíziós Dalversenyen, amely teljes körűen megfelel a versenyszabályzatnak. Ezért nem szerepelhetett egy olyan zeneszám Zentai Márk előadásában, amely – ha egyszer is, de három éve, vagyis a versenyszabályzat előírásaival ellentétesen − elhangzott egy svéd tévéműsorban.

A zsűri döntése, hogy a Duba Gábor szövegére Pálvölgyi Géza zeneszerző által írt Magányos csónak című szám indul, teljes körűen megfelel mind az eurovíziós szabályzatnak, mind az egyesület elvárásának, hogy Magyarországot magyar dal képviselje – egy fiatal tehetség, Tompos Kátya előadásában.

A Magyar Könnyűzeneszerzők és Szövegírók Egyesületének véleményével ellentétben az MTV nem „zárta ki” a szakmát a döntésből. Az Eurovíziós Dalverseny egy televíziós eszközökkel közvetített verseny, ahol a dal, az előadó és a színpadi látvány egyaránt meghatározó.

Az MTV éppen ezért kérte fel zsűritagnak Szulák Andreát, Lengyel Zsoltot, Szűts Lászlót, Gundel Takács Gábort és Harsányi Leventét, akik a televíziós és a zenei szakmát egyaránt képviselték. Szulák Andrea előadóművészként, az Eurovíziós Dalfesztivál első magyar versenyzőjeként (1993), valamint a Társulat című produkció zsűritagjaként; Lengyel Zsolt grandiózus színpadi produkciók televíziós rendezőjeként, a Stúdió ’80, a Legyen Ön is milliomos és a Megasztár című műsorok főrendezőjeként, valamint díjazott reklámfilmesként.

Szűts László a MAHASZ elnökségi tagjaként, több mai neves zenész felfedezőjeként és elindítójaként; Gundel Takács Gábor a Játék Határok Nélkül, az Eurovíziós Dalverseny, az Örökös és a Társulat műsorvezetőjeként; Harsányi Levente a Csináljuk a fesztivált! állandó műsorvezetőjeként, valamint zenészként és szövegíróként, illetve az Eurovíziós Dalverseny tavalyi kommentátoraként kompetens és szakértő zsűritagként dolgozott.

Az MTV a 2009. január 14-én közzétett pályázati felhívásában pontosan rögzítette, hogy a „felhívásra beérkezett pályaművek közül zsűri választja ki azt a dalt, amelyet a Magyar Televízió benevez a moszkvai dalversenyre”.

A felhívás közzétételétől a pályamunkák elbírálásáig senki, így a Magyar Könnyűzeneszerzők és Szövegírók Egyesülete sem kifogásolta, hogy az MTV által felkért zsűri fog dönteni, vagyis a pályázókhoz hasonlóan a szakma és a közönség is tudomásul vette az alkalmazott eljárást, amely megfelel a közszolgálati televíziókat tömörítő Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) normarendszerének. Az MTV szerint nincs olyan alapos ok, ami miatt kifogásolni lehetne a zsűri megbízását, a válogatás módszerét.

Az Eurovíziós Dalversenyt az EBU szervezi, és a szövetség tagszervezetei, vagyis a nemzeti közszolgálati adók közvetítik. Az EBU-nak Magyarországról a Magyar Televízió a tagja, és a versenyszabályzat értelmében az MTV joga eldönteni, kit indít a versenyen.

Hét órán át hallgatták a dalokat

Az EBU maradéktalanul tiszteletben tartja a tagországok tévétársaságainak szuverén jelölési jogát, tehát a dal kiválasztásával, a kiválasztás módszerével kapcsolatban nincs előírás. A Magyar Televízió az EBU által biztosított szuverén jelölési jog alapján döntött úgy, hogy − az egyik nemzetközi gyakorlatot követve − az idén szakmai zsűrit kérnek fel a versenyző kiválasztására.

A Magyar Könnyűzeneszerzők és Szövegírók Egyesületének „értesülésével” ellentétben a zsűrizés február 3-án nem pár órán, hanem egész napon át tartott. A zsűritagok több mint hét órán keresztül hallgatták a beküldött dalokat.

Miután az Eurovíziós Dalverseny színpadán mindössze három perce lesz arra az előadónak, hogy megnyerje magának a közönséget, a zsűrizés folyamán elsősorban arra kellett figyelnie a tagoknak, hogy az első benyomás alapján melyik versenydal a legesélyesebb a moszkvai elődöntőn.

A Magyar Televízió bízik abban, hogy a Magyar Könnyűzeneszerzők és Szövegírók Egyesülete támogatja a versenyszabályzatnak megfelelően, vagyis jogszerűen és szakszerűen kiválasztott, magyar szerzők által jegyzett magyar dal sikerét a moszkvai Eurovíziós Dalversenyen. – fejeződik be a reagálás.

A zene.hu rádió nyilvánosságot biztosít azoknak a pályázatot beküldő versenyzőknek, akik be szeretnék mutatni dalukat. Részletek a zene.hu honlapján, a cikk végén http://zene.hu/cikkek/cikk.php?id=16463

26 Comments

“Az EBU-nak Magyarországról a Magyar Televízió a tagja, és a versenyszabályzat értelmében az MTV joga eldönteni, kit indít a versenyen” – Miért mi a lószerszám van diktatúra? 😀
És valóban mindenki egyetért azzal utólag, hogy adott ember képviselje az ő szakmájának összes tagját Magyarországon?… Közszolgálati televízió……de az emberek akkor is ki lettek hagyva, pedig ez nekünk szól, nem a Szulákot képviseli aki kimegy, hanem minket, a közönséget….Szóval magyarul szarnak a fejünkre, mint ahogy ez ebben az országban szokott lenni…mert az elvárható minimumot teljesítik, meg a szerződésben és szabályzatban leírtaknak – bajosan ugyan- de éppen-éppen megfelel amit összetákoltak… át lettünk szeretkezve a palánkon. Remélem Kátya dala és a szerző bebizonyítja az igazukat, különben mehet midnekni a sunyiba az emberek szemében….. mondjuk az MTV amúgy is egy rakás fekália…

Olvastam a kifogást,nehogy nyílvánosságra kelljen hozni a dalokat:miszerint amikor kiírták a pályázatot senki nem tiltakozott az ellen hogy zsűri dönti el a győtes személyét!Csak arról felejtettek el szólni hogy teljes mértékben azaz 1oo%-ban kisajátitják a döntés jogát!Most félreérthető kijelentésükkel akarnak kibújni a felelősség alól!Nem fogadjuk el ezt a kibúvót!Elő a dalokkal…..!

Huby, ez a nagy negítívkodás nem vezet sehova. Az EBU nem most találta ki a szabályokat, aki nem tudja ezeket elfogadni, az találjon más elfoglaltságot. Mindenki külön bejáratú igényét úgysem lehet teljesíteni, főleg ha azt is belevesszük, hogy mi egy elégedetlen nép vagyunk. Nem tudom, honnan veszed azt, hogy a dal éppen-éppen megfelel, ezek szerint nem vagy tisztában a verseny szabályaival. A szövegíró szövetség mondhat akármit, eddig nálunk sikk volt az Eurovíziót nagyon negatívan kritizálni, hogy ez nem is verseny, hanem a haveri országok egymásra szavazósdija, bízom benne, hogy idén már nem erről fog harsogni az itthoni média, hanem arról, hogy résztveszünk ezen az összeurópai versenyen, és nem műpulykát (ESC08 Írország), vagy béna kalózokat (ESC 2008 Lettország), vagy esti híradóban hevesen anyázó barbibabát (ESC 2006 Izland)küldünk, hanem egy minőségi, szép dalt, ami ráadásul magyarul szól.

Zaffarano!Türelmesen elolvastam szavaidat és neked is csak azt tudom válaszolni amit ” a dagad abotrány ” című cikk oldalán írtam Tillának:”Egyébként 1-et is értenék veled ha nem tudnám hogy az egyébként Jó Kátya dalnál volt szerencsém remekebbet is hallani.Ez tény és ezek után személy szerint ha lehet még jobban kíváncsi vok a többi dalra…szerintem így megérted

Hát, … az a baj, hogy minden, amit leírnak, az cáfolhatatlan. A tények szintjén minden elfogadható, de összességében mégis hamis. Nem zárták ki a szakmát a döntésből. Igaz. De, ha el kell kezdeni indokolni, hogy kit milyen alapon válogattak be (“grandiózus showműsorok rendezője” – könyörgöm egy adásrendező! nem a … Ascher Tamás) rögtön kínos magyarázkodásnak tűnik. (Nyilván elírás, ne kezdjünk el rajta rugózni, de milyen kommentátor volt tavaly a Harsányi Levente?) A másik, ami nagyon fals: “hét órán át hallgatták a dalokat” “nem pár óra alatt döntöttek, hanem egy egész napon át tartott a zsürizés”. Azt gondolom, dalok végig hallgatása és megítélése, kiválasztása nem a Vörös Csepel futószalag üzeme, ahol felállás nélkül kell gályázni. Hét óra megfeszített “hallgatás” éppen a munka komolytalanságát bizonyítja, nem azt, hogy komolyan vették a feladatot. (Mellesleg egy szót sem hiszek el belőle.) És az is nagyon tetszetős érv, hogy az első benyomás alapján akartak dönteni, mert a versenyen is ez dönt majd, de ez is hamis beállítás. Nem az a dal fog fellépni Moszkvában, amit őt elsőre hallanak. Ezen még száz változtatás lesz, kicsit lerövidíteni, áthangszerelni, ide egy kis vokál erősítés, oda még egy kis mittudomén. A dal “lehetőségeit” kéne észre vennie a zsűrinek, és ez nem megy első hallásra. Első hallásra szerintem lehet szelektálni, de felelős és végleges döntést hozni nem. Továbbra is kitartok az összeesküvés elméletem mellett: a dalokat nem hallgatták végig, előre eldöntött dolog volt Mark indítása és az egészet nagyon dilettáns módon intézték. De már nem vagyok benne biztos, hogy akarom-e a többi dal nyilvánosságra hozását. Kátya dalában van lehetőség – nem a győzelemre, arra a Waterloo-val sem lenne esélyünk – a tisztes helytállásra. Most azt kéne éreznie annak a szerencsétlen lánynak, hogy “össznemzeti támogatás” áll mögötte. Ha most elkezdünk azon vitázni, hogy hány jobb dal volt a mezőnyben az övénél, az az ő esélyeit rombolja le. És ebben az lenne a szomorú, hogy még csak nem is Moszkvában bukna el a nemzetközi megmérettetésen, hanem itthon, a saját fészkében, ahonnan támogatásra számít. Nem irigylem szegényt!

Volt szerencsém látni a Mokkát ma reggel, vagyis azt a részé, ahol erről az egészről nyilatkoztak. Meg nem mondom ki volt az MTV-s ürge, de elmondta, hogy a 105 dalból kb 20-at hallgattak meg teljesen, mert a többi annyra minősíthetetlen volt, hogy szinte azonnal kivették a lejátszóból. Nem hiszem el, hogy 20 dal volt csak értékelhető.

Fente-Levente!megnéztem a mokkát s benne Jós Pistát,ki elkövetett még egy hibát! “Száz dalból-nyolcvan értékelhetetlen”-mondja- s eközben magát jó nagy botrányba sodorja!

Pedig hát tapasztaltnak kéne lennie,mint ilyen kínos helyzetekbe keverednie… vajon mi lesz ebből?A kártyavár összedől?

Ha a bocibocitarkát küldték volna be nyolcvanöten, akkor is az volt a feladatuk, hogy meghallgassák az első hangtól az utolsóig. Micsoda minősíthetetlen, amorális hozzáállás ez! (És mellesleg gondolom nem társadalmi munkában csinálták, hanem jól megfizették érte őket!) Szép lassan csak bevallják, hogy ezt a két dalt hallották az egész mezőnyből.

Én most nem azon izgulok/mérgelődök, hogy megtudjam a többi dalt is, hanem azon, hogy Kátya indulni akar-e még emiatt a nagy zúgolódás miatt. Oké, magyarázatot kellene kérni attól, aki az egész mostani rendszert kitalálta, de kezdem úgy érezni, hogy a mostani vita a “Dögöljön meg a szomszéd tehene is” mondás szellemiségébe megy át. Én bízom benne, hogy Kátya eltántoríthatatlan, mi mindenben támogatni fogjuk, ahogy csak tudjuk, normális ESC rajongói honlapként. Hajrá!

Ejj már! Nem tűnt fel, hogy nem Kátyát “támadjuk”?

A minősíthetelen dalok vajon miért voltak minősíthetetlenek? A zsűrinek nem tetszettek, vagy technikailag nem voltak tökéletesek? Mert ha az utóbbi, minimális idő-és energiaráfordítással lehetett volna orvosolni.
Egyébként az nem volt feltétel, hogy csakis a MAHASZ-lista első 20 helyezettje küldhet be a profi módon (értsd:rengeteg pénzt elnyelt) kiadott lemezéről dalokat.
Mindegy, kár ezen bosszankodni, de fura ez így. S ha ennyire meg sem hallgatták a dalokat, akkor miért nem kértek fel valakit, hogy képviseljen minket? Miért kellett pályázatot kiírni, ha utólag ez van?

Egy érdekes momentum, 2004-ben Szulák Andrea producere Joós István. Elfogulatlanság?
Még egy érdekes momentum, 2008-ban Csézy producere szintén ő.
A 2009-es momentum???

Én szinte az összes hozzászólásnál megemlítettem pár előadót, a beírók közül kettő reagált.
Egyáltalán érdekel valakit, hogy ki a többi nevező??

Bullterrier, az, hogy mi a jobb Kátya dalánál, szubjektív dolog. De mit csinálnál, ha mondjuk kiderülne, hogy mi volt a többi dal? Forradalmat indítanál és azt mondanád, hogy “az én kedvencem induljon”? Ez mindenképp nagy bizonytalanságot hozna az idei indulásunkkal kapcsolatban és Kátya pozícióját gyengítené. Naponta nem lehet új dalt kinevezni, így nem lehet felkészülni, hogy az ember tudja, bármikor visszaléptethetik. Oké, megtudhatjuk, mi volt a többi dal. És? A végeredményen nem fog változtatni, csak napokig lehet berzenkedni, és mondani, hogy bezzeg ez-bezzeg az… Értelem nélkül…

Zaffarano.Márpedig ezeknek a dolgoknak azért kell megtörténniük,hogy éppen ne történhessen meg újra.Egy gyermek is úgy fejlődik ha rossz irányból jó irányba terelgetik.Egy jó szülő nem hagyja rossz irányba menni a gyermekét!Látod így van ez nagyban is!Ez a fesztivál Nemzezi ügy is egy kicsit!Az Mtv nem mérlegelte ezt amikor pont a nemzetet hagyta ki ez ügyből.Különben pedig azért néz most mindenki ekkorát, mert nem hangsúlyozták kellőképpen hogy kisajátitják és titkosítják a döntést.Már ne is haragudj hát kit ne frusztrálna és ki ne gondolna ezek után a dolgok mögé is.!?még akkor is ha éppen tettszik a kiválasztott dal…

Tavaly botrány volt a nyilvános döntőből. Idén botrány van a a zsűri döntéséből. Annak idején 2005-ben a NOX-ra is azt mondták, hogy csalás az egész. Nem tanul itt senki semmiből, csak a morgolódás megy. Örülnék, ha nemzeti üggyé válna egyszer az Eurovízió, mert minden verseny utánminden média lehúzza a vécén, hogy ilyen giccses, meg olyan igénytelen… Én örülnék, ha létre jönne ez a változás, és annak is, hogy sok új arc van, hála a botránynak 🙂 Már csak az a kérdés, hogy kit váltsunk le, kinek olvassunk be, és mit csináljunk azzal a 100 dallal, ha nyilvánosságra kerül.

Ha nem vetted még észre az előző szavaimból,éppen egy nemzeti ügy kellős közepén szeretnél stoppot parancsolni!?Tudod amit a fejlődésről írtam.Egyébként a kérdésed végre értékelhető!Nos úgy látom tán elindultál te is egy másik úton és nem blokkolsz.Gratulálok!Kemény munkám van benne,ne hagyj cserben!? Kérdésedet azt javaslom vitassuk meg ha az ügy tárgyai napvilágra kerülnek.De Ha úgy gondolod,akár elkezdhetjük kitaposni az utat már most is…:egy fejlődő barátságos bull

Joós István Zoltán Erika táncosait is itt futtatja?Mutatja,hogy hol a sok pénz os protekciós olyan Joós tehetség?Ez nem nevetség!Tessék,tessék,lehet válaszolni.

Kár, hogy nem láttam a reggeli műsort a Jóós magyarázkodásával.
Tudnotok kell, hogy ez a “szakember” (Warner kiadó, menedzser)
régi munkakapcsolatban áll Figge Boströmmel, rendszeresen kap tőle levetett dalokat, melyeket a futtatott sztárjaival énekeltet. Ez még nem is volna baj, csak annyi körömnyi felelősség lenne az emberkében, hogy rákérdez Figgére: “te, haver, ezt a nótát megvariáljuk… indulni fog az EV-n, ugye korábban nem szerepeltetted valahol?”
Hát nem, eszébe sem jutott…. Ennyit a hazai cápákról.

Comments are closed.