Eurovision Forum Song Contest vol. 3

Tudósító: Kerékgyártó Péter
Forrás: efsong.wordpress.com

Kedves ESC Hungary olvasók, fórumtagok. Mint ez már szinte hagyománnyá vált, újra megrendezésre kerül az Eurovision Forum Song Contest, idén immáron harmadszorra. Az első versenyt 2008-ban rendezte a spanyol fórum, melyet az ESC Hungary Fórum nyert meg, emiatt 2009-ben mi rendeztük meg a versenyt. A második szériát megnyerő francia fórum különböző belső okok miatt elutasította a rendezés jogát, emiatt a spanyol fórummal egyeztetve úgy döntöttünk, hogy mivel az ESC Hungary fórum végzett a második helyen, így idén is mi rendezzük meg a versenyt.

A 2010-es versenynek öt résztvevője van:
Görögország
Magyarország
Olaszország
Spanyolország
Törökország
Mindegyik fórum két dallal fog nevezni, mely dalokat 2010. november 25-ig kell a versenyre benevezni, ezután kezdődik a nemzetközi döntő. Első lépésben azonban a magyar fórumnak is ki kell választania két dalt, melyre várjuk a nevezéseket!
A versenyre minden fórumtag két dalt nevezhet (youtube-link megadásával) november 15-ig egy eschun@index.hu e-mail címre küldött levélben!
A dalra vonatkozó kikötések:
nem lehet hosszabb, mint 4:30,
nem lehet az ESC-en résztvevő dal,
magyar, vagy Magyarországon született előadó által előadott dal kell legyen,
csak magyar nyelven énekelt dal lehet.
A beküldött dalok listáját a fórumon tesszük majd közzé 2010. november 16-án, melyekre minden regisztrált fórumtag szavazhat!
A verseny hivatalos honlapja: http://efsong.wordpress.com/
Várjuk a dalokat!

Comments

13 hozzászólás a(z) “Eurovision Forum Song Contest vol. 3” bejegyzéshez

  1. Máté avatar

    Én is nevezném a Sorskereket, de mivel nem fogom kétszer ugyanazt, ezért a Holdviolától a „Bánat utca” c. dalt, és Balogh Brigitől az „A szerelem fáj”-t 😀

  2. Serinon avatar
    Serinon

    Legyetek szívesek a Fórum EFSC topikjába is beírni, hogy miket neveztetek, nehogy egy dal többször is nevezésre kerüljön 🙂
    Köszi!

  3. István avatar

    Üdv.!
    Szeretném a köv. 2 dalt benevezni a versenyre :

    Unique – Hiszed vagy sem

    http://www.youtube.com/watch?v=8EvybRLdFSc

    Ágnes – Talán eltűnök hirtelen

    http://www.youtube.com/watch?v=WrbZHDuVP5U

  4. Mr.Eurovision avatar
    Mr.Eurovision

    Sziasztok!
    Ezeket a dalokat szeretném benevezni:

    Odett-Vesztőhely

    http://www.youtube.com/watch?v=P1kQv51sAbY

    Tóth Gabi-Elég volt

    http://www.youtube.com/watch?v=tX8L15Xkyo4

  5. Robek avatar
    Robek

    Sziasztok!
    Az én általam nevezett 2 dal az alábbi!
    CSézy

    http://www.youtube.com/watch?v=MNlfWtFDsBU

    Ádok Zoli

    http://www.youtube.com/watch?v=kcSGddw1Mac

  6. Zolecs avatar
    Zolecs

    Sziasztok!
    A Zanzibárt imádom,Caramelt nem de a dal jó 🙂

    Caramel-Lélekdonor:
    http://www.youtube.com/watch?v=HYCzzZF70Ys

    Zanzibar-Jönnek Újak
    http://www.youtube.com/watch?v=OQ6UPYNx78o

  7. Máté avatar

    OFF: http://www.youtube.com/user/CrashskysPlaceEntert#p/u/4/kH0Qtaw8FiE

    Itt jó néhány román dal meghallgatható 😀 Nekem Dalma tavalyi dala jobban bejött :S

  8. Balint005 avatar
    Balint005

    Én
    Ezt : http://www.youtube.com/watch?v=3Jv-BEPF18o&playnext=1&list=PL3446155D82A7DD01&index=11

    Varga Viktor lehet zöld az ég. Nagyon szeretem ezt a dalt. Annyira vidám a dallam.

    Illetve: http://www.youtube.com/watch?v=vHIyD3vC70U&feature=related

    Nem szeretem Zsédát De ez nagyon ott van 😀

    Sajnálom, hogy csak 2-őt lehet, mert lett volna még egy, mégpedig az X-faktorból a Mentorok dala, de neki már nem jutott hely. És örülök hogy a Lélekdonort már ajánlották nagyon szép szám.

  9. Zolitt avatar
    Zolitt

    Szóval:) Elég sokáig keresgéltem míg végül meglett az a kettő amit én is javasolni szeretnék!
    1. Együtt az ország—> ez azért jó szerintem, mert magát a dalt is jó hallgatni, és tele van nagyon jó énekesekkel (esc-ről ismertek is 🙂 )
    http://www.youtube.com/watch?v=GnvMFK0MM-E

    a 2. ezt is jónak találom.. csak… nem tudom megfelel-e!
    mert a fele angol…
    szóval: Ha Te tudnád amit én 🙂 🙂 🙂
    http://www.youtube.com/watch?v=e0wkokaybWA

    Ha nem jó keresek egy másik másodikat! 😛

  10. Zolitt avatar
    Zolitt

    tehát a második nem felel meg, ezért akkor az
    Összefogás dala marad 🙂
    http://www.youtube.com/watch?v=GnvMFK0MM-E

    és jön
    Baby Gabi- Fáj minden szó
    http://www.youtube.com/watch?v=VEL6SFn6tWU&feature
    (imádom! )

  11. lalos avatar
    lalos

    Sziasztok!

    Szekeres Adrien: Olyan mint te
    http://www.youtube.com/watch?v=-yxDmpcEV1k

    Barbee – Popsztár
    http://www.youtube.com/watch?v=gikxNRyw5S0

  12. Serinon avatar
    Serinon

    Kedves Lalos!

    Sajnos ma már nem tudunk új jelölteket fogadni, a fenti szövegben is szerepel, hogy tegnap (15-e) volt a határidő! Ettől függetlenül szavazhatsz a beérkezett dalokra, a listát megtalálod a fórumban!