Szerző: Szalma Róbert
Csantavér, Budapest, Koppenhága? Ez lett volna a vajdasági születésű Dér Heni útja. Tinédzserként elindult és a nagyvárosig meg sem állt. Szerette volna megvalósítani az álmait, melyet a külvilág úgy lát, hogy hétmérföldes léptekkel valósít meg. Saját elmondása szerint ezek a nagy lépések sok apróból tevődtek össze az elmúlt 11 év alatt. Ő az az énekes, aki nem felejtette el, hogy honnan érkezett, és nagyon tudja, hogy hová tart. Rendkívüli érzékkel építi saját karrierjét, amely még csak most kezd igazán sikeres lenni. A Dal című showműsorban a középdöntőbe a közönség jutatta tovább az SMS szavazatokkal.
Szalma Róbert: Úgy érzem, hogy másként építed a karrieredet, mint más előadók. Nem kis lépéseket teszel, hanem bátran lépsz nagyot előre új terepre.
Dér Heni: Ez azért nem egészen így van. A sok kicsi lépés az én karrieremben is megvan, csak lehet, hogy kívülről ez másként látszik. Nyílván ahonnan és ahová elértem, az egy nagyon nagy táv, de a szamárlétrát én is végig jártam, és útközben rengeteget tanultam a szakmáról, az életről. Én belülről, úgy érzem, hogy lassan és kis lépésekkel értem el azt, amit most nagyon a magaménak érzek.
SZR: Szerbiából, Csantavérről elindulni az ismeretlenbe és ismert énekesnővé válni? Ezt nem mindenki mondhatja el magáról, de legfőképp nem mondhatjuk kis lépésnek a részedről.
DH: Igen, ez így, elmondva valóban nagy lépésnek, lépéseknek tűnnek, de én végig nagyon keményen készültem, dolgoztam azon, hogy elérjem a célomat. Nagyon komoly szervezés kellet ahhoz, hogy én szóló énekesnőként dolgozhassak tovább. Nem véletlen, hogy 9 év zenekarban eltöltött év után tettem meg ezt a lépést. Tökéletesen tisztában vagyok azzal, hogy mire számíthatok, hogy mivel jár a változás. Azért, hogy tiszta legyen a kép rólam, elmondom, hogy a Megasztár után úgy volt, hogy lesz egy szólólemezem, ami már félig készen volt. Ez egy hip-hop stílusú lemez lett volna. Ezt nem sokan tudják, mert nem jelent meg. Ezt a készülő lemezt hagytam magam mögött és mentem boldogan a Sugarloaf együttesbe, mert arra gondoltam – 17 évesen jogosan – hogy ha hosszú távon gondolkodom, akkor ez a helyes lépés.
SzR: Most hogy érzed, jól döntöttél?
DH: Igen, határozottan, hiszen sokkal könnyebben tudom most megvalósítani az álmomat. Régen, Magyarország nem volt befogadó, nem tudták volna el fogadni azt a stílust, amit én nagyon szerettem volna. Sőt! Úgy érzem, hogy nem lesz könnyű dolgom elfogadtatni a közönséggel azt, amelyet képviselni szeretnék, vagy amit már képviselek. Az első dalom a „Turn It Up” egy nagyon erős groove alapra épülő hip-hop dal – nem tudom hallottad?
SzR: Természetesen, igen. Világoskék bikiniben táncolsz és bőrdzsekiben!
DH: No, ezt nem gondoltam volna rólad. Ezt a fajta zenét egy elég szűk réteg emészti csak meg. Ezért gondoljunk csak bele, hogy közel 10 évvel ezelőtt, amikor ezt szerettem volna képviselni, akkor mennyire emésztették volna meg. Muszáj volt tudatosan építkeznem. A zenekari lét sok mindenre megtanított.
SzR: Nem próbáltad meg a zenekart más irányba terelni?
DH: Nem, mert éreztem, hogy milyen stílust képviselünk, társszerzője voltam a daloknak. Mivel a zenekar több tagból, sok személyiségből áll ezért a végeredmény több ember stílusából lett összegyúrva, amivel egy idő után már nem tudtam azonosulni. Az elmúlt 4-5 évben már azt éreztem, hogy ha kimegyek a színpadra, akkor nem tudom azt az energiát közvetíteni, amit szeretnék és koncert után nem érzem az eufórikus érzést. Úgy éreztem, hogy ott van előttem egy energiafal, amit nem tudok áttörni. Addig szabad színpadon állni, amíg hitelesek vagyunk abban, amit csinálunk. Mondtam a fiúknak, hogy nekem sürgősen kell a szóló lét, és nem azért mert exhibicionista vagyok, csak már az érzés kezdett fojtogatni.
SzR: Így tervezted a szóló karriert?
DH: Részben igen. Eljött a 2013-as év, és elkezdtek alakulni a dolgok, pont úgy, ahogy én szerettem volna. Az eredeti forgatókönyv szerint a zenekar mellet párhuzamosan futott volna a Dér Heni projekt, ami működött is volna, de annyi új lehetőséget hozott a szóló karrier, amire nem számítottam. Kezdtem azt érezni, hogy ha tovább folytatom, akkor szét fogok szakadni. Egyre több volt a teendőm a Dér Heni projektben és természetesen megmaradtak a teendők a Sugarloafban is. Gyorsan döntenem kellet, hogy megvalósítom-e az álmomat, vagy sem.
SzR: Az álmod megvalósítása mellett döntöttél ezt most már mindenki tudja. Hogyan tovább?
DH: Gőzerővel dolgozom az első szólólemezem anyagán. Már csak 2-3 dal hiányzik, aztán jönnek az utómunkák és úgy tervezem, hogy májusban meg is fog jelenni. A lemezen rajta lesz a Turn It Up és az Ég Veled című dalom is. Ez a kettőség fogja majd össze az albumot, a groove alapra épülő hip-hop – ami kevésbé dallamos – és egy emészthetőbb dallamosabb vonal. Valamint azt is szeretném, hogy májusra összeálljon egy élőzenekaros formáció, ami kicsit formabontó lesz. Valami egészen különlegeset szeretnék nyújtani a közönségnek, ami megragadja azokat, akik eljönnek a koncertemre. Nem csak a fénytechnikákra gondolok. Egy olyan Dér Heni Bandet fogok felépíteni, amiben nők fognak énekelni, hangszereken játszani.
SzR: Tehát csaj banda lesz?
DH: Nem feltétlenül. Ez azt hiszem nehéz lesz, de remélem, hogy megtalálom a megfelelő zenész lányokat. Célom, hogy akikkel együtt fogok dolgozni, profi módon játsszanak a hangszerükön, és karakteresek, tehetségesek legyenek, illetve ebben a stílusban, amit én képviselek, legyenek otthon. Amint lezajlik A Dal, az Eurovíziós előselejtező, belevetem magam a koncertek világába és a szabadidőmet azzal fogom tölteni, hogy koncertekre járok és próbálok nyitott szemmel járni, vadászni.
SzR: Említetted A Dal című műsort, amiben szerepelsz az Ég Veled című dallal. Mennyire volt tudatos, hogy nevezzél?
DH: Az az igazság, hogy már nagyon rég óta álmom volt, hogy benevezzek. Amikor a zenekarban tevékenykedtem, mindig valami oknál fogva meghiúsult a nevezés. Azért mert nem készült el időben a dal, vagy mert lebeszéltek a srácok, vagy nem éreztük elég erősnek a kiválasztott dalt. Sokan tudják, hogy én Jugoszláviában születtem, ahol az Eurovízió nagyon ismert volt. Az ottani előadók sikeresek voltak a Dalversenyen, az egyik nagy kedvencem Doris Dragović. Azok az előadók a mai napig sikeresek az ex-jugoszláv országokban. Bennem az Eurovíziónak óriási presztízs értéke van, és nagyon örülnék, ha az anyanyelvemen megtehetném, hogy képviseljem Magyarországot. Elárulok egy titkot. amikor 2013-ban kihirdették a pályázatot rögtön három dallal is neveztem.
SzR: (meglepődött arc)
DH: Igen! Legkevésbé az Ég Veled sikerére számítottam, de nem azért mert nem hittem a dalban, hanem mert 15 perc alatt íródott, ezért nem éreztem erősebbnek, mint a másik kettőt. Viszont örülök neki, hogy a zsűri teljesen szűz füllel, szubjektíven ezt a dalomat találta a legjobbnak. Nem akartunk görcsösen slágert írni, nem akartunk a rádióknak megfelelni. Burai Krisztián – az egyik szerző – természetesen valamilyen szinten irányított és örülök, hogy így raktuk össze, mert az a lazaság, ami a dalból sugárzik, azt a zsűri megérezte.
SzR: Hogyan tovább?
DH: Titkon az volt a vágyam, hogy a dalom a döntőig eljusson.
SzR: …és a döntőben?
DH: Azt hiszem, hogy minden résztvevő, aki bejutott a 30 legjobb közé, és színpadra állhatott A Dalban, boldog lesz, ha a döntőbe jut. Azt pedig, hogy a döntőt ki fogja megnyerni, hogy ki utazhat majd Koppenhágába nem tudom.
SzR: Volt benned versenydrukk?
DH: Persze, hogy volt! Volt bennem egy olyan érzés, mint 11 évvel ezelőtt, amikor a Megasztárban szerepeltem. Erről az érzésről még soha nem beszéltem, a kis keresztemről… amit akkor emelt fővel cipeltem és az óta is itt van velem. Sajnos, akkor rám a határon túlról nem lehetett szavazni. Kicsit fájó pontom volt ez, hiszen akire sokan szavaztak arra emlékeztek, az nyert. Sokszor elgondolkodtam, hogy meddig juthattam volna, ha akkor a határon túlról is lehetett volna szavazni. Örülök, hogy most a határon túlról is érkezhetnek és érkeztek is szavazatok.
SzR: Szüleid mit szóltak A Dalban való szereplésedhez?
DH: Egy hónapja voltam otthon és mondanom sem kell, hogy ahogy haza érek, mennyire el tudok lazulni, a szülőföld érzete, az otthon melege ezt adja. Anyukám nagyon örült, azt mondta: „Kislányom jó úton haladsz.” Ezt én is így érzem, és nagyon köszönöm mindenkinek, aki eddig rám szavazott a Vajdaságból és a határon innen is, és bárhonnan.
Legutóbbi hozzászólások