Bosznia-Hercegovina részvétele még mindig kérdéses

ausztria2015Tudósító: Szalma Róbert
Forrás: teve.ba

A bosnyák rádió és televízió (BHRT) nem vonta vissza nevezését a jövő évi, 60. Eurovíziós Dalversenytől, melyet 2015 májusában tartanak Ausztria fővárosában, Bécsben. A részvétel sajnos még mindig nem biztos.


„A legfontosabb, hogy nem vontuk vissza a nevezésünket, azaz fontos, hogy részt szeretnénk venni az Eurovízión. A hónap végéig (2014. októberről van szó: a szerk.) pontosan tudni fogjuk, hogy megyünk-e Bécsbe vagy sem.” Mondta Dejan Kukrić, a BHRT szórakoztató és zenés műsorok szerkesztője

Az Eurovíziós Dalverseny hivatalos honlapja szerint a 2014.10.10.-i határidőig lehetett büntetlenül visszalépni a versenytől, ezért kicsit érthetetlen, hogy a délszláv állam pénteken miért nem erősítette meg, vagy vonta vissza jelentkezését a jövő évi versenytől.

’Amennyiben a 2015-ös pénzügyi terv lehetővé teszi, hogy a BHRT versenyzőt küldjön Ausztriába, akkor később lesz eldöntve a bosnyák dal kiválasztásának módja. Az igazgatótanács úgy véli, hogy meg kell találni a megoldást arra vonatkozóan, hogy a nézők és a hallgatók igényeit hogyan elégítsék ki, illetve, hogy megakadályozzák Bosznia és Hercegovina eltávolodását az EBU-tól.” tette hozzá Dejan Kukrić

Fuad Backović Deen, aki 2004-ben képviselte az országot, úgy gondolja, hogy van még idő meghozni a következmények nélküli végső döntést.
„Úgy gondolom, hogy a következő 10 napban nemleges döntés születik, akkor nagy árat kell majd fizetnie a BHRT-nek. Nagyon sajnálnám, ha az országom ismét távol maradna a versenytől. Az Eurovízión részt venni, egy nagy lehetőség, és a legszebb módja annak, hogy mint zenészek, hazánkat népszerűsítsük. A pénzügyi lehetőségek sajnos olyanok voltak, hogy az elmúlt két évben szünetet kellet tartanunk Szomorú, hogy az állami szerveknél süket fülekre találtak azok a dolgok, amelyek fontosak Bosznia és Hercegovina számára.” Mondta Deen a Független Újságoknak.

Comments

58 hozzászólás a(z) “Bosznia-Hercegovina részvétele még mindig kérdéses” bejegyzéshez

  1. force avatar
    force

    Bugyuta ötlet volt az EBU részéről az előrehozott nevezési határidő, Bosznia-Hercegovina tétovázása is jó példa erre. Az eddigi, december végi nevezési határidő szerintem sokkal logikusabb volt, amelyik ország akart, január végéig még visszaléphetett büntetlenül. Bár gondolom a rendező országnak, TV csatornának nem árt időben elkezdeni tervezni (szállás stbstb), ehhez pedig tudni kell, hány ország indul, de ez a rendszer nem vált be.

    Jut eszembe, csak nekem tűnik úgy, hogy idén baromi lassan akar beindulni a szezon? Október közepe van és még egyetlen előadót sem ismerünk, ráadásul csak 9 ország jelentette be pontosan, hogy mikor lesz a nemzetijük, bár igaz, hogy 2 ország már novemberben választ majd…

    1. Dani avatar
      Dani

      H az EBU folytatja a negatív eredménnyel járó szabálymódosításokat, akkor már azon sem fogok csodálkozni, ha pár év múlva nagy nehezen elérjük a 30 résztvevőt. De most komolyan! Csodálkoznak, hogy nem lépte át a 40-es határt a résztvevők száma? Ezek után én meg sem lepődnék. (Gondolok itt többek között az előrehozott jelentkezési határidőre…oké, az egy dolog, hogy így több felkészülési ideje van a rendezőnek, de szerintem az azért fontosabb lenne, hogy több ország induljon, minthogy jobb minőségű legyen a műsor…ha mondjuk egy nem annyira kiváló kivitelezéssel, de kb. 45 országgal lenne megrendezve a verseny, nekem az már jó lenne.)

      1. Robek avatar
        Robek

        „…nekem az már jó lenne.” Hát ez az! Neked jó lenne, és a nagyközönségnek, a tömegnek, azoknak akik nem követik a történéseket az év minden napján mint mi??? Néha már én is soknak érzem a döntőben szereplő 26 dalt. A maximum 23-24 a jó, de a 20 lenne az ideális. A 40-en felüli létszám esetében pedig az elődöntők szinte feleződnének ami pedig a nagyobb fokú sértődéseknek adna táptalajt. A szabályok változtatása pedig néha szükséges, hogy ne fásuljon el a dolog. lehet, hogy jövőre visszatérnek a december végéig tartó jelentkezési határidőhöz, mert maguk is be fogják látni, hogy ez nem jó.

  2. Rita avatar
    Rita

    En szerintem forditva vagyok bekotve, de szemely szerint magasrol teszek arra, hogy hany orszag dalat kell vegigszenvednem, amig szinvonalas a musor, a produkciokrol mar nem is beszelve. Es itt Robekkel kell, hogy egyetertsek, a donto mar igy is elviselhetetlenul hosszu (sokszor a ket elodonto is igen embert probalo, foleg, hogy ha olyan „magas” a szinvonal, mint iden).
    Kellenek a szabalymodositasok, hogy az uj trendeknek es nezoi/hallgatoi elvarasoknak is megfeleljen a musor.

    1. Pitbull avatar
      Pitbull

      „- Mit hozzak, gyerekek? Ludat vagy kacsát?
      – Ludat, kacsát… és kakast is!”

      Gy.k. az idézet a Vuk-ból való.

      Ennek analógiájára nálam az a nyerő, ha sok dal szerepel a versenyen, jó színvonallal. Ami pedig a „kakast” illeti, némi képzavarral élve számomra azt a szemrevaló előadó és közreműködő hölgyek jelentik, bőséges mellehúsával…

  3. Emil avatar
    Emil

    Jó újra együtt! Teljes mértékben egyet értek mindenben veletek. Egyre kevesebb ország vesz részt amit nagyon sajnálok, főleg Ukrajnát 🙁

  4. force avatar
    force

    Én szeretem, ha sok ország vesz részt, számomra egyáltalán nem okoz nehézséget sem a nemzeti döntők nyomon követése, sem a két elődöntő és döntő nézése. Inkább azt a tendenciát kéne megállítani, hogy évről-évre kevesebb ország vegyen részt, ameddig javarészt stagnál a résztvevő országok száma, addig nincs nagy gond, véleményem szerint.

    Viszont elgondolkodtató, hogy 37/38 ország esetében van-e értelme egyáltalán 3 estés műsort rendezni? Ha visszatérnek az egy elődöntő+döntő párosításhoz nem jelentené a műsor visszafejlődését?

    1. Levi21 avatar
      Levi21

      Néha már a 16 dalos elődöntőt is nehéz végigszenvedni, mi lenne, ha egy 32 fős elődöntő lenne… Szerintem nem sokan bírnák végignézni a nagy fanatikusokon kívül.

      1. Dani avatar
        Dani

        Már a 2007-es 28-as elődöntő is értelmetlen volt, a 32-es pedig végképp az lenne.

  5. force avatar
    force

    Nem tudom, nektek a 32/33 hogyan jött ki, (én legalábbis sehol sem írtam azt, hogy TOP 6 automatikusan a döntőben az összes többi elődöntőzzön) ha a 2008-as versenyt megelőző metodikát alkalmazzuk és a TOP 10+6 automatikus vesz részt, az 38 résztvevőnél 22 maradék országot eredményez, nem 32 országot. 😉

  6. Emil avatar
    Emil

    Nekem tetszett az a rendszer, amikor az öt nagy(most hat) és az előző év első tíz helyezettje jutott tovább. A többi pedig elődöntőzött. Visszajöhetne, de nem lehet kiszámolni ezeket az országokat. De 2007-ig tetszik nekem az ESC, már kívülről fujom az egészet, többször visszanéztem 1980-2007 között.

    1. Dani avatar
      Dani

      Nem, nem jöhet vissza az a rendszer! Kiszúrás lenne a kevésbé sikeres/kevésbé kedvelt országokkal, és mennyország lenne az istenített országoknak, ami nem igazságos.

    2. Klész Imre avatar

      Szerintem a régi rendszer valamennyire megvan a mostaniban is, mert az automatikusan döntőbe kerülő országok kevésbé vannak versenyhelyzetben, és talán kevésbé motiváltak arra, hogy egy jó produkcióval induljanak.

    3. Gergő avatar
      Gergő

      Én eltörölném az 5 nagynak az automatikus döntőzést, még ha azzal is járna, hogy visszamaradnának a részvételtől, s csak a rendező ország döntőzhetne automatikusan.

      1. Dani avatar
        Dani

        Mondjuk ezt én is szívesen bevezetném az EBU helyében.

      2. Gergő avatar
        Gergő

        főleg egy Olaszország esetében , ahol ugyebár 13 évnyi távolmaradás után ( 1998-2011 között ) ugyanúgy visszakerült az 5 nagy közé

      3. Dani avatar
        Dani

        Nem egészen…2011 előtt csak „4 Nagy” volt, Olaszország csatlakozásával lett „5 Nagy” (+ a rendező ország, de az nem tartozik a Nagyok közé)…de arra mondjuk kíváncsi lennék, hogyha mondjuk Luxemburg 2016-ban visszajönne (mert most vannak pletykák, hogy a kulturális miniszterük nagyon szeretné, ha az ország visszatérne), akkor „6 Nagy” lenne, vagy nekik is elődöntőben kellene szerepelniük, mint ahogy Monacónak kellett a 2004-es, 24 év utáni visszatérésekor (és utána még 2x).

      4. Gergő avatar
        Gergő

        igen, rosszul írtam 🙂

      5. Dani avatar
        Dani

        Amúgy mit gondolsz (és a többiek is) erről a Luxemburg-ügyről?

      6. Gergő avatar
        Gergő

        Luxemburgnak én is elődöntős besorolást javasolnék.

      7. force avatar
        force

        Szerintem Luxemburg is elődöntőzne. Igaz a BIG 5 dolgot csak valamikor a 90-es évek közepén vezették be (ha jól emlékszem 1997-től) Luxemburg pedig 92-ben indult utoljára, így akárcsak Monaco 2004-ben, úgy, szerintem Luxemburg is elődöntőzne. Egyébként Luxemburg visszatérésének örülnék, Monaco és Andorra is visszatérhetne. 😉

      8. Dani avatar
        Dani

        Szerintem is elődöntőznének, és jobb is lenne így…már az az 5 ország automatikus döntőzése is igazságtalan. De mindegy…már nagyon várom, mi lesz az eredménye az egésznek…jönnek-e majd, vagy nem?

      9. Gergő avatar
        Gergő

        már az Eurovízió hivatalos oldala is megemlíti Luxemburg lehetséges visszatérését.
        http://www.eurovision.tv/page/news?id=luxembourg_to_return_to_eurovision

      10. Klész Imre avatar

        Ha Luxemburg visszatér, az elődöntős részvétele szerintem nem kérdéses, hiszen nincs nekik olyan anyagilag jelentős összeggel az EBU-t támogató köztévéje, mint pl az olaszoknak.

  7. Dani avatar
    Dani

    Na, újabb izgalmas epizódja a Luxemburg-ügynek: a luxemburgi kulturális miniszter azt nyilatkozta, hogy a lehetséges visszatérés egy félreértés, és Luxemburg nem szándékozik visszajönni. Erre most az a pletyka terjeng, hogy Luxemburg mégis vissza tudna jönni, egy történelminek számító dologgal: Luxemburg és San Marino közösen nevezne be dalt…akármennyire is akarom Luxemburg visszatérését, a közös indulót egyáltalán nem szeretném. Vagy küldjenek egyénileg dalt, vagy Luxemburg ne térjen vissza!

    1. Pitbull avatar
      Pitbull

      Azerbajdzsán évek óta ezt csinálja: közösen indít dalt Svédországgal, ha érted mire gondolok… 🙂

      1. Dani avatar
        Dani

        Értem, igen.

    2. force avatar
      force

      Én azt olvastam, hogy luxemburgi énekes képviselné San Marino-t, ennyi az egész, amire a San Marino-i TV azt nyilatkozta, hogy valóban lehetséges, de majd a JESC után pontosítanak (akár el is vethetik ezt az opciót).

      1. Dani avatar
        Dani

        A cikkek, amiket én olvastam, azok kb. egy olyan közös indulót írtak, mint amilyen a Türkvízión szokott lenni, hogy Karacsáj-Cserkeszföld és Kabard-Balkárföld indít egy dalt.

      2. force avatar
        force

        „We learned from the ESC dedicated press about a possible collaboration between San Marino and Luxembourg for the ESC 2015. The San Marino RTV Director General confirms there’s been some talks between the two countries but the TV is evaluating other proposals. San Marino RTV will announce its participation after the Junior Eurovision Song Contest that will be held in Malta netx November 15th”

        Forrás: escdaily.com

  8. force avatar
    force

    És Máltán ki fog nyerni? Nehéz döntés lesz, elég jó az idei mezőny.
    https://www.youtube.com/watch?v=kAGepcIs8W8

    1. Dani avatar
      Dani

      Remélem, hogy Christabelle vagy Deborah C, de még (annak ellenére, hogy…kb. allergiás vagyok Gianlucára) a L-Ahwa dala is bejön valamennyire.

      1. force avatar
        force

        Végre valaki, aki szintén allergiás Gianlucára 😀
        Nálam Christabelle, Amber, Karen, Deborah C vagy Glen Vella lenne a befutó. Ebből a mezőnyből 3 dallal nem bírok azonosulni (hozzám képest nem rossz arány :D)

      2. Levi21 avatar
        Levi21

        force: Melyik az a 3 dal?

      3. force avatar
        force

        Closed doors (Chris Grech), The one that you love (Lawrence Grey), Once in a while (Dominic).

      4. Levi21 avatar
        Levi21

        Kár, mert szerintem a Closed Doors az egyik legjobb dal a mezőnyben. Nálam csak 2 van, amit utálok: Trilogy és a nővérek dala.

      5. force avatar
        force

        Chris Grech dalaival én évek óta nem tudok mit kezdeni, kezdem azt hinni, h a fazon a baj és nem is a dalok, de minden évben szörnyen irritál a jelenség… 😀

      6. Gergő avatar
        Gergő

        Én se szeretem Gianlucát, az a művigyor már-már sok …
        Amber dalát viszont nagyon szeretem.

      7. StanB avatar
        StanB

        Én is csatlakozok a Gianluca-allergiásokhoz 😀 Nagyon remélem hogy nyer Jessika, de örülnék még Karennek, és Christabellenek, DE remélem hogy nem Amber nyer mert az a dal szerintem a Survivor koppintása és az előadás is nagyon mű :S

      8. Dani avatar
        Dani

        Én amikor ezt a videót először láttam, és amikor távolabbról mutatta a kamera Ambert, komolyan azt hittem, hogy Helena áll ott.

        https://www.youtube.com/watch?v=0hGz_EWYmzc

      9. StanB avatar
        StanB

        Tényleg nagyon hasonlít 😀

      10. force avatar
        force

        A Survivor ennél sokkal tempósabb volt, viszont tény, hogy a Survivor vs. Warrior dalcímek és az, hogy Amber nagyon hasonlít kinézetre is Helenára sok embert megtéveszt majd (először nekem is a Survivor jutott eszembe, többszöri hallgatás után jöttem rá, h van azért eltérés a két dal között bőven).

      11. Levi21 avatar
        Levi21

        Megint egyetértünk, nálam is a Top 3 Karen, Jessika és Christabelle, és én Amber győzelmét azért nem szeretném, mert az előadó unszimpatikus és az eddigi 2 vagy 3 dalát nagyon utáltam. Nálam Gianluca annyira nem vészes.

        Keresztes Ildikón nagyon röhögtem.

      12. StanB avatar
        StanB

        Lassan már meg sem lepődök 😀

    2. Vaktetu avatar
      Vaktetu

      Szerintem nincs egy kiemelkedően jó dal a mezőnyben, többnek is van esélye a győzelemre. Egy ideje már ismerkedek a dalokkal, íme néhány megállapítás:
      -a nővérek dala elmenne akár egy OneDirection számnak is… 😀
      -Franklin még mindig úgy néz ki mint Keresztes Ildikó…..
      -a L-Ahwa nevezetü brancs jól sejtem, hogy a Bezzina család apraja-nagyjából áll? (nem néztem utána)
      Én Karen, L-Ahwa, Deborah C vagy Jessika győzelmének örülnék a leginkább, de azt hiszem hogy nem fogok felháborodni ha más fog nyerni. 😀

      1. Dani avatar
        Dani

        Igen, a L-Ahwa egy ilyen családi vállalkozás.

        Franklin úgy néz ki, mint Keresztes Ildikó…ez tetszett 😀

  9. force avatar
    force

    Egyébként idén Máltán is bevezették azt, hogy a csatorna bármikor megvétózhatja a nemzeti eredményét és bármikor lecserélhetik a győztes előadót vagy dalt, nem? Bár olyan rendszerrel, ahol a zsűri 7/8-ad arányban, a televoting 1/8 arányban számít, érzésem szerint erre nem nagyon lesz szükség…

    1. Dani avatar
      Dani

      Sajnos lecserélhetik a dalt.

    2. Balázs avatar
      Balázs

      Kiváncsi vagyok hányan szavaznak, ha tényleg ekkora arányban van beszámítva a televoting. Az 50%-nál még érzi is az ember, hogy van valami beleszólása, na de 1/8 az semmi!

      1. force avatar
        force

        Talán a legjobb példa Jessika tavalyi dala (Hypnotica): 12 pont a televotingból, a zsűritől meg a második legkevesebb pontot kapta, így végzett a televoting favorit a 8.helyen…

  10. Gergő avatar
    Gergő

    Az esctoday oldal szerint Bosznia részvétele még mindig kérdéses és november 14.-ig kaptak határidőt, hogy eldöntsék : akarnak-e részt venni vagy sem a 2015-ös ESC-n

  11. Gergő avatar
    Gergő

    Az esctoday oldal szerint Bosznia részvétele még kérdéses, ezért november 14.-ig kell eldönteniük, hogy részt vesznek-e vagy sem a jövő évi versenyen.

  12. Gergő avatar
    Gergő

    Most Boszniával mi van ??? egyes hírek szerint visszatér más hírek szerint mégsem és november 14.-ig kell eldöntenie a BHRT-nek részt vesznek -e vagy sem jövőre. Bulgária távolmaradása sem egyértelmű.

  13. Gergő avatar
    Gergő

    Bosznia részvétele még mindig nem 100 %, az EBU november 14.-ig adott határidőt a BHRT-nek ,hogy eldöntse résztvételi szándékát. Bulgária távolmaradása sem olyan biztos…