Szekeres Adrien (NF 2008) akusztikus zenei koncertje az MTV-n

Tudósító: Klész Imre
Forrás: mtv.hu

A Magyar Televízió MTV Hangerő című könnyűzenei sorozatában egy kis klubban, akusztikus, vagyis külön erősítést igénybe nem vevő hangszerek kíséretében adják elő dalaikat a magyar sztárok.

A november 6-i műsorban a 2008-as Eurovízió magyar nemzeti döntőjében éles küzdelemben második helyett megszerzett Szekeres Adrien fogja nagy slágereit énekelni, köztük az Eurovízióra szánt dalát is, melynek címe Piszkos tánc.
Az egri születésű énekesnő számai elsősorban lírikus hangvételűek, és ezeket közönsége mindig örömmel hallgatja. Dalainak zenéjét elsősorban férje, Kiss Gábor szerzi, szöveget azonban többen is írnak neki, sőt, ő maga is szívesen ragad tollat. A mai műsorban a szép, érzelmes slágerek mellett egy-két pörgős szám is helyet kap.
A műsor interneten is követhető az MTV honlapján keresztül.
Kezdés: 23:30, Csütörtök (november 6.), m1
Az MTV Hangerő korábbi adásait megnézheti ITT!