Szerző: Mádi Sándor
Forrás: oikotimes.com
Múlt héten már felmerült a kérdés a visszalépésről Ciprus rossz anyagi helyzete miatt. Ezt a héten a szigetország köztévéje, a CyBC egy rövid közleményben meg is erősítette: az országuk nem vesz részt a soron következő Eurovíziós Dalversenyen, pénzügyi okok miatt.
Ciprus egyébként debütálása óta mindössze két alkalommal, 1988-ban és 2001-ben nem küldött dalt a versenyre, a 2014-es lesz a harmadik alkalom. Legutóbb, 2012-ben Ivi Adamou repítette országát a döntőbe, tavaly Despina Olimpiounak nem sikerült azonban kvalifikálnia.
Sajnálom őket, meg nem is. Sajnálom azért, mert minden visszalépő országot sajnálok. Idén én bevittem volna a döntőbe őket, de ha a svédek nem a legrosszabb részt rakják bele a recapba, akkor nem lettek volna utolsó előttiek az elődöntőben. Másrészről meg örülök a visszalépésüknek, mert így Görögország elvesztette a 12 pontosát. (Azért a görögöknek remélem, hogy lesz új EBU tag TV-jük. Őket nem szeretném, ha visszalépnének.)
Mi lesz így Görögo. megkapott tuti 12 pontjával? Na és a görögök kinek fogják adni a 12 pontjukat? A végén még tényleg a saját ízlésükre kell hagyatkozniuk 🙂
Egyébként persze sajnálok minden visszalépő országot, de azért remélem Ciprus nem viszi magával a görögöket….
Én is sajnálom Ciprust, mert több jó daluk volt, mint rossz. Nagy kedvenceim Ciprustól: 1986, 1987, 1995, 1996, 1997, 1998, 2000, 2007, 2008, 2012.
Csatlakoznék az előttem szólókhoz, sajnálom őket, de a görögöket jobban megsiratnám. Az elmúlt években nem hagytak bennem különösebben mély nyomot, de a 90-es évekbeli dalaik a kedvenceim abból az időszakból (1994, 1995, 1997, 1998).
Én nem sajnálom őket, igaz az idei daluk nekem tetszett. Egy fenékrázós picsával kevesebb. 😀
Nem nagy veszteség, nem rajongtam a 2012-es dalukért. A Görögök viszont így hátrányba kerültek, ami színtén nem nagyon érdekel 😀 Amúgy sem bírom ezt a politikai pontozást.
Szimpatikus dalokat küldtek mostanság,bár régen jobbak voltak. Talán jót tesz egy kis pihenés… 🙂
Én Görögország távozásának jobban örülnék. Törökország végre visszalépett, most jöhetne Görögország és Azerbajdzsán is. 😀
A görögök 12 pontot adjuk Ciprusnak nevezetű hobbijukat idén nem űzhetik szerencsére.
Olvastam olyat, hogy Cipruson egy kereskedelmi csatorna – valami Sigma TV, vagy mi – támogatná anyagilag a dolgokat (előadó- és dalválasztás) abban az esetben, ha a CyBC elfogadná az ajánlatukat, és mégis indulna. Pont úgy, ahogy idén volt a görögöknél, hogy a MAD TV csinálta a nemzeti döntőt. Szóval, ha Ciprus meggondolja magát (aminek mellesleg nagyon örülnék), akkor sajnos folytatódna a Görögországgal való pontcsere.
A Wikipédián olvastam, hogy még egy lehetséges visszalépő van.