Tudósító: Peterman Róbert
Forrás: eurovision.tv
Boggie már a magyar válogató megnyerése előtt nemzetközi ismertségre tett szert. A 2015-ös A Dalt Wars for Nothing című dalával nyerte meg.
Első szóló albuma 2013-ban jelent meg, de 2014 januárjában figyelt fel rá a világ. Parfüm című dalához készült videoklipet több mint 30 millióan látták, lemeze pedig a Billboard jazz listáján a 3., a világzene listán pedig a 17. helyig tört fel. Boggie hatalmas médiafigyelmet kapott több televízió csatornától és internetes portáltól is. Második lemeze All is one is all címmel 2014-be jelent meg.
Gyakorlott előadó, számos fellépése volt Párizsban, New Yorkban, Frankfurtban, Münchenben, Hollandiában és természetesen Magyarországon is. Nem csak tehetséges énekes, de saját maga írja dalait és szövegeit.
2015 szerencsésen kezdődött Boggie számára. A magyar válogató megnyerése mellett a Glamour magazin jelölte a Woman of the Year címre, továbbá Parfüm című dala 17 jelölést kapott, többek közt a Highlights of Hungary díjára is.
A Wars for Nothing egyszerűen megfogalmazva a béke dala. Költői kérdések sorozata, amik gondolkodásra bírják az embert. Hányan halnak meg, mert más a hitük? Mi az a jó indok, ami miatt az ember bánthatja a másikat? Hányan rejtőzködnek a büntetés elől, amit meg sem érdemelnek? A dal arra próbálja felhívni a figyelmet, hogy a békében élő emberek is ugyanabban a világban élnek, ahol a háború zajlik, de emiatt még nem kell úgy tennünk, mintha nem történne semmi.
Nagyon szeretem a dalnak a harmoniajat egyszeruseget. Lehet kicsit elfogult vagyok de iden nalam a lista elejen van. Mar amikor csak a 30mp-s rovid verziok kerultek fel az internetre elso hallas utan negfogott ed tudtam hogy jol fog szerepelni. Hajra Hajra Hajra dontoben a helyunk
Az egyszerűsége miatt tipikus fekete lovasnak mondanám. Fog még meglepetéseket okozni az biztos!
Egyébként maga a dal tényleg nem toplistakompatibilis szerintem..
Nálam is már-már 30. hely körül mozog :$ Ez a dal élőben üt csak.
Drukkolok neki, akár egy TOP10-es helyezést is el tudok képzelni.
2/40, illetve 1/16.
Már kezdtem azt hinni, hogy elfogult vagyok a dalunkkal, de nem. Az idei év egyik legjobb dala. És a Wars for nothingnak van a legjobb dalszövege az idén. Szavaztam rá, bár ha Wolf Kati vagy Szabó Ádám nyert volna akkor se vertem volna magam oda.
A postcardban Boggie tűzoltóruhában? :O
Amúgy mielőtt elindult volna A Dal senki se gondolta, hogy Boggie nyerni fog, aztán az első fellépése után szinte mindenkit meggyőzött. Boggie győzni ment oda és győzött is. Tudja Ő, hogy mit csinál. Nagy meglepetéseket fog még okozni.
Annyira lehangolóak a TOP-listák, de meg kell lennie a döntőnek, sőt én is hiszek egy TOP10-eshelyezésben, még akár többen is. Egyedül ezt a dalt tudom elképzelni, ami megnyíthatná a 2016-os versenyt.
Azt hittem, hogy a téma aktualitása miatt az emberek szeretni fogják a dalt, hát tévedtem.
Sok sikert Boggie!
Elsőre megfogott. Döntőt érzek. S emlékezzünk rá hogy pl Cdt és ByAlexet sem várták döntőbe s Alex milyen meglepit okozott. S az is egy egyszerű dal volt. Semmi bonyolult dolog s előadásmód!! Boggie „üss” egy nagyot a színpadon!!! S gondolkozzon Európa a sok dal között!
Érdekes dolgok ezek az előrejelzések.
Wolf Katit az egyik nagy esélyesnek gondolták 2011-ben, aztán a döntő végén kullogott.
ByeAlex-től senki nem várt semmit.
Legtöbben a döntőre is esélytelennek tartották, aztán megajándékozott bennünket egy gyönyörű 10. hellyel.
Tavaly András az egyik fő esélyes volt, és valóban az élbolyban is végzett.
Van, hogy bejön, van, hogy pont az ellenkezője.
Az előjelek nem túl biztatóak, de bízzunk az élő előadásban.
Nálam 15/40
Én már nem is tudom, mit gondoljak 🙂
Azt hiszem, én is azok közé tartozom, akik A Dal mezőnyének előhallgatásakor azt gondolták, hogy szép színfolt lesz a versenyen, de nyerni nem fog. Aztán az első élő produkció nagyon komoly színvonalú volt, és onnantól kvázi végiggyalogolt a mezőnyön.
Kb. ebben bízhatunk most is, mert az előrejelzések nem annyira lelkesítőek. Viszont kicsit félek is, mert minden évben van jó énekes+korrekt dal kombó, ami az elődöntőben ragad.
Természetesen nagyon drukkolok Boggie-nak és a csapatnak, hogy minél jobb helyezést érjenek el.
Más: kicsit másabb Boggie elképzelése a versenyről, mint amit eddig megszoktunk. Vagy legalábbis az amszterdami koncert utáni beszámolója (nem tetszik neki, hogy a koncerten minden részeg volt, és úgy nehéz átadni a dalt – az Eurovízión jobb lesz a helyzet?; meg hogy mindenki elvárja a résztvevők közül, hogy odamenjen hozzá a másik) – ez tök más, mint amit anno Kati mesélt vagy amikor a CD és a szlovák versenyző együtt zenéltek.
2011 óta az első olyan magyar dal, amit szeretek. Idén két olyan dal van, aminek hallgatása közben libabőrös leszek, az egyik a magyar, a másik az orosz. (Egyébként egy hasonló kérdést tettek fel az egyik nemzetközi fórumon a napokban, ott is nagyon sokan írták a magyar dalt). Nem értem, hogy miért nem kedveli Európa még ezt a dalt, bár tavaly a hollandok is nagyon sokáig majdnem sereghajtók voltak a fogadóirodáknál is. Amennyiben Boggie eltalálja az előadást, úgy szerintem jó helyezésre számíthatunk. Ha jól emlékszem az izlandi preview egyik adásban Regína Ósk (Izland 2008) max pontot adott Boggienak és neki is az a véleménye, ami bennem is megfogalmazódott már, hogy vagy nagyon elől, vagy nagyon hátul végez majd. Mivel Boggieval szemben nincsenek nagy elvárások itthon (ellenpélda volt a Nox, Wolf Kati és KSA) így talán akkora nyomás sincs Boggien, higgadtabban tud készülni. Úgy hiszem, hogy a döntő összejön Boggienak, de, hogy ott milyen eredményt ér el, azt már nagyon nehéz megjósolni. Én nagyon örülnék akár annak is, ha a 11-15.hely között végezne, bár szerintem idén már azzal is elégedett leszek, ha Boggie bejut a döntőbe, onnantól már csak hab a tortán egy jó helyezés.
Nálam: 2/16, 2/27
Tippem: 7/16, 15/27
Nekem élőben hat, bár akkor sem hidalok le, de valami megfog. Viszont minél több interjút nézek meg ezzel a lánnyal, annál inkább lesz antipatikus… Kicsit merevnek érzem és a stílusában is van valami, amitől nem lesz a kedvencem, de nem tudom megfogalmazni, hogy mi. Ettől függetlenül persze drukkolok neki.
Olyan jó olvasni az egyöntetű támogató kommenteket, hogy szeretjük a saját dalunkat.
Én is látom az előre jelzéseket, amelyek sajnos nem bíztatóak, de nem tudom elhinni, hogy ne jusson döntőbe. Ez egy annyira szép dal, a különlegessége is megvan ezzel a gyönyörű himnikus hangzással, megbízhatóan énekelnek és állítólag készül az ütős színpadkép. Én is az élő előadás varázsába vetem minden reményemet. Jusson döntőbe, aztán ott már előkelő 27. helyünknek is örülni fogok.
(Nem tudom elhinni, hogy olyan megjegyezhetetlen tucatzenék mint a görög, a belorusz vagy a macedón – amelyek továbbjutó helyeken vannak az escnation szavazása szerint – döntőzzenek, míg Boggie kiesik. Én szívem szerint a grúzt is kiszórnám a maga feminizmusnak hívott primitív szexizmusával.)
Tudni valamit a színpadképről? Remélem nagyon jó lesz. Eddig csak annyit hallottam, hogy a ledfalon animációk lesznek és a színpad „ledpadlóján” is lesz valami..
Hosszú évek óta az első magyar dal, amelynek akkor is szurkolnék, ha nem a saját nemzetem képviselője lenne. Személyes listámon az első öt között szerepel, kedvelem a csendes és minimalista jellegű dalokat (tavaly is a holland volt a kedvencem). Ennyit a szubjektív oldalról.
Objektíven nézve ez a dal elég egyedi ahhoz, hogy megjegyezhető legyen egy továbbjutó helyre. Mint fentebb említettétek, rengeteg az elődöntőnkben a statiszta tucatdal, ez pedig a minimalizmusával kitűnik majd az élő adásban. Sajnálom, hogy a hátteret eltávolították, azzal együtt biztosabbnak éreztem a továbbjutást, szerintem kitűnően kifejezi a dal valódi mondanivalóját – nélküle a „Ne háborúzz, mert ártatlanok halnak meg” helyett marad egy „Ne háborúzz” jellegű átlagüzenet.
A jelenlegi toplistákon nyilvánvalóan nem foglal el előkelő helyet, mivel ezeket olyanok készítik, akik rádióbarát bulizós dalokat kedvelnek, és nem igazán a dal hatására, hanem csak a slágerességére fókuszálnak. Így alakult tavaly a hollandok, két éve pedig ByeAlex sorsa is az előrejelzések tekintetében, és láss csodát.
Amitől félek, az az elődöntőnkben szereplő országok köre. a „mindig-döntőző” Görögország és/vagy Románia kiesésének is meg kell történnie ahhoz, hogy továbbjussunk. Az is veszélyes, hogy nálunk van az egész keleti blokk, és bár nem hiszek abban, hogy a diaszpóraszavazás meghatározó; az viszont elég sajnálatos, hogy ezen országokban (Oroszország, Fehéroroszország, Grúzia, Örményország) a zsűrik listája is szinte egytől egyig ugyanaz szokott lenni. Szóval elképzelhetőnek tartom, hogy hiába a dal hatásosságának, a nemzeti zsűrik elfogultsága ellenünk dolgozhat.
Szerintem pedig nem gáz, hogy ezekkel az országokkal vagyunk „körbevéve” az első elődöntőben. Szerintem az örményektől, a grúzoktól és a moldávoktól nem fogunk csak pontot kapni, a többi országtól kapunk majd. Véleményem szerint a magyar 12 pont pedig az elődöntőben az észteknek megy majd.
Örülök ennek a dalnak, és megpróbálok arra koncentrálni, hogy ott a helyünk a döntőben.
Egyenlőre jók a megérzéseim, amik eddig minden évben bejöttek, szóval optimista vagyok.
Eszembe jutott az is, hogy talán azért nem kedvelik ezt a dalt az európaiak, mert mivel tavaly a családon belüli erőszak volt a téma, idén meg a háborúkról éneklünk, tehát lehet, hogy ez egy kicsit sok így egyszerre, de még az a jó, hogy ez nem von le a Wars For Nothing értékéből.
Reméljük a legjobbakat!
Magyarország:Minimalizálásban a dal ereje no meg a dalszövegben,a versenyt nem nyerjük meg vele,de egy top 10 összejöhet még.Nálam 11..
Ez a dal magyar lelkű. Kevés olyan elnyomott,kisebbségi érzetű nemzet létezik,mint a mienk. Mégis az egyik legbátrabb nemzet,hogy egy ilyen produkcióval ki mer állni,amelyet egy törékeny lány ad elő egy gitárral a háttérben a békéről énekelve.
Itt nem az a kérdés,hogy a magyar dal jó-e avagy sem. Inkább az,hogy a többi,más és más múltú és jelenű országok megértik-e az üzenetünket.
Nem tudtam hova írjam.
A próbák beosztása(akit érdekel):
http://www.eurovision.tv/page/calendar
A bal oldali sávban már hetek óta itt van a honlapon. 😉
Látom már.Köszi,nem tűnt fel annyira. 🙂 🙁
Szerintem jól döntöttünk az idén is. A 3. elődöntő után kedvencem lett, és erősen hiszek benne a mai napig. Abban én is nagyon reménykedem, hogy a különböző vizuális effektekkel (LED, kameraállás stb.) jól bánnak majd, kreatívak lesznek, mert azon is sok fog múlni és azért az elmúlt években mindig lehetett volna ezeken javítani, na de majd idén 🙂
A dal szerintem sikeres is lehet simán, remélem Bogi kiénekli a versenyen is a magas hangot, mint ahogy mostanában a különböző fellépésein.
Hajrá Boggie!
Előre is bocs…
Nagyon nem. Soha nem tudtam megszeretni ezt a dalt, és valószínűleg nem is fogom, hiába a „mi dalunk”. Bogi nagyon antipatikus, bár nem szimpátiaverseny ez, de szerintem ez is szerepet játszik. Nem tudok rá úgy tekintetni, hogy „hú a dalunk, már csak azért is szurkolok neki, mert magyar”. Tök semleges, nem fog megrázni, ha kiesik.
35/40, 14/16
Iza van ilyen, én az elmúlt 3 év magyar dalaival voltam ugyanígy, abszolút hidegen hagyott mindhárom dal. 😀
Én meg a 2012-esel, de azért mégis csak a magyar dal volt, szurkoltam, hogy döntőbe jusson…igaz Ádok Zolit nem sajnáltam én se.
Ez a dal gyönyörű. Már az első hallgatástól lenyűgözött. Talán nem pont az euróvízióra való, mert szerintem az üzenete olyan hatással van az emberekre amely egy látványos dalfesztiválon, ahol többnyire a pörgős, eufórikus dalok ütnek, nem annyira szerencsés…Bár meglepetések mindig történhetnek, bízok benne ,hogy idén is lesz ebben részünk. Ettől függetlenül, akárhányszor hallgatom meg a dalt mindig megérint és nagy hatással van rám és ez az igazán fontos egy dalban. Nem pedig az, hogy hányadik helyen végez majd. 🙂
Az a gond, hogy bármi kisülhet Boggie produkciójából az első elődöntőben. Nagyon törékeny maga a dal, a dal üzenete könnyen átcsúszhat a közhelyesség irányába, de mégis… ott van a remény, a lehetőség, hogy ez az üzenet meghatja az embereket és a szavaznak Boggiera, mind az elődöntőben, s mind a döntőben.
Nálam : 3/16, 11/27, tippem : 8/16, 7.-15./27.
Középszerű. Nálam a 16. helyre jó, 5 pontot adtam rá a tízből.
Úgy gondolom, hogy az „A Dal” döntőjébe jutott dalok közül ez volt a legjobb, de a teljes, 30-as mezőnyből minimum 6 ennél jobb is volt. Meglepne (kellemesen), ha döntőbe jutna, szerintem kizárt, hogy ez bekövetkezzen.
Hajrá Boggie!
Bár nem neki szurkoltam (a döntőben is csak 4. volt nálam), mégis úgy gondolom hogy jó dal, és meg kell lennie a továbbjutásnak.
Elődöntő: 3/16
Döntő: 7/27
Nekem semmilyen. Boggie (némely hírportál szerint Boogie) jól énekel, de a dal semmilyen. Tudom, hogy haza meg minden, de akkor is. Szerintem A Dalban sem az ő dala volt a legjobb, (gondolok itt a kedvenceimre: Other Planet, Mujahid Zoli, és a legnagyobb kedvencem Éliás Gyula).
27/40
Nekem sem Boggie volt a kedvencem A Dalban, szerintem is lett volna jobb valasztas nala (Iv dalaban szerintem nagyon sok potencial volt). Nekem magaval a dallal nincs kulonosebb bajom, sokkal inkabb a temaval. Ahogy Orsolya333 is emlitette fentebb, kicsit mar nekem is sok ez a rengeteg komoly temaju dal egymas utan (4 ev alatt 3). Boggie szamomra sem tul szimpatikus, ezt a flashmobos dolgot pedig kicsit eroltetettnek erzem. Ennek ellenere nagyon szurkolok Boggienak es annak ellenere, hogy nem nagy kedvencem a dal, nagyon szomoru leszek, ha iden nem jutunk dontobe. Szerintem sajnos a nezoi szavazatokra nem nagyon szamithatunk, igy bizzunk a zsuriben es a csodakban 🙂 Hajra Boggie!
Szerintem én vagyok az egyetlen, aki csúnyán lepontozta a magyar dalt, mert nálam a sereghajtók között van az elődöntőben és a 40 között is.
Imádom Boggie dalát nagyon szeretem.
Nálam: 3/40 1/16
Tippem: 5/16 12/27