Naptár

2009. február
h K s c p s v
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
232425262728  

Kategóriák

Recent Posts

Legutóbbi hozzászólások

Fórumlista

Eurovízió 2009: Itt a zsűri, hol a zsűri

zsuri05Szerző: Klész Imre
Forrás: old.eschungary.hu

Az idei magyarországi eurovíziós dal kiválasztása elég komplikáltra sikeredett, még ha nem is ez volt a szándéka a kiírás szervezőinek. Az Eurovízió szabályzata nem túl hosszú, ráadásul a szabályok 90%-a nem szokott úgy változni, mint az országgyűlési törvények, de mégis sokakban erkölcsi aggályok merülnek fel az idei kiválasztási technikával kapcsolatban. Egy kis visszalapozás következik ismét az Eurovízió történelmében, hogy jobban megértsük az okokat.

Magyarország eddig 7-szer vett részt a nemzetközi versenyen (Szulák Andrea 1993-as ljubljanai előválogatóját, illetve Delhusa Gjon 1996-os szereplését – amikor az EBU másodszor vezette be az előválogatás intézményét – nem számolva. A két dal nem jutott be a nemzetközi nagy döntőbe).

Első indulásunk Bayer Friderika nevéhez köthető, aki az 1994-es Táncdalfesztivál nyerteseként (felfogható nemzeti döntőnek is az eurovíziós terminusokat követve) indult ki a dublini döntőre, ahol 4. helyezést ért el.

1995-ben Szigeti Csaba a Magyar Televízió belső zsűrijének felkérése alapján indult szintén Dublinba (az íreknek akkoriban nagyon jól ment a szereplés), és utolsó előtti helyen végzett.

Abban az időben az EBU a rosszul szereplő országokat nem engedte a következő versenybe, valószínűleg ezért is kellett várnunk arra, hogy 1997-ben indíthassuk a V.I.P. együttest oly módon, hogy a Magyar Televízió nemzeti döntőt rendezett. A V.I.P. a 12. helyen végzett a 25 résztvevőből.

1998-ban a Magyar Televízió elmondások szerint rendezett dalversenyt, melyen Zoltán Erika nyert.
Kézenfekvő lett volna őt indítani, de a közelgő gyermekáldás miatt (1998. december 20-án megszületett kislánya, Zoé Roberta) az MTV belső kiválasztás alapján Charlie-t kérte fel az eurovíziós szereplésre. 23. helyezést értünk el a 25-ből, de például abban az évben Svájc nulla ponttal ment haza.

Ezután hosszú szünet következett, a Magyar Televízió nagy nemzeti döntőt rendezett ahol 12 induló közül a NOX bizonyult a legjobbnak. Az akkor már nyilvánosan közvetített nagy verseny elődöntőjén 5. legjobb dalként jutottak tovább, a döntőben 12. helyezést értek el.

1 év kihagyás után 2007-ben a Magyar Televízió úgy döntött, hogy azt az előadót fogja felkérni a versenyen való indulásra, akit a közönség sms szavazáson az év felfedezettje kategória győztesének fog megítélni a MAHASZ Fonogram díjátadóján. Hajszál híján jutott ki Rúzsa Magdi a nemzetközi mezőnybe, ahol az elődöntőn elért második helyezéssel indult tovább a döntőbe, végül a 9. lett.

A következő évben a Magyar Televízió nemzeti döntőt rendezett, a Csináljuk a fesztivált! című műsor némi átalakításával. 30 pályaműből 15-öt talált a zsűri érdemesnek arra, hogy bemutassa a közönség előtt. A versenyt Csézy nyerte meg. Abban az évben megváltoztatták a nagy döntő szabályait annyiban, hogy hiába volt Magyarország a legjobb 10-ben (akkoriban az előző év 10 legjobb helyezést elérő országa automatikusan a döntőbe került), dupla elődöntőt fognak rendezni figyelembe véve azt, hogy az országok között kialakult egymásra szavazás hatását csökkentsék. Csézy utolsó lett a második elődöntőn, így nem jutott be a döntőbe.

2009-ben Tompos Kátya fogja tovább írni az Eurovízió magyarországi történelmét. A Magyar Televízió pályázatot hirdetett, a beérkezett dalokból a zsűri kijelölés alapján először egy olyan dalt választott ki, amiről a pályázatot beadó lemezkiadó nem tudta, hogy 2 évvel ezelőtt már megjelent egy másik országban, illetve azóta az interneten folyamatosan hozzáférhető volt. Így a Tompos Kátya fog részt venni ismét a második elődöntőn, Moszkvában.

Vannak fordulatok az Eurovízióban, valamikor zsűri, valamikor nyilvános szavazás, vagy a kető keveréke határozza meg a versenyen induló együttest vagy énekest, valamikor a gyermekáldás akadályozza a versenyre való kijutást, valamikor a gyenge szereplés. Ezek mind érthető és elfogadott dolgok, hozzá járulnak ahhoz, hogy még izgalmasabb legyen a verseny, és az izgalom érzése több és több rajongót vonzzon az esemény köré.

10 hozzászólás Eurovízió 2009: Itt a zsűri, hol a zsűri

  • nyee

    95-ben utolsó előttiek lettünk:D

  • ó, igazad van nyee 🙂 mentségem: keveset alszok mostanában.. ilyen nagy izgalomban nem is lehet 🙂

  • Karika

    Én továbbra is úgy gondolom, minden beküldött dal legyen nyilvános, amikre szavazhatunk, és azokból válasszon a zsűri. Mindenki jól jár. Talán majd jövőre?

  • Én Zoltán Erikát küldeném még mai napig is !!!!!!!!!!!!!!!

  • Vakok a zsürik vagy mi van ??????????????

  • FENTE LEVENTE

    Nekünk a törvényünk arról szól,hogy mindent elcsesszünk?Hasra ne essünk attól a ténytől…mi mennyire szerencsétlenek vagyunk,agyunk helyett ágyúk dörögnek a felhalmozott okos erőtől?
    Ötleteimből mERíTETT,bekERíTETT KORLÁTOK között nem írhatok korlÁTLANUL,hibÁTLANUL élni nem tudok,mert én sem vagyok vak mikOR LÁTOK.Sziasztok.

  • A zsűri tagokból egyet ismertem fel, az is újságíró…
    Hogy a jobb szélső 2 fiatal ki nem tudom, de az életkoruk alapján nem igazán vélem hitelesnek, hogy nagy szakmai múltjuk lenne…

  • Csaba

    Hali!
    A fenti kép a 2005-ös, vagy a 2008-as Nemzeti Döntőn készült. Idén Gundel Takács Gábor, Szulák Andrea, Harsányi Levente, Lengyel Zsolt (a Megasztár – nem a legutolsó széria -, és a Legyen Ön is milliomos rendezője, Ő készíti el a moszkvai performance-t), és Szűts László (MAHASZ elnökségi tag) volt a zsűri.

  • Hali!
    Köszi az infót!
    Így azért szebb a kép 😀
    Azért én a vetélkedős rendszert tartom inkább helyénvalónak, a pop-rock szakmában maradandót alkotók zsűrizésével. Pl Nagy Feró vállal elég sok ilyent, de akár Bródi Jánost is el tudom fogadni hitelesnek :). És sorolhatnék még számtalan ismert nagy nevet. Pl: Dévényi Tibor, B. Tóth László, Pataki Attila.
    De remélem ebből érted mire gondolok. Ők a nézettséget is emelnék szerintem. Jó lenne ha nem pályázatok, hanem városi, megyei, országos döntők lennének.
    🙂
    Persze ez álomvilág