Eurovízió 2011: Rajtol az ukrán válogató

Tudósító: Szücs Zoltán
Forrás: oikotimes.com, NTU, belgovision.com

Még csak ma kezdődött, de máris meglepetésekkel teli észak-keleti szomszédaink selejtezője. Az Eurovíziós-berkekben még ismeretlen tehetségek mellett visszatérő előadókból is bőven jutott az első napra.

Lehet őt szeretni vagy utálni, egy biztos: Verka Serduchka üde színfoltja az ukrán zenei életnek. 2007-ben már próbálkozott a dalfesztiválon, de úgy tűnik, a második helyezés nem volt kielégítő számára, hiszen ismét nevezett a kiválasztásra. Épp úgy, mint az aranytorkú kijevi énekesnő, Anastasia Prikhodko, aki tavaly Oroszországot képviselte, a Mamo című dallal, ami végül a 11. helyen landolt. Idén hazája színeiben szeretne kijutni a rangos eseményre, melyre minden esélye meg is van. Rajtuk kívül kiszivárgott még néhány olyan előadó neve is, akiket még nem láthattunk az Eurovízió színpadán. Ők Jamala, Alex Mathias, El Kravchuk, Eva Braun, Dmitri Kadnay és a Zaklopky együttes.

Az ukrán dalválasztás menetrendje
Augusztus 19-től 21-ig tart a procedúra első szakasza. Ekkor Kijevben mutatkozhatnak be a jelöltek, akik közül ötvenen menetelhetnek tovább a következő fordulóba, ami október és február között zajlik majd. Itt már a tervek szerint hallhatóak lesznek a dalok is, melyek közül a közönség bevonásával, telefonos és SMS-szavazással választják ki azokat, amelyek végül egy nemzeti döntőben csapnak össze. A győztes amellett, hogy hazáját képviselheti Németországban, húsz ukrán városban koncertezhet.

28 Comments

Nem bírom ezt a Verkát.Nagyon nem…Sosem tetszenek azok az előadók akik csak bohóckodnak a színpadon.Pl.2007-Izrael,vagy Dustin pulyka és barátai,akik most így kapásból eszembe jutottak.Jó nem azt mondom h véresen komolyan kell venni a versenyt,de én inkább az igényesebb dalokat díjazom.
De rajta kívül mehet bárki.

Van egy olyan érzésem hogy az Ukránok bíznak Verkában, mert az a második helyezés nem volt semmi XD

Hajrá Verka 🙂
Szerintem ő fog nyerni.

Most nagyon előre szaladok, de abból mekkora botrány lenne, ha kiküldenék és megnyerné az eurovíziós dalversenyt 😀

Ez attól is függ, hogy most milyen dallal jön. Mármint az biztos, hogy vicces lesz meg minden. de az kérdés, hogy lesz e olyan jó, mint a 2007-es produkciója, mert most felfog állni az a lehetőség, hogy azzal vessék össze. Vagy az is, hogy már csak azért is rá szavaz, mert 2007ben olyan jó volt, vagy mert olyan vicces 😀
Hát én nem állok az útjába, tőlem jöhet és akár nyerhet is. 🙂

Verka azért nyerhet (a nemzeti döntőn), mert nagy hírverést csinál. “lehet szeretni, lehet utálni” de úgyis sokat beszélnek róla…

Verka szerintem az esc-en már egy külön fogalommá nőtte ki magát, és Ő maga egy mérföldkő volt a delverseny történetében. Szerintem az ukránok nem komolytalankodják el, és Verkát beszavazzák az esc-re. Am csak egy kis logika… Németországban lesz, és Verkáról tudni, hogy előszeretettel énekel németül, vagy részben németül. Még egy nagyobb esély arra, hogy jó helyet érjen el. De ha lesz az övénél ütősebb szám, akkor azt mondom, hogy inkább az nyerjen 😀

Számomra Verka tökéletes, de ha lassú számmal mer indulni, akkor goodbye… Am. én maximálisan támogatom! HAJRÁ VERKA!!! 😀 (Remélem ő nyer, hiszek is benne!) Ez igaz, Verka Serduchka egy külön fogalom lett, és hozzáteszem én a vidám vicces dalokat szeretem és nem az ilyen depressziós sz@rokat már bocsánat, elrontja a napját az embernek, komolyan, sokaknak egyébként ezért is nem tetszik az ESC mert tiszta depi…
Kell egy kis vidámság, vagy szerelem, vagy szép hang vagy olyasmi számok, mint az idei belga, vagy a tavalyi norvég, vagy a 2008-as Charlotte, vagy 2007-ből verka, vagy 2006-ból Lordi, vagy Severine Ferre, vagy 2005-ből a NOX, feminnem (az idei szép volt, de szerintem 2 oka volt, amiért nem jutott tovább, 1. a nyelv, 2. a kicsit (szerintem) egyforma ritmus, és ez nem hatotta meg sem a Televoting-ot sem a zsűrit….
Amikor vidám dalt hall az ember sokkal jobban érzi magát, mint amikor szomorút… De azért persze kell is hang!
Nem azt mondom, hogy ne legyenek olyan számok, mint Ukrajna 2010 mert ennek van jelentősége, nem azt mondom, hogy ne legyen Is It True? féle szám, de ha nem muszáj, akkor hagy ne legyen már ilyen 2009-es szlovák, vagy esetleg olyan lassú szám, ami depis vagy rossz, tehát egy szó mint száz, a dalnak legyen értelme, szép legyen vagy különleges!!!

Én abszolút ellenzem ezt az újraindulós dolgot, nem fejteném ki még egyszer, miért. Szóval én az újaknak szurkolok, de Verka színesítené a mezőnyt, de elég szomorú lenne, ha nyerne. Zsűri nem tudom, hogy vevő lesz-e rá, de valahogy kétlem, hogy az ukránok őt választanák. Anastasia az egyik kedvenc énekesnőm! Aki ismeri az ízlésem, az tudja, hogy egy erőteljes és mélyebb női hanggal (mint például Alyosháé is) le lehet venni a lábamról. Nem is kell mondanom, hogy Anastasia és Alyosha egyikei a kedvenc énekesnőimnek, még akkor is, ha nem csak Eurovíziós nevekben gondolkozunk. Az elveim tiltják, hogy egy olyan előadónak szurkoljak, aki már indult, de a szívem mélyén nagyon-nagyon reménykedek Anastasia újraindításában! Végül a kedvenc dalom a művésznőtől:
http://www.youtube.com/watch?v=MRtOuEeeRrA

(Nagyon ott van ez a szám! A világ legjobb női hangja, vonzó külsővel, jó stílussal, és egy páratlanul jó dallal!)

Ja, és ez csak az első nap volt! Ki jöhet még? Ruslana? Ani Lorak? Mindegy, Anastasiánál és Alyoshánál úgyse találnak jobbat!!

Azért szeretem ám Verkát is… Ez az Essen nagyon muris 🙂
Mint minden dala! Jó előadó! Nem lenne rossz viszontlátni, csak 1.) tiltják az elveim, 2.) akkor nem mehetne szegény Anastasia…

Verka Serduchka elég híres a saját hazájában, eléggé eurovíziós jelleme van az egésznek, amit csinál :), nekem pedig ő a kedvenc előadóm!!! 😀 Lady GaGa után :). Szerintem ugyan az lesz, mint idén a Feminnem, egyik dalt sem hallgattam meg, de láttam, hogy ők ott vannak, 4.ként jutnak tovább az elődöntőből és a döntőben érdekes módon nyernek :D. Remélem ugyan ez lesz Verka-val is, nem szeretném, hogy nyerjen az ESC-en, ha kikerül, mert lehet, hogy jövőre a magyarok fognak nyerni, és ezt erőteljesen befolyásolja majd a politika, zene, zsűri, ízlés, hozzáállás, és remélem Verka ott lesz a TOP 5-ben, gyors dallal és vidám dallal, illetve a magyar előadó is egy szép lassú, különleges szövegű dallal fog nyerni vagy egy gyors, pörgős, (picit németes :)) jellegű ritmusos szövegű és szép hangú énekessel. 😀
Mostantól van egy jeligém “Вєрка Сердючка” gyerünk!!! 😀 VERKA! VERKA! VERKA!

Zoli, de mik az elveid? 😀 Az amikor azok a férfiak és nők vonulgatnak általában Júliusban az utcákon, akiket megdobálnak és amiatt nem engednék Verka-t vagy, mert már volt egyszer ESC-en és érvényesülnie kell más előadónak, vagy azért mert nem ESCre való Verka?! 🙂

“Mert már volt egyszer ESC-en és érvényesülnie kell más előadónak” – ez az elv! De úgy döntöttem, hogy ezentúl csak magyar előadóknál veszem figyelmembe! Más ország azt csinál, amit akar! Csak ne Sakis Rouvas legyen a visszatérő! Verka és Anastasia kiváló művészek, mindkettejük egy egyéniség, szóval hajrá! De – elvhű emberként – a magyar előadóknál ezt tovább is fenntartom! Mert:
1.) Másnak is kell a lehetőség, és ők már kaptak egyszer esélyt a bizonyításra,
2.) Nagyon jó előadók vannak hazánkban, ne keltsük annak látszatát, hogy Magyarországon csak Rúzsa Magdi létezik…

Balázs, tudtommal Verka nem meleg, szóval ha ez ellen lennének elveim (nincsenek), őt azok nem érintenék.

Én szeretem, ha visszatérnek az előadók. Főleg ha előzőleg jó helyezést érnek el, mert az jelzi azt, hogy az adott ország igenis próbál nyerni, és nem hülyéskedi el. Meg szeretek minden évben látni néhány ismerős arcot 😀

Bálinttal teljes mértékben egyetértek! 😀
Zoli, akkor Verka Serduchka mi ha nem “homi”? Nem Nő, de nem férfi, akkor Transzvesztita?, ha igen akkor az az egyik ága asszem annak, hogy vki. homi… De mind1, ez engem nem zavar és nem is akarok ebből vitát, de szerintem az. 😀

Miért, Pethő Zsolt akkor most meleg? Mert ő is elég hitelesen alakította Margitot a L’art pour l’art-ban… Szerintem ez művészet. Verka megformálója lehet, hogy tisztes családapa, aki a színpadra lépve egy teljesen új világba kerül, és ezt is mutatja meg. Azért, mert valaki eltér az átlagtól, nem biztos, hogy homoszexuális. De ha az is, elég szánalmasak lennénk, ha ezért nem értékelnénk, amit csinál. Deen-nél ez lehet zavaró tényező, mert ő közönségesen riszálta magát semmi eredetiséget nem mutatva, az ő produkciója valóban egy kicsit zavaró volt. Mindegy, én nem jelenteném ki, hogy Verka alakítója meleg, még ha a Kiss please-t megnézem, akkor sem. De ezen tényleg felesleges vitázni.

Szerintem sem szabadna csak azért nem értékelni egy jó előadást, mert kicsit eltér az átlagtól. Mondjuk Verka esetében a 2007-es második helyezés nem erre utal.
Én úgy tudom, hogy Verka nem “homi”. Mintha mesélt volna Gundi valamit 2007-ben. Hogy valami osztálytársának igérte meg még iskolás korában vagy valami ilyesmi. Nah mindegy.

Igen, jól emlékszel, “Az általános iskolában megígérte az egyik osztálytársának, Anya Szergyuknak, hogy egyszer ismertté teszi a nevét. Ebből a névből némileg átalakítva származik a Szergyucska név. A „szerducska” szó egyébként oroszul „állandóan sértődöttet” jelent.”
Na már most, ezzel senki nem állít semmit, DE! Verka Serduchka Nőnek öltözik, Férfi létére, pontosan úgy akar viselkedni, mint egy Nő, Mellei vannak… A legtöbb videója tele van csillogással (tanultuk Viselkedés órán, hogy aki sok ékszert hord az lehet homoszexuális hajlamú is.), Festi magát, körmöt növeszt, manikűrözik, mit tom én… Olyan dolgokat támogat, amit mondjuk más nem tenne sztem. egyedül, pletykás, az anjával él, nincs felesége, de nincs férje sem, transzvesztita… sztem. is mindegy!

Comments are closed.