Tudósító: Szücs Zoltán
Forrás: oikotimes.com
Vannak olyan cikkek, melyek -éppen nyúlfarknyi terjedelmük, vagy csekély jelentőségük miatt- nem kerülnek ki az old.eschungary.hu címlapjára, holott sok rajongó kíváncsi lenne rájuk. Összeállításunkban ezekből válogattunk egy csokorra valót.
Ciprus dalt keres
A szigetország nemrég megválasztott düsseldorfi képviselőjét, Christos Mylordou-t eleinte negatív médiavisszhang és elégedetlen rajongók hada fogadta az Eurovíziós világban, a CyBC köztelevízió azonban ezt leszámítva is lelkesen keresi a fiatal énekes versenydalát. Ráadásul úgy tűnik, nem is igen próbálják megkönnyíteni az előadó dolgát, hiszen a beérkező pályaműveknek görög nyelvűnek kell lenniük, valamint előnyt élveznek a nemzeti kultúrát megjelenítő versenyszámok. Különböző fórumok szerint ezzel nagyot lehet bukni, de délen is tudják: kockázat nélkül nincs győzelem… Munkáikat december 31-ig adhatják le a szerzők.
Máltában nagy az érdeklődés
Egy újabb szigetország kerül terítékre: Málta, ahol minden évben az alacsony népességszám ellenére is más államokat megszégyenítő számban érkeznek be dalok. Ez idén sem történt másképp: a PBS állami televízió 141 dalt fogadott, ami még a tavalyinál is több, igaz, kevesebb, mint 2006 és 2008 között, amikor a beérkező pályaművek száma mindig átlépte a 200-as küszöböt. A nemzeti döntőt valószínűleg februárban rendezik meg.
Kovács Dalma ismét próbálkozik Romániában
A magyar származású énekesnő az eddigi kudarcok után sem adja fel régóta dédelgetett Eurovíziós álmait: idén a „Song for him” című daláért szurkolhatunk, melynek egy 13 résztvevős mezőnyben kell helytállni a szilveszteri döntőben.
Finn dalok az interneten
Skandináv rokonaink már kiválasztották azt a 15 dalt, ami ringbe szállhat a nemzeti döntőben. A pályaművek a http://areena.yle.fi/haku//uusimmat/hakusana/Euroviisut+2011 weboldalon meghallgathatók, sőt, már az elődöntők felosztása is ismeretes. A nagy döntőben csak a nézői szavazatok számítanak majd.
Nyolc produkció már a belga fináléra készülhet
Már közel tíz versenyző megkapta a 20000 eurónyi felajánlást – mint azt már közöltük is, ez szükséges a nemzeti döntőbe kerüléshez, ahol biztos helye van már többek között a közönségkedvenc Léa Clémentnek és Steve Lindennek is.
Szlovákia helyzete egyre bizonytalanabb
Északi szomszédaink az utóbbi két évben nagyon komolyan vették a dalversenyt, most azonban részben a rossz eredmények miatt visszalépni készülnek – annak ellenére is, hogy egy internetes szavazáson a voksolók csaknem 90%-a jó ötletnek tartotta a 2011-es részvételt. Az újabb távolmaradást a köztelevízió szóvivője nem erősítette meg ugyan, de valószínűnek tartja.
Anastasia Prikhodko sikeresen vette az első akadályt
Az ukrán elődöntők első fordulói már zajlanak, és a temérdek tehetséges, ám Eurovíziós-körökben ezidáig ismeretlen előadó mellett a hazánkban is közkedvelt Anastasia is az esélyesek között van. Az aranytorkú énekesnő új hangzásvilággal hódít, és tőle szokatlanul Action című dalát angolul adja elő majd. A tehetséges és gyönyörű díva
2009-ben Mamo című dalával a döntő 11. helyét kaparintotta meg, noha ez több rajongó lelkében is törést okozott, hiszen sokak szerint a legjobb három hely közül valamelyik őt illette volna.
Comments
3 hozzászólás a(z) “Eurovíziós rövidhírek” bejegyzéshez
A finn dalokból Jimi Constantine dala nagyon jó 😀
Nekem Romániából Claudia Pavel, Mihai Alexandru, Dalma, a Rallsa, és a Hotel FM dala tetszik a legjobban. Finneket még nem hallgattam, de biztos jók 😀 A svájciakról ugyan nem szól a cikk, de ott is vannak említésre méltó dalok, mint például Andrinának a Drop of drizzle c. dala, vagy Sarah Burgess Like Me c. száma is jó, de ugyan az érdekes zenei stílusú CH együttes Gib nid uf-ja sem rossz 😀 Szlovákia remélem nem lép vissza, mert ha nincsenek magyarok, akkor második hazámnak tekintem, és hát mi pedig… nagyon remélem, hogy indulunk; márcsak a Facebook-os petíció miatt is, miszerint: „Tóth Verát a 2011-es Eurovíziós Dalversenyre!” Kérlek titeket, hogy „lájkoljátok”, és gyűljön össze minél több kedvelője az oldalnak, hogy lássa a Magyar TV, és a Duna TV is, hogy mostmár TÉNYLEG akarunk xD
Szlovákia visszalépett!! 🙁
http://www.oikotimes.com/v2/index.php?file=articles&id=9322