Tudósító: Klész Imre
Forrás: eurovision.tv
Örményország egy olyan együttest indít, melynek öt tagja 5 különböző kontinensről érkezett, de mind az örmény diaszpórából. Az 1915-ös népírtás és az erőszakos kitelepítések miatt százezreknek kellett elhagynia hazájukat, majd új otthonra kellett lelniük szerte a világban. A projekt létre jöttének apropóját a 100 évvel ezelőtti események adják, és a fő cél az, hogy az azóta felnőtt új generációval újra egyesítsék az örményeket. Örményország az első elődöntőben fog szerepelni.
Friss (2015.03.17. 09:53): Eredetileg Don’t Deny volt a dalcím, de ezt megváltoztatták, Face The Shadow az új cím. A dalszöveg változatlan.
Sokkal jobbra számítottam az előzetes beharangozás alapján, viszont még így is a jobb dalok közé sorolnám.
Mind a hat énekes szólóban is megállná a helyét (sőt az talán szerencsésebb lett volna, a dalt a sok hang kissé szétzilálja). A dal kaotikus, de élőben jobb lehet.
A top10 szerintem biztos, főleg a téma miatt, de egyelőre nem gondolom, hogy esélyesek lennének a győzelemre.
Borzalmasan rossz. Maga az ötlet eléggé felcsigázta az embereket, de a végeredmény már nem olyan amire sokan számítottunk. Nekem eléggé unszimpatikus volt alapból az egész, a tagok egyenként való bemutatása meg rátett még egy lapáttal. Nagyon sajnálom a nemzeti tragédiájukat, de megint csak egyel több országot kaptunk, aki sajnálattal szeretne szavazatokhoz jutni, nálam kieső az elődöntőben.
Nem lehetne, hogy az 50. mp-től éneklő nő egyedül képviselje az örményeket egy tök másik dallal?
Én kelhetek mostanában bal lábbal, de nekem ez sem tetszik. Tényleg egy kicsit káosz, pedig az elképzelés nem lenne rossz. Ami nekem fura, hogy az egész annyira kemény akar lenni, de az utolsó sorokra meg ellágyul, kicsit talán musicales lesz.
Azaz Inga a Jan Jan-nal? Mert olyasmit jó lenne látni megint az örményektől.
Wow, hát nem ismertem fel. Egyrészt mert nem olyan hacukát visel, mint 2009-ben, másrészt hangilag sem ezt az oldalát mutatta meg akkor. De ne, Jan Jant még egyszer, ne…
hát nem tudom olyan kesze kusza az egész, nekem nem tetszik .. :S
Nagyobb volt a füstje…A színpadképpel azért szerintem el fogják tudni adni.
Én jelenleg azon gondolkozom, hogy ez, a lengyel, vagy a ciprus dal a legalkalmasabb gyógymód álmatlanság ellen.
magyar, portugál, ír? 😀
Hát én is sokkal jobbra számítottam, sőt, féltem tőlük. Max egy jó színpadképpel tudnak szerintem bekerülni a TOP10-be, de győzelemre egyáltalán nem esélyes. Szerintem a Wars for nothing jobb, remélhetőleg jobb helyezést is ér el, de vannak országok akik folyamatosan pontozzák Örményországot (Oroszország, Grúzia, Moldova.
Nálam szerintem nem kerül be a Top10-be, de át kell még gondolni a listám. Olyan 10. és 15. között van.
Egynek elmegy, annyira nem rossz ballada.
Sorrend :
1-Szlovénia
2-Észtország
3-Lettország
4-Olaszország
5-Magyarország
6-Litvánia
7-Szerbia (szerb verzió) -> angol vált. 14.-15./27
8-Spanyolország
9-Németország
10-Csehország
11-Macedónia
12-Lengyelország
13-Belgium
14-Grúzia
15-Fehéroroszország
16-Görögország
17-Írország
18-Franciaország
19-Örményország
20-Románia
21-Portugália
22-Ciprus
23-Málta
24-Nagy-Britannia
25-Moldova
26-Hollandia
27-Dánia
28-Finnország
29-Izland
30-Svájc
szerbnél 14.-15./30 az angol változat
Első hallás után a legkevésbé tetsző dalok között van.
Izraeli dalt hallottátok már??? Szerintem nagyon jó lett 🙂
https://www.youtube.com/watch?v=9Dxxr6r0RQQ&spfreload=10
ez jobb link lesz (hang is lesz hozzá) 😀
https://www.youtube.com/watch?v=KqAUb8DMSU0&spfreload=10
Egy szabàly van :Izraeli és Bulgàr dalra sose mondjuk , hogy tuti döntős 😀
Elmegy. Döntő tuti.
lagymatag, szörnyen rossz.
a finneket, Moldovát, és a ciprusi dalt így is megelőzi 27/30
Sohasem gondoltam volna, hogy valaha leírok ilyet, de ez a pillanat is eljött: visszasírom a Bumm-bumm csaka-csakát…
Vannak pillanatok, amikor magával ragad a dal, de azok ahogy jönne, olyan gyorsan el is tűnnek. Nekem valahogy nem áll össze a dolog, mintha 5 különböző szám lenne összeturmixolva. 27/31
Jaj de „jó” ismét egy ballada 🙁
Szerintem szörnyű katyvasz az egész. A hosszú hajú csaj kb. 1 perctől brutál jó, miért nem lehetett egyedül őt küldeni. Nem tetszik, de az Örmények mindig döntőznek.
Egyre kiszámíthatatlanabb a mezőny, mondjuk ez tetszik, hogy nem lehet előre tudni a nyertest, de valahol rossz is ez.
„az Örmények mindig döntőznek”
2011?
Te jó Ég, ez nagyon rossz….
Csak szavak jutnak eszembe, de szerintem azokkal mindent el is mondok : átláthatatlan, lagymatag, kaotikus. Szerintem nem csak a vége, hanem az egész musicales, most nagyon melléfogtak az örmények, ettől függetlenül biztos döntős.
…én kedvelem, bár lehet a vizualitás viszi el a dalt! Kíváncsi vagyok a színpadképre!
Amikor beharangozták a Genealogy-t, egy bombasztikus zenei formációra gondoltam, akik majd felrázzák ezt az unalmas balladás mezőnyt. Tévedtem. Nagyon.
A klip és a ruhák jók. Ennyi a pozitívum eddig. Pedig zenehallgatás tekintetében nem is vagyok finnyás, de sok a tucat, unalmas induló. Valamelyik nap csodálkoztam rá, hogy az egyik elődöntő a gépemen van, és ott belelapozva is többet hallottam, amit kedves volt nekem, mint itt kiemelhetnék sokat.
Akkor szerintem én leszek az egyetlen:Többszöri meghallgatás után nagyon tetszik, igaz 2.perc környékén nagyon szétcsúszik, de az még megbocsájtható.
Kezdek egyetérteni 🙂 Bár az elején tényleg szörnyűnek éreztem, de valamiért egyre többet hallgatom. Szerintem meg fogom szeretni.
Kicsit olyan WaltDisney mesei hangulata van 😀
https://www.youtube.com/watch?v=JayprLPD8hU
Bécsben kíváncsi leszek, hogy ezen próba alapján fogják-e énekelni a dalt…