Tudósító: Klész Imre
Forrás: MKRTV
Macedónia (a Korábbi Jugoszláv Köztársaság – a rend kedvéért) köztelevíziója eldöntötte, hogy némi változtatást fog végrehajtani az országot képviselő versenyző kiválasztási metódusában.
Először fogunk két elődöntőt látni, amit egy nagy döntő fog követni. A Skopje fesztivál 2009 keretein belül lesz kiválasztva a győztes. Február 19-én és 20-án lesz a két elődöntő, 21-én pedig a döntő. Minden elődöntőben 16 dal fog versenyezni, ezekből 8-8 kerül a döntőbe. A végső győztes televoting és zsűri által lesz meghatározva. November 26-tól december 25-ig versenyeznek a dalok azért, hogy bekerüljenek a fesztivál mezőnyébe.
Macedónia idén először bukott el a nemzetközi verseny elődöntőjében, Tamara „Let Me Love You” című dala nem tudott tovább jutni a döntőbe.
Sajnáltam is Tamara dalát, ha nincs a változtatás a zsűri kártyájával kapcsolatban, akkor bekerültek volna 🙁 Viszont akkor Svédország maradt volna ki, ami szerintem elég nagy csalódást okozott volna akkor, azon a csütörtök estén 🙂
jaja xD