Napi Eurovízió 2014: Albánia

albaniaTudósító: Klész Imre
Forrás: eurovision.tv

Hersi Matmuja 1990. február 1-én született. Karrierje kettős, mind modern, mind klasszikus zenei vonalon is elindult. Fiatal kora ellenére már ötször indult az évente megrendezett Festivali i Këngës fesztiválon, ami egyben Albánia nemzeti döntője is az éppen aktuális Eurovízióra. Idei versenydala a „One Night’s Anger”, aminek eredetileg Zemërimi i një nate volt a címe.

8 éves korától kezdett foglalkozni a zenével. 2004-ben zenei líceumban tanult, a Tiranai Szépművészeti Egyetem hallgatója volt egy évig, mellette sok szerepet kapott a Tiranai Opera és Balettszínházban. Több fesztiválon is elindult 1999-től kezdve, első televíziós sikere 2005-ben volt, amikor az Ethet e së premtes című tehetségkutatóban bekerült a legjobb 10 közé. A rákövetkező évben már jelentkezett az albán nemzeti válogatóra, a Festivali i Këngës ifjúsági kategóriájának győztese lett. 2010-ben és 2011-ben is jelentkezett, 2012-ben 3. helyezett lett, de ötödik nekifutásra megnyerte a versenyt, így ő képviseli Albániát a 2014-es Eurovízión. A könnyűzenével párhuzamosan komolyzenei megmérettetéseken is részt vett. Többször meg is nyerte a versenyeket, és közben Rómában folytatta egyetemi tanulmányait, ahol a tanulás mellett több komolyzenei koncertre is meghívták szólistának.

Comments

31 hozzászólás a(z) “Napi Eurovízió 2014: Albánia” bejegyzéshez

  1. Sztbeni avatar
    Sztbeni

    Szerintem elég gyenge. A tavalyi sokkal jobb volt. A csajra meg én azt hittem, hogy legalább 40 éves 😀

  2. Léránt Lajos avatar
    Léránt Lajos

    Nekem annyira nem tetszik de nem is rossz. Döntő 30-70 i/n.

  3. Bende avatar
    Bende

    Ebből nem lesz döntő.Az albán verzió ezerszer jobb volt ennél.
    Össz:28/37
    ED:12/16

    1. eschungary93 avatar
      eschungary93

      igen ezzel én is egyetértek , az albán verzió sokkal jobb.

  4. Zolecs avatar
    Zolecs

    Nekem nagyon tetszik, igazából az albán verziót már kicsit untam, de a frissítéssel egészen a 7. helyig repült a listámon.
    A döntő nem biztos hogy meglesz neki. :S

    1. Sztbeni avatar
      Sztbeni

      Kizárt szerintem a döntő. Mondjuk a 2012-es borzalom ötödik helye után nem lepődnék meg semmin.

  5. pestilany avatar
    pestilany

    Szerintem sem lesz dontos. Az angol verzio nagyon sokat ront rajta, olyan mintha torokbol enekelne, engem speciel baromira idegesit. 30/37

  6. Emdogh avatar
    Emdogh

    Az albán verzió valóban fényévekkel volt jobb, de ez…? Elég jó szám, nem akartam az angol verzió miatt lejjebb sorolni a listámon. Hogy lesz-e ebből döntő nekik, az tényleg elég kétséges. 5/37 (SF:3/16).

  7. rocknish avatar
    rocknish

    Nekem angolul tetszik jobban, de nem a kedvencem így sem. Nem fogok könnyeket hullatni utána, de az sem ráz meg, ha esetleg döntős lesz.

  8. Istvan Galambos avatar
    Istvan Galambos

    Végre visszaszámlálás! 🙂 Nekem Albánia valahogy nem találja el a számokat. Ez a szám szerintem nem jut be a döntőbe. De a 2013-as indulójuknál jobb. (Nem mintha a 2012 jobban tetszett) 😀 Valahogy olyan fura az arcmimikája amikor énekel. Nem tudom. Nálam az utolsók között van.

  9. Hádész avatar
    Hádész

    Szerintem nagyon kedves kis dal, albánul jobban tetszett, de így is jó. Remélem döntőbe jut.

  10. Fox avatar
    Fox

    Csak én kapok röhögő görcsöt , amikor a csaj üti a pasit , és utána a csávó gitározik ? 😀

    1. pestilany avatar
      pestilany

      Nem csak te :DD De en azt a pasit sem ertem, hogy mit akar szimbolizalni abban a turazos esokabatban :”DD Vagy mi az :”))

      1. Csengettyű avatar

        Nekem igazából az egész klip egy hatalmas kérdőjel. 😀

  11. János avatar
    János

    Nehezen tudtam befogadni az énekesnő hangszínét. Szerintem az előző évek albán dalainak mindegyike jobb ennél.

  12. Bakancs avatar
    Bakancs

    Úgy tűnik, az idei év a negyvennek tűnő húszasok éve, mert Sanna Nielsen mellett őt sem néztem volna ilyen fiatalnak…
    Nekem nagyon tetszik a hangszíne, de a dal és a klip egyaránt legalább húsz évet késtek…

    Az erősebb (értsd: több közönségkedvencet tartalmazó) elődöntőben van, szóval nem hinném, hogy továbbjut.

  13. Dati avatar
    Dati

    albánul jobb volt..na meg az a „verekedős” rész a végén..eszméletlen gagyi. 😀
    de nálam még így is 10-11. helyen van az elődöntőnkben, de nem szeretném ha továbbjutna.

  14. Csengettyű avatar

    Én nagyon szeretem ezt a dalt, a kedvenceim közt van, úgyhogy szurkolok, hogy továbbjusson. 🙂
    Az igaz, hogy az angol szöveg rontott rajta, albánul sokkal jobb volt, így meg mintha valami elveszett volna a dalból. :/ Az áthangszerelés jót tett a dalnak, így kevésbé kusza/össze-vissza, bár nekem az előző verzió jobban bejött.

  15. Csengettyű avatar

    A klippel kapcsolatban meg csak egy kérdésem lenne: miért? 😀

  16. force avatar
    force

    Már vártam ezeket a posztokat. Idén Albánia ezerszer jobb dalt választott, mint tavaly, de a döntő érzésem szerint így se jön majd össze.
    Nálam: 9/16
    Tippem: 12/16

  17. Clusters avatar
    Clusters

    Tyűűű, máris elkezdődött a visszaszámlálás? Jó gyorsan telik az idő. 🙂 Nekem nagyon nagyon tetszett az eredeti, albán nyelvű dal, az angol szöveggel egy trágya, és egyetértek az első kommenttel, én is legalább 30 évesnek néztem szegény csajt. Szerintem esélyes egy 10. helyes döntős bejutás, de ne legyen igazam. Akkor már inkább a hollandokat akarom a döntőben látni idén is. 🙂

  18. Kitty avatar
    Kitty

    Ez a klip…..nem találok szavakat. Az albán verzió jobb volt, szerintem nem lesz döntős.

  19. Balint005 avatar

    Szerintem ez egy nagyon gyenge dal, az énekesnő hangszíne pedig nem túl kellemes. Az angol verzió nálam javított rajta sokat mert albánul még rosszabb volt, de így is csak 32/37. Ne legyen döntős…

  20. Levi21 avatar
    Levi21

    Már rég szóltam hozzá témához, úgyhogy most visszakapcsolódok. Albánia nálam 2011 óta egy értékelhető dalt sem tudott felmutatni, és ez idén sem változott. Nálam ezen az angol verzió sem segített, összesítve csak a lett ,az izlandi és a grúz dalt előzi meg:34/37.
    Elődöntő: 14/16

    1. Levi21 avatar
      Levi21

      Változott a listám, mostmár csak 35/37, az elődöntőben pedig 15/16.

  21. Mettyú avatar
    Mettyú

    Nekem a tavalyi dala sokkal jobban tetszett ez nem olyan jó, de a listámon így is 10. helyen továbbjutó. Meglátjuk mit fog alakítani a színpadon.

  22. StanB avatar
    StanB

    Elég sokáig az albán dal volt a kedvencem, aztán jött az új verzió. Eleinte nagyon ellene voltam, de a második fele megint elkezdett tetszeni és már kúszik a Top 10-em felé. Kár volt átírni a dalt, albánul sokkal jobban tetszett. A döntőbe szerintem éppen be fog csúszni. Remélem a színpadon alakítanak valamit 🙁

  23. motholev avatar
    motholev

    Én szeretem ezt a dalt. Nálam 2. helyen áll a magyar dal mögött. Az albán verzió nekem is jobban tetszett, a nyelv és a hangszerelés miatt is. De még így is marad a 2. A videóklipet nem láttam, az nem befolyásol, mert minden dalt letöltök és úgy hallgatom. Remélem bejut a döntőbe. A tavalyelőtti albán dal nálam az 1. helyen volt, végül 5. lett.

  24. Csabaa avatar
    Csabaa

    NAGY 0!!!

  25. Tinka avatar
    Tinka

    Angolul hallgathatóbb, engem albánul kifejezetten idegesített a dal. Viszont a hangszíne nagyon tetszik, szerintem fantasztikus, de talán nem ez a legtökéletesebb dal, hogy megmutassa, mit is tud.

  26. kecske14 avatar
    kecske14

    35/37