Naptár

2013. szeptember
h K s c p s v
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30  

Kategóriák

Recent Posts

Legutóbbi hozzászólások

Fórumlista

Blog: Az egyiknek a zsűri nem tetszik, a másiknak a televoting

kerdojelSzerző: Klész Imre

És az Eurovízió kinek nem tetszik? Általában azon országokban dolgozó köztévék prominenseinek, akik nem jutottak be legutóbb a döntőbe, hiszen megtettek mindent azért, hogy megnyerjék a versenyt. Például a montenegrói RTCG elnöke. De az EBU úgy érzi, hogy Törökország nélkül nem Eurovízió az Eurovízió, ezért Isztambulba költözik a genfi delegáció, két hétre.

A török TRT közmédia a következő nyilatkozatot adta ki: „A szabályok új módosításai nagyobb átláthatóságot biztosítanak a végeredmény kihirdetésénél. A zsűrik ezentúl fel fogják fedni szavazataikat a verseny utáni napon. Fontos hogy kifogásolni is lehessen az eredményeket, de ezek a változtatások még nem találkoznak a mi igényeinkkel. Gondoljunk egy olyan országra, ahol 10 millió rajongó szavaz egy versenyen és van 3 olyan személy, akik 50%-ban tudják befolyásolni az eredményeket. A zsűri szavazásának ilyen fajta jelentőségét korlátozni kellene, és a közönség véleményét kellene előtérbe helyezni. És ott van még az az abszurd helyzet, az úgynevezett 5 nagy állat, melyeknek véleményünk szerint elődöntős megmérettetés után kellene döntőbe küldeni. A kéthetes isztambuli megbeszélésen végső döntést fogunk hozni az esetleges csatlakozásunkról a 2014-es Eurovízió koppenhágai mezőnyéhez – áll az oikotimes.com-on is kihirdetett közleményben.

Egy bő 70 millió lakost számláló országról van szó, így nem csoda, hogy az EBU keresi a TRT kegyeit. A britek és a franciák és az olaszok kábé 60 millióan vannak, a németek 80 millióan, a spanyolok 40 millióan. Lássuk be, hogy a 104 milliós Oroszországot nem lehet kis országnak tekinteni, Lengyelországban 38 millióan élnek, Ukrajnában pedig 46 millióan. Nekik is járhatna a privilégium, nem? A nagy kérdés az, hogy mit sikerül az EBU-nak elfogadtatni a törökökkel: vagy a török ízlésnek megfelelően fognak még faragni a jövő évi szabályokon (ami már megjelent és elviekben szent és sérthetetlen), vagy megengedik a törököknek, hogy ők is a VIP klubban foglaljanak helyet, így csak a döntőn szerepelnének. Szerintem mindkettő óriási lavinát indítana el, hiszen ha elég hisztis egy ország közmédiájának vezető testülete, akkor bármit elérhet az EBU-nál. Éa a többiek jogosan lennének felháborodva, és elvárva a rájuk is vonatkozó előnyöket.

Ez csak egy kulturális verseny, egy játék, micsoda agyrém, hogy a politikusok és vezető beosztású médiavezérek ekkora sértettséget adnak elő ahelyett, hogy kiélveznék ezt a multikulturális közösségi élményt.

Montenegró szerencsére nem sértődött meg, jövőre is indítanak versenyzőt de a közmédia vezetőjének is megvan a véleménye az Eurovízió szabályainak újításairól. Rade Vojvodic, az RTCG elnöke egyet ért abban, hogy nagyobb tisztaság lesz a szavazás körül, de ami a legnagyobb aggodalomra ad okot, az a televoting. Ezt azzal magyarázza, hogy minden szavazat ami összesítve lett, ugyanarról a helyről érkezett. Szerinte több céget kellene bevonni a szavazási folyamatba. Sőt javasolja, hogy a volt jugoszláv tagköztársaságoknak létre kellene hoznia egy saját fesztivált. Törökország évek óta megrendezi a Törökvíziót, de csak most tudta elérni a nagy népszerűséget, mivel távol maradtak az Eurovíziótól

Nem jó a zsűri, nem jó a szavazás, saját vagy regionális versenyeket kell létrehozni. Ez lenne a két álláspont közös metszete? Mindenki sütögesse a saját pecsenyéjét? Preferáljuk a házunk táját és a szűklátókörűséget? Nagyon remélem hogy az EBU határozott lesz, és nem fog engedni az elveinek. Az Eurovízió nem klikkesedhet, több országon átívelő közösségi élményt kell nyújtania. Minden évben csak egy ország nyerhet, akármennyien is indulnak.

26 hozzászólás Blog: Az egyiknek a zsűri nem tetszik, a másiknak a televoting

  • Pitbull

    Tudomásom szerint állatok nem szerepelhetnek a színpadon, sem kicsik, sem nagyok, tök mindegy, hogy 5 vagy netán 6 van belőlük, bár kétségtelen, hogy némelyik versenyző nagy állat… 😀

  • K. Balázs

    „Törökország nélkül nem Eurovízió az Eurovízió”

    ..És a 2015-ös Eurovízió házigazdája: Isztambul!

  • Vivi

    Most az Ebu lemegy kutyába és körbe fogja pitizni Törökországot farok csóválva? A végén tényleg az lesz, hogy kikönyörgik tőlük a részvételt és meg is nyeretik velük a 2014-es escet…..

  • Dani

    Akármennyire is imádom Törökországot, de ez már tényleg túlzás.

  • Risu

    Szóval ha Törökország mégiscsak elindul 2014-ben, már tudjuk is, hogy ki fog győzni…

  • Kitti

    Nem hinném,hogy megnyeretnék velük,de tuti top hármas eredmény lenne.

  • force

    A franc kivan már a törökökkel! Szánalmasak ők is, meg az EBU is, ha ezt megcsinálja. Nem értem miért kell lemenni kutyába és körbeugrálni a TRT-t. Kíváncsi lennék, melyik másik országért csinálná meg ugyanezt az EBU, bár sejtem… Azerbajdzsánért. Ennyire fél az EBU attól, hogy a TRT konkurenciát csinál a saját versenyével és a törökbarát európai országok is ott kötnek ki? Mondjuk én ezért helyében úgy kivágnám a TRT-t az EBU-ból, mint macskát sz**ni. Egyébként meg ha sikerül visszaédesgetni a törököket a versenyhez, garantált a TOP 3. 2011-ben az olaszokat is amikor visszakönyörögték, láss csodát másodikak lettek.

  • Sztbeni

    A nagy5 eltörlését támogatom, elképesztően igazságtalan. Az lenne a jó ha az előző év top5 országa lenne rögtön döntős.

  • Dani

    Sztbeni: még azok sem! Csak a rendező ország legyen döntős!

  • Sztbeni

    az lenne talán a legjobb

  • K. Balázs

    Ilyen alapon miért is kéne a rendező országnak bentlenni? Ők nyertek, és akkor? Attól egy dal se lesz jó, hogy az előző évben jót küldtek.

    • 090807

      Azért kéne a rendező országnak eleve bent lennie mert megérdemelné ezt a megtiszteltetést azzal, hogy ő rendezi a versenyt és nem pedig azért mert tavaly ő nyert… Ebbe semmi furcsaság nincs hiszen az olimpián is ugyanígy van, hogy a rendező ország minden sportágban résztvehet, még abban is amiben amúgy soha az életben nem jutna ki.

      És a másik ok pedig az, hogy amikor egy ország rendezi a versenyt akkor a legtöbb látogató mindig az adott országól jön. És milyen már, hogy pont akkor mikor végre valahára ő rendezi a versenyt nem jut be a döntőbe? Ezt úgy értsd, hogy tegyük fel ha egyszer Magyarország rendezné ezt a versenyt akkor a legtöbb látogató magyar lenne ez egyértelmű. És ha nem jutna be a döntőbe Magyarország akkor az azért lene sokkal fájdalmasabb mint a többi elődöntős kiesés mert már végre lenne egy alkalom amikor Mo. rendezi és pont ilyenkor esnénk ki! Illetve, végre egy olyan alkalom is lenne amikor nayon sok magyar végre élőben láthatná a versenyt és pont olyankor a saját országa indulóját nem láthatnánk, ez azért elég rossz lenne 🙁
      Szerintem a rendező ország mindig megérdemelné a megtiszteltetést, hogy eleve a döntőben legyenek.

  • Csengettyű

    Na ne máááár, hogy egy ország miatt módosítsanak szabályokat! Még akkor is, ha Törökországról van szó. Amúgy szerintem teljesen jó az 50/50 rendszer, és a TRT-nek amúgy sem a szabályokkal van baja, csak erre könnyebb ráfogni.
    Khm na igen, a Big 5 („5 nagy állat” :D)… kicsit én is igazságtalannak érzem, ugyanis az öt ország közül általában csak Olaszország küld jó dalokat… igaz, mostanság a többi ország is kezdi összeszedni magát. Amúgy nekem van egy olyan sejtésem, hogy pár éven belül Azerbajdzsán is csatlakozni fog az automatikus döntős csapathoz.

  • Dani

    „Amúgy nekem van egy olyan sejtésem, hogy pár éven belül Azerbajdzsán is csatlakozni fog az automatikus döntős csapathoz.”

    Na, még csak az kéne! Az idei szavazatvásárlási ügy után még egy kizárást is simán megérdemelnének.

  • Csengettyű

    Szerintem is meg (sőt, én már 2009 után kizártam volna őket egy évre), de attól még elképzelhetőnek tartom. Amennyire (túl) komolyan veszik az egész versenyt, simán hajlandóak lennének többet fizetni, hogy döntőből indulhassanak.

  • Pizsu

    Egyetértek Sztebenivel és Danival is, vagy az előző 5 helyezett (Akkor 2014-ben Ukrajna :)), vagy akkor csak a győztes. Ez igazságosabb lenne. Tényleg marha az EBU, hogy pitizik a TRT-nek, ha nem jönnek, nem jönnek.

  • Sztbeni

    Azerbajdzsánt tényleg ki kéne zárni egyszer, mert szerintem nem csak idén csaltak. Furcsa nekem, hogy mindig jó helyen vannak, akármit is küldenek.

  • K. Balázs

    Bárhogy is nézem, Azerbjadzsán nem igazán van rászorulva, hogy automatikus döntős legyen. Sőt, semmivel sem járnának jobban. Folytassák csak jó szokásukat, küldjenek jó dalokat, jó produkciókkal. Semmi eltiltás! 😀

  • Sztbeni

    Jó dalokat küldenek, de nem annyira mint ahányadik helyen végeznek. A Hold me is jó volt, de azért nem második.

  • Robek

    VAlóban jó volt a Hold Me, akár első is lehetett volna 🙂

  • Vivi

    A Hold Me tényleg nagyon jó dal volt, sőt, nekem még az előadás is tetszett 🙂 (tudom, sokan gagyinak találták) Ez a daluk jobban megérdemelte volna az első helyet, mint a két évvel ezelőtti duett.

  • force

    Azerbajdzsán és Törökország nekem egy nagyon nem szimpatikus ebben a versenyben, ahogy Görögország és Oroszország sem. De nincs mit tenni, az EBU él hal ezekért az országokért, bármikor körbeugrálják őket valami miatt. Én inkább a 2 elődöntős rendszert törölném el, mert bőven visszafejlődött a verseny most már az egy elődöntős rendszerre sajnos, ezzel a sok visszalépéssel szépen megcsappan az induló országok száma. Bőven lehetne 15 ország automatikusan a döntőben és az egy elődöntőből jusson tovább 10 ország és kész.

    Egyébként meg ha Törökország benne lenne a BIG5-ban, akkor nem zavarná őket ez a kiváltság. Én se tartom fairnek, de ti eltudtok képzelni egy olyan versenyt, ahol az elődöntőben Franciaország, Németország, Olaszország és az Egyesült Királyság mondjuk a döntőbe jutásért küzd? A spanyolok, az olaszok abban a pillanatban, hogy ezt bevezetik vissza is lépnek a versenytől, úgy már nem buli a dolog nekik. Az Egyesült Királyság meg egy vicc, amit művel ebben a versenyben, pocsékabbnál pocsékabb dalok: 2003, 2006, 2007, 2008, 2010 (na ez a legalja), 2012. A 2009-es 5.hely eléggé megijeszthette a BBC-t, ha azóta konstans olyan dalokat küldenek, aminek semmi esélye.

  • Az EBU sem hülye. Nagyon jól tudják, hogy ha a törököket berakják a Bigbe, akkor az automatikus lavina. Inkább egyetlen felháborodott ország, mint egy forrongó Európa… legalábbis így kell lenniük vele. Egyébként nem hiányoltam a törököket idén, akármennyire is kedvelem őket. A 2011-es kiesésük óta minden bajuk van. Akkor jöttek rá, hogy nem sebezhetetlenek, hogy nem védettek a leégéstől, azóta pedig száz kifogást találtak már arra, hogy távol maradjanak a versenytől…

    A regionális dalfesztiválok önkéntes elszigetelések, direkt módon, alattomos alternatívát akarnak nyújtani az Eurovízió mellett/helyett, s pont ezért nem tisztelem őket.

  • K. Balázs

    Én teljesen normálisnak tartom, ne érts félre! 😀

  • K. Balázs

    Ez 090807-nek ment…

  • Serinon

    Na ez szerintem is így van….Nekem idén a Hold me volt a kedvencem, sztem a legjobb volt – a színpadon is.