Naptár

2008. november
h K s c p s v
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930

Kategóriák

Recent Posts

Legutóbbi hozzászólások

Fórumlista

ESC 2009: Szerbia a horvát mintát fogja követni nemzeti döntőjén

Tudósító: Klész Imre
Forrás: RTS

A szerb RTS köztelevízió megbeszéléseket folytat a Beovizija kiválasztási metódusának megváltoztatásáról. Úgy tűnik, a horvát Dora mintájára szeretnének csinálni nemzeti döntőt.

Két forduló lenne, 10 meghívott zeneszerző, akik közvetlenül a döntőben versenyeznének, és nyílt lenne a verseny azoknak a daloknak, akiknek elődöntőn kellene részt venniük, ezekből 14 jutna be a nagy döntőbe. A győztes kiválasztása a korábbi évekhez hasonlóan történne, 50% zsűri és 50% televoting határozná meg azt a szerencsést, aki a szerb delegációval Moszkvába utazhat. Ezekkel a változtatásokkal az RTS nagyobb izgalmat szeretne elérni a Beovizijával. Nagyszerű dalok szerepeltetése és néhány „megelőző” TV show gyártása – ami előkészítené a terepet a versenynek – adná a sikert a tervek szerint. Ana Rogljić, a Beovizija vezetője elmondta, hogy még nincs meg a végső döntés, mert még tart a 10 napos megbeszélés.

2008-ban Jelena Tomasevic „Oro” című dala nyerte meg a szerb nemzeti döntőt. Rendező országként a nemzetközi döntőben a hatodik helyen végzett.

1 comment to ESC 2009: Szerbia a horvát mintát fogja követni nemzeti döntőjén