Albánia 2004 óta veszt részt az Eurovízión, eddig két top 10-es döntős szerepléssel büszkélkedhetnek. A tavalyi rock számmal nem arattak osztatlan sikert, így az elődöntőben maradtak. Idén az örök harcos Hersi Matmuja képviseli az országot. Vele beszélgettem múltjáról, jelenéről és Eurovízió terveiről.
Mikor kezdődött az énekesi karriered?
8 évesen már zeneórákat vettem, majd hamarosan különböző zenei versenyeken és fesztiválokon vettem részt, amik kifejezetten gyerekeknek voltak kitalálva. 14 éves voltam, amikor beléptem a Tiranai Zenei Konzervatóriumba, hogy lírikus éneklést tanuljak. Egy évvel később részt vettem a Friday Night Fever (Péntek esti láz) nevű tehetségkutatóban, ahol a 10 legjobb közzé jutottam. Ez volt a legelső fontos lépés a karrieremben. 16 évesen már a Festival i Kenges színpadán léptem fel, ahol meg is nyertem a fiatal zenészek kategóriáját, és végül a döntőbe is bejutottam. Ez volt az, ami az igazi áttörést meghozta az életembe.
Idén te fogod képviselni Albániát. Mi futott át a fejedben, amikor meghallottad a neved, mint az est győztese?
Csodálatos érzés volt. Egy olyan érzés, amelyet ezelőtt még sosem tapasztaltam, úgy érzem, hogy túl sokáig álmodoztam arról, hogy megtörténik egyszer, és emiatt teljesen bódult állapotba kerültem miután megnyertem. Sírtam és nevettem egyszerre: időbe telt valóban felfognom, hogy mindez tényleg megtörtént.
Mit jelent neked egy országot képviselni az Eurovízión?
Ez számomra dupla teherrel bír. Egyrészről Hersit képviselem, az énekest a dalszerzőkkel egyetemben, és másrészről pedig a teljes országomat, a művészetét és a zenéjét egyben. Nagyon szoros az időbeosztásom az Eurovízió miatt: a dal, a szöveg, a videó, és még mindig nincs kész teljesen, mert most jön a legfontosabb rész: a színpadi előadás, amin én személyesen is rengeteget dolgozok. Szeretnék egy nagyon jó vokális produkciót nyújtani, megtenni minden tőlem telhetőt.
Mi, Eurovízió-fanok, tudjuk, hogy már korábban 3 alkalommal is részt vettél az albán nemzeti döntőn, azonban nyerned nem sikerült. Miért döntöttél úgy, hogy mégegyszer megpróbálod?
Tavaly 3. helyen végeztem a versenyen, ugyanazon dalszerzőkkel, akárcsak idén (Genti Lako, Jorgo Papingji). Miután úgy láttuk, hogy dolgozik közöttünk az úgynevezett „művészi kémia”, eldöntöttük, hogy idén is részt veszünk, akárhol is landolunk a végén.
Hogyan készült a dalod? Külön az Eurovízióra íródott?
Genti ötlete volt, az ő inspirációjából jött, ennyi az igazság (szeret pecázni, és inspirációt kapott pecázás közben ). Ezután felhívott engem (én éppen Olaszországban voltam), és elmondta, hogy készített egy új dalt. Amikor visszaértem Tiranába meghallgattam a demo-t és elfogott a sírás. Nagyon jó érzések keringtek benne, újra elkezdtem hinni valamiben… ezután Jorgo megírta a dal szövegét, nekem pedig csak fel kellett énekelnem.
Mi a dalod üzenete?
A dal, amit most már angolul is hallhattok (ahogyan egyébként majd megszólal az Eurovízió színpadán is) a hirtelen haragról szól. Ez a harag arra késztet minket, hogy gondolkodás nélkül beszéljünk és cselekedjünk, megbántsunk olyan embereket, akiket szeretünk, és hogy negatív gondolatokat szítsunk magunkban… azonban minden elmúlik, az éjszaka elszáll, a nap sugarai újra ragyogni fognak. A szöveg azt mondja, hogy nyugodjunk le, gondoljunk át mindent kétszer, mert az olyan dolgok, mint a harag vagy a túl nagy öröm el tudja rontani a napunkat…
Követed az Eurovíziót?
Albánia 2004-ben vett részt először az Eurovízión, ettől kezdve egyetlen évet sem hagytam ki.
Kik a kedvenc énekeseid?
Nagyon különböző stílusú zenéket hallgatok, mert szeretem a változatosságot, szeretek mindenfélét megismerni. Szeretek pop zenét hallgatni (Celine Dion, Whitney Houston, Rihanna, Lady Gaga), blues és jazz zenét (Etta James, Billie Holiday, Nat King Cole, Nina Simone), valamint kortárs (albán és olasz zene), europop zenéket is, sőt kísérletezek is (Björk, Nightwish, ABBA). A klasszikusok nagy kedvenceim, amit egyébként a Római Konzervatóriumban tanulok is jelenleg.
Idén 37 ország versenyez. Vannak-e kedvenceid?
Meghallgattam őket, azonban csak annyit tudok mondani, hogy kemény verseny elé nézünk!
Hol készült a dalhoz a videó?
Albániában forgattuk, néhány igazán szép helyen: a hegyekben, a tengerparton, és a városi környezetben. Ez egy nagyon egyszerű klip, semmi túlzás vagy extravagáns nincs benne. A videó készítői azt akarták, hogy az emberek inkább a dalra koncentráljanak.
Mik az elvárásaid, a főbb céljaid?
Ahogyan már korábban említettem, a vokális előadásra fogom a hangsúlyt fektetni, ez az, amiben hiszek: az én produkcióm főként az éneklésről fog szólni, a színpadi látvány egyszerű, letisztult és klasszikus lesz. Remélem, hogy az emberek kedvelik majd a dal új, végső verzióját.
Mi inspirál?
Sosem gondoltam magamról azt, hogy átlagos, hétköznapi ember lennék… Nem tudom, talán a családom az, aki egy nagy adag művészetet és zenét adagolt belém, nem tudok a világra másképp nézni: a zenével kelek-fekszek.
Mik az Eurovízió utáni terveid, ki fogod-e pihenni a fáradalmakat?
Szeretnék pihenni, de nem tehetem meg… az Eurovízión való részvétel miatt most félbehagytam a tanulmányaimat, amit egyébként már 5. éve folytatok, és nagyon keményen kell dolgozom azon majd május után, hogy behozzam a lemaradást. Ezt követően szerintem úgy ki fogom pihenni magam, ahogyan még sohasem ezelőtt
Mit szeretnél üzenni a magyar olvasóknak és a Hersi Matmuja rajongóknak?
Szeretném a hálámat és a szeretetemet küldeni mindenkinek, aki pozitív és támogató, köszönöm nektek! Nekünk előadóknak rengeteget jelent minden pillanat, amikor támogattok minket. Ezen kívül azt kívánom, hogy egy művészettel és zenével teli életetek legyen! Minden jót!
Köszönjük az interjút Hersi Matmuja énekesnőnek valamint külön köszönet Kleart Durajnak, aki nélkül nem jöhetett volna létre ez az interjú!
Sok sikert kívánunk Koppenhágában!
Legutóbbi hozzászólások