Napi Eurovízió: Izland 2010

Tudósító: Szücs Zoltán
Forrás: eurovision.tv

Bizonyára mindenki emlékszik a tavalyi izlandi sikerprodukcióra: a második helyezett Yohannára, és háttérénekeseire. Azt azonban kevesen tudják, hogy a vokalisták egyike Hera Björk, az ország ezévi képviselője volt, aki most előlép, és mint főelőadó versenyzik Je Ne
Sais Quoi című dalával.

Hera híre mindenkihez eljutott 1999-2000 telén, amikor a Stutt í Spunann című, népszerű televíziós műsort vezette másodmagával. Ezután meghatározó személyisége lett temérdek másik show-nak, így lett belőle igazán nagy médiasztár – természetesen nem a szó negatív értelmében, hiszen a közfigyelmet rendkívüli hangterjedelmével vívta ki magának, és azzal, hogy minden műfajban tisztán és meggyőzően képes énekelni. 2004-ben megjelentette “Medulla” néven első nagylemezét, mely “a capella” műfajban készült, vagyis csak a vokális adottságokra fókuszálva, mindennemű instrumentális kísérlet elhagyásával. Hamarosan megjelenik az énekesnő harmadik albuma is.

Nem csak Hera Björk, hanem társszerzője, Örlygur Smári sem először hall az Eurovízióról – Örlygur volt az egyik készítője a “This is my life” című, 2008-ban döntőbe jutó számnak is.

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=w6dpooV4tlQ[/youtube]Miről szól a dal?
Az első elődöntőt lezáró, szerelmi témájú számban francia és angol sorokat egyaránt találhatunk. Nem tudom mi az, de tudom, hogy benned megvan – szól a refrén. Hera arról is énekel, hogy már túltette magát a bánaton, és most boldogan nézi a kék eget, és a kedvese szemében vissza-vissza csillanó napsugarat.

14 Comments

Nos ez a szám se a legjobbak közt van.Középmezőny ez is.
Hamár ez az uccsó szám az 1.elődöntőből akkor leírom h szerintem mi lesz a sorrend./NEM az én sorrendem tehát/

17.Bosznia Hercegovina
16.Macedónia
15:Oroszország
14:Észtország
13:BELGIUM
12:PORTUGÁLIA
11:Málta
—————
10:FEHÉROROSZORSZÁG
9:FINNORSZÁG
8:MOLDOVA
7:LETTORSZÁG
6.LENGYELORSZÁG
5:Izland
4:Szerbia
3:GÖRÖGORSZÁG
2:ALBÁNIA
1:SZLOVÁKIA

Améket csupa nagybetűvel írtam ők az én továbbjutóim.
szerintem valami ilyesmi lesz az 1.elődöntő vége.
Ha valakinek nem tetszik nyugodtan szóljon,mert idén fogadni is szeretnék és minden vélemény jól jön 🙂

Ez az első elődöntő megint elég gyengére sikerült! A 17 közül nekem 6 dalom van, amit továbbjuttatnék, a többi meg olyan talán eset.
Nálam a 10 továbbjutó:
1. Szlovákia
2. Moldova
3. Görögország
4. Albánia
5. Lengyelország
6. Izland
7. Macedónia
8. Észtország
9. Lettország
10. Fehéroroszország
A többiek:
11. Szerbia
12. Málta
13. Portugália
14. Finnország
15. Bosnia – Hercegovina
16. Belgium
17. Oroszország
Érdekes, hogy senki sem kedveli pl. az észt dalt, nekem tetszik a különlegessége miatt, meg nem szokványos!
Holnap már második elődöntőt kezdünk! Éljen! 😀

Nos én is megírom az én listámat, de sajnos van olyan amit én bejuttatnék, de nem fog bejutni és fordítva XD .

1. ALBÁNIA 🙂
2. Szerbia
3. Fehéroroszország
4. Moldova
5. Málta
6. Oroszország
7. Lengyelország
8. Lettország
9. Izland
10.Finnország

————

11. Belgium
12. Szlovákia
13. VJK Macedónia
14. Görögorsszág
15. Észtország
16. Portugália
17. Bosznia Herczegovina

Elárulom titokon, hogy Izland fogja megnyerni idén az ESC-et! Tutti az informátorom!!! Tavaly is megsúgta, és már jó párszor! Már lehet is fogadni! 🙂

Az én informátorom mást mondott – de nem árulom el ki az idei nyertes. 🙂 Feltettem rá egy nagy összeget, ha nyerek, mindenki a vendégem egy 2011-es belépőre 😀

Az én sorrendem (első elődöntő)

17. Portugália
16. Bosnia Hercegovina
15. Oroszország
14. F.Y.R. Macedonia
13. Észtország
12. Málta
11. Szerbia
____________

10. Belgium
9. Lengyelország
8. Fehéroroszország
7. Görögország
6. Finnország
5. Moldova
4. Izland
3. Lettország
2. Albánia
1. Szlovákia

Bár a 10. helyre Szerbiát, Máltát és Észtországot is betenném, de mégis Belgium mert ők rég voltak döntőben már. Rendesen sajnálom őket 🙁

Robek! Bár Izlandnak is kijárna végre egy győzelem, remélem, hogy nem lesz igazatok. Egyrészt Izlandnak tavaly kellett volna győznie (például), nem idén egy tucatdallal. Nem rossz, de a svédek naponta 20 ilyet írnak szerzőnként. Másrészt egy moszkvai és egy osloi ESC-nél már csak egy reykjavikin lenne drágább csápolni…

Az én sorrendem az 1. elődöntőből:

1. Oroszország
2. Fehéroroszország
3. Izland
4. VJK Macedónia
5. Finnország
6. Portugália
7. Málta
8. Szlovákia
9. Görögország
10. Lettország
——————–
11. Albánia
12. Észtország
13. Moldova (ha tisztán énekelne a csaj, sokkal jobb lenne)
14. Szerbia
15. Belgium
16. Bosznia-Hercegovina
17. Lengyelország

Comments are closed.