Tudósító: Peterman Róbert
Forrás: oikotimes.com
December 31-én a GPB grúz köztelevízió bejelentette, hogy az országot idén egy duett dallal Sopho Gelovani és Nodiko Tatishvili párosa fogja képviselni. A versenydalról későbbre ígértek információkat.
A 25 éves Nodiko énekesi karrierje igen korán, már hat éves korában elkezdődött. Számos versenyen vett rész és megannyi elismerésben részesült. Nyolc évesen nemzeti versenyt nyert, kilenc évesen pedig az Iveria társulattal szerepelt a „Two Dwarfs” (Két Törpe) című musicalben. Popzenei karrierje 2009-ben indult be igazán, amikor megnyerte a GEOSTAR 2009 nevű tehetségkutatót. A győzelemnek köszönhetően hamar az egyik legnépszerűbb énekessé vált országában.
Sopho Gelovani zenei iskolát végzett énekesnő. Karrierje beindítása érdekében éveket töltött Szentpéterváron, 2003-ban egy versenyt is megnyert a városban. Számos más díjjal is elismerték munkásságát többek közt Moldovában (2006), Oroszországban (2007) és (2000) Örményországban is.
Ismét egy Sopho 😀 Kíváncsi leszek a dalukra, a 2012-es grúz förmedvénynél csak jobb lehet.
Az biztos! 😀
Idén különös stratégiát folytatnak az országok. Először kiadják, hogy kit küldenek, majd egyszer bemutatják a dalukat is. Ez eddig is bevett gyakorlat volt, vagy csak én nem figyeltem a nemzeti válogatást tavaly?
Ez már tavaly is volt. Macedónia, Montenegró, Horvátország, Izrael, Bosznia-Hercegovina és Szerbia is így oldotta meg tavaly.
és még Belgium, San Marino, Ciprus, Törökország, Szlovákia, Egyesült Királyság, Franciaország, Spanyolország is
Igen, csak Ciprus, Spanyolország és Belgium a dalt nem belső döntés alapján választotta 😛