Naptár

2008. november
h K s c p s v
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930

Kategóriák

Recent Posts

Legutóbbi hozzászólások

Fórumlista

ESC 2009: Szlovákia nemzeti döntője március 8-án lesz

Tudósító: Klész Imre
Forrás: oikotimes.com – STV

A szlovák nemzeti közszolgálati televízió (STV) bejelentette, hogy fővárosukban, Pozsonyban lesz megtartva több éves szünet után, 2009. március 8-án az újabb nemzeti döntő. A programigazgató elárulta, hogy az érdeklődés függvényében több elődöntőt terveznek. Nyitott a jelentkezés, vagyis bárki küldhet be dalokat január 20-ig a televíziónak. Ha lesznek elődöntők, azokat a regionális stúdiókban, Kassán és Besztercebányán fogják megtartani. A show 100000 euróba kerül, ennek győztesét hivatásos zsűri és televoting fog közösen meghatározni.

A programigazgató elmondta azt is, hogy helyi művészek nyomásának hatására döntöttek úgy, hogy újra elindulnak a versenyen. Ez lesz az ötödik alkalom az Eurovízió történelmében, hogy Szlovákia versenyzőt küld. 1993-ban az Elán együttes a Ljubljanai előválogatón kiesett, utána következett sorrendben Tublatanka (1994), Marcel Palonder (1996) és Katerina Hasprova (1998).

Felhívás a versenyre szlovákul

Hozzászólások lezárva.