Naptár

2012. augusztus
h K s c p s v
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  

Kategóriák

Recent Posts

Legutóbbi hozzászólások

Fórumlista

Blog: 30 nap múlva dördül a startpisztoly

Erőszakellenes emlékmű Malmö-ben

Szerző: Klész Imre

Eurovízió szempontjából az uborkaszezon közepén vagyunk, a tévézés szempontjából a friss olimpiai aranynak tudunk örülni, és kicsit tudunk fanyalogni a döntetlent eredményező két Loki-gólon. Viszont velem együtt sokan vágják már a centiket, hogy végre eljöjjön szeptember 1. Figyelem énekesek, együttesek, dalszerzők!

Tavaly elindult végre az Eurovíziós Dalfesztivál itthon is egy olyan úton, amin már régóta el kellett volna indulnia. Wolf Kati egy remek dallal ment ki Düsseldorfba, idén pedig a Compact Disco egy szuper nemzeti döntőben nyerte el a jogot, hogy a bakui Eurovízió döntőjének színpadán is felléphessen. A nemzeti döntőnk mezőnyéből egészen sok dalt kaptak fel a rádiók, és ráadásul még albumot is kaptunk a verseny résztvevőinek dalaival.

Nos, jövőre is részt vesz Magyarország az Eurovízión, és ismét olyan dalok szállhatnak versenybe, amik nem jelentek meg nagy nyilvánosság előtt, szeptember 1-ét megelőzően. Az élő példákat mindenki látja, Wolf Katit Magyarország minden szegletébe meghívták, külföldön is fellépett több országban. A Compact Disco tucatnyi, sőt attól is több országba írt alá lemezszerződést, a 2012-es nemzeti döntő mezőnyének több mint a felével pedig találkozhattunk a zenetévék és rádiók programjában.

Az elmúlt évek angolszász mintára épített tehetségkutatói kezdenek kifulladni, ráadásul az a kellemetlen hozománya az itt szerzett hírnévnek, hogy nem tudja önmagát megmutatni az előadó később, mert mások dalait kell énekelnie. Hacsak nem kezd el gőzerővel dolgozni a verseny után új dalokon. Az Eurovízión pont az a jó, hogy olyan dalok kapnak esélyt széles közönség előtti bemutatkozásra, ami vadonatúj és van benne valami érdekes, izgalmas, amit érdemes a tévénézőknek bemutatni. Persze annyiból nehezebb is a tehetségkutatókhoz képest, hogy teljesen kész dallal kell pályázni.

Szeptember 1 után ismét módszeresen elkezdjük vadászni az interneten azokat a dalokat, amik potenciális résztvevői lehetnének a következő nemzeti döntőnknek. Kérjük az előadókat, akik mostanában szeretnének új dalt vagy albumot megjelentetni, vagy akár felrakni a YouTube-ra, az legyen szíves várni szeptember 1-ig. Ezzel még nem lesz kötelező elindulni az Eurovízió nemzeti válogatóján, de az MTVA által kijelölt pályázati határidőig van idő gondolkozni. Ismert előadóknak is érdemes indulni, mert új dalokat ideális február-március környékén bemutatni, hogy utána ezeket hallgathassuk egész nyáron. Persze kell tőkeerős szponzor vagy lemezkiadó, promócióra, utazásra, szállodai szobára, jelmezekre, miegymásra, vagyis nem egy jutalomutazás lesz meglátogatni a Balti-tenger partvidékét. Részletek a pályázat kiírójánál. Persze, először még nemzeti döntőt kell nyerni, utána jöhet a nemzetközi megmérettetés. Szórakoztatni kell a szavazó közönséget, érzelmet kell kiváltani belőlük, kell egy jó csapat és egy jó dal, jó ötlettel, és össze is állhat a siker!

6 hozzászólás Blog: 30 nap múlva dördül a startpisztoly