[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=bYQZWctfBBg[/youtube]Tudósító: Klész Imre
Forrás: eurovision.tv
Videón: csak a műsorajánlót nem törölteti a Youtube-ról az SVT (szerzői jogok védelme miatt)
Ma este Svédország elkezdte a Melodifestivalen 2010 nevű nemzeti döntőjének selejtezőit, ahol 8 versenyző közül ketten jutottak be a március 13-is stockholmi nagydöntőbe. Ma este Salem Al Fakir és Ola mellé szegődött a szerencse, Jessica Andersson, aki a 2003-as nemzeti döntő győztes együttesének, a Fame-nek volt tagja, 4 hét múlva újra próbálkozhat a döntőbe jutással, ő ugyanis vígaszágra került. Ola, a továbbjutók egyike már szerepelt Melodifestivalenen a „Love in stereo” című dallal, 2008-ban. Az est házigazdája a bájos Christine Meltzer mellett a kétszeres Melodifestivalen versenyző Måns Zelmerlöw és a hollywood-i akcióhős Dolph Lundgren volt, és még találkozhatunk velük hétvégenként egészen a döntőig.
Továbbjutók:
Ola – Unstoppable
Salem Al Fakir – Keep On Walking
Vígaszágra kerülta:
Jessica Andersson – I Did It For Love
Pain of Salvation – Road salt
A műsort szervező SVT kitakarítja az összes videót, amit talál a Youtube-on, más népszerű videómegosztókon egyelőre nem lehet találni videókat. A 2010.02.07. 00:31-es állás szerint ezek a dalok érhetőek el az első fordulóból:
Jenny Silver – A Place To Stay http://www.youtube.com/watch?v=bkRTV8CknGc
Linda Pritchard – You’re Making Me Hot Hot Hot http://www.youtube.com/watch?v=q4SfdebCmWw
Videót kérünk 🙂
Itt van Dalma dala, most hozták nyílvánosságra
http://www2.tvr.ro/eurovision/
Én a Melodifestivalen-t néztem tegnap este, hát egy kicsit csalódott voltam a dalok miatt, dehát ez még csak az első elődöntő volt. Én Linda Pritchard-ot a 2. esélybe simán bejutattam volna, nem pedig, a Pain of Salvation-t. Ezek helyett még Jenny Silver is sokkal jobb volt, bár először nem tudtam Jenny mit keres it.
Jessica-nak pedig egyenesen a döntőbe kellett volna jutnia, Ola helyett. 😀
Mindenesetre HAJRÁ SVÉDORSZÁG! HAJRÁ DÁNIA!
http://www.youtube.com/watch?v=AJu632FT89Y
Jessica andersson
http://www.youtube.com/watch?v=AJu632FT89Y
Ola
http://www.youtube.com/watch?v=LWajkEnjFq8&feature=related
ÓÓÓ ez a zongora…:) Na ezért jutott ő döntőbe
Azt mondom, hogy mindegy, milyen dalok lesznek, de legalább olyan modern, mai dal nyerjen, mint Ola Unstoppable-je, és akkor tanul Európa a mai zenéből. Mert lehet h összezavaródtak mert kicsit mulatósos Rybak…
Amúgy itt egy frissebb link, amit egyelőre nem töröltek:
http://www.youtube.com/watch?v=2luIPAS1n5U
A másik tovajutó
http://www.youtube.com/watch?v=IyewKFsAhOY&feature=channel
am ez utóbbi salem is jó, de olyan nyomin néz ki az énekes h visszataszító, de a dal annyira megérint, hogy nagyon 🙂
És ahogy ígérte a svéd köztévé, copyright-ban levédte és törölte az összes youtube videót…pedig úúúúgy hallgatnám ezeket a számokat. Várom a szombatot…és remélem az is lesz ilyen erős elődöntő…:)
Ben mi bajod volt a dalokkal. Ez egy k erős elődöntü volt
Nekem Linda Pritchard dala nagyon tetszik.
tozu; Nem értem mi bajod Salem kinézetével.
Szerintem épp az benne a különleges hogy nem egy random alak. Ha jobban megismernéd, te is ugy gondolnád hogy igazán szimpatikus, ugy külsöre, mint személyiségre… Arról ne is beszéljünk hogy zeneileg micsoda tehetség. A dal teljesen saját szerzeménye úgy a szöveg mint a zene…
ûdv.