Ma este: Eurovíziós Fiatal Táncosok – Döntő Gdańskból

eyd_tvTudósító: Klész Imre
Forrás: youngdancers.tv
Élő közvetítés 20:00-tól az interneten: youngdancers.tv
A képre kattintva a nemzeti televíziók sugárzási időpontjai jelennek meg

1985-ben volt az első, két alkalmat kihagyva (2007, 2009) minden páratlan évben rendeznek Eurovíziós Fiatal Táncosok (EYD) versenyt. Idén 13. alkalommal lesz döntő, 10 ország részvételével. Magyarország idén sem vesz részt ezen az eurovíziós eseményen.

Eddig 12-szer volt ilyen rendezvény, mégis 14 győztes szerepel a kalendáriumban, mert 1989-ben és 2003-ban két első helyezett lett kihirdetve. Az Eurovíziós Fiatal Táncosok verseny legsikeresebb országa Spanyolország, 5 alkalommal vitték el eddig a trófeát.

Az EYD szabályai röviden:
– 16 és 21 év közötti, nem hivatásos táncosok indulhatnak
– Minden versenyzőnek egy szóló táncot kell bemutatnia, amire előre felkészült, stílusbeli megkötöttség nincs
– Ezután minden versenyzőnek részt kell vennie a csoportos táncban, amit A Fiatal Táncosok Hetében (a döntő előtti héten), egy független profi táncos koreografál
– Két produkciót küld a zsűri a végső körbe, ahol rögtönözni kell
– A zsűri a végső körbe került versenyzők közül nevezi meg a győztest

A zsűri tagjai:
Krzysztof Pastor tagja volt az amszterdami Het Nationale Ballet-nek, a Ballet de l’Opéra de Lyon-nak, A Lengyel Nemzeti Balettnek. Jelenleg a varsói Nemzeti Operaházban és a Litván Nemzeti Balett művészeti igazgatójaként is dolgozik.

Nadia Espiritu énekesként kezdte a pályafutását, de a tánc tölti ki jelenleg az életét. A düsseldorfi TanzhausNRW után Németországon kívül az USA-ban, Kínában és Japánban is dolgozott koreográfusként, hip-hop stílusban, de a soul dance, punkin’, wackin’, electric boogaloo, lockin’, poppin’, és a house szakértője is.

Cameron McMillan a melbourne-i Balettintézetben diplomázott. Ezután máris megnyerte a Királyi Táncakadémia bronz medálját. A karrierje az Új-Zálandi Királyi Balett-ben kezdődött. A számos díj mellett érdemes tudni róla, hogy a balett és a kortárs tánc áll hozzá közel, illetve a Pécsi Balett tagja is volt.

A rajtsorrend:
01 Örményország – AMPTV: Vahagn Margaryan
A tánc címe: Blind Alley

02 Fehéroroszország – BTRC: Yana Shtangey
A tánc címe: Esmeralda Variation

03 Hollandia – NTR: Sedrig Verwoert
A tánc címe: The 5th Element

04 Svédország – SVT: Stephanie Liekola Isla
A tánc címe: Entrapped

05 Ukrajna – NTU: Nikita Vasylenko
A tánc címe: The Legend of Spartacus

(01-05 versenyzők csoportos tánca)

06 Csehország – ČT: Adéla Abdul Khalegová
A tánc címe: Love Under Pressure

07 Lengyelország – TVP: Szabó Kristóf
A tánc címe: My Life and Love Might Still Go on in Your Heart

08 Norvégia – NRK: Julie Schartum Dokken
A tánc címe: Moment

09 Szlovénia – RTVSLO: Patricija Crnkovič
A tánc címe: Passion

10 Németország – WDR: Felix Berning
A tánc címe: Home

(06-10. versenyzők csoportos tánca)

A lengyel versenyző, Szabó Kristóf 1994-ben született, a varsói Roman Turczynowicz Balettiskola utolsó éves hallgatója. Már eddig is tagja volt több nemzetközi táncműhelynek Berlinben, Kijevben, Varsóban és Mikołajkachban. Az elmúlt két évben a Lengyel Nemzeti Balett színpadán táncolt, a Cinderella valamint a Diótörő és az Egérkirály című darabokban. 2007 és 2008 között A Római Zenés Színházban, az Akademia Pana Kleksa című musical-ben szerepelt. Kristóf már tévésorozatban is játszott, a TVP2-n futó Mélyvíz című sorozatban.

Versenyek közül szerepelt már a szczecini Złote pointy nemzetközi versenyen, és a krakkói 1,2,3 … Taniec koreográfusok versenyén. Megnyerte a kijevi Think – Stream Klasszikus és Kortárs Koreográfus Versenyt. Az Eurovíziós Fiatal Táncosok mezőnyében a 7. rajtszámot kapta, programjának címe: My Life and Love Might Still Go on in Your Heart azaz Az életem és a szerelmem talán létezik még a szívedben.

Visszatérve a történelmi eseményekre: Magyarország eddig 3 alkalommal vett részt az EYD-n: 1995-ben debütált Weisz Sàrával, a következő versenyen, azaz 1997-ben Kapin Gábor indult, 1999-ben pedig Bognár Attila.

P1010343Az idei EYD érdekessége, hogy egy új technológiát próbál ki a versenyt szervező EBU és a müncheni KUK Filmproduktion: a 3D és a 4k technológiák ötvözésével fog felvételeket készíteni az EYD 2013-ról. Ez azt jelenti, hogy a háromdimenziós technológiával, valamint a HD felbontáshoz képest dupla annyi pixellel (4096 x 2160 pixel felbontás) és másodpercenként 50 képkockával készítik a felvételt, amihez kettő darab speciális, darura rögzített Sony kamera lesz segítségül. Nagyjából 10 terabájtnyi anyagot fognak rögzíteni, melynek utómunkálatai augusztus végére fognak befejeződni. A körülbelül 4 perces filmet a szeptemberi berlini IFA Nemzetközi Elektronikai Kiállításon fognak először bemutatni az arra alkalmas készüléken keresztül, ami lenyűgöző látványt fog nyújtani.

Comments

7 hozzászólás a(z) “Ma este: Eurovíziós Fiatal Táncosok – Döntő Gdańskból” bejegyzéshez

  1. EsC_BaT avatar
    EsC_BaT

    Hol tudnám megnézni az eddigi magyar versenyzők fellépését.

  2. Klész Imre avatar

    Nagyon élvezem a műsort, nagyon színvonalas és látványos. Ki emlekszik arra hogy az mtv valaha is közvetitett ilyen műsort? Miért nem veszünk részt ilyen versenyeken is? Egy kis táncművészet nem árthat senkinek. Kivancsi vagyok hogy a fenti kérdésre milyen választ gyártana a sajtóiroda. Biztosan nem olyant hogy a dalfesztivál az egyetlen képernyőképes projekt az eurovíziós családból… mindjárt eredményhirdetés!

    1. Faragó Péter György avatar

      Háromszor is neveztek magyar versenyzőt a produkcióba (http://www.youngdancers.tv/page/history/by-country/country?country=28), de nem kvalifikáltak a döntőbe, sajnos. Viszont tényleg jó volt a műsor, nagyon tetszett nekem is… 🙂 Igazán indulhatnánk két év múlva – újra… 🙂

    2. betoven avatar

      És ki lenne a szakértő zsűri?
      Csiszár Jenő + Rákay „Filip”? 🙂

  3. Gubi98 avatar
    Gubi98

    Mi, Magyarország, miért nem veszünk részt sem a Junior Eurovízión, sem pedig a Táncversenyen? Én javasolnám, hogy a Junior Eurovízión mindenképpen vegyünk részt a következő években, mert hazánkban rengeteg fiatal tehetség is van.

    1. Dani avatar
      Dani

      Támogatom! Csak valakinek rá kellene beszélnie Rákayékat az MTV-nél.

    2. Gubi98 avatar
      Gubi98

      Hát igen, de ki lenne az a valaki? Jó lenne, ha ezt most valaki elolvasná, és akkor talán meg lehetne oldani… Még az ideire sem lenne késő jelentkezni! 🙂