Ma este: Eurovíziós Dalfesztivál 2013 – második elődöntő

Románia. Fotó: Sander Hesterman (EBU)
Románia. Fotó: Sander Hesterman (EBU)

Tudósító: Klész Imre
Forrás: eurovision.tv 
Kezdés: az m1-en 20: 15-kor
az eurovision.tv-n 21: 00-kor
A verseny utáni sajtótájékoztató és sorsolás kb. 23: 30-kor kezdődik az eurovision.tv-n!
Szavazási segédlet letöltése innen!

Ma este kezdődik a 2013-as Eurovíziós Dalfesztivál második elődöntője. A mai fordulóban Magyarország is részt vesz: ByeAlex lép a színpadra 12-es sorszámmal, illetve a Magyarországon regisztrált telefonszámmal rendelkezők szavazhatnak a többi versenyző dalára (senki sem szavazhat saját országának produkciójára). A szavazás kezdetét a műsor folyamán fogják bejelenteni.

Lettország- Fotó: Dennis Stachel (EBU)
Lettország- Fotó: Dennis Stachel (EBU)

Ma este 17 ország fog versenyezni, a zsűri és a közönség szavazása alapján a legjobb 10 produkció jut a döntőbe. Így 7 ország versenyzőjének kell kiesnie. A műsorvezető Pedra Mede lesz, a magyar kommentátor pedig Gundel Takács Gábor. Habár a verseny 21: 00-kor kezdődik, a Magyar Televízió Elővízió címmel hangolja rá a nézőket a versenyre, sok interjút fogunk látni a malmői helyszínről és a stúdióból is.

Grútia. Fotó: Dennis Stachel (EBU)
Grútia. Fotó: Dennis Stachel (EBU)

A tegnapi nap folyamán az első elődöntőn résztevő országok szakértő zsűrijei már leadták a szavazatukat, ehhez jön még ma a közönság szavazása, így ezen szavazatok egyenlő arányú összesítéséből születik meg az a lista, ami alapján a legjobb 10 produkció a döntőbe kerülve küzdhet az Eurovízió trófeájáért, és a következő évi verseny rendezési jogáért.

A mai forduló résztvevői:
1 Lettország:PeR – Here We Go
2 San Marino:Valentina Monetta – Crisalide
3 Macedónia:Esma & Lozano – Pred Da Se Razdeni
4 Azerbajdzsán:Farid Mammadov – Hold Me
5 Finnország:Krista Siegfrids – Marry Me
6 Málta:Gianluca Bezzina – Tomorrow
7 Bulgária:Elitsa Todorova & Stoyan Yankoulov – Samo Shampioni
8 Izland:Eyþór Ingi Gunnlaugsson – Ég á Líf
9 Görögország:Koza Mostra feat. Agathonas – Alcohol is Free
10 Izrael:Moran Mazor – Rak bishvilo
11 Örményország:Gor Sujyan – Lonely planet
12 Magyarország:ByeAlex – Kedvesem
13 Norvégia:Margaret Berger – I Feed You My Love
14 Albánia:Adrian Lulgjuraj & Bledar Sejko – Identiet
15 Grúzia:Nodi Tatishvili & Sophie Gelovani – Waterfall
16 Svájc:Takasa – You And Me
17 Románia:Cezar – It’s my life

A szavazáson a résztvevő 17 országon kívül Franciaország, Németország és Spanyolország vesz részt.

Azerbajdzsán. Sander Hesterman (EBU)
Azerbajdzsán. Sander Hesterman (EBU)

Továbbjutási esélyek

Előszavazási eredmények a továbbjutókról. 2013.05.16. 16:00
Előszavazási eredmények a továbbjutókról. 2013.05.16. 16:00
Albánia. Dennis Stachel (EBU)
Az Eurovision Tracker szerint kedd óta nagyon belehúzott Litvánia, Belgium és Svájc. Az Eurovision Tracker szerint kedd óta nagyon belehúzott Litvánia, Belgium és Svájc.

122 Comments

Egyébként a zsűri (vagy a nézők) eléggé férfiorientáltak, könnyedén kiejtettek tehetséges női balladákat (mint Ciprus, San Marino, Izrael) és bejuttattak alulértékelt férfiakat (mint Örményország, Litvánia, Málta, Magyarország) – legalábbis így vettem észre.
Vagy egyszerűen csak szabotálták a kisebb országokat, ami sajnálatos módon könnyen elképzelhető…

Először is:IGEEEN!!!!! Szép volt Alex! És végre elsőkent mondtak minket! De jó érzés ezt látni. Aztán jött a hidegzuhany is, Románia és Örményország továbbjutásával, majd San Marino, valamint. Svájc kiesésével. Ismét bebizonyosodott, hogy nem lehet hinni az előszavazásoknak. Sebaj, legalább Izland bent van. Azt még megjegyezném, hogy.szerintem ég és föld volt egymáshoz képest a két elődöntő, a mai javára. Bővebben majd holnap, ma örülünk 🙂

Svájcot én is sajnálom, de engem a korábbi videók alapján jobban megfogtak, mint most, a színpadon. Nem éreztem ugyanazt az érzést. San Marino ugyanez, bár ez nem is volt a kedvencem.
Érdekes, nekem az első elődöntő dalai jobban bejöttek.
Románián, Örményországon én is meglepődtem, örültem Izlandnak, Máltának, Görögországnak és Grúziának… na meg persze Magyarországnak, gratulálok Alex és csapata! 🙂

Hát ez a második elődöntő még nagyobb meglepetés volt, mint az első. Sokkal színesebb, változatosabb volt ez tény. Két ország továbbjutásának örülök csupán: Finnország, Grúzia. Izrael??? San Marino??? Izrael volt az egyik legjobb az este folyamán. Nem értem mi történhetett. Gyanítom, hogy az oly sokat emlegetett politika. Románia? Örményország? Most komolyan? Ez valami vicc. Értem én, h valakinek utolsónak is kell lennie, de azért a román dal kritikán aluli volt, az előadás is gusztustalan volt. Alex továbbjutásáról nem akarok nyilatkozni, nálam kiesett volna, bennem ez a dal semmit nem mozgat meg. És egyébként az összes ex-jugó ország elvérzett az elődöntőben, ilyen se volt még.

Rangsorom szombatra:
1. Finnország
2. Németország
3. Észtország
4. Grúzia
5. Moldova
6. Egyesült Királyság
7. Ukrajna
8. Fehéroroszország
9. Izland
10. Málta
11. Hollandia
12. Dánia
13. Norvégia
14. Oroszország
15. Franciaország
16. Spanyolország
17. Azerbajdzsán
18. Olaszország
19. Svédország
20. Görögország
21. Írország
22. Magyarország
23. Belgium
24. Örményország
25. Litvánia
26. Románia

Rögtön egy kérdéssel kezdek: csak nekem tűnt fel, hogy sok hamis hang van az idei vízión? Vagy a hangosítás ilyen rossz?
Na de vegyük a dalokat.
A lett dal olyan semmi extra nem volt, a fiúk jól érezték magukat a színpadon, nyitásnak egész jó volt (jobb, mint a tavalyi montenegrói dal, az Euro neuro). A san marinoi dal, hallgatva az elődöntő előtt az egyik nagy kedvencem volt. Viszont élőben elképesztően sok hamis hang volt benne, Valentina teljesen bizonytalan volt, a színpadi kép sem sikerült túl jóra, szerintem. Kis ország, az elődöntő elején, felejthető előadással, sajnos ezért nem jutott tovább. Pedig bíztam benne, hogy kap egy második esélyt a döntőben.
A macedón dalnál azon gondolkodtam, hogy a hölgyre hány kiló ruhát adtak.
Faridnak is voltak érdekes hangjai, viszont a színpadi kép nekem bejörr. Még akkor is, ha a dal kicsit hajaz a Házibuli zenei stílusára. Örülök, hogy tovább jutott. Top 10 környékén végezhet.
A finn dal egy buli dal, Krista kihozta a dalból, ami benne lehet egyáltalán. Döntőbe vártam, oda is jutott. Valahol a 15-20 között lesz szerintem.
A Tomorrow a kedvenc dalaim egyike. Bár érdekes volt, hogy Gianluca végig vigyorgott, és kíváncsi voltam, mikor robbantják le a vigyort az arcáról. De egy szerethető, jópofa produkció volt. Valahol 10-15 közé várom a döntőben. Ne feledjük! Málta tavaly is döntős volt, és nem szerepelt rosszul!
A bolgár dal nem jött át. Valahogy nem tudom megszeretni a bolgár folklórt. Az énekesnőnek meg néhol miki egér hangja volt.
Az izlandi nyelv kifejezettem gusztustalanul hangzik, ez bebizonyosodott. Amit hiányoltam a produkcióból, az a videoklip rajzai. Szerintem azzal még szerethetőbb lett volna. Korrekt előadás volt, 10 környékére várom.
A görög dal egy buli dal, szintén. A srácok mindent megtettek azért, hogy szórakoztassanak, sikerült. 15-20 közé várom a dalt.
Az izraeli dal biztos továbbjutott volna az első elődöntőből, ott kiderült volna, mennyivel jobb énekes, mint az ott továbbjutó női énekesek. Sajnos Európa nem akart még egy női áriát a döntőbe. Sajnálom.
Az örmény dal, a “rockballada”, kritikán aluli szerintem. A srácnak nincs is rockos hangja, a közönség reakcióiból meg a döbbenetet véltem felfedezni, hogy “ez meg mi a lőcs???”. Reményeim szerint 20-26 között végeznek.
Alex jól adta elő, néhol, amikor hajlításokat tett bele, kicsit nehezen talált vissza a hangja, de szerethető előadás volt. A gitáros lett a legjobban bulizó ülő gitáros az estén. 😀 Nem merek tippelni, mert ez a dal vagy nagyon bejön , akkor top10 környéke is lehet, vagy nagyon nem jön át, akkor 20-26 közötti szereplés lesz a vége.
A norvég dal egy diszkós dal, olyan éjjel 2-3 körülre, amikor már a közönség zöme be van állva. Nem rossz a hangzása, viszont Margaret nagyon izgult. Kíváncsi vagyok a döntős előadásra. Akár még nyerhet is szerintem, de csakis egy magabiztosabb előadással.
Az albán dalból a “csöcsöm” rész maradt meg, olyan semmi extra nem volt számomra. Akárcsak az összes balkáni dal idén, felejthető volt. Érezhető, hogy nem akartak jövőre Eurovíziót szervezni.
A grúz daltól is kiakadtam. Mikor elénekelték, mondtam, hogy akkor most lássuk ugyanezt a dalt Pál Dénes és Agárdi Szilvi előadásában, úgy talán meg tudnám szeretni. Európa szereti a nagy ívű balladákat, top10 lesz a vége.
A svájci dal alapjában véve egy jó dal. De az előadás valami borzalmas volt. Az, hogy 6 emberből 3 perc alatt senki sem jut el odáig, hogy megmozduljon, nyisson a közönség felé, hihetetlen egy dolog számomra. A produkció miatt egyértelmű, hogy miért nem jutottak tovább.
A román rettenetről már nem is beszélek. Nem csodálom, hogy a Facebookon egy román tag azt kérte Európától, hogy ne szavazzon Cezárra. Nem értem, hogy mi volt a jó benne, azon kívül, amikor végre vége lett. 🙂 Reményeim szerint ő is 20-26 között fog végezni. Őszintén szólva, felháborodtam ezen a dalon.
Akit sajnálok, az San Marino, mert azért egy döntő legalább benne volt a dalban. Akit nem értek, az Örményország és Románia. A többi nagyjából oké.

Comments are closed.