Tudósító: Mádi Sándor
Forrás: eurovision.tv
Elérkezett az idő, ma este megismertük az utolsó 8 dalt is, az összesen 32 dalt felvonultató svéd Melodifestivalenből. Ismert nevekkel itt is találkozhattunk. Az estét Charlotte Perrelli nyitotta a The Girl c. számával. Róla azt kell tudni, hogy 1999-ben megnyerte az Eurovíziós Dalversenyt, és ezzel a jogot is, hogy az új évezred első dalfesztivála Stockholmban legyen. 2008-ban újra próbálkozott a Hero c. szerzeménnyel, azonban sikerét nem sikerült megismételnie, mindössze a 18. helyen végzett. Másik ismerősünk Danny Saucedo, aki a tavalyi svéd nemzeti döntőn a 2. helyig jutott, most pedig az Amazing számával száll újra harcba.
Jövőhéten a Második esély döntőt rendezik meg Svédországban, ahol a 8 vigaszágas dal közül kerül majd még 2 produkció a március 10.-ei döntő mezőnyéhez. Gratulálunk a továbbjutóknak!
A 4. elődöntő dalai (Zárójelben a helyezés)
1. Charlotte Perrelli – „The Girl” (5. hely)
2. OPA! – „Allting blir bra igen” (8.hely)
3. Dynazty – „Land of Broken Dreams”
4. Lotta Engberg och Christer Sjögren – „Don’t Let Me Down”
5. Hanna Lindblad – „Goosebumps” (7. hely)
6. Axel Algmark – „Kyss mig” (6. hely)
7. Lisa Miskovsky – „Why Start A Fire”
8. Danny Saucedo – „Amazing”
Továbbjutók:
Lisa Miskovsky – Why Start A Fire
Danny Saucedo – Amazing
Vigaszágasok:
Dynazty – Land of Broken Dreams
Lotta Engberg och Christer Sjögren – Don’t Let Me Down
Reméljük, megkapják a gratulációt..:D
Hát most lehet, hogy utálni fogtok, de én végig néztem az összes döntőst aki eddig bejutott és egyetlen egy az ami annyira jónak tartok hogy kint Bakuba is jó lenne az pedig David Lindgren – Shout it out.
Remélem március 10-én lesz annyi eszük a svédeknek hogy Őt küldik. Danny száma idén nem tetszik többszöri hallásra sem, ez van. Tavaly sokkal jobb volt. De ők tudják majd kit akarnak kint látni, és ha már nem David megy akkor olyat küldjenek aki nem veszélyes ránk nézve. Bár a szavazásnál úgy is az lesz….
Hajrá Lisa 🙂
Az én két kedvenc dalom a döntőből:
Loreen – Euphoria
David Lindgren – Shout it out
Remélem, hogy valamelyikük nyer.:)
hol lehet visszanézni az elődöntőket???? nem tudja valaki???
engem is érdekelne 🙂
Nekem is Loreen a Number 1! 🙂 Neki drukkolok! 🙂
Kíváncsi leszek, hogy ki nyeri majd meg!
Ja! Ha Loreent küldik, lehet hogy meg is nyerik!
Senkinek nem tetszik rajtam kívül Molly Sandén? 🙁
De 😀 Nekem szinte igazából mindegyik dal tetszik 🙂
http://svtplay.se/t/102943/melodifestivalen
facen találtam
Nekem idén egyértelműen Loreen a kedvencem, Egyszerűen tökéletes a dal és az előadás is nagyon hatásos 🙂 . Ezen kívül még Ulrik Munthern akit jónak tartok, úgyhogy remélem kettejük közül megy ki valaki.
Loreen, David Lindgren és Danny Saucedo közül kell, hogy győzzön valaki, bár Danny száma idén gyenge, ezért az első kettő az esélyesebb (remélem), két stílus, de az idei dalok közül kiemelkednek…Loreen-nel még végső győzelem is lehetne.
Most ha jól olvastam akkor a briteket lehet hogy az Atomic Kitten fogja képviselni….
Ez most igaz lehet????
Loreen a legjobb egyértelműen! Ha nézem a produkciót olyan érzésem van mintha nem is ember lenne nagyon fura , szerintem nagyon eltalálták. A jelenleg ismert mezőny alapján nyerne Bakuban. Azért még pár országtól várható pozitív meglepetés 🙂
Danny hallhatóan nem tud énekelni és a dala sem a legjobb, bár kétség kívül jobb, mint az In The Club. Részemről Lisa Miskovsky v. Loreen, bár utóbbitól a frász jön rám, énekelni viszont nagyon tud.
Az eddigi döntősök közül számomra egyértelműen Danny és Loreen a favorit, habár nagyon szeretném, ha Danny menne, Loreen-nak is ugyanúgy örülnék. 🙂 David Lindgren dala is nagyon jó (pláne, hogy Danny eredetileg ezzel indult volna…), csak az énekes baromi ellenszenves, fogalmam nincs miért. Jobban belegondolva nehezen tudnék választani…mondjuk a Mirakel-t élből kizárom, lehet Leksandban tudott diadalmaskodni, de a döntőben remélem nem fog…nem mellékesen a két még üres helyre várnám a Timoteij-t és a Youngblood-ot. Rettentő jó dal mind a kettő 🙂
„Danny hallhatóan nem tud énekelni…” hogy ő nem tud énekelni? Akkor inkább a Mirakeles szolis bácsikát kéne leszólni, ő tényleg NEM tud énekelni.És azért vegyük azt is figyelembe, hogy szinte végig táncolja az egész dalt. Még jó hogy nehezebb így énekelni, mint ha egyhelyben állna.
Idén nekem Danny Loreen és Molly a nagy kedvenc. Igazából akármelyikük nyerne örülnék,de ha Danny menne ki annak örülnék a legjobban :).
Annyi a különbség, hogy Ranelid bácsi meg sem próbált énekelni, míg Danny sikeresen gyilkolta az amúgy sem túl acélos dalát, különösen az elején, ahol még nem is táncikál annyira…
Jobb lesz Dannynak is ha nem ezzel a dallal képviseli Svédországot. Próbálkozzon jövőre mert ez az év Loreen-é. Amúgy tényleg az elején a legrosszabb ahol még nem is táncol de ott meg nyilván izgult. Igazából a „Shout it out”-ot ha Danny énekelné (és jól) akkor azt mondom van egy vetélytársa Loreennek de ez a David gyerek valahogy nem szimpi és ez nálam elrontja az egészet.
Toplistám a Melodifestivalen-ről: http://www.youtube.com/watch?v=OqwD18SK9bo&feature=plcp&context=C3ac0394UDOEgsToPDskJuKBoNLtjb5D7sllVt70lr :))