Szerző: Mádi Sándor
Forrás: eurovision.tv
Új év, új Eurovízió. Mostantól év alapján is bátran beszélhetünk tavalyi Eurovízióról, nem úgy mint a május és december közötti időszakban. A rajongók körében az elkövetkezendő 3 hónap és a május a mértékadó minden évben: ekkor derül ki, hogy melyik országot ki és milyen dallal képviseli,, és hát természetesen nem lehet kihagyni a felsorolásból a májusi „nagy” Eurovíziós Dalversenyt sem, melyet idén Koppenhágában rendeznek meg.
Az esetek többségében egy-egy ország képviselőjét a zsűri és a közönség közös döntése alapján határozzák meg, de van ezen is kívül is még többféle mód: van, ahol a közönség csak a dalról dönthet; van, ahol csak a zsűrinek van szava, megint máshol a műsorfolyam egy részében a zsűri, más részében pedig a közönség az itész.
A januári menetrend:
Január 10. – Fehéroroszország döntő
Január 11. – Finnország 3. forduló
Január 18. – Finnország 4. forduló
Január 23. – Moldova: A dalok beérkezésének határideje
Január 25. – Finnország 5. forduló
Január 25. – Magyarország 1. selejtező
Én korábban összeírtam magamnak az eseményeket egy listában, hogy tudjam, mikor mi lesz, és januárra ezeket találtam:
Január 9. – Azerbajdzsán, 1. meghallgatás
Január 10. – Azerbajdzsán, 2. meghallgatás
Január 10. – Fehéroroszország, ND
Január 11. – Azerbajdzsán, 3. meghallgatás
Január 11. – Finnország, 1. ED
Január 11. – Litvánia, 5. show
Január 12. – Azerbajdzsán, 4. meghallgatás
Január 13-15. – Azerbajdzsán, 5. meghallgatás
Január 18. – Finnország, 2. ED
Január 18. – Litvánia, 6. show
Január 25. – Finnország, második esély
Január 25. – Litvánia, 7. show
Január 25. – Magyarország, 1. ED
Január 26. – Franciaország, a 3 jelölt bemutatása
Ilyen beküldési határidőket nem jegyeztem fel, csak azokat, amiket TV-ben is közvetítenek.
Szokás szerint igen unalmas lesz a januári időszak.
Hát igen, elég szegényes ehhez képest az eurovision.tv kalendáriuma :/
Ma este tehát Fehérorosz döntő. Itt kommentelünk? Nem látok külön topicot az eseménynek. 🙂
Szerintem jó lesz itt 🙂 Jövök én is 🙂