Tudósító: Sebők Judit
Forrás: eurovision.tv
Elérkeztünk az utolsó négyeshez. Találkozhatunk az izlandi Thorral, a lett diszkó gömbökkel, az izraeli Morannal és a litván „cipőgyárossal”. Ez alkalommal sem maradhatott ki a szerelem, a fájdalom és minden, ami az eurovízióval jár. Ettől szép és kerek az egész. A lényeg: élvezzük, hiszen így a végére mi is egészen ki lettünk művelve a szerelem témaköréből.
Izland idén Thort-t küldi Svédországba. Legalább is sokan a kalapácsos istenhez hasonlítják Eyþór Ingi Gunnlaugsson-t. Ha a külső alapján kellene megtippelni, hogy ki milyen dalt ad elő, akkor az izlandi énekes esetében sokan egy rockos, lendületes számra tippelnének. Nos, aki ilyesmire számít, az lehet, hogy csalódni fog, hiszen Eyþór a megtestesült nyugalom és ez hangjából, dalából is árad. Dalában nem énekel világmegváltásról, vagy a szerelemről csupán „csak” az életről. Végre valaki, aki felismeri, hogy van nagyobb hatalom is, mint a szerelem. Arról dalol, hogy hosszú út van mögötte, de előre tekint, a következő napot tervezi, és nem aggódik előre, hiszen már annyi mindent túlélt. A pillanatnak él, de nem fiatalos és őrült módon, sokkal inkább érett emberként. Meghitt és bensőséges a dal, olyan emberhez énekel, aki már nincs közöttünk és ennek a valakinek köszöni az életét. Egyszerű és szép. Ezt nem kell és nem is lehet túl magyarázni.
Izrael a tavalyi bohókás produkció után idén egy érzelmes balladával próbál helytállni. A szöveg az anyanyelvükön szól így elég nehéz lehet értelmezni, hogy miről van szó. Segítek: a lány szerelmes volt, vagyis még mindig az, és ezért a fiúért mindent feláldozna. Van ilyen, van hogy a szerelem bolonddá tesz, de ezt most ugye nem is kell magyaráznom, hiszen az idei Eurovízión már sok hasonlót hallhattunk. Persze akad itt is bőven zavaros szókép, de gyanús, hogy arra gyúrtak, hogy a tömeg úgysem érti, miről énekel Moran Mazor, aki pedig érti, elnézi ezt. Az az igazság, hogy a Hupikék Törpikék izraeli verzióját is előadhatná, olyan hangja van, hogy valószínűleg erre is kapna szavazatot szép számmal.
Lettországnak tavaly a gyönyörű dal és a női előadó nem hozott sikert, így idén vettek egy 180 fokos fordulatot. Pattogó srácokkal töltik meg a színpadot, akik arról énekeltek, hogy megérkeztek, itt vannak. És láthatóan ennek nagyon örülnek, ugrálnak, pörögnek, kész energiabomba az egész produkció. Ha a témát kellene definiálni, akkor körülbelül arról énekelnek, mint az izlandi versenyző, de a nézőpont teljesen más. Míg ott egy érett férfi az élet nyugodt élvezetéről énekelt, addig a lett fiatalok megőrülnek és inkább bulizva élvezik az életet. Éneklő-táncoló diszkó gömbök, beat box, a lettek igyekeznek mindent bele adni, remélve ezzel a legjobbakat.
Valami. Erről szól a litván dal, valami, de vajon mi lehet ez? Hát persze, hogy a szerelem. A cím jelentéktelenségéhez jól passzol a látvány világ. Egyszerű, de nem a szó szép, bájos értelemében. Viszont egy sokadik szemszögből ismerhetjük meg az érzést. Andrius Pojavis arról énekel, hogy a szerelem olyan, mint egy pár cipő, ahol az egyik lábadon van a szeretet a másikon pedig a fájdalom. Kicsit felemás ez a cipő, de pont ettől szép. Ez az első alkalom, amikor azt mondhatom, hogy a szöveggel engem könnyebben meg tudtak venni, mint az előadással, ez pedig ritkaságnak számít. Ki tudja, ez a valami mennyit fog érni Litvániának?
Legutóbbi hozzászólások