Eurovízió 2013: Kis aréna, kis költségek

Tudósító: Szücs Zoltán
Forrás: escxtra.com

12 millió eurós keretből gazdálkodhat majd a svéd köztelevízió (SVT) az Eurovíziós Dalfesztivál szervezése során – adta hírül az Expressen nevű svéd napilap. A forrásalapban már benne van az a 2,5 millió euró, melyet Malmö városa adott hozzá, illetve az SVT és az Európai Műsorsugárzók Szövetségének (EBU) anyagi hozzájárulása is. Természetesen a részvételi díjakból és belépőjegyekből befolyó összeg sem elhanyagolható.

Összehasonlításképp, a mostani büdzsé éppen kétszer akkora, mint ami a legutóbbi svéd rendezés évében, 2000-ben állt rendelkezésre – igaz, azóta duplájára nőtt az érkező delegációk száma, és a két elődöntővel is számolni kell. Az utolsó skandináv szervezés (Oslo 2010) alkalmával azonban ötmillióval több eurót fektettek a fesztiválba, mint amennyit 2013-ban fognak. A bakui verseny ára pedig éppen a négyszeresére rúgott a tervezett malmőinek, igaz, most nem fognak megépíteni egy újabb kristálytermet.

Az SVT kulcsemberei szeretnének minden esetlegesen felmerülő aggályt eloszlatni. Martin Österdahl mellett a show producer, Christer Björkman is megnyugtató nyilatkozatot tett: „Az elmúlt években a verseny talán túlságosan is nagyszabású volt, mindenki hatalmas arénákkal próbálta ámulatba ejteni a nézőket, míg maguk az előadók szinte teljesen homályba merültek. Pedig, mindent egybevetve, ők lesznek az est sztárjai.”

Comments

27 hozzászólás a(z) “Eurovízió 2013: Kis aréna, kis költségek” bejegyzéshez

  1. Balázs avatar

    Hát, elég kiábrándító, hogy pont a svéd rendezésen akar mindenki spórolni… náluk lenne lehetőség egy csodálatos versenyt tartani, ehelyett a spórolás! Kíváncsi leszek, hogy sikerül-e felülmúlni az oslói versenyt, mivel a kedvenceim közé tartozik 🙂

  2. Gabiii avatar
    Gabiii

    Én bízom a svédekben biztos vagyok benne hogy az utobbi évek legjobb rendezése lesz jövőre , még ha kevesebb pénzből is. Oslo erőssége a családias hangulat volt és egyáltalán nem hiányzott (nekem) a led-fal. Lehet hogy idén se lesz , de a svédek megoldják nem kell izgulni 🙂

  3. Zsolti avatar
    Zsolti

    Nekem Helsinki volt a kedvenc rendezésem, és biztos ez is lesz olyan jó.

  4. Zsolti avatar
    Zsolti

    Azért ez a duma, hogy „mindenki hatalmas arénákkal próbálta ámulatba ejteni a nézőket”, kicsit vicces a 2013-as MF döntőjét tekintve… 🙂

  5. János avatar
    János

    Engem ez a kép konkrétan egy uszodára emlékeztet,nem egy óriási rendezvényt befogadó stadionra. Bízzunk benne,hogy nem ez lesz a végleges állapota az épületnek,mert így én is csalódni fogok benne…

  6. Pizzahergo avatar
    Pizzahergo

    Nekem legjobban a 2011-es verseny tetszett, a többi valahogy nem ütötte meg nálam a kedvenc szintet. 😀 Azért a ledfal az kell, legalábbis a lelkecskémnek 😀

    1. Balázs avatar

      Szerintem az oslói verseny -led fal nélkül- az egyik legjobb rendezés volt 🙂 ledfal nélkül sokkal többet beleadnak az előadók, és egyedibbek a produkciók!

      1. Pizzahergo avatar
        Pizzahergo

        Mondjuk én csak az elődöntőt néztem az Oslóinak, nem nagyon tetszett az a Dalfesztivál, de gyakorlatilag igazad van. 😀

  7. ubulthebest avatar
    ubulthebest

    Hát én nem tudom… egy svédországtól nem vártam volna azt, hogy spóroljanak, persze azt sem hogy csak úgy szórják a pénzt. De azért remélem, hogy a ledfalat nem fogják elhagyni. Kell az. Az osloi verseny tényleg jó volt és egyedi, de így visszagondolva lehet hogy kicsit sivár volt az a színpadkép. Vagy lehet hogy csak a fellépők nem találtak rá a benne rejlő lehetőségekre? Na mindegy… Szerintem legyen LED.

    1. Balázs avatar

      Szerintem egyáltalán nem volt sivár.. és azzal sem érteke egyet, hogy a fellépők nem találták volna a helyüket, mivel ez nem igaz. Jó verseny volt, az utóbbi idő legjobbja.

      1. ubulthebest avatar
        ubulthebest

        Ízlések és pofonok. Gondolom ezen nem fogunk össze veszni…mert szerintem nem is akarunk.

  8. hph01 avatar

    Nálam az első a 2009-es Moszkva. És még sok, nagyon jó szám is volt.

  9. Tilla77 avatar
    Tilla77

    János, a Malmő Aréna így néz ki, ezen nincs mit változtatni és nem is lehet. Én örülnék, ha Magyarországon legalább 1 ilyen aréna lenne, és nem-nem a mi Arénánknak köze sincs a svéd csarnokokhoz. Jó verseny lesz. A svédek azt akarják megmutatni, hogy kevesebb pénzből hogyan lehet jó versenyt csinálni. Szerintem olyan lesz, mint egy MF döntő. A színvonaltól nem félek, sőt…

    1. János avatar
      János

      Christer Björkman nagyon jól megfogalmazta,tényleg háttérbe kerültek az énekesek. A stadion nagysága számomra nem igazán fontos,főleg ha egy igényes szervezést és lebonyolítást láthatunk. A színvonal szerintem is remek lesz. 🙂

  10. Rita avatar
    Rita

    Borzasztóan örülök ennek a hozzáállásnak a svédek részéről, a 2007-es finn, a 2008-as szerb és a 2010-es norvég családias hangvétele sokkal inkább volt az ízlésemnek való, mint a monumentális 2009-es orosz vagy a kicsit futurisztikus 2011-es. Nekem a ledfal az, ami a legkevésbé hiányzik egy eurovíziós versenyről, itt a dalokon és az előadókon van a hangsúly. Természetesen fontos a látvány, de nekem ebben is a norvég színpadkép az abszolút No. 1., amilyen visszafogott volt, éppoly ünnepélyes is, és kevésbé hasonlított az esemény egy nagy amerikai szupersztár szuperkoncertjére.

  11. Csengettyű avatar
    Csengettyű

    Na, most már csak megnézem azt a sokat emlegetett oslói versenyt 😀 Nekem rendezés szempontjából a kedvencek között van 2008 is, imádtam azt a színpadot 🙂 Nem baj, hogy a svédek „spórolnak”, nem a moszkvai és bakui rendezés költségeit kell alapul venni… szerintem kis pénzből is nagy showt fognak rendezni, simán fogják hozni a színvonalat.

  12. Tusán avatar

    Nekem az oslo-i látvány kifejezetten nem tetszett. Egyhangú és unalmas volt. Ha Eurovízió, én sokkal inkább a grandiózumot preferálom. A 2009-es volt a kedvencem, utána a 2011-es, majd a 2012-es. Nagyon fájna, ha pont a svédek adnák alább, amikor ezerszer többre képesek, mint az említettek együttvéve.

    1. Balázs avatar

      Hát, nem tudom milyen szemetek van, de a 2010-es verseny pont NEM VOLT EGYHANGÚ! Ez az a szó, ami a LEGKEVÉSBÉ helytálló, ha az oslói versenyről beszélünk!

    2. Balázs avatar

      Szerintem az egyhangú szó az, ami a legkevésbé illik a 2010-es versenyre. Egyébként megkérdezném, a 2011-es versenyen mi volt nem egyhangú? Mivel szerintem a led fal látványán kívül minden mindig tök ugyanaz volt (persze nekem nincs bajom vele, de ha neked az oslói unalmas volt, akkor hogy hogy tetszett a 2011-es látvány?

      1. Tusán avatar

        Azért tetszett a 2011-es, mert a LED-fal miatt minden produkcióhoz teljesen más látványt lehetett biztosítani. 2010-ben csak színek változtatásával és gömbök leengedésével változtattak a látványon, ami persze bír kreatív értékkel, de nem említhető egy lapon a 2011-essel. A 2009-essel meg aztán főleg nem. Remélem, a svédek nem készülnek hasonló egyszerűségre.

  13. zizu avatar
    zizu

    Szeretnél egy kis plussz jövedelmet keresni. Van szabadidőd és otthon akarod végezni a Munkát ? Heti akár 40.000 ft -ot is kereshetsz. OTTHON végezhető munka! Ha érdekel akkor írj: lvai19@freemail.hu-ra

    1. Pitbull avatar
      Pitbull

      Bizony, mondom néked, rossz vége lesz ennek…

    2. info avatar
      info

      Kedves Zizu!
      Az ilyen ajánlattételeket kérünk máskor e-mailben küld el, hiszen ez a felhívás, ajánlattétel hírdetésnek minősül amiért fizetni kell a honlapon való megjelenésért. Az aktuális és személyreszabott árakárt írj e-mailt! Köszönjük!

      1. Klész Imre avatar

        Ezt a kommentet kinek a nevében írtad?

    3. Klész Imre avatar

      zizu, nem kérünk reklámot. köszi!

  14. csinibaba avatar
    csinibaba

    Van egy pár jó pop dalom.Szeretném több országba kúldeni, de nem tudom hogyan kell.Tudna ebben valaki segíteni nekem
    Hálás köszönet