Naptár

2008. október
h K s c p s v
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  

Kategóriák

Recent Posts

Legutóbbi hozzászólások

Fórumlista

Ambrus Rita (NF 2005) bejutott a Megasztár 4-be

Tudósító: Klész Imre
Forrás: TV2

Ambrus Rita, a 2005-ös Eurovízió magyar nemzeti döntőjének résztvevője tovább jutott a TV2 Megasztár című tehetségkutató műsorában, jövő szombaton már az élő adásban kell megmérkőznie társaival. A műsorban igaz, hogy profi énekesek és színészek is vannak, sokan szeretnék, ha karrierjük a műsor által indulna be.

A tovább jutás pikantériája, hogy a Megasztár 4 zsűritagja, Mester Tamás szintén indult a 2005-ös nemzeti döntőn, onnan viszont egyikük sem jutott tovább. Abban az évben a NOX Forogj, világ! című dala jutott ki a kijevi nemzetközi döntőbe.

Rita 16 évesen már Ki mit tud?-on indult, a Bergendy Szalonzenekar tagja volt 4 évig, több énekes mellett vokálozott, több film és televíziós műsor főcímzenéjét is énekelte már, szabadidejében zenét szerez magának és másoknak is. Olasz barátjával, Stefano-val közös lemezt adtak ki, valamint indult az Eurovíziós Dalfesztivál 2005-ös nemzeti döntőjén Együtt című dalával.

Ebben az évben tűnt fel Lola is a nemzeti döntő mezőnyében, ami televíziós szereplései közül az elsők között volt.

Vânia Fernandes (ESC 2008) és Ani Lorak (ESC 2008) reklámszereplők lettek

Tudósító: Klész Imre
Forrás: esctoday.com

A 2008-as Eurovízió versenyzőinek reklámokban való szerepeltetéséhez nagy reményt fűznek a helyi cégek. Vânia Fernandes, a 2008-as Eurovízió portugál versenyzője egy nagy nevű spanyol bank, a Banco Santander portugál fiókvállalatának reklámjában szerepel a televízióban és az interneten. Az „Operação Triunfo”, vagyis a helyi Megasztár harmadik szériájának megnyerésével, valamint azzal, hogy ebből a versenyből ő az első, aki indulhatott az Eurovízión, óriási hírnévre tett szert. Nem is csoda, hogy a bank büszkén szerepelteti honlapján és reklámjaiban.

Anne Marie David (ESC 1973), Corinne Hermès (ESC 1983), Sandra Kim (ESC 1986), Johnny Logan (ESC 1980 és 1987) valamint Ruslana (ESC 2004) többször megfordult már Törökországban, és több alkalommal léptek fel helyi televíziókban ünnepelve győzelmüket. Az aktuális eurovíziós tévésztár Ani Lorak, aki nagy nyilvánosságot kapott. Ő lett a „yenge”, azaz sógornő a helyi médiában, ugyanis férjével, akit Murat Nalçacıoğlunak hívnak, ugyan Kijevben élnek, mégis nagy népszerűségre tett szert a törököknél. Ezt kihasználva Ani különleges vendége volt a Nemzetközi Çeşme Zenei Fesztiválnak, ráadásul az UFO nevű, különböző hősugárzókat és ventilátorokat gyártó török cég tévéreklámjában is szerepel Törökországban és Ukrajnában is egyaránt. Természetesen a férje is feltűnik a reklámban.