Naptár

2013. november
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930  

Kategóriák

Recent Posts

Legutóbbi hozzászólások

Fórumlista

Junior Eurovízió 2013: Próbák és esélyek a verseny előtti napon

Logo_JESC_allTudósító: Klész Imre
Forrás: oikotimes.com

Épp most megy a Junior Eurovízió 2013 zsűris döntője. Pont úgy mint a felnőtt versenyen, 24 órával az éles, televízión közvetített show előtt, egy főpróba alkalmával osztja ki a zsűri pontjait. Egész héten tartottak a próbák és a kirándulások, lássuk milyen reakciókat váltottak ki a versenyzők a jelen lévő újságírókból. Szokás szerint az oikotimes.com nézeteit osztjuk meg, a második szabad próba alapján.


A svéd versenyzőnél a kameramunka nagyon érdekes. Ha jól fog énekelni végig a fellépése alatt, nagyon izgalmas nyitánya lesz a shownak. Eliias a sajtótájékoztatón már elárulta, hogy miket szeretne kapni karácsonyra. Persze azt is elmondta diplomatikusan, hogy nem számít hogy nyerni fog-e vagy sem, csak jól szeretné érezni magát. Eredetileg az volt az ötlet, hogy egy együttes lesz az énekes mögött, de a végleges prezentáció olyan jól sikerült hogy nem kell semmi extra adalék a színpadra.


Színes színpadot kapott az azeri csapat. Rustam tele energiával, a háttérben a gyerekek szalagos koreográfiát mutatnak be. A kameramunkát fejleszteni kell. A színeken is kellene változtatni mert nagyon összezavaró. Rustam nagyon cuki! A sajtónak élénk az érdeklődése. A szerdai múzeumlátogatást nagyon élvezte (sok programmal készülnek a verseny szervezői minden évben!). Eldar közeli barátja, de Nikkivel (ESC 2011) is haverkodna szívesen.


Az örmény Monica Avanesyan és barátai veszik át a színpadot. Vidám képek a háttérben. A koreográfia nagyon profi de a hang nem magabiztos. A kamerák játszva mozognak a zenére. Érdekes dal, egy mese inspirálta, ami nagy valószínűséggel megérinti a junior verseny közönségét. Az örmény csapat a csokigyári látogatást szerette a legjobban. Az újságírók a produkciót a grúz győztes Candy Music (JESC 2011) együtteshez hasonlítják.


Nagyon jó végre olasz dalt hallani a Junior versenyen, bár Michele hangját alig hallani. San Marino-t nagy kedvencnek kiáltották ki, de nem hinném hogy nyerne. A koreográfia kissé kaotikus, a kameráknak jobb szögben kellene mutatnia az énekest. A háttér nagyon átlagos, a fények sem adnak semmi pluszt. A sajtótájékoztatón megtudtuk, hogy Michele imádja a tiramisut. Sőt szeretné San Marino-t képviselni majd a felnőtt versenyen is! A Junior Eurovízió után már vannak más kötelezettségei is, fel fog lépni egy másik tévés showban, Olaszországban.


A hazai pályán szereplő Sofia Tarasova magabiztosságával és fehér csajos ruhájával letarolja a színpadot. A dal jól hangzik, a kameramunka csodás. Olyan erőteljes ez a dal, mégis egyetlen táncos nélkül, magányosan kell állnia a színpadon. Sofiának vannak színpadi tapasztalatai. Minden győzelmet vagy vereséget úgy él meg, hogy mindez egy újabb lépés előre a karrierjében. Még ha veszít is, a családja és barátai számára ő a győztes. Szeret festeni, a természet a kedvenc témája. A kedvenc eurovíziós előadója Zlata Ognyevics.


Macedónia színpada a zászlójuk színeiben pompázik. Barbara két fiú és két lány táncossal szerepel a színpadon. Az énekes hangja nem jó, a dal is eléggé unalmas és semmilyen. A koreográfia is nagyon általános, érdektelen. Érdekes meglátás volt az újságíróktól, hogy a 2010-es verseny egyik háttérvokálosa képviselte az országot 2011-ben. Ezek szerint az idei háttérvokálosok közül kerülhet ki a jövő évi macedón előadó. Erre nem érkezett reakció, nem tudni ki lesz jövőre. Annyi biztos, hogy szerepelt már egy színpadon Elena Risteskával (ESC 2006), és Kaliopi (ESC 2012) azt tanácsolta neki, hogy legyen laza a színpadon és élvezze a részvételt!


A moldovai Rafael Bobeica hallhatóan tartalékolja a hangját, hazájában nagyon elismerik a kiváló hangjáért. A színpad érdekes, színes, a kameramunka is szép. A háttértáncosok színpadi kellékeken állnak. A sajtótájékoztatón a zeneszerző is részt vesz, aki azt magyarázza, hogy miért választott Rafaelnek ilyen filozofikus dalt. „Nem egy gyerekdalt akartam adni neki, próbáltam globális gondolatokat rakni a dalba, ami elgondolkoztathatja az embereket. Nincs minden cukorkából és csokiból a világon.” A szerző szerint a dal megtalálta Rafaelt, tökéletes ez a kombináció.


A fehérorosz Ilja veszi át a színpadot, nagyszerűen énekel. Miért is? Mert tökéletes a hangja, a dal fülbemászó (már táncolunk rá), a koreográfia nagyon jól működik. Tudod már hogy ez mit jelent? Matekozd ki! A sajtótájékoztatón közelebb kerülhettünk egy kicsit a fiúhoz. Nagyon profi és jó képességű. Imádja amit csinál: a 2012-es junior versenyen már szerzett tapasztalatot háttértáncosként.


Egy „szerelem” hajó hozza be az orosz versenyzőt a színpadra. Nagyon erős produkció, a dal szépen építkezik. Dajana tökéleteset énekel, megbabonázza a kamerát is. A kameramozgások és a fények nagyszerűek. A dal tipikus orosz Eurosong (valahogy Horvátország 2011-re emlékeztet). Dajana szereti a balettet és nagy öröm számára, hogy meglátogathat külföldi zeneiskolákat is. Nemcsak szerepelni jött ide, hanem új barátokat szerezni is!


A máltai Gaia úgy néz ki mint egy Mikiegér (vagy Minni), és ezért imádjuk! A színpad, a kamera és az énekhang annyira el van találva, hogy ez egy győztes produkció! Nagyon ideges leszek ha nem ők nyernek. Totál profi és magabiztos az egész, lehet hogy nem igazi junior dal, de nagyon igazságtalan lenne, ha nem ez a tehetséges és nagyszerű hangú lány nyerne szombaton. A sajtótájékoztatón nagyon mosolygós, szerény és acapella énekel. Celine Dion a kedvence és a sajtó reméli, hogy a felnőtt Eurovízión is viszont láthatjuk.


A grúz The Smile Shop mosolyog most a kamerába. Nem rossz, sőt egy igazi junior eurovíziós produkció ami jól szerepelhet, de nincs meg benne az a plusz, amivel meg is nyerhetné a versenyt. A gyerekek küzdenek a jó hangokért, de a hiányérzet megvan (vagyis pontosan azt látjuk, amilyen dalokat küldött Grúzia az elmúlt években). A csapat fiú tagja azt mondja, hogy nemzetközi sztár akar lenni, a junior Eurovízió segíti elérni ezt a célját.


Csilivili, vidám, élvezetes. Tipikus holland Eurosong, sok pozitív energiával. A holland ikrek sokat mosolyognak és jól működnek együtt a színpadon. Látszik, hogy nem ma kezdtek el szertornázni és táncolni. A kameramozgások nagyon jók, a szikrázó színpad jól illik ehhez a dalhoz. Lehet hogy meglepnek minket? Ám legyen! A duó legnagyobb problémája az ukrán nyelv ismeretének hiánya. Meg voltak elégedve a mai próbával. A színpadi izgalmakat könnyen le tudják küzdeni, mindig segítik egymást. Elmondták azt is, hogy az iskolában meg szokták viccelni azzal a tanárt, hogy helyet cserélnek!

3 hozzászólás Junior Eurovízió 2013: Próbák és esélyek a verseny előtti napon

  • Hegedüs Zoltán

    Az Ohrid I muzika nekem akkor is tetszik ha egyik kritikusnak se.

    Ez dalverseny, nem tehetségkutató. Lehet hogy jó hangja van Gaia Cuachinak, de ennek a dalnak nevezett valaminek semmi dallama sincs. Akinek tetszik, annak a számára van dallama? Látom hogy sokaknak tetszik, de ettől még nem fogom érteni mi tetszik nekik benne, én a világ összes zeneműve között is csak az utolsó helyet adnám neki. Tényleg kíváncsi vagyok rá hogy akiknek tetszik, hallanak-e valami dallamot, és remélem néhányan megírják ide a választ. Tavaly szurkoltam hogy legyen 1 szavazó, mely a Nebonak ad 1 pontot. Én persze szavazóként nem adtam volt. Idén nincs ilyen szurkolás.

    Attól tartok jövőre lesz Dayana Kirillova díj a JESC-en. Arra gondolok, hogy a felnőtteknél Barbara Dexnek sikerült, hogy róla neveztek el díjat.

  • Sztbeni

    Szerintem is jó Macedónia. A többi viszont nem tetszik