Az esctoday.com jóslata a második elődöntő továbbjutóira

bigpoll09logoTudósító: Klész Imre
Forrás: esctoday.com

Az esctoday.com idén is megrendezte Big Poll című szavazását. A több mint 110000 jós, vagyis a regisztrált felhasználó az utolsó pillanatig megváltoztathatták a sorrendet, ma délután 5-kor zárták le a módosítási lehetőségeket. A hajrában ezúttal Görögország kapta a legtöbb szavazatot. Kedden tökéletesen tippelték meg a 9 továbbjutót (ez volt az első Big Poll, ahol tökéletes tippek születtek), illetve 10. versenyzőként a tipp szerint Izraelt küldte döntőbe a zsűri. Hogy tényleg Izrael volt a zsűri kedvence, ez csak szombaton, valamikor a döntő befejezése után fog kiderülni. Nos lássuk, ezútal mennyire sikerül pontosan jósolni! Vajon 10-ből 10 lesz újra?

Íme, az esctoday.com Big Poll szavazásának végeredménye:

1. Norvégia
2. Görögország
3. Azerbajdzsán
4. Észtország
5. Ukrajna
6. Dánia
7. Albánia
8. Litvánia
9. Lengyelország
10. Moldova

Zsűri: Ciprus
Egyébként a szavazáson a következő legmagasabb pontszámot Hollandia kapta, mint másik esélyes a zsűri szavazataira.

Comments

20 hozzászólás a(z) “Az esctoday.com jóslata a második elődöntő továbbjutóira” bejegyzéshez

  1. Gabesz avatar
    Gabesz

    Ha mi nem is jutunk be az 100% hogy ez nem lesz 10/10

  2. Gabesz avatar
    Gabesz

    de persze bejutunk:)

  3. Patrik avatar
    Patrik

    igen befogunk jutni! 🙂 Olyan meglepetést fogunk okozni Európának mint Lordi annó. 🙂

  4. hben92 avatar
    hben92

    Ciprus szerintem nem elég a zsűrinek. Szerintem ők Szlovákiát nyomatják be vagy Lengyelországot, ha rászorul Lengyelország.

  5. bazsa avatar
    bazsa

    ááá remélem neem lesz igazuk…én úgy érzem ez semmi képpen nem lehet 10/10. Mondjuk ez most egy kicsit szívenszúrt, hogy az első elődöntő totál ugyanaz lett…itt meg nem is szereplünk! Abban bízom hogy ebböl a 110000-ből 100000 még akkor töltötte ki amikor még nem láthatták Magyarország színpadi showját. Higgyünk benne! Európa szavazz ránk, és ne Sakisra!!!

  6. bindzso avatar
    bindzso

    Én nem nagyon hiszek ebben, 2007-ben máltát(vertigo) jósolták elsőnek az elődöntőben, aztán be se jutott!
    Hajrá Zoli!

  7. Ádám avatar
    Ádám

    Méghogy a lengyel bejut?
    Ha a lengyel bejut mi is!
    Hajrá magyarok!

  8. Zolecs avatar
    Zolecs

    Dánia és Lengyelo. kapásból kiesik.
    helyette bejön a szerb meg talán a Horvát.Én se örülök neki de ez lesz sztem.
    MOLDOVÁVAL meg KI TUDNÁNAK KERGETNI A VILÁGBÓL!!!

  9. Devonka avatar
    Devonka

    Tök mind1 mi kit szeretnénk.A háttérben úgyis politika áll.Így nem is ér semmit ez a verseny már.:(((

  10. csaba89 avatar
    csaba89

    Esztorszag,Dania es Litvania helyett inkabb Magyarorszagot,Horvatorszagot es Szerbiat latnam a dontoben…sszeritnem ez a 3 tovabb fog jutni(Magyaro.Horvato. Szerbia)

  11. csaba89 avatar
    csaba89

    Szerintem nem igazsgos,hogy a gorogoket Sakis kepviseli….Sakisot az egesz vilag ismeri es ugytudom,hogy hires enekes nem mehet euroviziora,vagy rosszul tudom?

  12. manex avatar
    manex

    2007-ben Dj Bobot várta mindenki végső győztesnek, erre a döntőbe se került be… Nem szabad ilyeneknek hinni! Remélem nem lesz igazuk!

  13. manex avatar
    manex

    Csaba, és az Alcazar fair lett volna a svédektől? Vagy tavaly a németektől a No Angels? V. idén Patricia Kaas? A Hadise-s dalban pedig van olyan rész, amely a Helena Paparazio győztes számára emlékeztet… Meg 2007-ben Dj Bobo se mehetett volna… Vagy Marija Serifovic, aki szintén nem saját szerzeménnyel ment, hanem lopott dal, azaz népdallal, ami ráadásul albán volt…

  14. csaba89 avatar
    csaba89

    Az Alcazar se lett volna fair,se a No Angels….na se a Dj Bobo…..Sakissal nagyon el vannak keveredve,de szerintem nem fog nyerni….ma Moldova tetszett a legjobban

  15. manex avatar
    manex

    Itt is… Lengyelo. kivételével mindet eltalálták… Helyette Horváto. lett… Nem tudom mely idióták szavaztak arra a ganéra. Szerb is, magyar is jobb volt sokkal…

  16. tilla77 avatar
    tilla77

    A szavazás után elgondolkodtató, hogy az előzetes szavazás hogy élhet így…gyakorlatilag az első és második elődöntő jóslata 99%os…kezdem azt érezni, hogy ami itt látható eredmény az lesz a végeredmény. De így elveszíti értelmét az egész. Pedig a horvát dalnak, a moldávnak semmi keresnivalója…na nem húzom magam tovább..

  17. Zolecs avatar
    Zolecs

    Akárkit küldenénk ki,sose fogunk bekerülni döntőbe!
    felesleges az egész.

  18. Serinon avatar
    Serinon

    Zolecs!!! 2005 és 2007 döntő megvolt….ez nem azt jelenti, hogy örökre el kell bújnunk.

  19. M.sanya avatar
    M.sanya

    A legjobban a magyar mellett a szlovénokat sajnálom. Múlt évben küldenek egy szép nőt egy szupi dallal (Rebeka Dremelej – Vrag naj vzame), idén egy szép vonós-négyes dalt, és a döntőbe jutás sehol. Kíváncsi vagyok ki szavaznak…

  20. Zolecs avatar
    Zolecs

    Azóta talán megváltozott valami.Nem értem hogy a Zolinál sokkal rosszabb dalok (itt főleg litvániára gondolok ahol a látvány egyenlő volt a nullával és sztem Zoli előadása sokkal jobb volt,de mondhatnám Horvátországot,vagy moldovát is.)
    hogy juthattak tovább.Mindegy is most már kár rágódni ezen.
    Majd talán jövőre.(ha megyünk)