Tudósító: Klész Imre
Forrás: MTVA
Internetes közvetítés 20:25-től: http://adal2015.hu/index.php?action=recordView&type=places&id=1050177
A MédiaKlikk oldalon a linkre kattintás után az ÉLŐ menüpontból kiválasztani a tévécsatornát: http://www.mediaklikk.hu/m1/ vagy http://www.mediaklikk.hu/dunaworld/
Folytatódik Magyarország felkészülése a 2015-ös Eurovíziós Dalfesztiválra. A mai este folyamán újabb 10 dal fog megmérkőzni a középdöntőbe jutásért. A szabályok változatlanok: A közönség pontjaival kiegészült zsűris pontokkal 5 dal jut tovább, a fennmaradó 5 dal közül pedig egyet megmenthet a közönség. Így újabb 6 dallal fog bővülni a középdöntősök listája.
Szavazni SMS-ben lehet az adás során megadott telefonszámon kétféleképpen: először a dalok előadása közben pontszámot lehet adni a dalokra 1-10-ig (a műsorban szereplő zsűritagokhoz hasonlóan). Az így beérkezett pontszámokat átlagolják, és ez az eredmény lesz a közönség pontszáma. Ezzel a közönség 20%-ban szól bele a zsűri munkájába, és abba is, hogy melyik produkciók jussanak be a középdöntők egyikébe. A pontszámok összegzése és az összes produkció elhangzása után lehetőség lesz egy másik fajta szavazásra is: a mai mezőny fele már bejutott a középdöntőkbe, de a másik feléből egyet kiválaszthat a közönség, akit tovább küld a többiekkel a következő fordulóba. Itt már a versenyző rajtszámát kell elküldeni ugyanarra a telefonszámra. Az SMS küldés alapdíjas. Akinek Android vagy iOS rendszert futtató telefonja van, azok letölthetik A Dal alkalmazást, ami jelentősen megkönnyíti és egyszerűsíti az SMS szavazatok küldését.
Ha már mindenki megtanulta a szabályokat, lássuk az est fellépőit:
Dér Heni – Ébresztő
Oláh Gergő – A tükör előtt
Leander Rising – Lőjetek fel
Pankastic! – Kicsi a világ, de nagy világ
Szécsi Saci & Böbe – Our Time
Szabó Ádám – Give Me Your Love
Éliás Gyula Jr. feat. Fourtissimo – Run To You
New Level Empire – Homelight
ÍV – Fire
Chances – The Night
A műsor után ismét lesz Dal+ az m2-n.
A szavazási szünetben az extra produkció ismét egy nagyzenekaros feldolgozás lesz, a Wellhello Rakpart című slágere fogja szórakoztatni a közönséget.
Úgy érzem kevesebb probléma lesz ma a hamis énekkel
Várom a Dal története első 4 pontját, természetesen Pierottól.
Nem is lenne rossz taktika. 4-5 pont különbség két zsűri tag között, majdnem olyan mintha eggyel kevesebben zsűriznének.
Pl: 5,9,8,9=31 vagy 8,9,8,9=35
Látható, hogy valójában az irányítás kinek a kezében van!
Az már megvolt a múlt héten: Szakács Gergőnek Pierrot 4 pontot adott.
Sőt, a 2012-es Dalban Dancs Annamari Filiptől és Csiszártól is 3-at is kapott.
Már megvolt a 4es?! Ráadásul pont az Ősz utcára! Vicc!
Egyes zsűri tagok nem értik a Dal lényegét. Nem azért van a műsor, hogy piszkáljuk a dalokat. A Dal azért van, hogy megtaláljuk azt az egyet. Közben minél több zenészt rávegyünk arra, hogy próbálkozzon jövőre, adja be a dalát, induljon.
Ez a műsor egy ünnep, nem pedig a zsűrinek az okoskodása. Végül is 300 dalból maguk választották ki ezt a 30at.
Ha már talán valakit lehet piszkálni, az maga a zsűri.
Egyébként köszönöm a helyesbítést! Akkor most meghallgatom Dancs Annamarit.
Annyit azért hozzátennék, hogy szerintem.
Az én hatosom: Leander, ÍV, Szécsi lányok, Szabó Ádám, NLE, Éliás Gyula. De lelkiekben készülök, hogy a zsűri felrúg mindent.
A Leandernek muszáj döntőbe kerülniük.. Azt se bánnám ha ők mennének és olyan sikert aratnának mint anno a Lordi 🙂 😀
Azért a Leander Rising nagyon messze van még a Lorditól. (szerencsére)
Ha az elmúlt évek tendenciáit nézem, akkor ma a Leander tuti továbbjut, ha a zsűri nem is de a nézők tovább viszik, hiszen SMS-ben mindig jók a zenekarok..
Múltkor a zsűri nagyon lehúza az X-faktorosokat pedig abszolut nem voltak rosszak, így sztem ma Gergő és Ádám is inkább kritikát és kevés pontot kap majd..
Ha a Szécsi lányok jol teljesítenek akkor a zsűri tovább viszi őket, tavaly is imádták a dalukat..
Sztem az NLE is biztos továbbjutó, a többi helyért nagy harc lesz.
Én a Szécsi lányoknak drukkolok ma az tuti!
Én ebből a tízből csak Oláh Gergő és a Leander Rising dalát hallottam, szóval nagyon kiváncsi vagyok már a többire.
Alig várom a ma estét.:)
Én ÍV-nek és a Chances-nek fogok drukkolni ezen az estén. Remélem jók lesznek.
Chances – The Night
https://www.youtube.com/watch?v=PRJ4BKiy6s0
Nekik, Ívnek, a Szécsi ikreknek és a Leander Rising-nak drukkolok ma este 🙂
A múlt héten annyira csalódott lettem, hogy már igazából mindegy is, mi fog történni.
A mai hat továbbjutóm a stúdióverziók alapján Dér Heni, Leander Rising, Szécsi Saci és Szécsi Böbe, New Level Empire, Ív és Chanches.
Szóval a múlt hétből kiindulva ma Éliás Gyula, Oláh Gergő, Szabó Ádám és a Pankastic tuti továbbjutó lesz.
Szerintem a zsűri tuti továbbjutói akármit is csinálnak a színpadon: Pankastic, Leander, NLE, OláhG. A másik két helyért mehet az élethalálharc.
Oláh szerintem nem.
A sorrendem a mai estére (elég gyenge mezőnyt sikerült összehozniuk):
10.Oláh Gergő
Szerintem senkit nem lep meg, hiszen ahogy elnézem mindenhol utolsó helyen áll. Konkrétan nem is értem hogy tudták beválogatni. Ez egy jókora semmi, semmivel fűszerezve. Gergő pedig a legirritálóbb a Dal résztvevői közül számomra.
Esély a kijutásra: 0% De ha mégis:Elődöntőben maradna
09.Éliás Gyula
Talán az esélytelen közül is a legesélytelenebb. A múltkori dala sokkal jobb volt, ez meg olyan futottak még..
Továbbá azt se gondolom hogy olyan karizmatikus lenne Gyula, hogy elvigye a hátán a dalt.
Esély a kijutásra 0% De ha mégis:Elődöntőben maradna
08.Pankastic!
Kár ilyennel próbálkozni.A portugálok is minden évben próbálják ránk erőltetni a kultúrájukat, mégse
végzik sehol se. Magyar füllel kellemesebb lehet hallgatni, külföldivel viszont ebben nem vagyok biztos.
Esély a kijutásra: 0% De ha mégis:Elődöntőben maradna
07.Szabó Ádám
Semmi extra, 3 percen keresztül ugyanaz, a dalszöveget sem mondanám változatosnak.Nyomokban Adele féle Skyfall-t tartalmaz. A harmonikával többre menne.
Esély a kijutásra: 0% De ha mégis:Elődöntőben maradna
06.New Level Empire
Tavaly ők is jobban voltak. Ez a daluk inkább tucatba hajlik át.
Esély a kijutásra: 0% De ha mégis: Döntő:20-25hely
05.Leander Rising
Szerintem az ilyen kemény rockos dolgot hagyjuk meg másnak.Szlovákia se ment vele semmire, hiába próbálták
még fel is turbózni némi meztelenkedéssel.
Esély a kijutásra 10% Ott pedig: Elődöntőben maradna
04.Dér Heni
Olyan jó énekesnő, abszolút szimpatikus, mégis a dalos dalai annyira távol állnak tőlem. Lényegében ugyanazzal próbálkozik mint tavaly, nem hiszem hogy előrébb fog vele jutni.
Esély a kijutásra: 0% De ha mégis:Elődöntőben maradna
03.Chances
Nos, elérkeztünk a hallgatható kategóriág! Egész kellemes. Ennyi 😀
Esély a kijutásra 0% De ha mégis:Elődöntőben maradna
02.Szécsi lányok
Korrekt dal, amit élőben úgy sem fognak tudni elénekelni. A tavalyi daluk egyébként sokkal jobban tetszett, ez a mostani
néha át-átcsap műanyagba.
Esély a kijutásra: 0% De ha mégis:Elődöntőben maradna
01.Ív
A mai este egyetlen ígéretes dala számomra. Elég különleges ahhoz hogy el tudjam képzelni Bécsbe.Remélhetőleg a színpadképet is eltalálják és nem taktikázza ki az elfogult kis zsűrink mint Balázst, akivel simán bejuthattunk volna a döntőbe, ellenben a mai dalok 90%-ával.
Esély a kijutásra: 10% Ott pedig: 10-15hely
Ív fog nyerni.
Leander, Szabó Ádám, Chances. Ők érdekelnek ma, a többi nekem édesmindegy 🙂
Szécsi lányokat senki se várja továbbjutónak?
Én nagyon is 😀 Az idei mezőnyből ők a Top2 nálam, természetesen Ív után 😀 Minden reménységem ebben a 2 dalban van 😀
http://wiwibloggs.com/2015/01/31/wiwi-jury-hungary-passed-vera-toth-timi-antal/75492/
Egy kicsit off, vagy nem is tudom, az a lényeg, hogy nagy érdekes, hogy mennyire máshogy látják az erőviszonyokat, mint mi 😀
Csak annyit tudok hozzáfűzni, hogy ajánlott ezt az oldalt is nézegetni 🙂
Sziasztok! Ív dala nagyon jó. Viszont meghallgattuk a Kívánságkosárban, amiből nekünk az jött le, hogy a hangmérnök rendesen megdolgozta a stúdió verziót.
Az ikrek, ha elő tudják adni a dalukat, megeszem a kalapom.
Hajrá Leander!
https://www.youtube.com/watch?v=r6isLm_PGA8 Itt egy kicsit ble lehet hallgatni az ikrek éneklésébe
Na akkor véleményem a műsor előtt:
Dér Heni:A tavalyi dalra emlékeztet,szöveg is néhol emlékeztet és a dallam se tér el a tavalyitól.Semmi különös nincs a dalban.
Oláh Gergő:Továbbra sem tetszik,nagyon önfényezős a dalszöveg és a zene nem passzol hozzá,ha nem a zsűri akkor a közönség tovább viszi.Pozitív meglepetés lenne ha önerőből kiesne.
Leander Rising:Ha élőben is így tolja a dalt,akkor továbbmehet felőlem.Egész bejön a dal,nem tudom mit hoznak ki belőle.
Pankastic!:Ha Szűcs Gabi továbbjutott ez is tovább fog,sok vizet nem zavar,nálam most már inkább mezőny első fele.
Szécsi lányok:Ha élőben jó lesz akkor nálam top5 biztosan,de nem fűzök ehhez sok reményt.Kár jelentkezni ha nem tudják jól elénekelni.
Szabó Ádám:Mindegy hogy énekli el,ez a dal olyan semmilyen.
Éliás Gyula & Fourtissimo:A kevesebb néha több.Idegesítő a dal,utolsó előtti nálam.
New Level Empire:Nekem jobban tetszik a tavalyinál. Tovább kéne jutnia.A 2.elődöntőben nálam Top2.
ÍV:Talán a legjobb lehet ma.Minden ott fog eldőlni hogy el tudja énekelni vagy sem(nyilván a zsűrin is múlik).Nekem tetszik.
Chances: Ha jól lesz előadva,továbbjut.
Mai sorrendem:
1.ÍV
2.New Level Empire
3.Szécsi lányok
4.Leander Rising
5.Dér Heni
6.Chances
7.Pankastic!
8.Szabó Ádám
9.Éliás Gyula & Fourtissimo
10.Oláh Gergő
Összegezve,nem olyan gyenge ez az elődöntő,Ha az első négyem továbbjut úgy hogy meg is érdemelte azt,akkor boldog leszek
Mindenki kész? 🙂
Chances: Sajnos nagyon amatőrre sikerült, a vokál agyonvágja a refrént, az énekes kicsit be van rezelve a színpadon. A husky-k kedvesen kacsintanak a ledfalon. 4 pont.
Pierrot 8 pontja lepett meg a legjobban, Jenő és Magdi elég normálisan zsűrizett, bár Jenő nem tudja átlagolni a 9-et és a kettes alát…
Mit keresett ott a vokál, álltak mint sz….r a fűben, sajnos a tv-n keresztül elég hamiskás volt, ugyanazt éreztem mint Magyar Borinál, „Jaj legyen már vége, haza akarok menni”
A Chances valami egészen kiábrándító volt élőben. 🙁
Pierrot 8 pontja kicsit meglepett. Valószínűleg magát a dalt értékelte.
A dal sem ér egy fabatkát sem.
Brutálisan jó hang? 6 pont
Szabó Ádámék kiváló vokális teljesítményt nyújtottak! Ez így sokkal jobban tetszett, mint a stúdióverzióban. Tovább kell ma jutnia!
Szegény Ádám izzadt, mint a ló 🙂
Na, ki gondolta volna, hogy Ádám 46 pontot szerez ezzel a nótával?
Egyébként valahol érdekes az élet: Ádám két évvel ezelőtti dala szerintem jobb volt, de ezzel meg messzebbre jut a műsorban.
Igen, nagyon korrekt volt, akár még Bécsben is el tudnám képzelni!
Ádám egész jó volt meg is lepett, rosszabbra számítottam. Szegény ez az izzadás eléggé kiábrándító. A produkció egyben volt, tetszett!
Ádám: Na 11 produkciót kellett várni arra, hogy egy rendes előadót lehessen látni. Szépen énekelt, kifejezően adta elő, a ledfal vörös izzása és Ádám homlokának gyöngyözése egészen jól összepasszolt. Nekem 8 🙂
Na nem Philip az utolsó szavazó. Szép volt Ádám, tényleg!
Szabó Ádááám!!!!!!! :DDDDD
Iza, rád gondoltam közben, hogy most mennyire örülhetsz 🙂
a kozmetikust kirúgnám…
Elképesztő, hogy Leanderből hogyan törnek elő ezek az agyament hangok. 🙂 Tetszett.
Kicsit keveslem ezt a 36 pontot, amit kaptak.
Kár érte, egy kis hang még kellett volna és akkor egész jó lett volna.
Nekem így csak:
7pont