Tudósító: Szücs Zoltán
Forrás: esctoday.com
A finn köztelevízió, a YLE elsők között jelentette be részvételi szándékát, és vele a dalválasztási metódusuk megváltoztatását a 2010-es, oslói Eurovízióra. Merete Manninen, producer elmondta: „itt az idő, hogy négy év után megváltozzon a finn nemzeti döntő” – ami ugyan sikeres volt, hisz amellett, hogy megtörte a ’90-es évek rossz sorozatát, zsinórban négyszer jutottak tovább az itt jelölt előadók, sőt, 2006-ban a Lordi nyerni is tudott.
A változások részleteiről június végén, a Midsummer fesztivál ideje alatt kapunk tájékoztatást, de annyi már most kiderült, hogy valószínűleg zeneszerzőknek lesz kiírva egy nyílt pályázat, ahová beadhatják a versenyre szánt dalokat. A győztes szám előadója valószínűleg egy YLE által meghívott előadó lesz.
Comments
4 hozzászólás a(z) “Finnország új kiválasztási eljárással készül a 2010-es versenyre” bejegyzéshez
Hát azért nem semmi! Hogy a frászba tudott nyerni a Lordi? Próbáltam végignézni, de nem ment. Még ha nem hörögnének annyira, talán hallani is lehetne a dallamot. 😀 Amúgy 2006-ban ki nyerte a Barbara Dex díjat?… 😀
http://www.eurovisionhouse.nl/bdaward.php
Nekem tetszik ez a kiválasztási mód, így legalább egy normális dal lenne, ami biztos nem magyar zeneszerző munkája lenne az tuti. Az előadót meg az MTV is felkérhetné. pl.: Zséda, Rúzsa Magdi
Az lehetetlen, hogy nem a Lordi nyerte a díjat! 😛