Litvániában mától mutatja a tévé az eurovíziós válogatót

lithuania_15Tudósító: Klész Imre
Forrás: esctoday.com – escbubble.com

Ma este 8 órától mutatja be a litván tévé a helyi eurovíziós válogató első fordulóját FELVÉTELRŐL. A résztvevők ismert dalokat fognak előadni. Bő két hete vették fel a 12 résztvevős meghallgatásról szóló műsort. Hat énekesválogató lesz minden szombaton, utána 10 dalból kiválasztják a legjobbat (az összesen beérkezett 168 pályázatból 158-at svédek küldtek be), következő héten a legjobb előadót, ezután a kiesetteknek csinálnak egy gálát, majd végül a fesztivál győztesének és egy „Barátoknak szánt speciális koncert” című gálával fognak egy műsort szentelni március 7-én.

Comments

37 hozzászólás a(z) “Litvániában mától mutatja a tévé az eurovíziós válogatót” bejegyzéshez

  1. Gergő avatar
    Gergő

    A litvánok is tudnak érdekes nevű nemzeti válogatót rendezni… 😀

    1. Dani avatar
      Dani

      Meg a vezetékneveik is érdekesek. 😀

  2. force avatar
    force

    Na ez az, amit biztosan nem fogok nézni. 😀 Ezt a maratont, amit ők nyomnak, ehhez nincs idegrendszerem. Egyébként ha jól tudom, a dalokat január 11-én teszik nyilvánossá.

  3. Csengettyű avatar

    Rendeznek egy 8374982364293 körös válogatót, hogy kiválasszanak egy dalt, ami közepesnél jobbnak csak igen nagy jóindulattal nevezhető (bár az Attention tetszett, de az kivétel volt). #justLithuanianthings

    1. Zolecs avatar
      Zolecs

      Még ha lenne értelme. Legutóbb is kiestek. Ráadásul már az elején tök egyértelmű volt melyik dal megy onnan. 😀

      Mindegy. Küldjék Monikát, ő már évek óta próbál kikecmeregni a versenyre 😀

      1. force avatar
        force

        Szerintem most nem női előadót fognak küldeni, valamiért az a meggyőződésem, hogy Vaidas Baumila lesz a befutójuk, a litván „nyálgép” akiért már tavaly is nyafogott sok ember, h nem ment EV-re több nemzetközi fórumon.

      2. Dani avatar
        Dani

        Valamiért sajnos én is így gondolom. De egy biztos: ha így lesz, Iza imádkozni fog gőzerővel, hogy egy elődöntőben legyünk Litvániával…viszont én jobban örülnék női előadónak. De a legjobban egy nagyon valószínűtlen dolognak örülnék: jó dal az előadó jó angol kiejtésével. Ilyenre ugyanis még soha nem volt példa Litvániából.

      3. Iza avatar
        Iza

        Hahaha :DD
        Amugy na, viccen kivul en orulnek neki, ha ot kuldenek, most a kulsosegektol eltekintve, nekem tole tetszett legjobban az Attention is (bar azt a vegere Vilijatol is megszerettem:D), de azert orulnek neki, ha melle egy jo, nem egy „elmegy” kategorias szam is tartozna.

      4. Csengettyű avatar

        Nekem a hozzászólásodból most a „külsőségektől eltekintve” rész tűnt fel, ilyet se gyakran olvasunk tőled 😀 😛
        Litvánia az az ország, amelyik mindig kiesik, ha szerintem jó a daluk (2010, 2014), amúgy meg totál jellegtelen dolgokkal képesek döntőbe jutni. Előállhatnának végre valamivel, ami jó is, meg fogyasztható is.

      5. Iza avatar
        Iza

        Iden megfogadtam, hogy elfogultsag nelkul allok az eloadokhoz es a dalokhoz, ez eddig sikerult, bar lehet hogy inkabb amiatt, hogy eddig egy a , szamomra ertekelheto dalok szama 😀

      6. force avatar
        force

        Iza a fehérorosz? De az is csak Uzari miatt, nem? 😉

      7. Iza avatar
        Iza

        Naaaa maaar :DDD Amugy igen a feherorosz, es Uzarirol mar kifejtettem a velemenyemet sok helyen 😀 (jo pasi, de rem ellenszenves xd)
        Viszont a dal jo, tenyleg 🙂

  4. StanB avatar
    StanB

    Pont ma kerestem volna, hogy milyen volt Monika, mivel neki szurkoltam már tavaly is 🙂 És megtaláltam ezt a videót : https://www.youtube.com/watch?v=plQtglMXVIY
    De most komolyan miért nem gondoltak már duettekre is, mert nekem ez nagyon tetszett volna, tudom hogy csak a kettejük produkciója van összevágva, de tetszik, milyen jó lehetett volna élőben. Szerintem sokan örülnénk ennek a párosításnak, mert legalább két „tábor” is boldog lenne 😀

  5. force avatar
    force

    http://esctoday.com/92779/armenia-big-surprise-eurovision-2015/
    haha, hát erre nagyon kíváncsi leszek 😀 jók a kommentek is, főleg a Kim Kardashian alternatíva 😀

    1. StanB avatar
      StanB

      Remélem, hogy nem 😀 Én valami Sirusho, vagy AramMp3-as meglepetésre számítok, akik vagy együtt, vagy valamilyen híres előadóval fognak duettezni 🙂

      1. force avatar
        force

        Sirusho minden évben téma, hogy visszatér. 😀

      2. Csengettyű avatar

        Akkor már inkább az Arshakyan nővérek, bár való igaz, Sirusho a legnépszerűbb az Eurovízió-rajongók körében.

      3. Levi21 avatar
        Levi21

        Inga és Anush visszatérését én is várom egy a 2009-eshez hasonló kaliberű dallal. Sirusho is jó lenne tőlük.

    2. Dani avatar
      Dani

      Én Sirusho-t várom vissza tőlük. 🙂

    3. Gergő avatar
      Gergő

      Aram Mp3 kívül nekem mindegy kit küldenek, csak ne őt kérem … 😀 De idén nem számítok valami nagy durranásra az örményektől.

      1. Dani avatar
        Dani

        Én azért a Dorianst sem várom vissza tőlük.

      2. Slavico avatar
        Slavico

        jajj Dorians.. hogy juthattak döntőbe annakidején 😀

      3. force avatar
        force

        Tényleg, ők is voltak… Na ennyire voltak jellegtelenek, h totál kiment a fejemből 😀

  6. Bende avatar
    Bende

    Chert se felejtsük el… :DD

  7. force avatar
    force

    Aki unatkozik, egy kis zene (az összes észt dal) nekem gyenge mezőnynek tűnik
    http://etv.err.ee/l/meelelahutus/eesti_laul/2015/paev_korraga

    1. StanB avatar
      StanB

      Hát ez egy szokásosan gyenge mezőny, de egy dal szerintem magasan kiemelkedik az „Exceptional”. Nagyon hangulatos, jól felépített dal, szeretném Bécsben látni 🙂

      1. force avatar
        force

        Nekem egyetlen dal tetszik csak (bár a ffi előadókat nem szeretem), de nálam a „Päev korraga” nyert.

    2. Pitbull avatar
      Pitbull

      Végighallgattam mind a húsz dalt. A 18. után már majdnem sírtam, annyira sz@rok voltak addig mind, DE aztán jött Luisa Värk-tól a „Minu päike” és hirtelen értelmet nyert a korábbi szenvedés! Szuper jó kis dal szerintem! 🙂 Ekkortól széles vigyor ült az arcomra, amit a következő és egyben utolsó dal – Mari-tól a „Kolm päeva tagasi” – csak még szélesebbé tett. Királyságosság! Ha bármelyik nyeri e kettő közül a jogot az ESC-re én boldog leszek! Természetesen észt nyelv 4ever! 🙂

    3. Iza avatar
      Iza

      A Goodbye to Yesterday csak nekem tetszik??
      Mostanaban sokszor dobalozom ezzel a kifejezessel, de ez is egy olyan dal, amit orakig el tudnek hallgatni, nekem Hollandia 2014 jutott rola eszembe (persze az ennel sokkal jobb, de na) a lenyeg, hogy nekem nagyon bejon. Ha kikuldik az esztek, lehet, veszelybe kerul a belorusz szepfijjju, es uj elsom lesz. :DD

      1. Pitbull avatar
        Pitbull

        Igazad van, az is egy viszonylag jó szám, amíg meg nem hallottam az előző kommentenben említett két dalt, addig azt tartottam a legjobbnak (legkevésbé rossznak) a mezőnyből, de mivel nálam az észt dal akkor észt dal ha észtül van dalolva, így csak vészmegoldásként tekintettem rá. 🙂
        Szóismétlés lvl 1000…

      2. Iza avatar
        Iza

        Ebben az anyanyelves dologban egyetertek, talan nyar korul irtam, hogy orulnek, ha azt kuldenenek, de ez a dal annyira megvett kilora, hogy marhara nem erdekel, milyen nyelven van. Kicsit Woodkides, kicsit chrisisaakwickedgame-s, szerintem, de megis annyira egyben van, hogy oda-meg vissza vagyok tole! 🙂

      3. Levi21 avatar
        Levi21

        Tökéletesen egyetértek, a Goodbye To Yesterday-en kívül nem sok dalt fogadok el az észtektől.

  8. force avatar
    force

    És ez egyik dal, ami a litván nemzetire bekerült, Monika Linkyté az egyik dalszerző (gondolom főképp nála fog jól szólni a dal, nem hiába ő készítette hozzá a klipet is).

    https://www.youtube.com/watch?v=SZuuArQdG00

    1. StanB avatar
      StanB

      Szerintem sajnos elég vérszegény, de a litvánoknál szoktak lenni jó dalok ! A kedvenceim tavaly például a „Worlds Apart”, az „It’s all about the boy” és a „Take a look at me now” voltak, csak az a baj, hogy a litvánok választani nem nagyon tudnak, sem dalok, sem előadók terén, mondjuk tavaly az „Attention”-höz Vilija passzolt a legjobban, az más kérdés hogy Dániában a színpadkép szörnyű volt, meg hogy sokkal jobb párosításokat lehetett volna küldeni…

      1. force avatar
        force

        Nekem Litvánia az egyik kedvence országom, de sajnos nem az EV-n, ott nem tudom megszeretni a dalaikat valamiért. Szerintem nincs is olyan litván dal, amit nagyon szeretnék, egyet tudok kiemelni, a 99-es dalukat, na az tetszett, de azóta semmi.

        OFF: most olvastam, hogy a norvég dalok jan.21-én derülnek ki (dán dalok jan.26-án, idén végre nem csak 30 másodperces verziókban, a finn dalok pedig jan.13-án).

  9. force avatar
    force

    Ja és még egy OFF: Rybak már az oroszoknál van, hmmhmmm, ott is bepróbálkozik, hátha sikerül egy dalt elindítania az EV-n végre? Mi lesz a következő? Azerbajdzsán?