Szlovénia: Eva Boto – Verjamem

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=yOxgW9Q_DXA[/youtube]Tudósító: Mádi Sándor
Forrás: eurovision.tv

Eva Boto vagy Nika & Eva Prusnik lesz a küldetés nyertese? Ma este megkaptuk a választ erre a kérdésre is. Szlovénia Eurovíziós missziója egészen 2011 őszéig vezethető vissza, amikor is 32 előadó volt még. Ma este azonban a két, még versenyben maradt énekes közül került ki az idei szlovén képviselő. Az est két műsorvezetője Klemen Slakonja volt, aki kellő humorral vezette végig az adást.

Eva Boto illetve Nika & Eva Prusnik is 3-3 dalt adott elő a ma esti szlovén nemzeti döntőben. Ezután a zsűri és a szavazóközönség közösen eldöntötte mindkettejüknél, hogy melyik daluk volt a legjobb. A kiválasztott kettőt ismét előadták, itt azonban már teljes mértékben a szavazás döntötte el a jobbikat. Rengeteg vendégfellépővel szórakoztatták a nagyérdeműt, többek közt felcsendült Nusa Derenda, Maja Keuc és Darja Svajger előadásában a Samo Ljubezen (2002-s szlovén dal), Emilija Kokic és a Rock me (1989-es jugoszláv dal, nem mellesleg a nyertes dal). Külön is fellépett Maja Keuc a No one című dalával, valamint a One man band aid és a Slovenia will win (Egy jópofa dal Szlovénia győzelméről). Azonban nem maradhat ki a sorból Anggun és az Echo (You and I) sem, az idei francia képviselő. A végső nyertes pedig Eva Boto és dala, a Verjamem. Gratulálunk!

28 Comments

Nagyon jó választás, nálam második helyen áll és szerintem benne lesznek a végén top 10-emben is. 🙂 Szerintem tuti döntős, de a színpadképre ráfér még egy kis simítás. Hajrá Szlovénia!

Nagyon szép ballada, van egy klasszikus balladai íve, de vannak benne motívumok, amik kellőképp különlegessé teszik. Nálam élmezőnyben van.

nekem nem tetszik:( igazából nem rossz csak unalmas:S
jobban örültem volna a Konichiwa-nak:S az izgalmas, bulis, vicces, és nem egysíkú dal lett volna:S

És íme az első ballada idén, ami megmozgat bennem valamit! 🙂 Nagyon eltalálták az előadást, rengeteget dob rajta. Nem tudom, hogy angolul jobb lenne-e, tavaly nagyon elleneztem, hogy lefordították a Vaniliját, de nagyon jó lett a végeredmény.

Végre, végre, végre! Ez az! Ezt hiányoltam eddig. Egy igazán jó dalt választottak szerintem! BIG LÁLYK! Nálam eddig első helyen áll, lenyomta a Compact Disco-t is a listám éléről, de nem bánom, mert nagyon tetszik! Mókás, hogy alig néhány perce még keseregtem a holland dal postjánál, hogy nincs egy jó szám sem idén, erre tessék! Itt van! Hajrá Szlovénia!

Nekem nagyon tetszik 😀 Végre egy igazán jó ballada a dán mellett:) Nálam eddig az elsők között van mindenképp

Jellegzetes ballada. Felfedezhető benne a Molitva és a tavalyi szlovén szám is. Messze a legjobb volt a tegnapi nemzetin. Arra leszek már csak kíváncsi, hogy a második középdöntőben mennyire lesz erős a ballada mezőny. A horvátoknak szintén balladájuk van, szerintem a bosnyákoknak is az lesz és a szerbeknek is… ha még Kaliopi Macedóniából is balladával készül, akkor a balkáni országok kiejtik egymást… A harmadik helyen van nálam eddig a második középdöntőben a norvégok után és a horvátok előtt.

“A HARMADIK helyen van nálam eddig a második középdöntőben a norvégok UTÁN és a horvátok ELŐTT.”

Qué?:)

Szép szép….de én nem értem a szövegét,így nem tudom mi a dal mondanivalója,ezért vagyok mindig a nem angol szövegű dalok ellen,mert felőlem bármit énekelhet ha nem tudom a dal tartalmát!Amúgy meg Molitva koppintás!A második elődöntő sokkal erősebb lesz szerintem!

Aztaaa..Alig lesz ballada a 2. elődöntőben. Komoly erőt kell majd vennem hogy ne aludjak be. Nem rossz, de most nem az efféle dalokra vagyok ráhangolódva. Molitva/Nocturn keverék szerintem.

Szlovénia az egyik legalulértékeltebb nemzet az Eurovízión! az egy dolog hogy küldenek néhány sz@rt(2010), de ezt most nagyon eltalálták. Kicsit sok idén a ballada, de ezzel lehet esélyük.

Nekem annyira nem jön be ez a dal, de a jelenlegi felhozatal mellett a TOP10-ben simán benne van. Ha lesz angol nyelvű verzió, akkor talán előrébb is léphet a listámon.

Nagyon jó dalt ki lehetne hozni belőle, ha az összekötő részeket jobban megcsinálják, normális befejezést csinálnak neki és Tóth Gabit kiveszik a vokálból 🙂

Comments are closed.